2024. január 30. kedd

jan. 30
14:06
Koltai Róbert párja kibukott azon, hogy Pogány Judit az ő szerelmével akart megöregedni (Blikk)
Koltai Róbert párja reagált Pogány Judit megjegyzésére, miszerint a színész elvette tőle a lehetőséget, hogy együtt öregedjenek meg.
jan. 30
14:06
Vannak ellentétek annak megítélésében, hogyan érhetjük el a békét – mondta az ukrán külügyminiszter a Telexnek (SzMo)
A Kárpátaljára igényt tartó Toroczkai László kijelentésére utalva azt mondta, nem engedhetik meg, hogy bármelyik oldalról érkező radikális kijelentések megzavarják a kétoldalú kapcsolatokat.
jan. 30
14:09
Hiteles-e az ENSZ, vagy csak egy pénznyelő hivatalnak tartják az emberek? (Piac és Profit)
Bízik-e az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) a béke és biztonság fenntartására, az emberi jogok védelmére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására vonatkozó célkitűzéseinek megvalósításában? Erre a kérdésre keresték a választ a kutatók.
jan. 30
14:09
Több száz milliárd dollárt keresett tavaly a világ legnagyobb vagyonalapja (Portfolio)
Jelentősen nőtt a norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapjának vagyona tavaly - közölte a vagyonkezelő, a Norges Bank Investment Management kedden.
jan. 30
14:12
Háború Ukrajnában – Zelenszkij: a katonai komisszárok törvénytelen módszereket is alkalmaznak a toborzások során (HírTV)
A stúdióban Vukics Ferenc, katonai szakértő és Csizmadia Tamás, jogász, elemző volt a vendégünk. Az adás második felében pedig kapcsoltuk Kusai Sándor volt pekingi nagykövetet.
jan. 30
14:12
Lázas vagy? Attól függ, melyik lázmérőt kérdezed (WebBeteg)
„Jégen járó január, fagyot fújó február…” (Csanádi Imre). Ember legyen a talpán, aki ezekben a melegséget árasztó hónapokban megússza egy jóféle nátha, influenza vagy ezredik covid mutáció nélkül. S bizony, amikor ilyen téli „finomságokkal” küzdünk, gyakran kerül elő otthon a családi lázmérő. Amiből jó esetben egy végig kísérhet akár több generáció
jan. 30
14:12
Lejár az éves e-matricák érvényessége január 31-én (ProfitLine)
Mintegy 3,3 millió - 2023-ra váltott - éves autópálya-matrica érvényessége jár le 2024. január 31-én éjfélkor - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
jan. 30
14:12
Hosszú még az út az Orbán-Zelenszkij találkozóhoz - Szijjártót kérdeztük (ATV)
,,Még nagyon sokat kell dolgoznunk az ukrán kollégákkal. Hosszú az út odáig, hogy felső szintű találkozóra kerüljön sor" - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy mikor lesz Orbán-Zelenszkij csúcstalálkozó.
jan. 30
14:12
Dávid Ferenc: Megjegyzések egy miniszterelnöki interjúhoz (Nyugati Fény)
Vélemény.
jan. 30
14:12
Felszámolás alá került az Evergrande, 300 milliárd dollárral tartozik (Forbes)
A hong kongi cégbíróság hétfőn elrendelte az ingatlan-befektető óriáscég felszámolását. Ez egy újabb jelentős csapás az amúgy is törékeny kínai ingatlanszektorra és tőkepiacokra, ami a döntéshozók minden igyekezete ellenére lassan az egész kínai gazdaságban elharapódzó válsággá mélyül.
jan. 30
14:12
Ezek lesznek a 2024-es szezon legnagyobb kérdései – 1. rész (Racing)
Egy új Forma-1-es szezon mindig számos izgalmat tartogat a csapatok, pilóták és szurkolók számára egyaránt. Azonban a 2024-es évad kezdete előtt rengeteg olyan kérdés merülhet fel, amiknek a válaszaira érdemes lesz figyelni a versenyek előrehaladásával. Mi lesz, ha a Mercedes elbukik a nagy változásaival? Ugyan a Mercedes a tavalyi évet a második h
jan. 30
14:12
Tudta? A croissant nem is francia péksüti! (AC News)
Január 30-án van a nemzeti croissant-nap, amikor ezeket a péksütiket ünnepeljük. De elgondolkozott már azon, valójában honnan származik?
jan. 30
14:12
Felháborító botrány: Mauglinak csúfolták és folyamatosan ordítoztak egy autista kisfiúval az óvónők egy III. kerületi óvodában (naphire.hu)
Egy anyuka titokban hangfelvételt készített arról, hogy mi történik a III. kerületi óvodában, fia csoportszobájában: kiderült, hogy az óvodai dolgozók folyamatosan kiabáltak a fiával, és szavakkal bántották, többek között Mauglinak csúfolták.
jan. 30
14:15
Megszületett a bérmegállapodás a vasutas és a HÉV szakszervezetekkel (Portfolio)
A MÁV-Volán-csoport háromoldalú érdekegyeztető tanácsán többfordulós tárgyalássorozat után bérmegállapodás született a vasutas és HÉV szakszervezetekkel, amely három év alatt összességében átlagosan legalább 28,4%-os alapbér-emelést garantál az érintett munkavállalóknak. A vállalatcsoport két reprezentatív szakszervezete, a KKSZ és a SzAKSz nem fog
jan. 30
14:17
Itt a döntés: meglepetésre mégsem gyorsít az MNB (Portfolio)
Az előzetes várakozásokra kicsit rácáfolva 75 bázisponttal 10 százalékra csökkentette az alapkamatot kedden a Monetáris Tanács. A lépéssel egyelőre nem került tehát 10 százalék alá az irányadó kamat, erre majd februárban kerülhet sor.
jan. 30
14:18
Matolcsy Györgyék mindenkit megleptek (Menedzsment Fórum)
A piaci várakozások és Virág Barnabás jegybanki alelnök néhány nappal ezelőtti közlése ellenére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 75 bázisponttal, 10 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az okokra a 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón derül fény.
jan. 30
14:18
Megszületett a megállapodás: ennyivel emelkedhet a vasutasok bére (Blikk)
A kedden délelőtt megszületett meg a döntés a vasutasok bérmegállapodását illetően. A vasutas és HÉV szakszervezetek tárgyalása szerint három év alatt összességében átlagosan legalább 28,4%-os alapbéremelést ígérnek a munkavállalóknak.
jan. 30
14:18
Olcsóbbak lesznek a vállalati hitelek (Adózóna)
A kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás alapján még olcsóbbak lesznek a hitelek, mivel az új vállalati hiteleknél a futamidő alatt 6 hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár, ettől a kamatszint azonnali és gyors csökkenését remélik – közölte ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
jan. 30
14:18
Sárgafülű ékszerteknős: mit kell tudni róla? (Háziállat)
Mekkorára nő meg, mit eszik, hogyan él a sárgafülű ékszerteknős?
jan. 30
14:18
Ismét kamatcsökkentés, szerdától 10% a jegybanki alapkamat (444.hu)
A forint erősödni kezdett a hírre.
jan. 30
14:18
Frankofón Filmnapok: ez lesz az idei programban (MMonline)
A három testőr: Milady című történelmi kalandfilm vetítésével veszi kezdetét február 28-án a 14. Frankofón Filmnapok. A március 10-ig tartó mustrán 24 kortárs alkotást láthat a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Turbina Kulturális Központban – írja az MTI a szervezők közl
jan. 30
14:18
Olcsóbb hitelekkel pörgetné a gazdaságot Parragh – itt vannak a részletek (Forbes)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a múlt heti incidense után egy váratlan hírrel lepte meg a vállalkozók közösségét: meg van a megállapodás. Mi történt? A kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás miatt olcsóbbak lesznek a hitelek. Az új vállalati hiteleknél a futamidő alatt 6 hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR
jan. 30
14:19
Elmondták az elemzők, mi vár Magyarországra 2024-ben (Portfolio)
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya 2024. január 25-én rendezte meg évadnyitó konferenciájaként az Előrejelzők Fórumát. Az elemzők a magyar gazdaság folyamatainak várható alakulását vitatták meg. Az idei infláció alakulása kapcsán az elemzői konszenzus 4-6% között van, a második félévben a gazdasá
jan. 30
14:21
Nagy jelentőségű döntést hoztak Matolcsy Györgyék (Privátbankár)
A piaci várakozások és Virág Barnabás jegybanki alelnök néhány nappal ezelőtti közlése ellenére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 75 bázisponttal, 10 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az okokra a 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón derül fény.
jan. 30
14:24
Jó hírt kapott Széphalmi Juliska: nyár elején újra dolgozhat (Blikk)
Már látja a fényt az alagút végén Széphalmi Juliska. A táncművész lábát tavaly novemberben műtötték, és habár eleinte csak mankóval tudott közlekedni, már újra erősí és hamarosan a hivatásához is visszatérhet.
jan. 30
14:24
Nagyon kibuktak az olaszok a Budapesten kutyaként, láncra verve bíróság elé vezetett szélsőbaloldali vádlott miatt (444.hu)
Diplomáciai feszültség támadt, behívathatják a római magyar nagykövetet. Már korábban embertelen körülményekre panaszkodott a milánói anarchista tanárnő. Veszélyben az Orbán által építgetett magyar-olasz kapcsolatok.
jan. 30
14:24
Mit eszik az aranyhörcsög? (Háziállat)
A megfelelő étrend elengedhetetlen hörcsögünk jó egészségének fenntartásához. Összegyűjtöttük mivel etessük az aranyhörcsögöt. Alapvetően minden hörcsögfaj étrendje hasonló: fő táplálékukat különféle magvak alkotják, ez egészül ki friss zöldekkel és rovarokkal.
jan. 30
14:24
Taroltak a magyar sajtkülönlegességek a világversenyen (Agrofórum)
Nemzetközi elismerésben részesültek a hazai sajtkülönlegességek. A múlt évben Norvégiában megrendezett World Cheese Awards-on összesen 11 hazai sajt ért el dobogós helyezést.
jan. 30
14:24
Ismét hazánkat támadja a Transparency International (Demokrata)
A hazánkat elmarasztaló Transparency készítette elő a hídpénzbotrányba fulladt felújítást.
jan. 30
14:24
Hosszú még az út egy magyar-ukrán csúcstalálkozóig (Demokrata)
Mi készen állunk a közös munka elvégzésére – jelentette ki a külügyminiszter.
jan. 30
14:24
Pajari sokat tanult a Monte-Carlo Rallyn, bizakodva várja a Svéd Rallyt (Racing)
Sami Pajari volt a vadonatúj Rally2-es Toyotával a leggyorsabb márkatársai között a Montén, ahol sokat kellett tanulnia autóját, azonban így is sikerült a Rally2-es mezőnyben az ötödik helyen célba érnie.
jan. 30
14:24
Így bukott le a legbutább autótolvaj (Autószektor)
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2024. január 26-án éjszaka figyelt fel Szentesen egy leállított, de le nem zárt autóra. Az öcsödi férfi, kapva az alkalmon, kinyitotta a kocsit, majd a benne hagyott indítókulccsal elhajtott. A jármű rendszámtábláit leszerelve közlekedett Kunszentmártonon, ami nem kerülte el a helyi rendőrök fig
jan. 30
14:24
3,3 millió tavalyi éves e-matrica érvényessége jár le január 31-én (Üzletem)
2022-ben 235 ezer, 2023-ban pedig mintegy 300 ezer éves – országos és vármegyei – autópálya-matricát vásároltak január utolsó három napján.
jan. 30
14:24
Figyelmeztetést adtak ki: nincsenek biztonságban a turisták az idilli üdülőparadicsomban (Roadster)
Teljesen elharapódzott az erőszak.
jan. 30
14:26
Mikor számít túlsúlyosnak a kutya? (Háziállat)
Akkor beszélünk túlsúlyról, ha az állat testtömege jelentősen meghaladja a fajtára jellemző ideális értéket. Nézzük, melyek a hízásra hajlamos kutyafajták!
jan. 30
14:27
Letett nagy tervéről az MNB: itt a legfrissebb kamatdöntés, erre kevesen számítottak (Pénzcentrum)
Az előzetes várakozásokkal ellentétben 75 bázisponttal 10 százalékra csökkentette az alapkamatot kedden a Monetáris Tanács.
jan. 30
14:30
30 év alatti anyák adókedvezményének érvényesítése (HR Portál)
Nézzük meg a részleteket, tudnivalókat a 30 év alatti anyák kedvezményéről!
jan. 30
14:30
Kaiser Ferenc: 1 százalék esélye sincs a harmadik világháború kirobbanásának (ATV)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense azt is elmondta az atv.hu-nak, hogy akkor miért hallani egyre sűrűbben a világégéssel kapcsolatos fenyegetésekről és félelmekről.
jan. 30
14:30
Az orosz-ukrán háború a honfoglalók emlékét sem kíméli: páratlan magyar leletek vesztek oda a konfliktusban (Promotions)
A háború nem csak emberéletet követel, a kulturális rombolás is felbecsülhetetlen.
jan. 30
14:30
Nem csillapodik a gazdák haragja Franciaországban (Demokrata)
Elhatalmasodik a káosz a francia gazdák tüntetései miatt, aminek egyelőre nem látni a végét.
jan. 30
14:30
Városi közlekedés – újratervezve (Forbes)
Startupok, vállalatok, kutatóközpontok és a városok vezetői is dolgoznak azon, hogy a jövő városai fenntartható, hatékony és kényelmes mobilitási lehetőségeket kínáljanak. Abban pedig, hogy a különböző szereplők egymásra találjanak, az EIT Urban Mobility vállal kulcsszerepet. A városi közlekedés újragondolása a 21. század egyik legnagyobb kihívása.
jan. 30
14:36
Szergej Lavrov: a Nyugat tudja, hogy az "ukrán projekt" kezd meghiúsulni (Demokrata)
A Nyugat nem adhatja fel a támogatását, már csak a gazdasági haszon miatt sem – jelentette ki Szergej Lavrov.
jan. 30
14:36
Az európai lakosok 73%-a bízik a kriptovaluták jövőjében (BitcoinBázis)
A Binance felmérése szerint a kriptopénzek egyre jobban terjednek Európában, ami a digitális eszközök fokozott integrációját és a lakosság optimizmusát
jan. 30
14:39
Meglepő döntést hozott az MNB – Mivel indokolja a jegybank? (Portfolio)
Hamarosan online háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás, az MNB alelnöke azt követően, hogy az elemzői várakozásokra rácáfolva csak 75 bázisponttal csökkentette ma az alapkamatot a Monetáris Tanács. Az óvatos lépés után várhatóan inkább szigorú üzenetek jönnek majd, ugyanakkor a jegybank továbbra sem vetheti el a nagyobb, 100 bázispontos vágás lehe
jan. 30
14:42
A süvöltő madár ugyanúgy tanulja meg a dalokat, mint az emberek (Blikk)
A süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) már a 17. és 18 században is népszerű ketrecmadár volt: sokan próbálták megtanítani a tehetséges utánzónak kedvenc dallamaikat.
jan. 30
14:42
Csányi: Már csak egy dolog kellene egy budapesti BL-döntőhöz (ATV)
"Az UEFA nagyon szeret Budapesten meccseket rendezni, mert szinte minden feltétel rendelkezésre áll."
jan. 30
14:42
Változatlanul működik a fog- és szájsebészeti szakellátás (Gyulatelevízió)
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Békés Vármegyei Központi Kórházban a fog- és szájsebészeti szakellátás a korábbi betegutak szerint változatlanul biztosítja a beutalóval ellátásra érkező betegek szakellátását – írta közleményében a gyógyító intézmény. A rendelések helye és időpontja változatlan, amelyekről bmkk.eu oldalon tájékozódhatnak
jan. 30
14:45
Madárral ütközött egy Budapestről induló gép, vissza kellett fordulnia (Portfolio)
Madárral ütközött, azért felszállás után nem sokkal visszafordult az Eurowings ma reggeli, Budapestről Stuttgartba tartó járata – írja az Airportal.hu. Személyi sérülés nem történt.
jan. 30
14:48
Még tart a balatoni jégkorszak: csak lassan olvad a tó jege (Blikk)
Igencsak lassú tempóban, de annál látványosabban olvadozik a jég a Balatonon és környékén.
jan. 30
14:48
Felfoghatatlan tragédia: repülő zuhant egy autóra Belgiumban (Femcafe)
Személyautóra zuhant egy kisrepülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt.

Keresés