2024. október 24. csütörtök

okt. 24
6:21
Hazai pályán a Fradi az Európa-ligában; mindkét magyar csapat játszik a férfi kézi BL-ben - csütörtöki sportműsor (Sportal)
A harmadik forduló következik a Ferencváros számára, ezúttal a Nice az ellenfél, míg a Veszprém Észak-Macedóniában, a Szeged pedig hazai pályán játszik a Bajnokok Ligája hatodik fordulójában.
okt. 24
6:21
HVG: végrehajtói irodát nyithat egy KDNP-s politikus fia (Telex)
Földi László fia abban a szigetszentmiklósi körzetben nyithat majd irodát, ahol korábban a Schadl-ügy egyik vádlottja dolgozott.
okt. 24
6:21
"A karvalyorrúaknak nyilas jelkép, nekünk magyaroknak mást jelent a turul" (Telex)
A Turul szobor megmentésére rendezett 56-os megemlékezést a Mi Hazánk. A 12. kerület új polgármesterét Kovács Gergelyt szidták meg a zsidókat.
okt. 24
6:21
Itt a példa, hogyan tud több ezer fiatalt mozgósítani egy bank a TikTokon (Fintech)
A Z Generáció megszólítása kiemelt kihívás a pénzintézeteknél. A Santander bemutatta: a TikTokon keresztül aktivizáltak több ezer fiatalt.
okt. 24
6:21
Milyen az öltözködési stílusod? Teszteld! (Bien)
Bohókás, romantikus, minimalista? A tesztből fény derül, hogy mi jellemzi az öltözködési stílusodat!
okt. 24
6:21
Ez a 2 csillagjegy novemberben végre örökre elengedi a félelmeit (Táplálékallergia)
Ez a 2 csillagjegy novemberben végre örökre elengedi a félelmeit és ez egy új életet biztosít számára. Egy olyat, ami sokkal felszabadultabb és boldogabb. Ez a 2 csillagjegy novemberben végre rájön arra, hogy nem érdemel kevesebbet másoknál, sőt! Annyit küzdött, harcol már, hogy a legjobbat érdemli. Megharcolt érte és soha nem adta fel. Ez a
okt. 24
6:21
Többhónapos negatív trend után ismét több munkaerőt vettek fel (ICT Global)
Erőre kapott az amerikai gazdaság, ismét belendült a technológiai ipar, megint szárnyal az MI, és a pozitív tendenciák a munkaerőpiacon is éreztetik hatásukat. Az előző hónapok negatív számaihoz képest, szeptemberben nőtt a területen felvett új alkalmazottak száma. A legnagyobb kereslet változatlanul az MI-szakértők iránt mutatkozik.
okt. 24
6:27
Most jött a megrázó hír: tüdőbeteg volt, elhunyt a legendás színésznő (Ripost)
68 éves korában hunyta le örökre a szemét.
okt. 24
6:27
Krausz Gáborék nagy csalódást okoztak a TV2-nek, ez a műsor jövőjére is hatással lehet (Promotions)
Ez most váratlanul érte a TV2-t.
okt. 24
6:27
Zöldség vagy gabona? – Két gazda küzdelme a túlélésért Gútán (Magyar Mezőgazdaság)
Két gútai gazdával beszélgettem, akiknek száz-százhektáros gazdasága kizárólag gabonater­mesztésből nem lenne életképes, különösen a mai bonyolult időkben. Arra voltam kíváncsi, milyen stratégiákat alkalmaznak fennmaradásuk érdekében.
okt. 24
6:27
Kipróbálnád a kripto szerencsejátékot? Ezekben a kaszinókban megteheted (BitcoinBázis)
A kriptovaluta szerencsejáték az online szerencsejátékok továbbgondolt formája, amely során kriptovalutákkal, például Bitcoinnal vagy Ethereummal fogadhatsz. A blokklánc technológia decentralizált, biztonságos, gyors, olcsó és anonim tranzakciókat biztosít, de ez csak néhány előnye a fiat valutákkal szemben. A kripto kaszinók szórakozási lehetősége
okt. 24
6:27
Száraz arcbőr? Ez a 8 hidratáló krém a legjobb titkos fegyvered lehet az elkövetkezendő hónapokban (InStyle Men)
Az őszi szezonban érdemes ezekkel az hidratáló arckrémekkel frissítened a gyűjteményedet.
okt. 24
6:33
Figyelmeztetést adott ki a honvédség (Infostart)
Nagy hanghatással járó éleslövészeti gyakorlatot tart a Magyar Honvédség csütörtökön és pénteken Nagykanizsán.
okt. 24
6:33
Adócsomag: várható változások az áfatörvényben (Adózóna)
A 2024. október 16-án a Pénzügyminisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott őszi adócsomag-tervezet szerint az alábbi változások várhatók az általános forgalmi adózásban.
okt. 24
6:33
Az uniós biztos kijelentette, a szankcióknak köszönhetően az olajból származó orosz adóbevételek tavaly 30 százalékkal csökkentek (hirado.hu)
Az uniós szankcióknak köszönhetően az olajból származó orosz adóbevételek 2023-ban 30 százalékkal csökkentek, az EU sikeresen megtalálta az egyensúlyt saját szükségletei és az orosz hadigépezet megbénításának szükségessége között – jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos szerdán Strasbourgban.
okt. 24
6:33
Puffad, és ólmos fáradtságot érez? Ezek a vastagbélrák korai tünetei (EgészségKalauz)
A vastagbéltumor eleinte olyan tüneteket okoz, amelyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy daganatról árulkodnak.
okt. 24
6:33
Anne Hathaway bebizonyította: Ez a szuperszexi csizma a hétköznapokban is tökéletes (InStyle)
Anne Hathaway ezúttal egy cipőtippel lepett meg minket. Mi odáig vagyunk érte!
okt. 24
6:36
Zöld jelzést kapott az uniótól az orosz vagyonból Ukrajnát támogató gigahitel (vg.hu)
A pénz jövőre érkezhet meg Ukrajnába az uniós döntést követően.
okt. 24
6:39
Átlagkeresetek alakulása 2020 és 2024 augusztusa között (HR Portál)
Így változtak a bruttó és a nettó átlagkeresetek a KSH adatai szerint.
okt. 24
6:39
Az uniós tanács jóváhagyta az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós hitelt (hirado.hu)
A tagállamok által jóváhagyott új makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében az orosz központi banknak az uniós bankokban befagyasztott pénzeszközeiből származó kamatbevételeit bocsátják majd Ukrajna rendelkezésére.
okt. 24
6:39
Jóváhagyták az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós hitelt (ATV)
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a pénzügyi támogatási csomagot, mely egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt, valamint egy olyan hitel-együttműködési mechanizmust foglal magában, amely 45 milliárd eurónyi hitel visszafizetésében segíti Ukrajnát - közölte az uniós tanács szerdán.
okt. 24
6:39
A Tisza sem támogatta, de az uniós tanács jóváhagyta az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós hitelt (444.hu)
A magyar EP-képviselők közül csak a két DK-s támogatta, hogy az EU a befagyasztott orosz vagyon nyereségéből hitelt adjon Ukrajnának.
okt. 24
6:39
Egy felhőn múlt – Scallywag győzelem a Rolex Middle Sea Race-en (AQUA)
A Huang-Seng Lee vezette Scallywag 100 (Hkg) október 22-én, kedden 09:43:29-kor abszolút elsőként ért célba a 2024-es Rolex Middle Sea Race versenyen. A csapat menetideje 2 nap, 21 óra, 33 perc és 29 másodperc, ami nem hangzik soknak, de bőven adott okot az izgalomra. „Először is, nagyon büszke vagyok a csapatra. Ez volt az egyik
okt. 24
6:39
3 kevésbé ismert európai város, ha elkerülnéd a tömeget (Hamu és Gyémánt)
Sokunk számára Európa leghíresebb úti céljai már túlságosan is zsúfoltak, azonban vannak olyan fantasztikus, kevésbé ismert városok is, ahol garantáltan jól érezhetjük magunkat. Az alábbi cikkben 3 ilyen helyet mutatunk be.
okt. 24
6:39
A D-vitamin hiánya sok betegség okozója (Magyar Hírlap)
Magyarországon a lakosság 80 százaléka D-vitamin-hiányos.
okt. 24
6:39
2024. október 24. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
okt. 24
6:39
Mégis mi a fene történik a MÁV-nál? Engedély nélkül indult el egy személyvonat (naphire.hu)
A Mávinform számolt be arról, hogy a Nagykerekiből Debrecenbe 17:57-kor elindult S506-os (36723) személyvonat Pocsaj-Esztár állomáson engedély nélkül elindult.
okt. 24
6:39
A gyári Ducati és Martín is megszerezhet egy bajnoki címet a thaiföldi hőségben – hétvégi menetrend (P1race)
A hétvégén következik a Thai Nagydíj, amelyről adott esetben a Ducati gyári csapata és Jorge Martín is egy bajnoki címmel távozhat.
okt. 24
6:41
Brüsszel jóváhagyta az Ukrajnának szánt, 35 milliárd eurós hitelt (Magyar Hírlap)
Az összeget 45 év alatt kell visszafizetni.
okt. 24
6:42
Megvisel, hogy gyermeked kirepült otthonról? Így küzdj meg az üres fészek szindróma tüneteivel (Femcafe)
A megfelelő megküzdési stratégiák alkalmazásával ez az időszak nemcsak a veszteség, hanem a növekedés időszaka is lehet.
okt. 24
6:45
Borongós, esős idő várható, de még így is közel 20 fok lehet (Blikk)
Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult idő várható, majd délután átmenetileg kissé szakadozik, vékonyodik a felhőzet. A Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon néhol kisebb eső nem kizárt. Ezzel szemben hazánk északkeleti felén kezdetben fátyolfelhős, napos, majd egyre inkább derült időre számíthatunk. A keleties szél döntően mérsékelt marad, d
okt. 24
6:45
Parkolókban csapnak le az emberekre, a kés is előkerült (Infostart)
Újra és újra feléled ez a fajta, ijesztő csalástípus. Budapesten és környékén jellemző. A csalók eleinte kedvesek, de ellenállás esetén bedurvulnak.
okt. 24
6:45
Kapaszkodjon meg: 500 forintos euróról ír egy friss elemzés (ATV)
A GKI szerint úgy tűnik, a kormány elhatározta, hogy erőltetett bérfelzárkózást hajt(at) végre a következő években. Ennek keretében a minimálbért 1000 euróra, a bruttó átlagkeresetet 1 millió Ft-ra várja 2028-ra. Ennek realitása kérdéses, főleg annak tükrében, hogy az elmúlt 20 évben a reálkeresetek évi 3,1 százalékkal nőttek, illetve azért, mert e
okt. 24
6:45
Erre jobb, ha mindenki felkészül, kegyetlen időjárás köszönt ránk (Ripost)
Túl sok napsütésre nem lehet számítani.
okt. 24
6:45
Két részre szakad az ország időjárása, az egyik felén esernyőre, a másik felén napszemüvegre lesz szükségünk (BorsOnline)
Továbbra is a Duna választja el a két országrészt egymástól.
okt. 24
6:45
"Mindig is megmondtam a frankót…" - szókimondó interjú Gera Dániellel, aki a legvégsőkig elment egy álomért (Sportal)
Október hetedike, hétfő reggel, Budapest. A Diósgyőr 29 éves futballistája, Gera Dániel jó barátjával, Schäfer Andrással találkozik egy kávézóban. Valamivel később az Union Berlin középpályása feláll az asztaltól, hiszen jelenése van a Hollandia és Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-meccsre készülő válogatott edzőtáborában. Amikor elköszönn
okt. 24
6:45
Szabad Európa: Szélsőjobboldali fiatalt alkalmaz a washingtoni magyar nagykövetség, hogy a trumpistákkal tartsa a kapcsolatot (Telex)
James Ragg még nincs harmincéves, de már komoly politikai múltja van a szélsőjobboldalon
okt. 24
6:48
Megerősítette a Fehér Ház, hogy észak-koreai katonák érkeztek Oroszországba (vg.hu)
Észak-Korea tagadja, hogy katonákat küldene Oroszországnak.
okt. 24
6:48
Bajt okozhatnak? Ez történhet a testeddel, ha lejárt szavatosságú fűszereket használsz a főzéshez (Glamour)
Teljesen természetes, hogy bizonyos élelmiszereket, mint például a csirkemell, a tojás vagy a tejföl, sokan ösztönösen is alaposan szemügyre veszünk, mielőtt bármilyen ételt készítenénk belőlük, még akkor is, ha nem jártak le. Ellenben ott vannak mondjuk a fűszerek, amelyeket jellemzően sokkal bátrabban használunk csak úgy a konyhában. Ez valójában
okt. 24
6:51
Ünnepi pofont kapott a forint (Privátbankár)
Az euró 403 forint felett kezdi a csütörtöki kereskedést.
okt. 24
6:51
Haaland újraértelmezte, hogy mi az a gól: pörgőrúgással sarkazott, mintha videójátékban lenne (444.hu)
Van az a fajta csodagól, ami nem azért nagy, mert pompás akció eredménye, hanem mert annyira képtelen mozdulattal lövik.
okt. 24
6:51
Indonézia a Tesla akkumulátorainak motorja lesz (autopro)
Indonézia novemberben tervezi megkezdeni a nikkel alapú anyag exportját elektromos autók akkumulátoraihoz az Egyesült Államokba.
okt. 24
6:51
Új néven folytatja az Upfield Magyarország Kft. (Márkamonitor)
Flora Food Hungary Kft.-re változtatta nevét a Rama, Flora, Violife és Viodeli termékek hazai forgalmazója. Minderre azt követően került sor, hogy a kft. anyavállalata, az Upfield Group Bv holdingtársaság szeptember közepén Flora Food Group Bv-re változtatta nevét.   "Azért változtatjuk meg cégünk nevét, hogy jobban tükrözze, kik vagyunk és mit csi
okt. 24
6:51
Ők azok, akik megnyerték a lottót, mégsem egészen boldogok: egyetlen dolog hiányzik a régi életükből (Life)
Bill és Cath Mullarkey 2017-ben megnyertek 1 millió fontot a Nemzeti Lottón, aminek hatására elhagyták Coventry városát, és a karibi Szent Luciára költöztek. Bár álmaik teljesültek, a házaspár bevallotta, hogy van egy dolog, ami hiányzik régi, "szegény" életükből.
okt. 24
6:51
Megalopolisz: Lázálom (Mafab)
Coppola új mozija egy kaotikus lázálom, tele merész ötletekkel és extravagáns figurákkal, akik minden jelenetben olyat színészkednek, hogy elevenebb nem is lehetne a vászon, mégis a film képtelen egy történetet elmesélni, vagy egy narratív ívet felállítani. A tempó és vágás olyannyira rossz, hogy a jelenetek sokszor értelmezhetetlenek, és semmi sin
okt. 24
6:51
Közel 3000 új diákkal indul a Hsup új tanéve (KKV Magazin)
Megújult formában kezdi meg ötödik tanévét 33 felsőoktatási intézményben, közel 3000 új diákkal a Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) vezető zászlóshajó innovatív vállalkozói programja, a Hungarian Startup University Program (Hsup). „A program célja, hogy a fiatalok gyakorlatorientált képzésben ismerjék meg az innováció alapjait és az induló innovat
okt. 24
6:51
Ezt keresik a befektetők a fővárosi ingatlanpiacon (MMonline)
Erősödő befektetői aktivitásra számítanak a Duna House szakértői az idei év folytatásaként 2025-ben is. A pénzügyi forrás és a vevői bizalom adott, azonban a rövidtávú lakáskiadás terézvárosi tiltása és az esetleges országos szabályozása már érezteti hatását a befektetői körben népszerű kerületek listáján, hosszú távon pedig nagy eséllyel, jelentős
okt. 24
6:51
Széles körben használható, új képfeldolgozó modul érkezett (newtechnology.hu)
A Teledyne e2v (a Teledyne Technologies leányvállalata) bemutatta az Optimom 5D nevű új képfeldolgozó modulját. Az eszköz a nemrég bejelentett Topaz5D képérzékelővel, kompakt áramköri lappal, szabványos csatlakozóval és előre összeszerelt
okt. 24
6:51
Rajtuk múlik a magyar gazdaság jövője (Növekedés)
Az innováció-vezérelt vállalatok jelentik jövő gazdaságának motorját. Ezek a gyorsan fejlődő cégek nemcsak a technológiai fejlődést, hanem az egész gazdasági növekedést is meghatározzák. Magyarországon több mint ezer ilyen vállalkozás működik, akik ráadásul évről évre megduplázzák az árbevételüket. A szakértők az innováció-vezérelt vállalatok működ
okt. 24
6:51
Borúra derű: ilyen időjárás várható csütörtökön (Magyar Nemzet)
Néhol kisebb eső nem kizárt.

Keresés