Akár több millió forintot is érhet egyetlen sahtusból készült sál, de három-öt védett tibeti antilopot is meg kell ölni, hogy elkészülhessen, és ezekből már így is alig maradt élő példány.
Rendkívül megtakarításokra kényszerül a német kormány. A megszorítások elkerülhetetlenek, mindez azonban a kormánykoalíción belül is kemény vitákat váltott ki, ennek ellenére már napvilágot látott az a terjedelmes lista, amely a spórolás legfőbb területeit tartalmazza.
Rég nem látott magasságba emelkedett a GKI fogyasztói bizalmi indexe. Az elemző szerint: ennek oka egyebek között az, hogy már nem olyan gyors ütemben emelkednek az árak, mint a múlt évben. A pénzügyi elemző azonban óvatosságra int, ahogyan a DK gazdasági árnyékminisztere is. Dávid Ferenc szerint kérdés, hogy a bizalom kitart-e az első negyedév vég
A The Ministry of Ungentlemanly Warfare, vagyis Az úriemberhez méltatlan hadviselés minisztériuma című darab áprilisban érkezhet meg a filmszínházakba. A nyakatekert cím ne riasszon el senkit: garantált, hogy pompás szórakozás elé néz, aki jegyet vált majd Guy Ritchie és Henry Cavill közös komédiájára.
A 2024-es Ces-en mutatta be a Samsung új porszívócsaládját, amely a mesterséges intelligencia alkalmazásával újradefiniálja az otthonok tisztán tartását. A termékcsaládba tartozik a Bespoke Jet Bot Combo porszívó- és felmosórobot, amely továbbfejlesztett Mi és gőztisztító funkcióval rendelkezik. "Nagy örömmel mutatom be a 2024-es újgenerációs por
Január elsejétől emelkedtek az útdíjak, új szakaszok kerültek be a tehergépjárművek fizetős rendszerébe, és nőtt a gázolaj jövedéki adója Magyarországon. Mindez nem hagyja érintetlenül az építőanyagárakat, mivel a szállítási díj legalább 5, de akár 25 százalékot is kitehet az építkezés helyszínére szállított építőanyag árából.
A történelem ismétli önmagát. Az olimpiaellenes népszavazás sikerén felbuzduló Momentum pályája ugyanis kísértetiesen hasonlít az egykor volt szabad madarakéra.
Az év elején két évet drágult, mégis olcsóbb, mint egy éve: mi az? Ez az alapszámla, ami bárkinek elérhetővé teszi legalább a fapados bankolást. A lehetőség vonzó, de nem mindenkinek jó, érdemes alaposan megnézni, nyerünk vagy vesztünk vele.
A Göcsejben úgy tartják, hogy akit pálinkával vagy ecettel nem lehet meggyógyítani, annak már ácsolják is a keresztet. Kétségkívül van alapja az ősi bölcsességnek, azonban szerencsére van még néhány trükk, amelyet érdemes lehet bevetni, ha úgy érezzük, valami betegség kopogtat az ajtón. Vegyünk sorra néhány olyan praktikát, melyekkel még a legnehez
A jogszabályok meglehetősen szigorúan szabályozzák, hogy milyen engedélyek birtokában lehet a mezőgazdasági területeken építkezni. A beruházással érintett terület nagyságától függetlenül első lépésként szükség van a művelési ág alóli kivonásra.
Zelenszkij katonai parancsnokai azt fontolgatják, hogy nyugatról szállított nagy hatótávolságú rakétákkal támadnak Oroszországon belüli atomrakétaindító állomásokat.
Védjegyévé vált mosolyával, időtlen stílusával Julia Roberts kétségtelenül Hollywood egyik legismertebb szépségikonja, mégsem veszi túl komolyan magát.
A Cambridge Econometrics modellszámításai szerint 2035-re a munkahelyek száma 3 millióval, a beruházások értéke 32 százalékkal, a brit export értéke 5 százalékkal, az importé 16 százalékkal lesz alacsonyabb azoknál a szinteknél, amelyeket a Brexit nélkül el lehetett volna érni.
Fáradságos és drága mulatság Magyarországon egy lakáshitel kiváltása, de észszerű időzítés és bankválasztás esetén 1-2 év alatt megtérülhet a hiteladós számára. A piaci kamatok csökkenésének köszönhetően a Portfolio becslése szerint a lakáshitelek több mint 10%-ánál érdemes már elgondolkozni a hitelkiváltáson. Az új lakáshitelek kamatának további c
A terráriumban tartott leguánokat három csoportra oszthatjuk: vadak, kezesek és szocializáltak. A vad leguán fogalma nem szorul magyarázatra: vadállat, mely teljesen kizárja életéből az emberrel való érintkezést.
A Launchpad XYZ előértékesítése hónapokkal ezelőtt vette kezdetét, majd számos izgalmas fejlesztés bemutatását követően végül a gyűjtés az utolsó napjaihoz
Rekordnak számító, 4.5 milliárd dolláros forgalommal zárta első kereskedési napját a spot Bitcoin ETF. Ez több mint 2.5 milliárd dollárral haladta meg a korábbi csúcstartót, vagyis ez volt minden idők legsikeresebb ETF indulása. A piac rögtön 11 szolgáltató ETF terméke közül választhatott, melyek közül kettő, a Grayscale (GBTC) és a BlackRock (IBIT
A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény preambuluma szerint az újra növekvő migráció miatt idegenrendészeti szigorításra van szükség, szabályozni szükséges, ki és mennyi ideig tartózkodhat Magyarország területén. A törvény egyértelművé teszi, hogy vendégmunkásokat Magyarország
Hódmezővásárhely elfogadna egy olyan tarifaközösséget, mint amilyet a fővárosnak ajánlott Lázár János - írta Márki-Zay Péter polgármester. Azt is üzente Lázárnak, hogy legyen annyira bátor, hogy elindul polgármesterjelöltként. Márki-Zay emellett ellenzéki politikustársainak is üzent.
Az Instagram táplálkozástudományi rendőreként igyekszik tényekkel és adatokkal hatni arra, hogy ne higgyünk el mindent, amit sokszor és sokaktól hallunk az online világban. Jankó Robi a tudománnyal akar segíteni abban, hogy egészségesebben éljünk.
Látszólag átkelt a szivárványhídon a legutóbb vásárolt szobanövényed? Nyugi, még nincs minden veszve. Egy 3 összetevős keverék lehet a megmentő, amihez a hozzávalókat akár otthon is fellelheted.
A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
Minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel, a következő években minden tanárnak, óvónőnek emelkedni fog a fizetése – mondta a Belügyminisztérium államtitkára.
Az amerikai légierő szerint több mint 60 célpontra támadtak 16 helyszínen. A brit miniszterelnök korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akcióról beszél, míg Joe Biden további lépéseket ígér, ha a húszik továbbra is veszélyeztetik a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát a Vörös-tengeren.
Már sokan keresték azzal, hogy szívesen dolgoznának a lehetséges új kormányában. A volt elnök egy televíziós interjúban azt is elmondta, már tudja, ki lesz az alelnöke, csak még nem árulja el. Trump nem zárta ki, hogy elnökké választása esetén az Egyesült Államok kiléphet a NATO-ból, mert mint fogalmazott, az európai országok kihasználták az USA-t.
Eddig 140 milliárd font (csaknem 62 ezermilliárd forint) veszteség érte a brit gazdaságot az EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt, és ez a veszteség a következő évtized közepére várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik - áll a Cambridge-i Egyetem gazdaságkutató műhelye, a Cambridge Econometrics átfogó elemzésében.
A vitorlázás, a vízi sportok és a Tisza szerelmesei az újév első napján ismét vízre szálltak a szegedi vitorláskikötőben. Tizenkilencedik éve, hogy a vitorlázás, a vízi sportok és a Tisza szerelmesei már az új év első napján hódolnak szenvedélyüknek, és vitorlásba, motoros kishajóba, kajakba, kenuba, csónakba, sárkányhajóba, jetskire ültek. Mivel a
A reálkeresetek emelkedésének köszönhetően mérsékelten, 2,7 százalékkal nőhet 2024-ben a magyar gazdaság – derült ki a Kopint-Tárki legfrissebb előrejelzéséből. Az infláció 5 százalék körül alakulhat. Hiába mérséklődött az áremelkedés üteme, az elmúlt másfél évben akkora áremelés történt, hogy a magyar árszint jócskán a fejlettségi szintünk által i
A jármű Debrecenben több útvonalon is részt vesz a forgalomban, majd fél év múlva újabb négy hétre visszatér. Az utasok díjmentesen próbálhatják ki az autóbuszt. A 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú Solaris Urbino 12 electric H2 február 1-ig közlekedik a Dkv Debreceni Közlekedési Zrt. menetrend szerinti vonalain. A jármű hidrog
Eddig 140 milliárd font (csaknem 62 ezermilliárd forint) veszteség érte a brit gazdaságot az EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt, és ez a veszteség a következő évtized közepére várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik.
Tavaly az utolsó negyedévben 67 millió személyi számítógépet (pc) szállítottak ki világszerte. Ez 2,7 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatai szerint a hosszabb ideje tartó lassulás elérte a mélypontot, és az idén má