A madárinfluenza H3N2 és H10N5 törzseinek kombinált típusú, fajokon átívelő fertőzésében halt meg egy nő tavaly decemberben, de a betegség emberről emberre terjedésének kockázata alacsony - jelentette Kína szerdán.
Nicolás Stefanelli, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Inter Miami támadója orvosi vizsgálatra érkezett Magyarországra. Sajtóhírek szerint a Fehérvár FC labdarúgója lesz.
Az Ivsz – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével zajló Arisa projekt (Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége) keretében elkészült az a stratégia, amelynek mentén Európában jelentősen gyarapodhat az Mi technológiákat készségszinten használó szakemberek száma – belőlük ugyanis jele
Ahogy a technológia egyre inkább képes utánozni az érzelmeinket, elkerülhetetlen, hogy az emberek kötődni kezdjenek a mesterségesintelligencia-alapú partnereikhez. De forradalmasíthatja-e az MI a szerelmet és a kapcsolatokat, és képes-e valóban gyógyítani a magányt?
Egy ikonikus karaktert létrehozni nem könnyű, de néha akad olyan, amely több generációt is magával ragad. Hello Kitty dacolva az esélyekkel nemzetközi szupersztárrá vált, és ötven évvel a megjelenése után is igazi jelképe egy rózsaszínmázas, kissé infantilis álomvilágnak. Ennek apropóján összegyűjtöttünk öt érdekességet róla, amit sokan lehet, hogy
A Nokia összesen 360 millió eurót fordít digitális ikertechnológiák, valamint hardverek és szoftverek fejlesztésére, 5G és 6G chipek tervezéséhez. Az ulmi és a nürnbergi telephelyek a Nokia kulcsfontosságú helyszínei lesznek a négyéves európai Ipcei (Important Projects of Common European Interest – Fontos Közös Európai Érdekű Projektek) nevű progra
Az aggasztó eset Düsseldorfban történt, a műtött autóról készült fényképeket a károsult cimborája tette fel a világhálóra. A luxusautó úgy néz ki, mintha óriási konzervnyitóval estek volna neki. Gyakorlatilag körbevágták lemezvágóval a lámpáit, mélyen feldarabolva a sárhányó folytatásaként a motorháztető mentén fekvő domború lemezt. Az alkatrészto
Európai uniós székhelyű vállalatok szolgáltatásait vehetik igénybe külföldi ügyfelek. Az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság (ESMA) január 29-én kiadott közleményében kifejtette
A gyaloglás köztudottan régóta ajánlott a fizikai és mentális egészségi állapot javítására, de tényleg hatásosabb, ha mindez visszafelé történik? Milliós nézettségnél jár a TikTok-on egy nem is olyan új fitnesztrend, a hátrafelé járás.Egy 2023-as metaanalízis szerint napi 2337 lépés gyaloglása csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségben való el
Az V. György király hitvese számára, a nemzet ajándékaként 1924-ben készített babaház könyvgyűjteménye idén húsz miniatűrrel bővül, köztük Julia Donaldson, Tom Stoppard, Ben Okri, Jacqueline Wilson, valamint Camilla királyné írásaival.
A Stranger Things 5. évadának forgatása hivatalosan is elkezdődött, szóval most már tényleg csak a lélegzetünket visszafojtva kell várnunk a pillanatot, amikor az új etap elstartol majd a Netflixen.
A múlt héten Budaörsön megrendezett Mapei Kereskedői Konferencián több mint 100 építőanyag kereskedő gyűlt össze, hogy megvitassák a válság túlélésének stratégiáit az építőiparban. A konferencia az építőiparban tapasztalt történelmi mélypontból való kilábalásra fókuszált.
Egy autó eladásához szükséges idő számos tényezőtől függ, többek között a jármű típusától, helyétől és az aktuális piaci helyzettől. A megfelelő évszak kiválasztása szintén segíthet az autó gyorsabb eladásában. A carVertical autóipari adatszolgáltató cég ezúttal a járműeladás legjobb időpontjának kiválasztásához ad néhány tanácsot, hogy jobb áron t
A 2015-ös cannes-i filmfesztiválon a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató program keretében ötven év után ismét levetítették a Szegénylegények című filmjét.