2024. január 31. szerda

jan. 31
4:42
Az új frissítéssel 118 új emoji is érkezik az iPhone-okra (naphire.hu)
Még több emoji közül válogathatnak hamarosan az iPhone-felhasználók, ugyanis a közeljövőben 118 új emoji érkezik majd a telefonokra. A New York Post szerint az emojik az új IOS 17.4 béta verziójában érhetőek el, ami várhatóan idén tavasszal jelenik majd meg.
jan. 31
4:48
A világ 10 legértékesebb igazolása között Szoboszlai szerződése (Igényesférfi.hu)
Tavaly az előző évihez képest 48,1 százalékkal többet, összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai - derült ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tanulmányából. Szoboszlai Dominik Lipcséből Liverpoolba történő szerződése a top 10-es lista kilencedik helyére került.
jan. 31
4:48
Fenyő-gyilkosság: 26 év után közeledik a végkifejlet? (Márkamonitor)
Bizarr közjátékkal indult a keddig tárgyalás: amikor Póta Péter tanácselnök megérkezett a teremhez, az útját állta Portik Tamás fia. Egy rövid szóváltást követően a tanácselnök hiába figyelmeztette, hogy menjen az útjából, Portik fia egy pohár kávét öntött a bíró arcába. Az Index tudósításából mutatunk pár részletet. "Még mielőtt elkezdődhetett vol
jan. 31
4:48
Eddig titkolta az RTL, most nyilvánosságra hozták, a nézők lehidaltak a csatorna közlésétől (Promotions)
Az RTL nagyot robbantott a bejelentésével.
jan. 31
4:48
Digitális biztosításközvetítő platform indult (Mínuszos)
Elindította digitális biztosításközvetítő rendszerét a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. Keszthelyi Erik, a társaság elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az alkuszcég 22 milliárd forintos árbevételt ért el 2023-ban, több mint kétszáz munkatárssal és ezer biztosítási tanácsadó szakértővel dolgoznak. Erre az évre harmincmilliárd forintos árbevétel el
jan. 31
4:48
Mától kaphatók a legújabb Samsung mobilok (MMonline)
Január 31-től Magyarországon is kapható a Galaxy S24 széria. Az okostelefonokat a jövőformáló Galaxy AI funkcióiknak köszönhetően világszerte a várakozásokat felülmúló számban rendeltek elő a felhasználók. A bejelentés óta hazánkban a Samsung webáruházában vásárlók mintegy 60%-a választotta a csúcsteljesítményű Galaxy S24 Ultra készüléket.„A Galaxy
jan. 31
4:48
Szabadúszók a neten: ez hasznos lehet bárkinek a hétköznapokban (KKV Magazin)
Több olyan internetes platform is létezik, ahol a szabadúszók kínálják munkaidejüket kisebb-nagyobb projektek erejéig. Bár leginkább az üzleti világban elterjedt az ilyen szolgáltatások használata, ezek a magánembereknek is hasznosak lehetnek. Lakberendezés, életmódváltás, ajándékozás, asztrológia - csak néhány olyan terület, ahol bárki kamatoztath
jan. 31
4:48
Emberekre is átterjedhet a "zombi szarvasbetegség"? (Magyar Hírlap)
A betegség az állatok agyában és idegrendszerében okoz elváltozásokat.
jan. 31
4:48
Tovább bővült a 77 Elektronika Csoport (newtechnology.hu)
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoporthoz tartozó 77 ING Kft. megvásárolta a lemezipari technológiával foglalkozó Metal-Ware Kft.-t. Az akvizíciójával a hazai orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben is biztosítani tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automatákhoz szükséges lemezalkatrészek zavartalan szállítását. Az
jan. 31
4:48
Évről évre kevesebbet tudhatunk meg Orbánék vagyoni helyzetéről (Telex)
Éjfél után teszik közzé a kormánytagok és képviselők vagyonnyilatkozatait. Az Európai Bizottság szigorításokat várna el, a kormány azonban eddig lényegében csak lazított a szabályokon: ki lehet hagyni egy ingatlant, titkos lett a hozzátartozók neve, és a politikusok pontos jövedelmét sem ismerhetjük meg.
jan. 31
4:54
Krausz Gábor végleg leszámol a múltjával: eltünteti magáról Tóth Gabit (Blikk)
Amióta csak tönkrement a házasságuk, fel-felvetődik a kérdés, vajon mi lesz a sorsa Krausz Gábor tetoválásának, amely a volt feleségét ábrázolja. A séf jobb karját beborító ábra egy szexi pin-up girl, amelynek az arca az énekesnőé, ám mivel a kapcsolatuk már véget ért, sőt, mindketten más oldalán boldogok, csak idő kérdése volt, mikor dönt úgy a Da
jan. 31
4:54
Mindent tagad a komikus, mégsem alkot egy párt Meryl Streeppel (ATV)
A komikus megcáfolta a róluk terjedő pletykákat.
jan. 31
4:54
Mit kell kezdenünk a fákon maradt gyümölcsmúmiákkal? (Agrofórum)
Segítségüket, tanácsukat kérem! Kell-e valamit kezdenünk a gyümölcsfákon maradt mumifikálódott termésekkel?
jan. 31
4:54
Mégse örüljünk, ha életet találunk a Marson? Aggasztó elmélettel állt egy oxfordi filozófus (Hamu és Gyémánt)
UFO- és sci-fi-rajongók, valamint tudományhívők milliói várnak arra, hogy az emberiség bizonyítékot találjon más űrbéli civilizációk létezésére. Egy svéd tudós szerint azonban ennél rosszabb hírt nem is kaphatnánk.
jan. 31
4:54
Soros-bérencek küldetéstudata (Magyar Nemzet)
Totalitárius jogi diktatúrát vezetett be Brüsszel a nemzetállamokkal szemben.
jan. 31
4:54
Garfield-szindróma: házi macskák túlsúlyban (Magyar Mezőgazdaság)
Jim Davis négylábú képregényhőse a médiatörténet egyik legtoxikusabb testkép ideálja. A lasagne koronázatlan királya azt a tévképzetet ültette az emberek fejébe, hogy a kövér macskák boldogok. Garfield nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat.
jan. 31
4:54
Masszázspisztolyt használsz? Komoly kockázatai lehetnek (in.hu)
A nyaki részen soha nem szabad alkalmazni.Egy TikTok-felhasználó számolt be nemrég arról a nyugtalanító élményről, amit azután élt át, hogy masszázspisztolyt használt a nyakán. A közösségi médiafelületen közzétett videóban Sophie Dolce elmondta, hogy nemrég élete legrosszabb görcsét tapasztalta a nyakán, melyet masszázspisztolyával akart enyhíteni.
jan. 31
4:54
Ki pályázhat az 5 milliós napelemes támogatásra? (Öko-drive)
A napelemes pályázat továbbra is nyitva áll a regisztrálók számára.
jan. 31
5:00
A Super Bowl-gyűrűs gitárzseni Nita Strauss adja elő az amerikai himnuszt a Nascar Clashen (USAracing)
A grand marshalként bejelentett Canelo Alvarez után egy újabb nagy durranással rukkolt elő a Nascar...
jan. 31
5:00
A gyász is megedzette Marco Rossi bombaformába lendült kiszemeltjét (Magyar Nemzet)
Az Arsenalt kikosarazó Sammie Szmodics pikáns helyzetbe került, magyar és ír válogatott is lehet.
jan. 31
5:00
A Super Bowl-gyűrűs gitárzseni Nita Strauss adja elő az amerikai himnuszt a Nascar Clashen (Racing)
A grand marshalként bejelentett Canelo Alvarez után egy újabb nagy durranással rukkolt elő a Nascar...
jan. 31
5:03
Fáj a torka? Nem mindegy mit használ rá! (Vital)
A téli időszakban legyengült immunrendszer, a hideg és nyirkos idő, valamint a kinti és benti hőmérséklet-különbség köztudottan kedvező körülmények a vírusok és fertőzések számára. A szervezetünket azonban felvértezhetjük a kihívásokkal szemben, sőt, az első tünetek megjelenésekor is találhatunk olyan természetes megoldást a problémáinkra, amelyik
jan. 31
5:03
Ha autót készül eladni, ezt ne hagyja ki (Infostart)
Egy felmérés szerint a megfelelő évszak kiválasztása segíthet a gyors értékesítésben. A tulajdonosoknak nem érdemes kapkodniuk, hogy a hideg évszakban hirdessék meg kocsijukat, jobb, ha kivárnak, és legkorábban márciusban adják el.
jan. 31
5:06
A ma 50 éves Christian Bale 8 filmje, amit most nézhetsz a Netflixen (Mafab)
.
jan. 31
5:06
Antiszemitizmus mint lehetséges kockázat – új szempont a menedékkérelmek elbírálásakor (Magyar Nemzet)
A képviselők többsége megszavazta azt az indítványt, amely felszólítja a kormányt, hogy a tartózkodási engedélyek elbírálásakor vegyék figyelembe az antiszemitizmust is mint lehetséges kockázatot.
jan. 31
5:12
Senki sem tudott segíteni: Kerekesszékes férfit támadott meg két kutya, videó is készült a felkavaró esetről (Ripost)
A férfi túlélte a támadást.
jan. 31
5:12
A nyílt utcán dobta le a textilt a két bombázó, mindent megmutattak – tűzforró fotók (BorsOnline)
Már ezért a látványért is megéri kiruccanni Olaszországba!
jan. 31
5:12
A túsztárgyaló fejében nincsenek kész forgatókönyvek, minden előítéletet kint kell hagyniuk (Magyar Nemzet)
Csomós István, a Tek tárgyalója szerint az esztergomi robbantás emlékeit nem elfeledni kell, hanem megszelídíteni.
jan. 31
5:12
Zámbó Jimmy haláláról 25 év után feloldják a titkosítást (AC News)
Összeugrott a család: kiderül végre, pontosan ki a felelős a tragikus sorsú Király hirtelen bekövetkezett haláláért.
jan. 31
5:12
Elborítja a gyűlölet az iskolákat, megkeserítik egymás életét a diákok (naphire.hu)
Egekbe szökött a gyűlölet-bűncselekmények száma a 2022-ben véget ért ötéves időszakban - és az iskolák voltak ezek harmadik leggyakoribb helyszínei - derült ki a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) által nemrég közzétett jelentésből.
jan. 31
5:14
Ukrajna inog (Magyar Nemzet)
Gyanítom, nem a Szentlélek szállta meg Zelenszkijéket, hogy végre szóba elegyedtek velünk.
jan. 31
5:15
Évtizedes rekord a Balatonnál (Infostart)
Rekordévet zárt a BAHART, közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a járatain. Az elmúlt 22 évben nem volt példa ekkora balatoni forgalomra.
jan. 31
5:16
Várja a kérdéseket (Magyar Nemzet)
Továbbra sincs érdemi javulás szemkilövőhegyi Gyurcsány Ferenc állapotában, emberünk változatlanul önmagát keresi.
jan. 31
5:18
Afrikai rákhalászként kezdte a korrupt magyar konzul – B. János pénzért intézett diplomáciai tisztségeket (Blikk)
Rákászhajókat üzemeltetett, tiszteletbeli konzul volt Sierra Leonéban, majd egy másik afrikai ország, Burundi képviseletét látta el az ENSZ bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergiai Ügynökségénél az a magyar férfi, akit azzal vádolnak, hogy külföldieknek intézett tízmilliókért diplomáciai tisztségeket. B. János hosszú évekre rácsok mögé kerülhet.
jan. 31
5:18
Schäfer András: a célom, hogy újra válogatott legyek (Igényesférfi.hu)
Schäfer András 22-szeres válogatott labdarúgó felépülése után szeretne visszatérni a nemzeti együttesbe, de tisztában van vele, hogy addig még sok tétmeccsen kell teljesítenie klubcsapatánál, az Union Berlinnél.
jan. 31
5:18
Ők voltak a legpajkosabb európai uralkodók, akik a hűtlenségből sportot űztek (Promotions)
Ezek az uralkodók nagykanállal falták az életet és a nőket.
jan. 31
5:18
Újra divatban a leopárd minta (Magyar Hírlap)
A vad elegancia újjáéledése.
jan. 31
5:18
Már hat fővárosi kerületben vannak millió fölötti átlagos négyzetméterárak (KKV Magazin)
A budapesti kerületekben a 2022-es négyzetméterárakhoz képest átlagosan 10%-os drágulást mutatnak az adatok, mérsékelt csökkenés, stagnálás mindössze öt kerületben tapasztalható. Hatra bővült az egymillió forint feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek száma, a fővárosi ingatlanvásárlók a Xii. kerületben találkozhatnak a legmagasabb á
jan. 31
5:18
"Negyvenéves korodra megőrültél!?" – Mi áll a nagy karrierváltások és kapcsolati krízisek hátterében? (Nőiváltó)
Ha valakiben megjelenik ez az igény, hogy otthagyja a biztos munkáját, és karriert váltson, mert belefásult és olyasmit szeretne csinálni, amiben örömét leli, a környezete sokszor nem érti, miért kockáztat.
jan. 31
5:18
Február 21-ig lehet jelentkezni a középfokú intézményekbe (Szakmát Szerzek)
Már benyújthatók a jelentkezések a középfokú intézményekbe. A jelentkezéshez tanulói adatlapra és jelentkezési lapra van szükség. A jelentkezési lapokat iskolánként kell kitölteni. A középfokú felvételi eljárásban a nyolcadikosok felvételi lapjait (tanulói adatlap és jelentkezési lapok) az általános iskolák töltik ki, amelyeket február 21-ig tovább
jan. 31
5:18
Megosztó módon emel díjat az Airbnb (Fintech)
Az Airbnb bejelentette, hogy frissíti díjstruktúráját, amellyel vitákat váltott ki a felhasználók és az iparági szakértők körében egyaránt.
jan. 31
5:24
Egyszerű és olcsó napelem telepítést ígér egy új fejlesztés (Alternatív Energia)
A legolcsóbb napelemes tartószerkezetet ígérik a fejlesztők.
jan. 31
5:24
Kiderült: EZ a csillagjegy lesz messze a legboldogabb az összes közül 2024-ben (Joy)
Egy csillagnak kivételesen jó és szerencsés lesz a 2024-es év!
jan. 31
5:24
Érkezik egy hidegfront. Mutatjuk, milyen változást hoz (Agroinform)
Kevés csapadék lehet, ráadásul az is csal szórványosan.
jan. 31
5:24
Január, a legkomorabb hónap (Magyar Nemzet)
Mi áll a Cliff Arnall által megalkotott elmélet hátterében és mennyi a valóságalapja?
jan. 31
5:24
Faiskolák célgépei (Magyar Mezőgazdaság)
Hollandiában kétezer faiskola működik, egymásra épülve az alapanyag szaporításától kezdve az alakfák készre neveléséig. A kisebb-nagyobb üzemekben egyaránt fontos a gépesítés, amire számos hazai gyártmányú, speciális faiskolai berendezést használnak.
jan. 31
5:24
Leállt a Tesla gigagyára (Zöldjárműipar)
A Tesla amerikai elektromos járműgyártó a vörös-tengeri áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt két hétre leállította termelésének döntő részét a Berlin melletti gigagyárában.
jan. 31
5:30
Megdöbbentő, mi került elő ennek a nőnek bőröndjéből a repülőtéren (ATV)
Vadállatokkal való kereskedelemmel vádoltak meg egy nőt, miután a kolumbiai rendőrség 130 mérgező békát talált a poggyászában a bogotái repülőtéren hétfőn.
jan. 31
5:30
Nyers gyümölcslé miatt halt meg egy férfi (Magyar Hírlap)
Itt a következő világjárványveszély?.
jan. 31
5:30
Kishitűség vagy realitás, hogy nem lesz magyar egyetem a legjobb százban a világon? (Telex)
Olyan anyagi szakadék van a világ első száz egyeteme és a magyar felsőoktatás között, amit nehéz áthidalni. A Semmelweis Egyetem tanára viszont úgy látja: épp ez a kishitűség az, ami miatt Magyarország nem lép előrébb.

Keresés