A bionika az egyik leggyorsabban növekvő mérnöki tudományterület, a szektor a befektetők szerint is kiemelt profitábilitással rendelkezik. A The Business Research Company 2024 októberében publikált elemzése szerint piaca a 2023-as 12,39 milliárd dollárról 2024-re várhatóan 13,62 milliárd dollárra, míg 2028-ra 19,93 millió dollárra emelkedik, évenké
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapata és ellenfele, a Nice számára is kulcsfontosságú mérkőzés következik csütörtökön az Európa-liga harmadik fordulójában.
Az év vége sok vállalkozásnak a legforgalmasabb időszak, ezért a Yettel ekkor kiemelten támogatja a költségek optimalizálását, és IT-biztonsági megoldással is újít. Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dol
A balatoni térség egész éves látogatottságának bővítésére és az üzleti utazók megszólítására törekszik a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton. A szálloda célja, hogy a megszokott konferencia-helyszínektől eltérő, különleges tereivel új színt vigyen a céges és ügynökségi rendezvényekbe, és ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a MICE (avagy üzl
A vevői rendeléseket elszállító kamionok megfelelő rámpára történő ráállását támogatja az általunk fejlesztett automata megoldás, melyet már több raktáregységben éles üzemben használnak megrendelőink. Cégünk, a magyar tulajdonú, közel 25 éves
After many years of strong anti-immigration rhetoric, the Hungarian government’s shift toward importing workers for industrial growth and battery factories seems both risky and controversial.
Soha nem volt még ennyi hallgatója a felsőoktatási intézménynek – az országos átlagnál is nagyobb mértékben növekedett az egyetemen az elsőévesek száma. A Gál Ferenc Egyetem hagyományaihoz híven idén is a fogadalmi templomban tartott Veni Sancte szentmisével és központi tanévnyitó ünnepséggel indult az intézmény újabb tanéve szeptember 14-én. – N
A Házikó Farm Kft. és a Glia Kft. összefogásával jelentős biotechnológiai beruházás indul Tarnabodon és Szécsényben. A projekt célja egy innovatív antioxidáns alapú funkcionális ital előállítása, amely helyi erőforrásokat felhasználva hozzájárul a környezeti fenntarthatósághoz.
Ha valaha csomagoltál már ételt a gyermekednek, akkor alighanem megvan az az érzés, amikor a nap végén a táska mélyéről előkerül a bontatlan szendvics vagy a félig rohadt, megrágcsált gyümölcs.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a pénzügyi támogatási csomagot, mely egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt, valamint egy olyan hitel-együttműködési mechanizmust foglal magában, amely 45 milliárd eurónyi hitel visszafizetésében segíti Ukrajnát.
Az uniós szankcióknak köszönhetően az olajból származó orosz adóbevételek 2023-ban 30 százalékkal csökkentek, az EU sikeresen megtalálta az egyensúlyt saját szükségletei és az orosz hadigépezet megbénításának szükségessége között - jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos szerdán Strasbourgban.
Változékony időjárás várható: míg az ország délnyugati részén borult égbolt és kisebb eső is előfordulhat, addig keleten napsütésre és enyhe szélre lehet számítani. A nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között mozog, de nyugaton kissé hűvösebb lesz. Éjszaka a keleti régiókban akár 0 fokig is lehűlhet a levegő.
Benne élünk, mi magunk is a részei vagyunk, mégis rendkívül keveset tudunk róla. Az univerzum egy olyan átfogó csillagászati fogalom, ami a minden létező összességét jelenti. Azonban már ebből a meghatározásból is kiderül, hogy egy olyan dologról beszélünk, ami emberi ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan. A tudósok a mai napig vitatkoznak azon, hogy
Sehogy nem jön össze a kormány által programozott éves 1,5 százalékos árfolyamromlás, ha közben a bérek euróban nominálisan évi 9 százalékot emelkednének.
Az alelnök azután használt erős szavakat, miután Trump egykori kabinetfőnöke azt állította, az exelnök többször is hangot adott Hitler iránti csodálatának.
Sokan ugyanazzal a törülközővel szárítják meg az arcukat, mint amivel a testüket, és bár így kétségtelenül kényelmesebb, nem biztos, hogy jó döntés.A bőrgyógyászok szerint ugyanannak a törülközőnek a használata az arcon, mint a testen, baktériumokat és irritáló anyagokat juttathat a bőrbe, amelyek kiütéseket és egyéb problémákat okozhatnak.Éppen ez
A Bajnokok Ligája után a második- és harmadik számú európai kupasorozatokban is folytatódnak a küzdelmek. Az Európa Ligában szereplő Ferencváros, az alapszakasz harmadik fordulójában a francia Nice gárdáját látja vendégül, csütörtök este.
Az Európa-bajnoki felkészülés jegyében méreti meg magát a magyar női kézilabda-válogatott. Golovin Vlagyimir együttese a kontinenstorna előtt még kétszer találkozik Franciaországgal.
A koktélkirály Lajsz András hihetetlenül nehéz hónapokon van túl. Amióta elvesztette a feleségét, ólomlábakon halad számára az idő. Az éttermét is eladta, s ma már kizárólag rendezvényeket vállal. Nyugdíjas alkalmazottként szeretett volna valahol munkába állni, viszont mindenhol azt mondták neki, túlképzett.
Kétnapos nemzetközi neonáci zenei találkozót tartottak október 11-12-én a csömöri művelődési házban. Eredetileg megpróbálták titokban tartani a helyszínt, viszont az egyik olasz fellépő fotóin beazonosítható volt. A kultúrház igazgatója arról számolt be, hogy a rendezvény napján értesült arról, hogy "furcsa kinézetű vendégek" jelentek meg.
Szeptember első, illetve harmadik vasárnapján tartottak tartományi parlamenti választásokat az egykor az NDK-hoz tartozó Türingiában, Szászországban, majd Brandenburgban. A kormányalakítás azonban mindhárom helyen változatlanul rendkívül nehéznek tűnik, miután a Türingiában győztes, a másik két tartományban a második helyen végző AfD pártot a többi
Meglepte az elemzőket a Renault, ugyanis a cég a vártnál nagyobb bevételnövekedést ért el az év harmadik negyedévében, annak ellenére, hogy az értékesített járművek száma csökkent. A francia autógyártó sikerét elsősorban a drágább új modellek iránti erős keresletnek köszönheti.
Mire van nagyobb szükségünk, az egyfázisú alvásra, mikor, lehetőleg éjszaka, egyhuzamban tudjuk le a napi alvásmennyiséget, vagy a délutáni pihenő beiktatására? A kutatásokból kiderül: a szunyókálással kapcsolatban jobb, ha óvatosak vagyunk.
A Blikk információi szerint Sallai Nóra elhagyhatta az intenzív osztályt és átszállították egy rehabilitációs intézetbe. Bár a színésznő állapota kicsit javult, még mindig nagyon súlyos.
Irak északi részében és Szíriában található "terrorista célpontok" ellen intézett támadást a török hadsereg az Ankarában elkövetett merénylet után, és 32 célpontot megsemmisített - közölte a török védelmi tárca szerda éjjel.
Jócskán meglepte az elemzőket a dél-koreai SK Hynix. A világ egyik legnagyobb memóriachip-gyártója ugyanis rekordnagyságú nyereséget ért el a harmadik negyedévben, amely elsősorban a generatív mesterséges intelligenciában használt nagy sávszélességű memóriák (HBM) iránti erős keresletnek köszönhető - írja a CNBC.
Hosszú évek óta először mért egy pártot a Fidesz elé egy közvélemény-kutatás Magyarországon: a 21 Kutatóközpont által készített felmérés szerint a Tisza Párt 42%-on, míg a Fidesz 40%-on áll a biztos szavazók között. Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában részletezte a kutatás eredményeit.
A kormány célja a bérek drasztikus emelése, de vajon reális ez? A tervek szerint 2028-ra a minimálbér eléri az 1000 eurót, a bruttó átlagkereset pedig az 1 millió forintot, ám az elmúlt évek tapasztalatai és a gazdasági folyamatok kérdésessé teszik ennek megvalósíthatóságát. Miközben a béremelési program ambiciózus, a kivándorlás, az infláció, vala
A koronavírus-járvány kitörése utáni fél évtized az infláció felpörgéséről szólt az egész világon. Az árak riasztó képet mutatnak összehasonlítva az öt évvel ezelőttiekkel. A helyzet talán talán nem lesz rosszabb.
Kismértékben csökkentek az európai piacok – az angol Ftse100 0,1%-kal, a német DAX 0,2%-kal, míg a francia CAC40 0,5%-kal esett –, így a páneurópai Stoxx600 0,3%-os mínuszban zárt, mivel a befektetők elsősorban az amerikai jelentési szezonra fókuszálnak.