2024. október 27. vasárnap

okt. 27
3:51
Angelina Jolie brillírozik új, részben Budapesten forgatott filmjében (Igényesnő.hu)
Megérkezett az első előzetes a részben Budapesten forgatott Maria Callas-életrajzi filmhez, amelyben Angelina Jolie alakítja a legendás operaénekesnőt.
okt. 27
3:51
Imádjuk az orvosokról szóló sorozatokat, el is mondjuk, hogy miért (Helló Sajtó!)
A Disney+-ra október 24-én érkező Doctor Odyssey apropóján Dienes Angéla pszichológussal összegyűjtöttük, hogy miért rajongunk a kórházakban játszódó sorozatokért, és azokért ahol vészhelyzeteket oldanak meg hétköznapi hősök.
okt. 27
4:15
Ezt javasolják a biztosítók, hogy a megtakarítások megőrizzék az értéküket (ProfitLine)
A biztosítók 3 és 19,6 százalék közötti indexálást javasoltak idén a nyugdíjbiztosításokra és a megtakarításos életbiztosításokra. A Grantis elemzéséből az is kiderül, hogy a tavalyi magas infláció ellenére sem történt drasztikus visszaesés a megtakarítások hosszú távú fenntartásában.
okt. 27
4:21
Valaki 3 millió dollárt tett Trumpra Polymarketen, 99%-ra torzítva győzelmi esélyeit (Kripto Akadémia)
Az eset megmutatja, nagy összegeknél miért érdemes nagyon vigyázni a piaci áras megbízásokkal.
okt. 27
4:21
A 10 leggyakoribb borotválkozási hiba (Igényesférfi.hu)
A borotválkozás sok férfi számára napi rutin, mégis rengeteg hibát követhetünk el anélkül, hogy észrevennénk.
okt. 27
4:21
Egyre több férfi választja a retró borotválkozási élményt (KKV Magazin)
Sokan emlékeznek még az immár ikonikussá vált Barbon reklámra, amelyben a rajzfilmfigura Gusztáv a borotválkozással hadilábon álló szomszédjának ajánlja a Barbon borotvahabot. Ha Gusztáv most nem is, de a Barbon visszatér, ugyanis immár országosan is kapható.
okt. 27
4:21
Maurice de Mauriac Züri-Date Cherry Blossom (Kronometer)
A fiatal Maurice de Mauriac is beszáll a mellrák elleni harcba egy új órával aminek minden eladásából 20%-ot a Zürich Cancer League nonprofit szervezet kap. Ha svájci órákról van szó,…
okt. 27
4:21
Rokkantsági ellátás Magyarországon – 2024 (Hóvége)
A megváltozott munkaképességű személyek rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülhetnek. Nagyon leegyszerűsítve az illető egészségügyi állapotától függ, hogy milyen ellátásra jogosult. Ez a rehabilitációs hatóság javaslatán alapul, amelyet az ún. komplex minősítés során állapítanak meg. Ahhoz, hogy tisztázzuk, ki és milyen ellátást igénye
okt. 27
4:27
Horoszkóp - október 27: a hét utolsó napján el kell engedni mindent, ami már nem szolgál minket (Promotions)
A hét utolsó napja energiát hoz a regenerálódásra és a lelki tisztulásra.
okt. 27
4:27
Az ipari ventilátorok miatt kaphatták el emberek H5N1-et (Magyar Mezőgazdaság)
A ventilátorok által keltett erős légáram segítheti a vírus terjedését, miközben megnehezítik a dolgozók számára az egyéni védőeszközök használatát.
okt. 27
4:27
A mesterséges intelligencia súlyosbítja a kiégést? (ICT Global)
Felgyorsult egyre gyakoribb probléma a kiégés. Pszichológusok régóta tudják, hogy a túlzott kütyühasználat például elősegíti. A mostani kutatások viszont a lassan minden munkahelyi folyamatba bekerülő mesterséges intelligencia kapcsán mondják ugyanezt.
okt. 27
4:33
Ez gyors volt: máris jönnek a mínuszok, itt a tél (Blikk)
Ennyi volt az ősz.
okt. 27
4:45
Felébredt az agyhalottnak nyilvánított ember, miközben az orvosok a szervei eltávolítására készültek (hirado.hu)
Mindenki legnagyobb meglepetésére felébredt a műtőasztalon az agyhalottnak nyilvánított páciens.
okt. 27
4:51
Ezeket az ételeket semmiképp ne rendeld az étteremben! (Agroinform)
Ezt a 4 ételt kerülik az élelmiszer-biztonsági szakemberek az éttermekben.
okt. 27
4:51
Legördült Kecskeméten a kétmilliomodik Mercedes a gyártósorról – ez történt a 43. héten (autopro)
Elkészült a kétmilliomodik Mercedes Kecskeméten, ahova új hidrogénes buszok is érkeznek – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
okt. 27
4:51
"Ha szaladok, agyonlőnek, ha megállok, agyonvernek" – egy magyarországi tragédia, amiről senki sem beszél (Képmás)
Porajmos, azaz elpusztítás. A második világháborúban a nácik és a nyilasok romák ellen elkövetett bűneiről máig keveset tud a magyar társadalom. Gyermektől aggastyánig ezreket, de akár tízezreket küldtek a biztos halálba, illetve végeztek ki tömegesen. Október 28-án Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt címmel különleges összművészeti
okt. 27
4:51
Egy férfi 70 év alatt 70 kiló pénzt gyűjtött a perselybe, amikor az unokái megszámolták, alig akarták elhinni (Promotions)
A férfi hetven évig gyűjtötte az aprót, az unokák egy hét alatt számolták át.
okt. 27
4:51
NMHH net-coach képzés: elindult a második turnus (Mínuszos)
Október 25-én kezdte meg a munkát az újmédia-pedagógia képzés második évfolyama. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) közös kezdeményezésének célja, hogy a felvételt nyert résztvevők a fiatalok és a családok médiaértését, digitális tudatosságát támogató szakemberekké váljanak. „A magyar pedagógus
okt. 27
4:51
A norelem Academy gyakorlati képzésének eredményei (newtechnology.hu)
Az elmúlt évtizedben a feldolgozóipar és a mérnöki szektor gyorsan fejlődött, a legújabb technológiai fejlesztések pedig izgalmas lehetőséget tártak fel az iparban tapasztalható készséghiány áthidalására. Ahogy változik ez a technológia,
okt. 27
4:51
Alig maradt a legritkább tigris-alfajból a vadonban (Magyar Mezőgazdaság)
A kameracsapdák tanúsága szerint mindössze 11 szumátrai tigris maradt a szumátrai Ulu Masen Ökoszisztémának nevezett területen. A két év alatt nem láttak egyetlen kölyköt sem, és nőstényből is mindössze egy volt.
okt. 27
4:51
A BMW Skytop is bemutatkozott az Art Market Budapesten (Helló Sajtó!)
Az utóbbi évek legexkluzívabb BMW modellje, a mindössze ötven példányos szériában gyártásba kerülő BMW Skytop is emelte az Art Market Budapest fényét.
okt. 27
4:51
Rozmaring víz készítése egyszerűen, pillanatok alatt – így segíthet a hajnövekedésben! (Life&Body)
A rozmaring víz tényleg segít? Miért ennyire népszerű? Hogyan segít? A rozmaringot az ókor óta használják különféle gyógyászati célokra, és az elmúlt években újra reneszánszát éli, különösen a hajápolás világában. A rozmaring víz készítése egyszerű és hatékony módja annak, hogy élettel telibb, egészségesebb és sűrűbb hajkoronát érjünk el. A recept
okt. 27
4:51
Csak egy tál gesztenye kell hozzá: gyönyörű dekorációk gesztenyékkel (Bien)
Hiába a hűvösebb időjárás, ősszel is határozottan megéri több időt a szabadban töltenünk. Hiszen részt vehetünk különféle vásárokon, felkereshetünk termelői piacokat, sétálhatunk a gyönyörű, színes falevelek között, vagy éppen kirándulhatunk, és az utunk során megannyi lehullott termést is gyűjthetünk, amelyekből aztán gyönyörű dekorációk készülhet
okt. 27
4:51
Nyári nyomás, őszi nyugi: a pihenés is lehet kimerítő? (Nőiportál)
Sok ember számára a nyár a boldogság és a kikapcsolódás időszaka. Napsütés, nyaralás, élmények – mindez egyesek számára örömteli időtöltést jelent. Azonban nem mindenki éli meg így; sokan nyomás alatt érzik magukat a nyári hónapok során.
okt. 27
4:57
Mi lesz a békákkal télen a házikertben? (Agrofórum)
Miért van béka a kertemben? Mi lesz velük télen? Segítségüket köszönöm!
okt. 27
4:57
5 híres étterem, amit filmekből ismerhetsz, de a valóságban is betérhetsz hozzájuk (Hamu és Gyémánt)
Habár számos hollywoodi filmet épített díszletekben forgatják, mégis előfordul egy-egy olyan helyszín, melyet a mai napig megtekinthetünk, mint például a Jóbarátok vagy a Szex és New York című sorozatokban megismert lakások épületei. Most mutatunk néhány olyan éttermet, melyek híres sorozatokban és filmekben tűntek fel, ennek ellenére a valóságban
okt. 27
5:21
Meme forradalom: Hogyan találjunk 10x memecoinokat? (Kripto Akadémia)
Az elmúlt években YouTube csatornánkon több elő közvetítéssel is készültünk Nektek. Az idei év hátralévő részében sem lesz ez másképpen! Jövő héten hétfőn, azaz 2024. október 28-án 19 órától a memetokenek lesznek a főszerepben! A hétfő esti élő adást a memetokeneknek fogjuk szentelni, hiszen az elmúlt pár hónap forró témájává váltak. Discord szerve
okt. 27
5:21
Volt, hogy nem is védekeztek: 15 éves diákját rontotta meg a tanárnő (Ripost)
Most hoztak ítéletet a rendkívül megrázó ügyben.
okt. 27
5:21
El Clásico: a Bernabeuban oktatta a Realt a Barcelona (Márkamonitor)
Az El Clásico mindig futballünnep, még olyankor is, amikor egyik vagy másik nagycsapat nincs csúcsformában. De idén ősszel mind a most hazai pályán játszó Real Madrid, mind a Barcelona hetek óta fantasztikusan futballozik. Óriási meccsre volt kilátás.    Az első félidőben nagy taktikai harc folyt, de viszonylag kevés esemény történt. Mindkét csapat
okt. 27
5:21
Tettlegességig fajult a Séfek séfe forgatása, megengedhetetlen dolgott tett két női versenyző (Promotions)
Azonnal ki kellene őket zárni a versenyből.
okt. 27
5:21
Módszerek a banán gyors érlelésére (Magyar Hírlap)
Ha zöld banánja van, néhány nap alatt sárga banánt varázsolhat belőle.
okt. 27
5:21
Soltész Miklós: a családot és az életet tisztelni kell (Demokrata)
Hangsúlyozta még az önmagát és a nemzetiségeket egyaránt megbecsülő nemzet gyakorlatát.
okt. 27
5:21
Slambuc (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
okt. 27
5:21
Bekuckóznál? 5 szuper film a borongós, őszi napokra (Bien)
Jó program hosszú, őszi sétára indulni a pároddal vagy a barátaiddal, de azért sem hibáztatunk, ha inkább egy nagy adag popcornt és egy jó filmet választasz estére egy fárasztó nap után. Listánkban olyan alkotásokat találsz, melyek garantáltan megmelengetik a szíved egy komor őszi estén is.
okt. 27
5:21
Elvesztette az Európai Bizottság az Intel ellen indított pert (ICT Global)
Az Intel javára döntött csütörtökön az Európai Unió bírósága - közölte a Reuters. A döntéssel mintegy két évtizedes csatározás érhet véget.
okt. 27
5:27
Igaz vagy hamis? 7 gyakori mítosz a megfázással kapcsolatban (WebBeteg)
A hideg, esős idő beköszöntével megszaporodott a megfázásos esetek száma. Nátha kezelésére rengeteg vitamin, étrend-kiegészítő és házi praktika áll rendelkezésre, de vajon mind olyan hasznos, ahogyan hisszük? Ennek szeretnénk most utánajárni és eloszlatni az esetleges tévhiteket.
okt. 27
5:27
Időjárás: Ez nem lesz átlagos+Videó (Agroinform)
Hőmérsékleti szempontból nem lesz átlagos a következő néhány nap. Északkeletre már alakul a hidegfront, ami lehűlést hozhat.
okt. 27
5:27
Egy friss kutatás szerint ezek a világ leinnovatívabb országai: Svájc, Szingapúr és Dánia (KKV Magazin)
Az innováció elengedhetetlen a fejlett gazdaságok versenyképességének megőrzéséhez, a növekedés előmozdításához, a jólét biztosításához és az olyan globális kihívások kezeléséhez, mint a szén-dioxid-mentesítés, az éghajlatváltozás és a világjárványok. A Német Iparszövetség (Bdi) és a Roland Berger “Innovációs mutató 2024” tanulmányában 35 ország ga
okt. 27
5:27
Miért változtatták meg a szlovák himnuszt? (Magyar Hírlap)
Oskar Rózsa zeneszerző szerint monumentális, szigorú és fenséges zeneművet alkotott.
okt. 27
5:27
Őszi séta a Nádasdy-kastély kertjében (Magyar Mezőgazdaság)
Nádasdladányban találjuk hazánk egyik legszebb historizáló, neogótikus, Tudor-stílusú kastélyát, amelyet 24 hektáros tájképi kert övez, kellemes sétautakkal, tóval. Az épület ma múzeumként látogatható és rendezvényeknek ad otthont.
okt. 27
5:27
Piacra dobták az egyszerűen felszerelhető napelemes rendszert (Öko-drive)
A DualSun új, összecsukható plug-and-play napelemei egyszerű telepítéssel hoznak zöld energiát minden háztartásba!
okt. 27
5:33
Hofi Géza menedzsere eddig soha nem hallott titkokat árult el a kabaré királyáról (Blikk)
Azt gondolhatnánk, már mindent tudunk Hofi Gézáról. Hiszen az elmúlt évtizedekben barátok, ismerősök, szemtanúk meséltek a nagy nevettetőről. De Hernádi Lajos nem tartozott közéjük. Pedig a most 81 esztendős színházi ember töltötte talán a legtöbb időt Hofi mellett. Ő volt a menedzsere. Meglepő és váratlan fordulat ez. Eddig olyan lehetett a nagykö
okt. 27
5:33
Keveset szokott aludni? Így vezethet túlsúlyhoz a kialvatlanság, fáradtság (EgészségKalauz)
A kevés alvás miatt a szervezet tartalékos üzemmódba kapcsol, így könnyen többet mutathat a mérleg.
okt. 27
5:39
Ettől az édességtől fulladnak meg a legtöbben a világon (Magyar Hírlap)
A tradicionális ízek mellett ma már számos modern változatban is elérhető.
okt. 27
5:45
Villámárvíz öntötte el a Szaharát, látványos felvételek készültek a kizöldült sivatagról (hirado.hu)
A felvételek Algéria felett készültek.
okt. 27
5:45
Hihetetlen: beugrott az állatkerti jegesmedvékhez egy nő, durván megtámadták (BorsOnline)
Nem sokon múlt a nő élete.
okt. 27
5:51
Elfeledett városok maradványaira bukkantak a régészek (Infostart)
Középkori városok maradványait fedezték fel üzbég és amerikai régészek az Üzbegisztán keleti részén található hegységben.
okt. 27
5:51
Megnehezíti a magyar krizantémtermesztők dolgát a klímaváltozás (Piac és Profit)
Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Október végén, illetve november elsején talál gazdára a hazai krizantémtermés döntő többsége. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén ha nagy hiány nem is, de erős keresleti piac
okt. 27
5:51
Felkészültek a téli hajléktalanellátásra (Vital)
Felkészültünk a téli hajléktalanellátásra, van elég férőhely, ezért senkinek nem kell az utcán tölteni a hideg éjszakákat
okt. 27
5:51
5 milliós ingyenpénzre pályázhatnak, akik napelemet telepítenek (Alternatív Energia)
A Napenergia Plusz Program keretösszegét 30 milliárd forinttal növelték, így már több mint 25 ezer háztartásnak segít csökkenteni az áramszámláját napelemek és energiatárolók telepítésével

Keresés