2024. január 12. péntek

jan. 12
6:51
Rakétacsapás ért amerikai katonai támaszpontokat Szíriában (Magyar Hírlap)
Több rakétavetővel lőtték az al-Jebsa olajmező közelében lévő amerikai katonai létesítményt, áldozatokról vagy anyagi károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
jan. 12
6:51
Már egész Európában elérhető a Mewa ügyfélportálja (newtechnology.hu)
A Mewa teljes körűen átvállalja ügyfelei üzemi textíliáinak beszerzését és kezelését, beleértve a termékek kiszállítását és visszagyűjtését is. Ezzel komoly terhet vesz le az üzemek és cégek válláról, amelyeknek nem kell a kapcsolódó, időrabló szervezési feladatokkal foglalkozniuk. Mindezt mostantól már egy olyan, egész Európára kiterjedő digitális
jan. 12
6:51
Elözönlötték a hajléktalanok Franciaországot: nők, gyerekek, külföldiek érkeznek (Mandiner)
330 ezer hajléktalan élhet az országban, a helyzet kritikus.
jan. 12
6:51
Hét kilométeres autópálya torlódással indult a péntek (Autószektor)
A 98-as km-nél a forgalmat a mindkét sávon megindították, a 7 km-es kocsisor lassan oszlik. Forgalmi akadály másutt is van péntek kora reggel. Egy műszaki mentésre váró, kiégett gépkocsi foglalja el a félútpályát a 6-os főúton, Adony térségében. Az 53-as km-nél irányonként váltakozva halad a forgalom. Egy műszaki hibás kamion foglalja el a fél útpá
jan. 12
6:51
Ledobta a bombát a McDonald's, erre a hírre tényleg nem számított senki (naphire.hu)
A McDonald's Big Mac szendvicse most még nagyobb lesz.
jan. 12
6:51
A tíz legvadabb dolog, amit az utasok megpróbáltak felvinni a repülőre tavaly Amerikában (Roadster)
Döbbenet, tényleg.
jan. 12
6:51
Megérkezett az Amy Winehouse-film első előzetese (Igényesnő.hu)
A 2011-ben, tragikus hirtelenséggel elhunyt Amy Winehouse életéről már számos dokumentumfilm készült az elmúlt évtized során, a régóta tervezett életrajzi filmre azonban ezidáig várni kellett.
jan. 12
6:53
Így tehetsz a legtöbbet azért, hogy ne lopják el a poggyászod (Roadster)
Az egyik leggyakoribb módszer valójában nem nagyon működik.
jan. 12
6:57
Vakságot is okozhat, ha érbe jut az anyag (Magyar Hírlap)
Nagyon elszaporodtak mostanában azok a szépészeti beavatkozások, amelyeket nem orvos végez.
jan. 12
6:57
A világ harmadik legnagyobb gazdasága elbír egy kis válságot (Növekedés)
Az elmúlt időszakban sokan temetni kezdték Németországot, mint gazdasági nagyhatalmat, csak azért, mert ott is felmerültok olyan jelenségek, mint máshol szoktak: tüntetések, költségvetési kiigazítások, ha úgy tetszik: megszorítások. Mik a problémák Németországban, és baj-e, ha kicsit átrendeződnek az európai gazdasági erőviszonyok?
jan. 12
6:57
Zelenszkij orosz atomkilövőket akar megsemmisíteni (AC News)
Zelenszkij katonai parancsnokai azt fontolgatják, hogy nyugatról szállított nagy hatótávolságú rakétákkal támadnak Oroszországon belüli atomrakétaindító állomásokat.
jan. 12
6:57
Hidrogénbusszal indult az év Debrecenben (Gyártástrend)
Debrecenben és további öt vidéki nagyvárosban tesztelik a hidrogénbuszt, Messer hidrogénnel.
jan. 12
7:00
Izmosodott a magyar útlevél, előkelő helyre került a világranglistán (Infostart)
Átrendeződött a világ útleveleinek rangsora: a britek lejjebb csúsztak, az első helyek viszont meglepőek lehetnek.
jan. 12
7:03
Még inkább rákapcsol a tél: erős széllel és hóval érkezik az újabb hidegfront (Blikk)
Enyhe hidegfront érkezik hazánkba pénteken, a legtöbb helyen csak felhős égre, másutt hószállingózásra is lehet számítani.
jan. 12
7:03
Döbbenetes titkot rejt a fej nélküli múmia (Magyar Hírlap)
Az eljárás feloldotta a rekeszizmot és a kötőszöveteket, lehetővé téve a magzat vándorlását.
jan. 12
7:03
Korábbi élettársát nevezte ki külügyminiszternek a homoszexuális francia miniszterelnök (Mandiner)
Stéphane Séjourné váltja a poszton Catherine Colonnát.
jan. 12
7:06
"Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás (HR Portál)
Aki Magyarországon elkezd tanulni, akár a szakképzésben, akár a felsőoktatásban, az biztos lehet benne, hogy lesz állása - hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön a Hungexpon.
jan. 12
7:09
Fekete fehérneműben villantotta meg az alakját Stana Alexandra (SzMo)
Szokatlanul merész fotót tett közzé, a követői imádják érte.
jan. 12
7:09
Megtámadta a brit légierő a húszik támaszpontját (Magyar Hírlap)
Rishi Sunak szükségesnek és arányosnak nevezte az akciót.
jan. 12
7:15
Tovább száguld a Telekom-rakéta, meddig mehet még az árfolyam? (Portfolio)
Nagyot ment tavaly a Magyar Telekom árfolyama, és úgy tűnik, hogy idén is folytatódik a jó széria, az elmúlt napokban tovább száguldott a rakéta. Összeszedtük, hogy milyen fundamentális okok állnak az emelkedés mögött, mit gondolnak az elemzők, és mit mutat a technikai kép.
jan. 12
7:15
Csökkentek a lakásárak a harmadik negyedévben (Azenpenzem)
A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 harmadik negyedévében tovább csökkentek a lakásárak az előző negyedévhez képest, és hosszú évek óta először fordult elő, hogy már éves alapon sem volt áremelkedés. Pedig az infláció szeptemberben még 12,2 százalék volt.
jan. 12
7:15
5 jel, hogy gyorsabban öregszel, mint ahogy az normális (Glamour)
Veled is előfordult már, hogy amikor valaki elárulta neked az életkorát, nagyon meglepődtél? A külsőnk ugyanis nem feltétlenül árulkodik arról, hány évesek vagyunk, hiszen jóval fiatalabbnak és bizony sokkal idősebbnek is tűnhetünk. Vannak azonban olyan jelek is, amelyek kívülről nem minden esetben szembetűnőek, de feléd akkor is azt jelezhetik, ho
jan. 12
7:15
Miért nem tiltakozott, hogy Oroszország ballisztikus rakétákat vásárolt Észak-Koreától? (Mandiner)
Az Ön folyamatosan hirdetett külpolitikai célja a béke.
jan. 12
7:15
Ennyibe kerül az új Dacia Duster Franciaországban (Autószektor)
Továbbra is szeretne megfelelő egyensúlyt tartani a megfizethetőség és az emelkedő árak között a Dacia, ezért 19 690 euróra, azaz átszámítva kb. 7,1 millió forintra árazták be Franciaországban az új Duster generáció alapmodelljét. Ha ennyibe kerülne itthon is, az kevesebb, mint egy millió forintos áremelkedést jelentene a jelenleg kapható, de hamar
jan. 12
7:15
Kiderült a nagy titok: ezért száguldoznak egyes sofőrök az utakon (naphire.hu)
A pszichológusok összegyűjtötték azt a négy leggyakoribb okot, ami miatt egyes sofőrök számára csábító lehet a gyorshajtás. Egészen megdöbbentő, hogy miért tapossák sokan a gázpedált.
jan. 12
7:18
Kifosztották Pistike sírját, a család teljesen összeroppant (Blikk)
Kifosztották a 16 éves sümegi fiú, Pisti sírját. A fiatal, mint ismert, novemberben az osztálytársai zaklatásai miatt vetette magát vonat elé. Pistike családja teljesen összeroppant, amikor meglátta a kifosztott kegyhelyet.
jan. 12
7:18
Támadás - Úgy tűnik, rövidre zárja a Nyugat a húszi lázadók önkényét (Infostart)
A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen - jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
jan. 12
7:18
Erősödött reggelre a forint (Adózóna)
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon – közölte az MTI.
jan. 12
7:21
Csapásokat mért a jemeni húszikra az USA és az Egyesült Királyság (444.hu)
Több mint 60 célpontot támadtak 16 helyszínen, köztük a fővárosban és kikötőkben.
jan. 12
7:21
Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H; jövő gyógyítói díjat (Márkamonitor)
A fiatal, 40 év alatti orvosok közül hárman házi gyermekorvosok, ketten kórházban dolgozó szakorvosok, hárman pedig még a szakvizsgájuk előtt álló, de a korszerű eljárások mellett már elkötelezett rezidensek.   "A K&H gyógyvarázs 20. évfordulója alkalmából meghirdetett K&H jövő gyógyítói díjra tavaly lehetett jelentkezni, és összesen 81 gyermekgyóg
jan. 12
7:21
Ezek minden idők legviccesebb filmjei a tudomány szerint (Igényesférfi.hu)
A vígjáték valószínűleg a legszubjektívebb műfaj az összes közül, hiszen a színvonalas humor nem csupán koronként változik, de egyúttal a nézői ízlés függvénye is.
jan. 12
7:21
Balogh Edina sosem hallott részleteket osztott meg Szabó Simonnal való kapcsolatáról: ez zajlott valójában köztük a Farm VIP műsorában (Promotions)
Balogh Edina most elárulta mi zajlott közte és Szabó Simon között a Farmon
jan. 12
7:21
Milyen hozammal számolhatnak az ingatlanba fektetők? (KKV Magazin)
A befektetési célú ingatlanvásárlások esetében mind a bérleti díjból, mind pedig az eladáskor szerzett nyereségen nőtt a hozam mértéke az elmúlt években – derül ki az Mbh Indexből, az Mbh Jelzálogbank által végzett ingatlanpiaci elemzésből. Az elmúlt években az utóbbi elem jelentős hasznot biztosított a befektetők számára, 2020 első és 2023 első ne
jan. 12
7:21
Elképesztő, amit a mélyben találtak (Magyar Hírlap)
Sokkoló felfedezés Oroszországban.
jan. 12
7:21
Megnyílik az orosz turisták előtt a világ egyik legelzártabb országa (Mandiner)
Először fogad látogatókat 2020 óta Észak-Korea.
jan. 12
7:21
Fájt a hasa a 73 éves nőnek, egy 35 éves babát találtak a méhében (Helló Magyar)
Felfoghatatlan, hogy hogy nem tűnt fel hosszú évtizedekig senkinek a magzat a ma már nyugdíjas nő testében.
jan. 12
7:21
AI + kvantumtechnológia = AQ, a pénzügy jövője (BitcoinBázis)
Az AI és a kvantumtechnológia fogja forradalmasítani a pénzügyeinket a jövőben. A pénzügyek egyre gyorsuló világában az innováció a túlélés
jan. 12
7:21
Megkezdődött a Volvo legkisebb villanyautójának kiszállítása (Villanyautósok)
Úgy tűnik, ezzel az autóval nagyon betalált a Volvo.
jan. 12
7:21
Ismét reflektorfényben a Nubank (Fintech)
A fintech szektor egyik meghatározó szereplője, a Nubank bejelentette, hogy mostantól mexikói ügyfelei az Egyesült Államokból WhatsAppon keresztül is fogadhatnak pénzátutalásokat. Az újítás a Nubank és a Felix Pago között létrejött partnerség eredménye. Az új szolgáltatás használata egyszerű és felhasználóbarát. A Nubank ügyfeleknek csupán annyit k
jan. 12
7:24
Mi történik? Finnország és Izland kizárnák az Eurovízióról Izraelt (Blikk)
Az Izlandi Zeneszerzők és Szövegírók Szövetsége indított petíciót, amihez már 1400 finn művész csatlakozott. Úgy gondolják, hogy Eurovízió alapelveivel nem fér össze egy háborús bűnöket elkövető, katonai megszálló ország. A rendezvény bojkottálására készülnek.
jan. 12
7:24
Nekem ez egy fájdalom, nagyon megvisel, mondja Tilla (ATV)
A sztárműsorvezetőt megviseli, hogy jó barátja, Majka decemberben elhagyta a TV2 csatornáját.
jan. 12
7:27
Két hétre leáll a Tesla egyetlen európai gyára (Portfolio)
A Tesla január 29-től február 11-ig leállítja az autógyártást a Berlin melletti gyárában, mivel a Vörös-tengeren a hajók elleni támadások miatt nincs elég alkatrész az autók legyártásához, írja a Reuters.
jan. 12
7:27
Megfagyott a talaj felső rétege, de már látszik a felmelegedés kezdete (Agrofórum)
Azok az őszi vetések, ahol nem volt tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, csak hiányzik a tartós hideg és a hó is. De hamarosan inkább felmelegedés érkezik.
jan. 12
7:27
Államadósság: ilyent 2010 óta nem láttunk (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 12
7:27
Tragédia Magyarországon: Két nő meghalt szülés után a nyíregyházi kórházban (Nyugati Fény)
Az intézmény közölte, "előre nem látható események" történtek.
jan. 12
7:27
Élete első pole-ja után részt sem vehetett a futamon, és még nem volt vége a pilóta pechsorozatának (Racing)
49 éve ezen a napon indulhatott volna először pole-ból Jean-Pierre Jarier, akitől a sors többször is elvette az F1-es futamgyőzelmet.
jan. 12
7:27
2024. január 12. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jan. 12
7:27
Miközben a várólisták egyre hosszabbak, a magánegészségügy is folyton drágul (Telex)
Az orvosi kamara elnöke néhány napja azt tanácsolta, hogy aki megteheti, különítsen el egy összeget az egészségügyi ellátására.
jan. 12
7:27
A férfi kézi-Eb legfontosabb kérdése, hogy meg tudjuk-e közelíteni az elit sebességét (Telex)
Magyarország péntek este játszik először az Eb-n. Szakértővel elemeztük, mik a csapat esélyei, mi mindenre érdemes figyelni a játékukban, és milyen teljesítménnyel lehetünk elégedettek.
jan. 12
7:30
Órákon belül eljön az igazság pillanata Matolcsy György és Varga Mihály számára (Menedzsment Fórum)
Vajon hogy alakult a magyar gazdaság fontos mutatója tavaly?

Keresés