A francia nemzetgyűlés nagy többséggel elfogadta kedden első olvasatban a kormány törvényjavaslatát, amely alkotmányba foglalja a nőknek a terhességmegszakításhoz szavatolt szabadságát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pártolja, hogy a bankok – önkéntes vállalások alapján – fokozottabb hitelezési versenybe kezdtek. A GVH üdvözli a hitelezési piacon folyamatosan élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához.
Már bontják az egykori görög falut. Az építészetileg vállalhatatlan, funkcióját vesztett, az utóbbi években szezonális bulihelyként működő épületegyüttes teljes felszámolása várhatóan a tavasz végéig befejeződik. A köztudatba csak görög faluként bevonult negyed helyén a tervek szerint közpark és lakóépületek létesülnek. Az önkormányzat részben adás
A Toyota 50 ezer régebbi jármű tulajdonosát szólította fel az Egyesült Államokban, hogy ellenőriztessék és javíttassák meg a kocsijukat, ugyanis a Takata által gyártott légzsákok felrobbanhatnak.
Hatalmas csinnadrattával jelentette be egy új biztosítás közvetítői portál indulását Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az ambiciózus tervek szerint három év alatt egymillió új biztosítási szerződést kötnek majd rajtuk keresztül az ügyfelek, és 2027-re 7 milliárdos jutalékbevétellel számolnak az online üzle
Mi tagadás, Párizs az egyik legstílusosabb város a világon, nem csoda, hogy sokak számára szolgál ihletforrásul, akár az öltözködést, akár a lakberendezést tekintve.
A közel egy éve fennálló együttműködés után a Penny Magyarország és a Munch országszerte elérhetővé teszi az élelmiszermentő szolgáltatást. Az elmúlt kilenc hónapban 17.000 vásárló már 41.000 alkalommal, összesen 53.000 csomagot mentett meg a kidobástól. Most újabb lépést tesz az üzletlánc a fenntarthatóságért, ugyanis 2024. január 29-én hat, majd
A monarchista ellenes nézeteiről ismert Bob Odenkirk (Better Call Saul) a PBS "Finding Your Roots" című műsorában szembesült azzal, hogy III. Károly király 11. unokatestvére.
A további progresszív innováció éve lesz 2024 a hálózatépítésben – jelentette ki Kevin Drinkall, a Zyxel Networks EMEA marketing- és GTM-stratégiájának igazgatója. Természetesen az egyik legmeghatározóbb tény, hogy ebben az évben jelenik meg a WiFi 7 – ugyanakkor arra is számít a gyártó, hogy a WiFi 6 és 6E is
A győri Széchenyi István Egyetem egykori villamosmérnök-hallgatója, Szórádi Bence nem mindennapi utat járt be: 19 évesen, tanulmányaival párhuzamosan beindította vállalkozását, és meg sem állt azóta. A sikeres üzletember mindössze 24 évesen nyerte el az Év fiatal vállalkozója díjat, majd hamarosan a Forbes címlapján szerepelt, mindössze egy hónappa
A legkifinomultabb módszer az úgynevezett call centeres csalás volt, amikor a bűnözők banki ügyintézőnek adták ki magukat, és azt ígérték, hogy "biztonságba helyezik" a számlán lévő pénzt.
Nemzetközi jelentőséggel bíró innovatív optikai kábelbehúzó berendezést fejlesztett több mint 210 millió forint felhasználásával a Hungaro Cabel Technology Kft. A távközlési hálózatok fejlesztésével, tervezésével, építésével foglalkozó, néhány fős cég közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 146 millió forintos támogatá
A világ egyik legnagyobb bitcoin tulajdonosává vált Németország, miután a hatóságok 50 000 bitcoint foglaltak le egy néhány nappal ezelőtt végrehajtott akcióban. A szászországi rendőrség és adóhivatal egy 2013 óta működő és az ország egyik legnagyobbjaként említett kalóz hálózatot számolt fel. Az ennek vezetésével megvádolt 40 éves német és 37 éves
A Maserati jövője zöld utat kapott. Legalábbis, ami az ikonikus olasz márka legújabb sportautóját illeti, múlt héten jelentették ugyanis be, hogy jövőre érkezik az MC20 akkumulátoros változata az autógyártó újdonsült villamosítási törekvéseinek részeként.
A legtöbb cég az internetes csalásoktól, incidensektől, az ellátási láncok átalakulásából fakadó, az üzletmenetet is veszélyeztető nehézségektől és a természeti katasztrófáktól tart – derült ki az Allianz Trade 2024-es, 92 ország több mint 3000 cégvezetőjének részvételével készült Kockázati Barométeréből. A magyar vezetők félelmei eltérnek a nemzet
Februárban korlátlan sorozat és filmélménnyel ajándékozza meg nézőit a Jocky TV, kódolatlanul nézhető a TV2 Csoport kábelcsatornájának műsora a Magyar Telekom előfizetői számára. Ráadásul februártól a népszerű sorozatok mellett, péntekenként 21.00 órától izgalmas krimi filmek is várják a borzongani vágyókat.
A szitokszónak tekintett Kreml után politikailag eladható, sőt, sokaknak imponáló függő helyzetbe került Európa: immár nem Oroszországtól, hanem az Egyesült Államoktól.
Egy szerencsés magyar a tavaly november 12-én tartott sorsoláson 1 883 128 190 forintot nyert, mivel az összes számot eltalálta a hatoslottón, azonban a nyereményéért a mai napig nem jelenetkezett. A Szerencsejáték Zrt. most a honlapján adott ki egy figyelmeztetés, ami szerint pár nap múlva lejár a pénzfelvételi határideje a játékosnak.
Az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a házasságkötések száma, a válásoké pedig bár még stagnál, de várhatóan a házasságfelbontások száma is hamarosan nőni fog.