Drámai részleteket tettek közzé a bíróságon a 2021-es dunavarsányi gyilkosság kedden kezdődött tárgyalásán. A vád szerint egy válófélben lévő férj a fiával együtt ölte meg felesége új párját, annak saját udvarán. Az apa kedden önvédelemre hivatkozott a bíróságon. Ott volt az áldozat lánya is, aki sírva nyilatkozott Híradónknak. Ha végül elítélik ap
Megjelent a sikeres magyar divatmárka új kollekciója, melyben a budapesti esztétika találkozik a keleti sárkánnyal. Gyűjtőknek és a szerencsés csillagzat alatt születetteknek kötelező beszerzés!
A Schadl-Völner per keddi tárgyalása után R. Róbert harmadrendű vádlott hangosan bohócnak nevezte az MTA kutatóit és szélhámosnak a Telexet. Később viszont interjút ígért, hogy bebizonyítsa: igenis jó helyre került a szerkezet kifejlesztésére költött 300 millió forint.
Kocsis Paulina, a 2021-es X-Faktor legjobb női hangja szárnyal a boldogságtól. Szerelme, Martin megkérte a kezét. Az énekesnő, aki több dalában is szerelmet vall neki, természetesen igent mondott, és már az esküvőt tervezgetik. Azt még nem tudják, hogy jövőre vagy már idén sor kerül a nagy napra, de abban biztosan, hogy a Balatonon keresik álmaik h
A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége a tagsága körében végzett a fizetésemelésről felmérést. Azt mondják, sokkolta a csökkenő vásárlóerő az ilyen cégeket, ahol a munkavállalók többsége dolgozik. Jó hír, hogy a korábbinál kevesebben, a vállalkozások 9 százaléka tervez elbocsátást idén.
Rendszerváltás jön március 1-től a budapesti és az agglomerációs közlekedésben – így értékelte a Lázár Jánossal kötött megállapodást Karácsony Gergely főpolgármester, aki kedden bejelentette: a Budapest-bérletek ára márciustól 9 ezer forint alá csökken. Márciustól a MÁV, a Volán és a BKK bérletbevételei egy helyre folynak be, és a szolgáltatások ka
Válságtanácskozást tartott a francia kormány, miután a gazdák második napja blokád alatt tartják a Párizsba és más nagyvárosokba vezető utakat. A mezőgazdaságban dolgozók több mint egy hete tiltakoznak az egyre nehezebb munkakörülmények, a megemelkedett költségek és a szigorú előírások miatt. Közben Belgiumban is tiltakozni kezdtek a gazdák, ott is
Gyújtogatással gyanúsítanak egy 19 éves fiatalt. Vasárnap hajnalban fogták el otthonában a rendőrök Fülpösdarócon. A nyomozók szerint képtelen volt elfogadni anyja új párját, és össze is vesztek a gyújtogatás előtt. Az áldozat időben felriadt a füstre, eloltotta a lángokat. A fiatal bűnügyi felügyeletbe került. A Híradónak nyilatkozó édesanyja szer
Friss hírek érkeztek Károly király állapotáról, ő maga is megszólalt. Az uralkodó hálás a kórházi dolgozóknak, valamint mindenkinek, aki kedves üzeneteket küldött számára. Cikkünkben azt foglaljuk össze, hogy mi történt pontosan Károly királlyal.
Az EU vezetői még ezen a héten megvitatják, hogy az unió közös költségvetésének felhasználásával 50 milliárd euró összegű segélyt folyósítsanak Kijevnek.
A magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett, és elsöprő többségük mondott nemet arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk.
A tudósok sikeresen azonosították a a szifilisz családjába tartozó baktérium genomját, mely az általunk jelenleg ismert legkorábbi jelenlétét igazolja a betegségnek.
Az eredetileg csak helyi lakosoknak szervezett tájékoztató el sem tudott kezdődni. A polgármester rendőrautóval, a cég képviselője biztonsági őrök kíséretében távozott.
Egy jordániai amerikai bázist megtámadó iraki milicistáknak sikerült becsapniuk egy radart, a gázai háború kitörése óta először vesztették életüket amerikai katonák a Közel-Keleten, sokan megsérültek. Biden az elnökválasztási kampány miatt is olyan válaszlépésre készülhet, mellyel egyszerre demonstrál erőt és fojtja el az eszkaláció lehetőségét.
"Amikor megláttam a szobrot, sokkot kaptam" – mondta Gábor Zsazsa özvegye, aki felháborodott a világsztárról készült szobor láttán. Frederic von Anhalt szerint a mű egyáltalán nem hasonlít Zsazsára, félresikerült az egész. Ráadásul eddig hatmillió forintot kifizetett, és még ugyanennyit kérnek tőle. Csakhogy neki ez a szobor így nem kell, és többet
Hazafelé is rendőrségi helikopter szállította hétfőn Ukrajnából Szijjártó Pétert. A külügyminiszter ezt azután árulta el, hogy megkérdeztük: mi indokolta, hogy reggel Dunakeszin vették fel. A külügyminiszter szerint nem azért vitték oda, mert ott lakik, hanem mert még hivatalos programja volt egy közeli étteremben. Hadházy Ákos független képviselő
A német EP-képviselő szerint "a tagállamok végre elkezdtek felébredni", az EU pedig "a legélesebb kardját használná". Egyetértene az Európai Tanács drasztikus lépéseivel, de vannak bizonyos kételyei.
A férfi a vád szerint 12-13 éves kislányokat molesztált tavaly márciusban. Egyiküket azzal fenyegette a házuk liftjében, hogy megkéseli, ha ellenáll. Végül a lány sikítása miatt a támadó elmenekült, de nem sokkal később egy másik kislányt is zaklatott. Végül polgárőrök fogták el.
A stressz, a kétségek és a félelmek időnként olyan kísérteteknek tűnnek rohanó világunkban, amelyek elől lehetetlen elmenekülni. A munka, a kapcsolatok ápolása és a számtalan kihívás, amit az élet elénk tár, megviselheti a mentális jól-létünket. Azonban az ősi bölcsességek, különösen a sztoikus filozófia, olyan nézőpontot kínál, amely segíthet abba
Oroszország háborúja Ukrajna ellen nem hogy alábbhagyott volna, de egyre intenzívebb. Brüsszelben pedig évtizedek óta kémkedő litván képviselőt gyanusítottak meg:
Marokkó futballválogatottja 2-0-ra kikapott Dél-Afrikától az Afrika-kupa nyolcaddöntőjében, míg Mali 2-1-re legyőzte Burkina Fasót és a legjobb nyolc közé jutott.
Olasz lapok szerint a budapesti olasz nagykövet panaszt tett az igazságügyi miniszternél, amiért a nőt hétfőn kéz- és lábbilincsben vezették be a tárgyalására, és a római magyar nagykövetet is behívatták.
Stagnált az euróövezet és az Európai Unió hazai összterméke (GDP) tavaly a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest, amikor mindkét térségben 0,1 százalékos csökkenést mértek - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett első becslésében.
Krúbi elfogadhatatlannak tartja, hogy az Aréna személyzete néhány rajongót nem engedett be abba a szektorba, ahova a jegyük szólt, valamint azt is, hogy a "jogos felháborodásra vérlázító erőszakossággal reagált" a biztonsági szolgálat néhány tagja.
Filmekben szereplő, idomított állatokat lőttek meg orvvadászok vasárnap Gödöllőn. Góliát, az egyik szarvasbika Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében is feltűnik. Az egyik szarvas elpusztult, Góliátot azonban kedd délután megtalálták. A közeli erdőbe menekült. Sérülései ellenére életben maradt. A rendőrség állatkínzás miatt indított eljár
Emma Watson az élete nagy részét a nyilvánosság előtt élte, köszönhetően a világszerte ismert Hermione Granger karakternek. Az ilyesfajta hírnévvel kíváncsiság és sajtóvisszhang is jár, ennek ellenére többé-kevésbé sikerült titokban tartania a szerelmi életét.
A jelenleg közigazgatásilag az oroszországi Szahalini területhez tartozó Kuril-szigeteket a második világháború utolsó szakaszában foglalta el a Szovjetunió.
A Newcastle idegenben verte 3-1-re az Aston Villát, a Crystal Palace kétszer is hátrányból állt fel, végül fordított és 3-2-re legyőzte a sereghajtó Sheffield Unitedet a Premier League 22. fordulójában kedd este.
– írta a Telexnek a Bayer Zsolttal 2016-ban interjút készítő újságíró. Ez volt az az interjú, amelyikben Bayer azt mondta, kikérte a nagyapjával kapcsolatos iratokat. Most viszont ezt letagadja.
Danics Dóra a Celebrandiban jött össze párjával, a szerelem pedig már fél éve tart, nemrég össze is költöztek. Az Éden Hotelben megismert Fanni és Kendy is összejöttek. Bár Mexikóban még nem alakult ki közöttük komolyabb érzelem, a műsor után mégsem tudtak elszakadni egymástól, először flörtölni kezdtek, majd abból szerelem lett. Kapcsolatuk már 7
Semmit sem javult a helyzet, Magyarország továbbra is az Európai Unió legkorruptabb országa – közölte a Transparency International. A közpénzek átlátható felhasználásáért küzdő szervezet felmérése szerint világviszonylatban valamivel jobb a helyzet: Magyarország a középmezőnyben végzett a 2023-as korrupciós indexe alapján. Pont mint Kína, Kuba, Bah