A testvérek után az anyjuk ellen is eljárás indult kábítószer-kereskedelem miatt. A múlt héten ecstasyt, kokaint és marihuánát találtak a rendőrök hat dílernél Székesfehérváron, Dunavarsányban és Budapesten. A társaság egyik tagja egy nő, akinek a fiai ellen még decemberben indult eljárás, őket is drogkereskedelemmel gyanúsítják.
Lázadó orosz tinédzserek, egy izlandi 400 lelkes falu összefogása, egy 84 éves lemezlovas munkássága – egyebek között ezeket a témákat dolgozzák fel a 10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál filmjei. 70 alkotást vetítenek Budapesten és tíz másik városban. Magyar alkotók munkáit is meg lehet nézni a fesztiválon, például a Keskeny út a bold
Irán vélhetően nem akar nyílt háborút az Egyesült Államok ellen, a célja inkább az, hogy több térségbeli ország katonai milíciáját bevetve felborítsa a mostani status quót a Közel-Keleten, ahol jelenleg Amerika és Izrael a két domináns szereplő – mondta az InfoRádióban az Eurázsia Központ és a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
Lebukott a Gázában működő legnagyobb nemzetközi segélyszervezet néhány munkatársa: segédkeztek az október 7-i terrortámadásban. Több ország leállította az Unrwa támogatását, de még Washingtonban is arról beszélnek, hogy nem szabad az egész szervezetet büntetni. Ha nincs pénz, a palesztinoknak még rosszabb lesz.
Minden lehetőség az asztalon van, hogy ne a júliustól soros magyar kormány vezetésével hallgassák meg a magyar kormányt a hetes cikkes eljárásban Hadja Lahbib szerint.
Beperelték, majd 27 év munkaviszony és 20 év érdekképviseleti munka után azonnali hatállyal elbocsátották a ContiTech gumigyár szegedi szakszervezeti vezetőjét, aki nyilvánosan bírálta a cég vezetését a vendégmunkások, a rossz egészségügyi és balesetveszélyes körülmények miatt. A német tulajdonú cég szerint a szakszervezeti vezetők "rendszeresen ro
Hiába cserélt zárat a győri önkormányzat, tavaly novemberben többször betört egy férfi abba a lakásba, ahonnan kilakoltatták. Berúgta a deszkákat, az ajtó zárját kiszakította, a mobilriasztót pedig összetörte. Több mint 200 ezer forintos kárt okozott. Az egyik akciójáról videófelvétel is készült. Az ügyészség rongálással vádolja.
Ijesztően sok fiatal brit női börtönőr kezdett viszonyt elítélt bűnözőkkel, van, akinek még gyereke is született. Több, mint egy tucatnyit már elbocsájtottak és elitéltek. Egy volt börtönparancsnok tudni vélik az okokat.
Kylie Jenner valódi istennőként tette fel a koronát a Haute Couture hét utolsó estéjére, ugyanis rendkívüli szettjével gondoskodott róla, hogy egyhamar ne merüljön feledésbe a megjelenése. A világsztár fehérneműben zárta a divathetet, mi pedig leborulunk merészsége és stílusérzéke előtt.
A Tower 22 helyőrség ellen végrehajtott támadásban a három amerikai halálos áldozat mellett több mint 40 katona szenvedett sebesüléseket, akik közül 9-et légi úton a németországi Landstuhl katonai kórházába szállítottak át, mindegyiküket stabil állapotban.
Az ukrán elnök szerint 880 ezer főből áll az ukrán hadsereg, Oroszország viszont csak 617 ezer katonával vesz részt a háborúban, és az ottani vezetés úgy bánik velük, mint egy darab hússal.
Ukrajnának és Magyarországnak is fontos, hogy az évek óta tartó hűvös viszony enyhüljön a két ország között, és létrejöjjön a régóta várt Orbán-Zelenszkij találkozó. A külügyminiszterek hétfői, ungvári megbeszélése reménykeltő Rácz András külpolitikai szakértő szerint. Szijjártó Péter szerint Magyarország készen áll annak a munkának az elvégzésére,
A szemfüles rajongók jól látták, a Sztárbox döntösének ujjain valóban egy eljegyzési gyűrű csillog. Dobos Evelin kezét nem sokkal a műsor után kérte meg szerelme, Kovács Dániel Richárd. A lánykérés Thaiföldön, a homokos tengerparton történt. Hogy számított-e rá Evelin, és pontosan hogyan történt a lánykérés, arról saját otthonában mesélt a Fókuszna
Március végére lehetnek meg a fővárosban a jelöltek az önkormányzati választásra, a Mahart-Passnave szponzorációs ügyből pedig per lesz – mondta Kubatov Gábor, aki Lázár Jánosnak is odaszúrt egyet.
Ősz óta végzik repülési gyakorlatukat Csehországban a kijevi Nemzeti Repülési Egyetem leendő pilótái. A 20 tagú csoport tavaly ősszel kezdte meg a kiképzést, hogy a civil légi közlekedés ne váljon a háború újabb áldozatává. Petr Pavel cseh államfő szerint Ukrajna belátható időn belül nem tudja kiűzni az orosz erőket saját területéről.
Ehhez csapatokat vonnak ki a Gázai övezetből Izrael északi részére, ahol "nagyon hamar akcióba fognak lépni az északi csapatok megerősítéséért" – mondta az izraeli védelmi miniszter.
A Szépművészeti Múzeum divatmennyországgá változott január negyedik hetében, igazi műalkotások mutatkoztak be a Budapest Central European Fashion Week során. Nagyot robbantott Merő Péter bemutatója is, hiszen a mesés színekben pompázó őszi-téli kollekció debütálását maga Ördög Nóra koronázta meg. A modell szerepben tündöklő műsorvezetőnővel beszélg
A magyar miniszterelnök világossá tette és világossá is fogja tenni a magyar álláspontot a következő napokban – utalt az államtitkár a február 1-jei EU-csúcsra.
Nem megbüntetni, hanem megkerülni tervezi az Európai Unió vezetése a magyar kormányt, hogyha Orbán Viktor csütörtökön ismét blokkolja az Ukrajnának szánt uniós segélycsomagot – mondta a Híradónknak nyilatkozó szakértő annak kapcsán, hogy az amerikai Financial Times szerint készült egy terv a magyar uniós támogatások végleges megvonásáról. Ennek lét
Nagy Sándor elmesélte a Fókusznak, hogyan vették fel a cseppet sem veszélytelen jelenetet, amikor Sulyok, a pajkaszegi rendőr kiugrik az ablakon. Természetesen a forgatást végig kaszkadőrök felügyeleték, akik jótanácsokkal is ellátták a színészt, hogyan kell látványosan, de biztonságosan véghez vinni az esést, ráadásul többször is egymás után.
Az Egyesült Államok nem akar háborút Iránnal – mondta az amerikai elnök nemzetbiztonsági szóvivője. John Kirby azután szólalt meg, hogy Joe Biden válaszlépést ígért a hétvégi jordániai katonai támaszpontot ért dróntámadásra, amelyben három amerikai katona meghalt, és többen megsebesültek. Washington szerint Irán támogatja a szélsőséges szervezetet,
A jelek szerint mindenki megkönnyebbült: mindenekelőtt az utasok, akik reggeltől a megszokott vonaton utazhatnak, de a mozdonyvezetők is, akik immár reménykedhetnek követeléseik teljesítésében. És nem utolsó sorban az állami Deutsche Bahn vezetői is, a társaság számára ugyanis az elmúlt néhány nap rendkívüli anyagi és erkölcsi kárt is okozott.
Az utóbbi négy hónapot az omszki fegyházban, magánzárkában töltötte az orosz ellenzéki, aki két mérgezéses támadást is túlélt, és emiatt idegrendszeri betegsége alakult ki.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Brad Pitt a mai napig Hollywood egyik legnagyobb sármőre. Magánéletétől az elmúlt évtizedekben jó párszor volt hangos a sajtó, több színésznővel is álompárnak kiáltották ki őket a rajongók. Bár abban különböznek a vélemények, hogy kivel illett össze a leginkább, annyi biztos, hogy a stílusa a párkapcsolataival
Először járt miniszteri szintű magyar delegáció Ukrajnában a háború kitörése óta. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Ungváron fogadta hétfőn Szijjártó Pétert. A megbeszélés után azt mondták: a találkozó fő témája a magyar anyanyelv használata volt az ukrán iskolákban. Tárkányi Zsolt, az RTL Híradó riportere küldött tudósítást Ukrajnából, amelyben