2024. január 30. kedd

jan. 30
12:42
Dmitro Kuleba a Telexnek: A magyar–ukrán viszonyban minden probléma az orosz agresszióra vezethető vissza (Telex)
Fontosnak tartja Szijjártó kiállását Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, szerinte az ukrán EU-tagság Magyarország stratégiai érdeke is. Az is felmerült, hogyan tudna Ukrajna együttműködni a Mollal a magyar energetikai érdekek figyelembe vételével. Van ok rágyújtani egy ünnepi szivarra? – az ukrán külügyminiszter az ungvári találkozó
jan. 30
12:42
Kapkodnak az angol klubok Gazdag Dánielért: Premier League-csapat is tett ajánlatot (naphire.hu)
Négy angol csapat, köztük egy Premier League-ben érdekelt együttes is érdeklődik Gazdag Dániel, a Philadelphia Union magyar válogatott labdarúgója iránt.
jan. 30
12:44
A "zombi" páfrány meglepte a tudósokat (Magyar Hírlap)
Először meg kell halnia, majd feltámadnia, hogy segítsen az anyjának.
jan. 30
12:45
Rossz hír Magyarországnak is, ami Németországban történik (Piac és Profit)
Németország hazai összterméke (GDP) 0,3 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben szezonális és naptári kiigazítással a harmadik negyedévhez képest a német statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett előzetes számítása szerint.
jan. 30
12:45
Veszélyesen terjed a hamis euró (Infostart)
Tavaly több mint 5 millió eurónak megfelelő hamis bankjegyet vontak ki Németországban a forgalomból.
jan. 30
12:46
A halál zászlóvivői (Magyar Hírlap)
A halál kultúrájának harcosa, Bedő Dávid országgyűlési képviselő megfuttatta agyát eutanázia-ügyben.
jan. 30
12:48
Kuleba: Ha Putyin foga is beletörött Ukrajnába, az ilyen magyar politikusoké méginkább bele fog törni (444.hu)
A Kárpátaljára vágyakozó Toroczkaira reagált, közben Szijjártóra hivatkozott az ukrán külügyminiszter.
jan. 30
12:48
Új mérési módszer villanymotorokhoz (Tiszta Jövő)
Új eljárást fejlesztett ki villanymotorok dinamikai jellemzőinek méréséhez egy, a Debreceni Egyetem Műszaki Karán működő kutatócsoport.
jan. 30
12:48
A DIGI „csak” 14,9 százalékkal emeli a díjait (Mínuszos)
A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a jogszabályi keretekben biztosítottnál alig kisebb mértékben emeli a műsorterjesztési, vezetékes internet és a vezetékes hangszolgáltatásainak havidíjait. Feltehetően az új tulajdonos, a 4iG tuköztudott szociális érzékenysége miatt a DIGI az előfizetők anyagi terheinek mérséklése érdekében a Központi Statiszti
jan. 30
12:48
Honnan tudjuk, hogy a covid károsította a szívünket? (Magyar Hírlap)
A szív-érrendszert is veszélyezteti a koronavírus.
jan. 30
12:48
Játékelmélet és bűnözők a kriptoszektorban: paradigmaváltásra van szükség (BitcoinBázis)
Egy friss dokumentum szerint jelentős változások mentek vége a kriptovalutát használó illegális célokra használó szereplők világában. A TRM Labs 2023-as
jan. 30
12:48
Energetikai korszerűsítés indul az SZTE épületén (Öko-drive)
Elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Petőfi sugárúti oktatási épületének energetikai korszerűsítése - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
jan. 30
12:51
Rakétaként jön fel az indiai gazdaság, egyre nő az ország globális súlya (Portfolio)
India 2027-re a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat 5 ezermilliárd dolláros bruttó hazai termékkel - közölte a pénzügyminisztérium.
jan. 30
12:51
Megszólalt a Bankszövetség: nagy változás jön bizonyos hiteleknél, ezt érdemes tudni (Pénzcentrum)
Még a gyorsan csökkenő kamatkörnyezetben is a hitelbővülés egyik lehetséges, átmeneti akadálya a hitelkamatok jelenlegi szintje. A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát elfogadva, a Magyar Bankszövetség támogatólag hívja fel tagsága figyelmét arra az akcióra, ami a vállalati hitelek felfutását célozza.
jan. 30
12:54
Uniós mesterterv: ez a magyar földekre, gazdákra is hatással lehet (Infostart)
Új, fenntarthatóság-alapú irányba terelné az európai mezőgazdaságot a Régiók Európai Bizottsága, január végi ülésükön vitatták meg a közös agrárpolitika jövőjét.
jan. 30
12:54
"Megbocsáthatatlan felelőtlenség" – Ungár Péter kemény kritikával illette Toroczkai Lászlót a Kárpátaljáról tett kijelentései miatt (Blikk)
Amint arról a Blikk is beszámolt, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke pártjának hétvégi évértékelőjén arról beszélt, hogy amennyiben a háború következtében Ukrajna államisága megszűnne, úgy a Mi Hazánk – egyetlen magyarországi pártként – igényt tartana Kárpátaljára. Az ötlet nem mindenki tetszését nyerte el: az LMP-s Ungár Péter a Facebook-oldalán
jan. 30
12:54
Lelőtték a világhírű gödöllői állatmentő két szelíd szarvasát (Agroinform)
Ismeretlenek bemásztak Horkai Zoltánék gödöllői telkére, és lelőttek két szelíd szarvasbikát. Az egyiket magukkal is vitték.
jan. 30
12:54
Megdöbbentő hangfelvétel: Mauglinak hívták, és ordítoztak az autista kisfiúval az óvónők Budapesten (SzMo)
Az anyuka titokban hangfelvételt készített arról, hogy mi történik a csoportszobában. Az eset után azonnali hatállyal felmondtak az érintett óvodai dolgozóknak.
jan. 30
12:54
Miért tiltakoznak a francia gazdálkodók? (Agrofórum)
A párizsi kormány által bejelentett számos intézkedés ellenére a francia gazdálkodók hétfőn továbbra is blokkolták a Párizsba vezető főbb autópályákat, miközben számos dolog miatt tiltakoznak. Íme néhány téma, amit a tiltakozó mozgalmat felvetettek, már csak az a kérdés, hogy mit tehet a francia kormány ezután.
jan. 30
12:54
Emberi agyba ültették a Neuralink vezeték nélküli implantátumát (Bitport)
Elon Musk szerint eddig minden szuper, és a cég újabb fontos lépést tett a számítógépek gondolatokkal való irányítása és a komplex neurológiai problémák leküzdése felé.
jan. 30
12:54
Argentína visszatér a búzapiacra (Mezőhír)
Az argentin búza újra hódít, az orosz visszavonulót fúj Brazíliában. Jó ez nekünk?
jan. 30
12:54
Három szerviz átalánydíjas szerződéses partner kapott elismerést az Axiál-tól (GépMax)
Az Axiál Kft. átalánydíjas szolgáltatásainak feltételrendszerét folyamatosan igazítja a piaci igényeknek.
jan. 30
12:54
Kora tavaszi idő jön (Telex)
A hétvégén akár már 14 fok is lehet.
jan. 30
12:54
Videón keresztül írták alá Budapesten és Sencsenben a szegedi BYD-autógyár előszerződését (Telex)
Szeged határidőre teljesíti minden vállalását az összesen 300 hektáros terület átadásáig, mondta Botka László, Szeged polgármestere a videókonferencia budapesti helyszínén, a Külügyminisztériumban.
jan. 30
12:56
Orbán: Egyfajta zsarolási útmutató az uniós források blokkolásáról szóló Financial Times-cikk (Telex)
A miniszterelnök szerint az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
jan. 30
13:00
Tompos Mártont előléptették (Blikk)
Donáth Anna, a Momentum újonnan megválasztott elnöke Tompos Márton parlamenti képviselőt nevezte ki alelnökének.
jan. 30
13:00
Újdonságok a nyugdíjtörvényben (Adózóna)
Ugyan január 1-jétől érdemben nem módosultak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (Tny.) előírásai, azonban akadnak olyan kisebb horderejű változtatások, amelyek ismerete mind a foglalkoztatók, mind a (leendő nyugdíjigénylő) munkavállalók számára fontos.
jan. 30
13:00
Hatalmas robbanás történt Rotterdamban, három ember eltűnt (naphire.hu)
Személyautó robbant fel Rotterdamban, a szomszédos lakóházban tűz ütött ki, három eltűnt után kutatnak - tájékoztatott a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál kedden az érintett körzet katasztrófavédelmi hatóságának közlését idézve.
jan. 30
13:00
Már drónnal szállítják a labormintákat Berlinben (Gyártástrend)
A légügyi hatóságok megadták az engedélyt a német fővárosban.
jan. 30
13:06
A DIGI-ügyfelei sem ússzák meg a díjkorrekciót, de van jó hír is (Infostart)
A Telekom, a Vodafone és a Yettel után a DIGI is bejelentette, hogy mennyi lesz a távközlési vállalatnál az inflációkövető díjemelés.
jan. 30
13:06
Poliamor családban neveli a gyerekeit két nő: azt sem tudják, melyikőjük férje az apa (Blikk)
Poliamor családban élnek a házaspárok, és még azt sem tudják, a két gyermek melyik apától született.
jan. 30
13:06
Még a halála előtt is megőrizte a humorérzékét: ez volt az utolsó üzenete a 28 éves nőnek (SzMo)
A holland nő régóta súlyos betegségben szenvedett, és a közösségi oldalán dokumentálta a haláláig vezető utat.
jan. 30
13:06
A budapesti havibérletek tényleg olcsóbbak, mint Bécsben vagy Pozsonyban? Ezerszer többet tudunk spórolni, mint a szomszédban (Promotions)
Olcsóbb lesz a havi bérlet Budapesten, de még így is el vagyunk maradva a szomszédainktól?
jan. 30
13:09
Megállapodtak a vasutas bérekről (Piac és Profit)
17 százalékkal, de legalább 70 ezer forinttal keresnek többet a vasutasok januártól visszamenőleg - közölte a Vasutasok Szakszervezete, miután ma délelőtt aláírták a 2024 - 2026-os bérmegállapodást.
jan. 30
13:12
Legalább 70 ezer forinttal emelkedik a vasutasok bére (Menedzsment Fórum)
Kedden délelőtt megszületett a megállapodás a fizetések emeléséről a Vasutasok Szakszervezete szerint.
jan. 30
13:12
Karácsony Gergely bejelentése: 945 forint lesz a diákbérlet ára (Blikk)
Hétfőn a főváros bejelentette, hogy megszületett a megállapodás Karácsony Gergely és Lázár János hivatalai között a bérletekről. Ennek értelmében március elsejétől Budapesten elfogadják a vármegye és országos bérleteket, míg a BKK-bérletekkel továbbra is lehet majd utazni a MÁV, illetve a Volán járatain a főváros határain belül. A főpolgármester ke
jan. 30
13:12
A Romániában dolgozó vendégmunkások száma meghaladja a hetvenezret (ProfitLine)
Tavaly év végén 75 ezer Európai Unión kívüli vendégmunkás dolgozott Romániában - írja az economica.net a Bevándorlásügyi Felügyelőség (IGI) adatai alapján.
jan. 30
13:12
A légszennyezettség veszélyei (WebBeteg)
Tiszta levegővel, főleg az emberi tevékenység következtében, a Földön gyakorlatilag már sehol sem találkozunk. A szennyező anyagok szervezetünkre terhelően hatnak. Cikkünkből kiderül, mik a veszélyeik és mit tehetünk a káros hatásaik mérséklése érdekében.
jan. 30
13:12
Senkin nem mutat úgy egy egyszerű, fehér póló, mint Rániján: a királyné fantasztikusan fest szülinapos férje oldalán (Femcafe)
Ma ünnepli 62. születésnapját II. Abdullah jordán király, akit felesége, Ránija egy édes, közös fotóval köszöntött fel Instagram-oldalán.
jan. 30
13:12
Londonban lelőttek a rendőrök egy számszeríjjal fenyegetőző férfit (Demokrata)
Londonban lelőttek kedden a rendőrök egy férfit, aki számszeríjjal fenyegette őket.
jan. 30
13:12
Élénkülő verseny a hitelpiacon - ezzel jól járhatnak a hitelfelvevők (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pártolja, hogy a bankok – önkéntes vállalások alapján – fokozottabb hitelezési versenybe kezdtek. A GVH üdvözli a hitelezési piacon folyamatosan élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához.
jan. 30
13:12
Íme Szijjártó friss bejelentése: Különös részleteket árult el a kormány egyik kedvenc gigaprojektjéről (Nyugati Fény)
A BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra.
jan. 30
13:12
Embert ölt a lavina a Tátrában, még három turistát elsodort (AC News)
Négy turistát elkapott a hóförgeteg a lengyel Tátrában, ahol a nemzetközi ötös fokozatú skálán a hármas lavinariasztás él.
jan. 30
13:12
Vitézy Dávidnak nagyon-nagyon nem tetszik a Lázár-Karácsony megállapodás (naphire.hu)
A BKK, reagálva az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester tegnapi megállapodására, kedd reggel bejelentette, hogy 8950 forint lesz a Budapest-bérlet. Vitézy Dávidnak azonban nagyon-nagyon nem tetszik ez a megállapodás, és egy hosszas Facebook-bejegyzésben írta le a véleményét. A közlekedési szakember szerint ez mintegy 20 milliárd for
jan. 30
13:12
Megszűnik A bohóc karmai közt – az ATV Start élő adását adja helyette a Spirit FM (Media1)
Ezen a héten hallható utoljára az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM-en A bohóc karmai közt című reggeli rádióműsor – értesült lapunk. A Media1 a megszűnés okairól érdeklődve azt is megtudta, hogy úgy alakítják át a reggeli műsorsávot, hogy a megszűnő műsor helyett az ATV Start című tévéműsor adása lesz hallható, méghozzá élőben.
jan. 30
13:15
Elég karcsúra sikerült az uniós hajrá (Privátbankár)
Az első becslés szerint nem sikerült pluszt összehozni az EU-ban.
jan. 30
13:15
A legfontosabb jogszabályok, amik átírják a magyar cégek életét 2024-ben (Portfolio)
2023-ban több mint 1500 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg. A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda jogászai összefoglalták, hogy az ingatlanjog, energiajog és versenyjog területén melyek azok a legfontosabb jogszabályváltozások és trendek, amelyekre érdemes figyelniük a gazdasági élet szereplőinek.
jan. 30
13:18
Egy madár okozott óriási galibát Ferihegyen: kényszerleszállást kellett végrehajtania egy utasokkal teli gépnek (Blikk)
Kedd reggel Budapestről Stuttgartba indult egy repülő, de nem sokkal a felszállást követően visszafordult a gép Ferihegyre. A jelentések szerint már a futópályán akadályba ütköztek.
jan. 30
13:18
A tüntetések ellenére növekszik az AfD népszerűsége: egyre többen lépnének be a pártba (Infostart)
Tízezrek tüntettek a hét végén is több német városban a szélsőjobboldal, illetve a radikális jobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen, de a tiltakozások ellenére a párt állítása szerint tovább növekszik tagjainak száma.
jan. 30
13:18
Szijjártó a svéd NATO-tagságról: Nem lát okot rendkívüli parlamenti ülésre (ATV)
Szijjártó Péter az ATV kérdésére azt mondta: a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásával meg lehet várni a rendes parlamenti ülést február végén, “és akkor napirendre lehet venni ezt a kérdést, ha a parlamenti többség úgy dönt".

Keresés