Az Európai Bizottság eljárást indított csütörtökön a Temu ellen annak megállapítására, hogy a kínai online kereskedelmi óriásvállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt az illegális termékek értékesítésével, a szolgáltatás esetleges függőséget okozó kialakításával, a felhasználók számára vásárlások ajánlására használt ren
Hujber egyébként nem köntörfalazott, és azt is bevallotta, hogy ha előre tudta volna, kik lesznek a játékban, talán kétszer is meggondolta volna, hogy belevág-e a Nyerő Párosba.
Ők Hollywood egyik leghosszabb ideje együtt élő párja, akik idén áprilisban ünnepelték 36. házassági évfordulójukat. Tom Hanks elárulta, hogy Rita Wilson nélkül nem tanult volna meg egy alapvető készséget, ami még erősebbé tette a kapcsolatukat.
A mobilos fizetés gyors, egyszerű, kényelmes és még a pénztárcánkat sem kell elővenni hozzá, sokan azonban mégsem használják szívesen mert félnek az adatlopástól. Ez azonban egy tévhit: a mobiltárcás fizetés egy olyan technológián alapul, ami megakadályozza azt tájékoztatta a Pénzcentrumot a Mastercard.
Immár a 2007 előtt használatba vett ingatlanokra is kiterjesztenék a programot, és egységesedik a támogatás mértéke is. Mi történt? Lassan halad az 1991 előtt használatba vett családi házak energetikai korszerűsítésre igénybe vehető otthonfelújítási program, így a kormány szeptember végén jelezte, hogy lazítana a feltételein. Meg is jelent a héten
A Spanyol Labdarúgó Szövetség a térséget sújtó áradások miatt elhalasztotta az eredetileg szombatra kiírt Valencia-Real Madrid mérkőzést az élvonalbeli bajnokság 12. fordulójából.
A harmadik negyedévben az eurozóna GDP-je év/év alapon 0,9 százalékkal növekedett, ami enyhe gyorsulás a korábbi 0,6 százalékos növekedéshez képest, és egy hajszállal jobb, mint a 0,8 százalékos várakozás.
A magyar külügyminiszter a Belaruszban megrendezett biztonságpolitikai konferencia kiemelt vendége, Szergej Lavrov orosz- és Bassam Sabbag szír külügyminiszter mellett.
A Kleinheisler Lászlót mellőző Panathinaikos elhalasztotta kupameccsét, hogy a klub tagjai részt tudjanak venni a három hete tragikusan elhunyt George Baldock angliai temetésén.
Miután a sussexi házaspár kapcsolatba lépett Hollywood legnagyobb neveivel, a herceg sok barátjával megszakította a kapcsolatot, köztük olyan hírességekkel, mint a Beckham házaspár.
A MicroStrategy Bitcoin-kampánya 2020 augusztusában kezdődött, és azóta is töretlenül tart. A technológiai vállalat vezérigazgatója, Michael Saylor, szerint azért esett a Bitcoinra a választás, mivel a hagyományos valutákkal szemben deflációs eszköznek minősül. A hosszú távú értékállósággal és értéknövekedési potenciállal rendelkező eszköz a gazdas
Az olasz kormányfőt az albániai befogadó központok megnyitása miatt fenyegették meg emberkereskedők életveszélyesen – mondta el maga Meloni a RAI olasz közmédia műsorában szerda este. Giorgia Meloni tudatta, hogy ez az első alkalom, hogy a kormány migrációs intézkedései miatt emberkereskedők halálosan megfenyegették. Mint mondta: az illegális beván
A várnál sokkal gyengébb harmadik negyedéves magyar GDP-adat óta úgy tűnik, hogy a forint esése kezd kilógni a régiós devizák leértékelődési trendjéből. Megnéztük, hogy mit áraznak most a határidős kamatpiacok, és mi a helyzet a magyar kötvénypiacokon. Látványos ábrákat mutatunk.
A köhögés az őszi és téli hónapokban gyakrabban jelentkezik. Azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy nem mindig a drága gyógyszerek jelentik a megoldást.
Ismét különböző területeken sikereket elért, különleges nőkkel beszélget Mérő Vera a GLAM Talks with Mérő Vera népszerű podcast második évadában. Az első epizódban egy olyan fontos témát járunk körbe, amit mind a mai napig nagyon sok tabu övez. Ezúttal az élet egyik megkerülhetetlen részéről, a halálról beszélget Csikós Gabriellával, hospice önként
Etalon Audi Imádom a márkát, ezer szálon ragaszkodom az ingosltadti anyacéghez, mégsem volt még négykarikás autóm. De nagyon sokaknak igen. Kár, hogy a kamaszkori álmokat a legtöbben csak évtizedek múlva tudják megvalósítani, de legalább sikerül. 1996-ig hatalmasat futott az Audi 80. Apáink emlékezhettek rá, és vágyakozhattak utána. Gyerekként még
A mindenszentek alkalmából bejelentett adóemelések mértékének megállapítása nem függhet a Központi Statisztikai Hivataltól. Korai még lustaságból automatizmusokat alkalmazni, mert az adóemelés az adóemelés, ahol hatástanulmánynak és társadalmi egyeztetésnek lenne helye – írja a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE).
"Lassan tényleg olyan ez az autó, mint egy pszichológusi rendelő" – hangzott el az adás egyik fontos pillanatában D. Tóth Krisztától. Nagy nevetés követte ugyan , de nem járt nagyon messze az igazságtól. Pálmai Anna nyilvános és alapos önelemzése mindannyiunk számára jó példa lehet arra, hogy a legmélyebb gödörből is ki lehet mászni, ha az ember ha
1960-ban egy Peg Bracken nevű nő kiadóról kiadóra járt könyvével, amelynek beszédes címe így szólt: "Utálok főzni". Senki nem akarta kiadni, mondván a nők számára a főzés "szent dolog" és biztos bukás lesz. Peg végül nagy nehezen talált kiadót, a könyv pedig azonnal bestseller lett. A mű első sora így szólt: "Állítólag vannak nők, akik szeretnek fő
Két hétvége alatt két "nagy öreget" is magára haragított Liam Lawson a pályán mutatott agresszivitásával. Reagált Fernando Alonso és Sergio Pérez kritikáira.