Walter Katalin BKK-vezér azt mondta, hogy az 54 járatot érintő intézkedéssel 250 millió forintot spóroltak, és biztosan nem vonják vissza, mert pénteken már kevesebben utaznak, a hétfő pedig olyan, mint a hétvége. A megtakarított pénzt más járatok kapacitásbővítésére költik.
A gyilkos halálos ítéletének végrehajtásához Alabama állam büntetésvégrehajtási szervei egy egész arcot eltakaró ipari maszkot használtak, amin keresztül tömény nitrogént vezettek az elítélt tüdejébe.
Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírta csütörtökön Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát, majd a jogszabályt közzétették a hivatalos közlönyben, és ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció.
A New Yorkban egy hete zajló bírósági tárgyalás tétje az, hogy a volt elnöknek milyen mértékű kártérítést kell fizetnie az újságírónak rágalmazás miatt.
Daniel Ricciardo számára egyáltalán nem úgy alakult a McLarennél eltöltött ideje, mint ahogyan azt eltervezte. Az ausztrál pilóta számára az idő előtti búcsú egy áldás volt, miután most egy új lehetőségnek köszönhetően ismét a száguldó cirkuszban versenyezhet. A Méhészborz nem remekelt a wokingi istállónál, és miután mindkét szezonjában átfogóan ki
A januárban történelmi darts sikert elérő Székely Penge Pál mesélt a Sportal.hu-nak, milyen is egy átlagos hete Magyarország első profi darts játékosának, valamint hogyan készül a PDC Pro Tour kártya megszerzésére.
Az Erste Bank honlapján, közösségi oldalain, webes felületén, valamint ügyfeleinek küldött külön körlevélben hívja fel a figyelmet a banki adatok védelmére, és egy, az elmúlt időszakban megszaporodó csalástípusra.
A magyar gazdaság tavaly túljutott a 2022-es választások előtti osztogatás okozta belgazdasági, illetve az Ukrajna elleni orosz agresszió által előidézett világgazdasági következmények miatt kialakult válság legnehezebb szakaszán. A kormány elgondolásai azonban aligha állítják fenntartható növekedési pályára a gazdaságot, ehhez a szilárd eredmények
Nagy döntést hozott meg az HBO Max. A streamingszolgáltató az egyik legnépszerűbb saját gyártású sorozatát, a Szex és New Yorkot eladja a Netflixnek. Nem ez az első széria, amit tovább passzolnak.
A 235 tulajdonosai, Juhász Péter, Blik Dániel és Dreissiger László tavaly ősszel Drops: néven podcast és playlist sorozatot indítottak Szabó Simon színész-rendező műsorvezetésével. Egy olyan közösségépítő, értékteremtő és értékmentő kezdeményezést álmodtak meg, ami a filmes-kreatív szektorba enged betekintést bárki számára. A műsor 13. vendége a Ba
Ugye te is sokszor hallottad már, hogy az egészségünk megőrzése érdekében fontos, hogy sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk? Vagy hogy a gyümölcsök táplálóak és tele vannak vitaminokkal? Ez azonban még nem jelenti azt, hogy bármikor jót tehetünk velük magunknak. Ahogy kávét már késő délutántól nem ajánlott inni, úgy gyümölcsöt enni sem célszerű
A magyar válogatott Kerkez Milos sérülése után visszatért, míg csapata, a Bournemouth kiütéses győzelmet aratott csütörtökön az angol labdarúgó FA Kupa negyedik fordulójában, melyből bejutott a nyolcaddöntőbe.
A tavalyi év utolsó negyedévében ismét emelkedett a magyar háztartások fizetőképessége, bár az elmúlt évek zuhanását még nem sikerült ledolgozni - derül ki az Intrum és a Gki új fizetőképességi jelentéséből. Várhatóan növekszik a hazai Gdp, a forint pedig további erősödést mutat az euróval szemben. Ugyanakkor a 2024-es évben a globális környezetből
A minap felkerült a közösségi felületekre a Termini Imerese-i üzemről készült felvétel, a rövid videó megrendítő, filmbeli armageddonok utáni hangulatot idéz. A szicíliai autógyárra 2011-ben tettek lakatot. Az autógyárak a bezárás után általában igen hamar kiürülnek, szőrén-szálán tűnnek el belőlük a dolgok, de a Palermóhoz közeli tengerparti üzem
Nagy Borbála és Werner Mária a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zeneművészeti szakképzésén tanulnak. A velük készült interjúban mesélnek a zenész képzésről, és arról, hogy hogyan esett rá a választásuk. Pontosan hol és mit tanultok? Werner Mária: A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában tanulunk, aminek van egy szakképzés, szakgimnázium része is. Nagy
Amíg egy ilyen embert hivatalban tart Karácsony Gergely, azt bizonyítja, hogy nem zöld, hanem a legradikálisabb és ellenszenvesebb neoliberális hagyomány képviselője.