Szijjártó Péter hétfőn Ungvárra utazott, ahol az orosz–ukrán háború kezdete óta először tárgyalt hivatalosan a magyar és az ukrán külügyminiszter. Szijjártó Péter már haza is tért, és nem akárki fogta az otthonában.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legutóbb kiadott helyhez kötött piaci jelentése a 2019. III. negyedév és 2023. II. negyedév közötti időszakban vizsgálta a tévé-, a vezetékes internet- és a vezetékes telefon-előfizetések piacát a szolgáltatóktól kapott adatok alapján. Az elemzésből többek között kiderül: a vezetékes internet piacán amí
Továbbra is marad az enyhe időjárás, de sok helyen tartós köd nehezíti majd a látási viszonyokat kedden. Az ország több részére is figyelmeztetést adtak ki.
A fiatalok védelmében fokozottan ellenőrzi a trafikokat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh), amely kiemelt feladatának tekinti, hogy távol tartsa ezt a korosztályt a dohányzástól.
Nem is olyan rég még az volt a kérdés, hogy lesz-e elég gáz az igények kielégítésére. Ma már sokkal inkább azt szeretnénk tudni, hol lesz az az árszint, ahol helyreáll a gázpiacon az egyensúly, amit az orosz-ukrán háború borított fel szinte az egyik pillanatról a másikra, súlyos energiaválságot idézve elő.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Visszatér Lewis Hamilton stábjába korábbi kollégája, Marc Hynes, akinek ezúttal kifejezetten az lesz a célja, hogy a pályán segítse a brit pilóta ténykedését.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) január 28-29-ére szervezett munkabeszüntetésének második napján a hétfőre munkavégzésre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka, míg a teljes munkavállalói létszámnak 21 százaléka vett részt a sztrájkban - közölte a Volánbusz Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Az Egyesült Államok Postaszolgálata (Usps) az amerikai kontinens legnagyobb elektromos flottaberuházását és infrastruktúra-bővítését indította el, amelynek keretében 2028-ig több mint 66 ezer kézbesítő e-jármű használatba állítását tervezik. A hetente akár 167 millió címre szállító postaszolgálat járműveinek elektrifikálása az Usps elosztó-, szállí
Kutatók egymást követő nemzedékei 1927 óra figyelik, hogy hogyan csöppen a szurok. Az anyag lassabban mozdul, mint ahogy az ausztráliai kontinens észak felé sodródik a kísérletért felelős professzor érzékletes leírása szerint.
Magyar gasztronómiáról, eltűnt ételekről, italokról, ízekről, fűszerekről beszélgettünk egy üzbég vendégemmel, és egyszer csak az erjesztett kancatejhez érkeztünk. Kezdtem körülírni, hogy mire is gondolok, amikor is kicsúszott a számon az általam még sohasem kóstolt alkoholos ital magyar neve: kumisz.
Szombaton egy tinédzser unalomból feltörte a DK újpesti szervezetének honlapját. Az oldalon egy ideig csak a hekker üzenete szerepelt egy lobogó román zászló kíséretében, illetve egy link egy adatbázisfájlhoz, amelyben az oldalról ellopott több mint kétezer emailcím is szerepelt.
Ha Joe Biden még a nyári demokrata konvenció előtt visszalép az elnökjelöltségtől, akkor a delegáltjai szabaddá válnak, és bárkire szavazhatnak, bármilyen megkötés nélkül – mondta az InfoRádióban a Danube Institute vezető kutatója. Veres Kristóf szerint a korábbi first lady, Michelle Obama több szempontból is ideális elnökjelölt lehetne, de megjegy
"Budapest ennél többet érdemel" – írta a korábbi közlekedési államtitkár, akit az LMP és civilek győzködnek, hogy induljon el a júniusi önkormányzati választáson. Vitézy a Telexnek azt mondta: még vacillál, az elmúlt hetekben azonban olyan médiakampányt indított, amit nehéz lenne másképp értelmezni. Állítása szerint azt próbálja még felmérni, hogy
Matteo Salvini, Olaszország közlekedési minisztere rendeletet adott aki, amelyben arra szólította fel a helyi önkormányzatokat, hogy ne kövesség Bologna példáját az autók sebességének radikális korlátozásában. Mint ismert, Bologna belvárosának a 70 százalékában 50 km/óráról 30-ra mérsékelték a megengedett legnagyobb sebességet.