2024. január 25. csütörtök

jan. 25
6:42
Félmilliárd fölött lehet a kripto tulajdonosok száma (Kripto Akadémia)
Egy friss felmérés szerint a kriptopénz tulajdonosok száma 2023-ban több mint 30%-kal növekedett és elérte az 580 millió főt. A Crypto.com kutatása szerint 296 millió ember rendelkezhet valamilyen bitcoin kitettséggel, ami 50%-os növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az érdeklődés növekedése mögött a második félévben a Bitcoin ETF-ek be
jan. 25
6:42
Viharos csütörtök: száz kilométer közeli szél lehet az ország nagy részében (444.hu)
Budapesten és a Balatonnál lesz az egyik legerősebb.
jan. 25
6:42
Először végeznek ki nitrogéngázzal embert a világon (444.hu)
Kenneth Eugene Smith-t egyszer már megpróbálták méreginjekcióval kivégezni, a kísérlet azonban kudarcba fulladt, mert nem találtak rajta vénát.
jan. 25
6:42
Szeles, tavaszias idővel közelít a hétvége (BorsOnline)
A szél néhol viharossá is válhat, de legalább eső nem várható.
jan. 25
6:42
A török elnök és iráni hivatali partnere óva intettek a gázai háború kiszélesedésétől (Magyar Nemzet)
A két ország növelni szeretné kétoldalú kereskedelmi forgalmát.
jan. 25
6:44
A Celsius eladásai foghatták vissza az ethereumot (Kripto Akadémia)
Miközben a bitcoin immár két hete nyögi a Grayscale eladásait, a második legnagyobb kriptovalutára is komoly nyomás hárul. A 2022 júliusában bedőlő és több mint 100 000 felhasználójának mintegy 4.7 milliárd dolláros kárt okozó Celsius tavaly bírósági engedélyt kapott arra, hogy struktúrális átalakítást hajtson végre. A korábban kriptós hitelező és
jan. 25
6:48
Hogy mi? Johnny Depp új filmje máris felkerült a streamingre, ezt látnia kell (Blikk)
A streamingszolgáltatók kínálatából: Johnny Depp francia királyt játszik, Sandra Hüller pedig Erzsébet királyné magyar udvarhölgyének bőrébe bújik.
jan. 25
6:48
Viharos széllökés és görcsös fejfájás, térképen mutatjuk, mi várható még (hirado.hu)
Az északkeleti tájakon a nap nagyobb részében továbbra is több lehet a felhő.
jan. 25
6:48
Stafétaátadás: új ügyvezető igazgató az Audi Hungaria élén (HR Portál)
2024. február 1-től Michael Breme veszi át az Audi Hungaria igazgatóságának elnöki pozícióját Alfons Dintnertől, aki a Volkswagen Konszernben eltöltött 40 sikeres év után a jövőben teljes mértékben a privát életére fog koncentrálni.
jan. 25
6:48
Sárgul az orchideád levele? Ez az oka! (Agroinform)
Az orchidea leveleinek sárgulását el lehet kerülni, ha tudod, mire van szüksége.
jan. 25
6:48
A cégek fele 10 év múlva elbukik? (Azenpenzem)
Világszerte optimistábbak lettek a vezérigazgatók a globális gazdasággal kapcsolatban, de még mindig visszaesést vár 45 százalékuk. A cégvezetők közel fele amiatt aggódik, hogy 10 év múlva már nem lesz életképes az általuk vezetett vállalat - derül ki a PwC 27. Globális Vezérigazgatói Felméréséből.
jan. 25
6:48
Időjárás: már csak pár napot kell kibírnunk az ítéletidőben, és kezdődik a Kánaán (Ripost)
Szeles, de tavaszias időjárás várható a hét második felében.
jan. 25
6:48
A zéró toleranciára figyelmeztet Balogh Levente (Márkamonitor)
A Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság és Balesetmegelőzési Bizottság tavaly megkezdett balesetmegelőzési kampányát indulása óta támogatja a Szentkirályi Magyarország Kft. elnöke, Balogh Levente. A kampány most egy meglepő felületen folytatódik: a Szentkirályi ásványvizes palackok címkéin Balogh Levente személyesen figyelmeztet a biztonságos
jan. 25
6:48
L. Ritók Nóra: Itt a gyerekek is tudják, hogy mikor jön a családi pótlék (SzMo)
L. Ritók Nóra nap mint nap szembesül azzal a nyomorral, amit mi elképzelni sem tudunk. Ezeknek a családoknak a mai családpolitika semmi más pénzbeli juttatást nem ad, csak a családi pótlékot, ami viszont 16 éve egy forinttal sem nőtt.
jan. 25
6:48
Legműveltebb magyarok kvíze: 3 kérdés rettenetesen be fog húzni a csőbe (Promotions)
A legtöbb akadályt könnyen veszed majd, de jöhet meglepetés. Benne vagy az átlagban, sokat hibázol majd?
jan. 25
6:48
Hradek a Bluebird élén (Mínuszos)
A Bluebird vezetését 2024. január 1-től Hradek Viktória vette át. Hradek a pályafutása elején tanácsadóként alapvetően a telekommunikációs szektorban dolgozott, az utóbbi 15 évben pedig it-szektorban látott el vezetői szerepeket, informatikai tanácsadó, illetve it-fejlesztő cégeknél. Az új CEO HR fókuszú vezetése ideális a külföldi és a hazai proje
jan. 25
6:48
Még mindig van rá esély, hogy megmentsék a japán holdjárót (Hamu és Gyémánt)
Van remény arra, hogy újra lehessen indítani a Slim (Smart Lander for Investigating Moon) japán holdszondát, de egyelőre a gazdaságos energiafelhasználás érdekében megszakították az egység áramellátását.
jan. 25
6:48
Újra bármilyen ügytípus intézhető a kormányablakokban (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint a személyi okmány és gépjármű ügyintézés átmeneti szünetelésének okát a szakrendszert üzemeltető NISZ Zrt. jelzése alapján elhárították.
jan. 25
6:48
Hatékony, innovatív és fenntartható alkatrészek tisztítása a teljes gyártási láncban (newtechnology.hu)
Legyen szó zsírtalanításról, klasszikus alkatrészek tisztításáról vagy nagy tisztaságú alkalmazásokról – a tisztító megoldásokkal szemben támasztott követelmények a feldolgozóipar minden területén megnövekedtek. Az Ecoclean ezekre a változó piaci követelményekre még szélesebb és modulárisabb termékskálával válaszol. A hangsúly a magasabb tisztítási
jan. 25
6:48
Szombaton egy 25 méteres aszteroida közelíti meg a Földet – érdemes lesz figyelni rá (Mandiner)
Földközeli objektumként regisztrálták a több mint 25 méteres égitestet.
jan. 25
6:48
Tiltakozáshullámot indíthat a járatritkítás (Magyar Nemzet)
Egymás után követelik a kerületek az intézkedés visszavonását.
jan. 25
6:48
Kiszivárogtak a Megafon képzéseire jelentkezők adatai, fideszes polgármesterek is vannak köztük (Telex)
Egy egyszerű Google-kereséssel bárki ráakadhatott a kormányközeli influenszerképzőhöz jelentkezők adatbázisára, személyes adatokkal, motivációs levelekkel. Jeleztük a hibát a Megafonnak, választ nem kaptunk, de lelőtték az oldalukat. A jelentkezők között fideszes politikusok is feltűnnek, és kiderült, hogy egyes névtelen facebookos propagandaoldala
jan. 25
6:54
Jól tárolható és tavaszig fogyasztható az ősszel felszedett feketegyökér és paszternák (Agrofórum)
Gyakori kifogás a hazai zöldségkínálattal kapcsolatban, hogy egyoldalú, azaz kevés számú zöldségfélét eszünk, ami különösen a téli hónapokra jellemző. A statisztikák szerint a hazai fogyasztás 90%-át mindössze 9-10 zöldségfaj teszi ki (paprika, paradicsom, uborka, fejes káposzta, vöröshagyma, sárgarépa, görögdinnye, zöldbab és zöldborsó). 20-25 fa
jan. 25
6:54
Egy egyszerű vérvizsgálattal is kiszűrhető lesz az Alzheimer-kór (Magyar Hírlap)
Világszerte milliókat érint az Alzheimer-kór, mint a demencia egyik okozója.
jan. 25
6:54
Újra bármilyen ügytípus intézhető a kormányablakokban (Demokrata)
A személyiokmány- és gépjármű-ügyintézés átmeneti szünetelésének okát a szakrendszert üzemeltető NISZ Zrt. jelzése alapján elhárították.
jan. 25
6:54
Hillary Clinton kifakadt az Oscar-díj jelöltjei miatt (Mandiner)
"Rajongók milliói szeretnek titeket" –hangsúlyozta az Egyesült Államok korábbi elnökjelöltje.
jan. 25
6:54
Elhárult az informatikai hiba, újra működnek a kormányablakok (Telex)
Ismét bármilyen ügytípus intézhető.
jan. 25
6:54
A Momentum képviselője lebokszolná a megafonosokat (naphire.hu)
Bedő Dávid szívesen kiállna a ringbe Deák Dániel vagy Trombitás Kristóf ellenfeleként.
jan. 25
6:54
Mikor foglalkozik Karácsony végre a fővárosiakkal? (vasárnap.hu)
Őrületes kommunikációs csavarokkal jutottunk el odáig, hogy Karácsony Gergely beismerte a nyilvánvalót, amit az utasok a bőrükön éreznek: kevesebb buszjárat,
jan. 25
6:54
Dugók és szeméthalmok: újabb ikonikus hegy jutott a Himalája sorsára, lépnek a hatóságok (Roadster)
Idén nyártól már minden más lesz.
jan. 25
6:57
Most akkor jön az uniós pénz végre vagy sem? (Privátbankár)
Az Európai Parlament költségvetési és költségvetési ellenőrző szakbizottsága az Európai Bizottság három tagjának részvételével meghallgatást tartott a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet végrehajtásáról Magyarországgal összefüggésben.
jan. 25
6:57
Viharos szél, görcsös fejfájás és tartós álmosságérzés – térképen mutatjuk, mi várható még (hirado.hu)
Az északkeleti tájakon a nap nagyobb részében továbbra is több lehet a felhő.
jan. 25
7:00
Prémium minőségű padlóburkolatok a tartósság kedvelőinek (Spa Trend Online)
A lakberendezők és otthonukat tervezők Magyarországon is előszeretettel választják a nemzetközi szinten már hosszú évek óta piacvezető Parador márkát. A német padlóburkolatok első osztályúminőségük, tartósságuk és magas kopás- valamint karcállóságuk miatt hosszú távú befektetést jelentenek.
jan. 25
7:00
Fordulat jöhet a világgazdasági növekedésben, csak nem idén (Igényesférfi.hu)
A továbbra is magas infláció, a geopolitikai konfliktusok, valamint az ellátási láncok folyamatosan fennálló zavarai miatt a világ számos régiója ismét bizonytalan gazdasági fejleményekkel néz szembe az elkövetkező években.
jan. 25
7:03
Egyre vékonyabb a jég a hazai tavakon, hiába csábítja, ne menjen rá! (hirado.hu)
Hazánkban melegszik az idő, a katasztrófavédők ezért azt kérik, senki se menjen rá a tavak, folyók jegére, mert az bármikor beszakadhat.
jan. 25
7:06
Helyreállt a rend, újra lehet ügyeket intézni a kormányablakokban (Blikk)
Újra bármilyen ügytípus intézhető a kormányablakokban – olvasható a kormanyhivatalok.hu oldalon közzétett tájékoztatásban.
jan. 25
7:06
Liverpool-Chelsea döntőt rendeznek az Angol Ligakupában (Magyar Hírlap)
Bejutott a döntőbe a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool az angol labdarúgó Ligakupában, miután 1-1-es döntetlent játszott a Fulham vendégeként az elődöntős párharc szerdai visszavágóján, s így 3-2-es összesítéssel továbbment.
jan. 25
7:06
Halálra ítéltek egy gyújtogatót Japánban (Demokrata)
A férfi felgyújtott egy rajzfilmstúdiót, aminek következtében 36 ember meghalt.
jan. 25
7:06
Megnégyszereződött az antiszemita cselekmények száma Franciaországban (Magyar Nemzet)
Hatvan százalékuk fizikai erőszakkal vagy fenyegetéssel járt.
jan. 25
7:06
Mit tud a világ egyik legjobb étterme? Megnéztem Budapesten (Forbes)
Az Uliassi testvérek 1990-ben átvettek egy strandéttermet, ami ma ott van a világ 50 legjobbjai között. Budapesten mutatták meg, mit tudnak. Kis szótár az olasz konyha különlegességeihez és egy páratlan gasztronómiai sikertörténet testközelből.
jan. 25
7:12
Hiába csak 17 éves, Kóbor János lánya önálló nővé érett: Léna elárulta, milyen a kapcsolata az édesanyjával (Blikk)
Kóbor János lánya, Kóbor Léna részt vett az iskolai szalagavatón, miután két fiú is felkérte táncolni. Bár a lány még csak 17 éves, örömmel mondott igent, hogy táncoljon a szalagavatón, ami még nem az övé. Az édesanyja, Deme Zsóka pedig nem is lehetett volna büszkébb rá..
jan. 25
7:12
Fekete Dávid kórházban énekelt betegeknek (Metropol)
Az énekesnek fontos, hogy támogassa a rászorulókat. Fekete Dávid nemrég a győri kórház gyerek osztályára látogatott el, hogy felvidítsa a kis betegeket.
jan. 25
7:12
Sztrájk a vészhelyzeti rendelkezések ellen Argentínában (Adózóna)
Általános sztrájk kezdődött szerdán Argentínában Javier Milei elnök kormányának reformtervei ellen.
jan. 25
7:12
Elkészült Debrecen Zöld kódexe (ProfitLine)
Elkészült Debrecen Zöld kódexe, amely öt témakörben ötven intézkedést tartalmaz; az ország legkomplexebb környezetvédelmi programja új lendületet ad a város zöldpolitikájának - jelentette be a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.
jan. 25
7:12
Káosz a kormányablakoknál: közleményt adtak ki, erre számíthat ma (ATV)
Újra bármilyen ügytípus intézhető a kormányablakokban - olvasható a kormanyhivatalok.hu oldalon közzétett tájékoztatásban.
jan. 25
7:12
Már nők is részt vehetnek a meztelen japán fesztiválon, igaz, csak ruhában (444.hu)
40 nőt engednek be az eseményre.
jan. 25
7:12
Tombol a szél az országban, és ennek fura következménye lett (Infostart)
Előzetes adatok alapján megdőlt az országos melegrekord szerdán. Mindez a hatalmas szélnek volt köszönhető.
jan. 25
7:12
Új fejezetet nyit a kriptopiacokon az amerikai bitcoin ETF hullám (vg.hu)
A kriptopiacok a nagy horderejű pénzügyi termékek bevezetésére gyakran váratlanul és ellentmondásosan reagálnak.
jan. 25
7:12
Újra gyerek miatt ünnepelhet Cooky családja: özönlenek a gratulációk (BorsOnline)
Nagyon boldog most a család.
jan. 25
7:12
Napsütés és erős szél lesz csütörtökön (Magyar Hírlap)
Kora délelőttre a felhős tájakon is csökken a felhőzet, és a felhőátvonulások mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap.

Keresés