Az infláció tetőzésével, majd csökkenésével párhuzamosan beindult a kötvénypiaci hozamok csökkenése is tavaly, mindez pedig évek óta nem látott magas hozamokat jelentett a magyarok egyik kedvenc befektetésévé avanzsáló hazai kötvényalapoknál. A tavalyi jó széria azonban úgy tűnik, idén nem folytatódik, a kötvénypiac túlzottan optimista a hozamkörny
Ír, belga, francia és olasz agrárszervezetek is képviseltették magukat azon a demonstráción, amelyen az Európai Unió közös agrárpolitikája ellen fejezték ki tiltakozásukat.
Jens Bühler tölti be januártól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.) igazgatói pozícióját, illetve CEO funkcióját. A vállalatnál 21 éve különböző vezetői pozíciókban dolgozó szakember új szerepkörében a folyamatban lévő gyárbővítésért, valamint az MMA (Mercedes-Benz Modular Architecture) és MBEAM (Mercedes-B
Az Országos Széchényi Könyvtár a magyar írott kulturális örökség őrzőjeként folyamatosan digitalizálja és publikálja a szerzői jogi kötelmek alól felszabadult életműveket is. 2024. január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából az Oszk egyszerre mintegy 180 művet tett ingyenesen hozzáférhetővé és letölthetővé a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Mek
Eddig 20% önerővel lehetett lakáshitelt felvenni, de 2024-től egy új jogszabály lehetővé teszi, hogy 10% saját erővel is vásárolhatunk ingatlant. Sokaknak lett így elérhető az ingatlanvásárlás, ám szigorú feltételekhez kötötték a kölcsönt. A szakértő most elárulja, mire kell figyelnie a hitelkérelmezőknek.
A forrongó világban a valójában marxista gyökerű szélsőbaloldali gyűlöletkeltés ipari méreteket ölt, aminek már megvan a tudományosan kidolgozott modellje is.
Szépen híztak a háztartási vagyonok 2014 és 2020 között, sőt a trend még 2021-ben is kitarthatott. Azóta viszont az infláció megtépázta a háztartások megtakarítását, és a javuló trend a visszájára fordulhatott.
Egyelőre nem tudni, miként működne a gépezet, ám tény, hogy a közelgő európai parlamenti választási kampányban komoly fegyverként használhatják a projekt során begyűjtött adatokat.
Csöpög a csap. Kit érdekel, nem nagy ügy. Vagy mégis? Talán felmérjük, milyen súlyú kérdésről van szó, ha egyszer kiszámoljuk, mennyi pénz, mennyi energia folyik el a vízzel háztartásunkban. Mutatjuk, hogy járj utána!
Rengeteg izgalmas eseményt ígér a 2024-es horoszkóp. Március 21-én elindul a Nap éve, amely autentikus létezésünkről tanít. Áprilisban hirtelen pénzügyi- és gazdasági változásokra számíthatunk, melyek segítenek belső bizonytalanságaink leküzdésében és értékrendünk átdolgozásában. Nyáron fókuszba kerülnek párkapcsolataink és szerelmi életünk. Az okt
Végül a 122 éves hagymakupolát körülölelő díszítő pántot és a latinkeresztet a gömbbel együtt restaurálták, újraaranyozták, így kerültek vissza a süvegre.
A Lidl itthon is meglépte, amit Németországban már korábban: nem kell többet fizetniük azoknak, akik tejmentes tejet vagy húsmentes felvágottat szeretnének vásárolni. A táplálkozás személyes kérdés, de hatással van közös életünkre, jövőnkre, bolygónkra is. Korábban a Lidl egyik németországi vezetője mondta el, miért döntöttek úgy, hogy leviszik a n
Fordított világ ez a miénk – el fog tűnni, mert önmagát pusztítja. Csak arra kell figyelnünk, hogy ne járjunk úgy, mint Kossuthnak a monarchiáról szóló jóslatában. Ungváry Zsolt írása.
A „Mi a pálya?” fesztivál tavaly új lendületet vett és a fővároson kívül számos vármegyeszékhelyen is megrendezésre került, hogy segítse a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. Pontosan hány városban került megrendezésre tavaly a „Mi a pálya?” rendezvény? Magyarország hat nagyvárosában került megrendezésre az esemény, ahová elsősorban a műszaki pál
A Doc Around Europe, az európai dokumentumfilm-fesztiválok hálózata Magyarországról is elérhető VOD platformot indított, ahol friss dokumentumfilmes alkotásokat kínál. A felületen évente legalább 40 különleges új dokumentumfilm lesz elérhető, melyeket a hálózat tagjai válogatnak a saját fesztiváljaik kínálatából. Az induló válogatásban szerepel a f
Manapság olyan nagy a választék és olyan könnyen rengeteg információhoz juthatunk a meghirdetett lovakról, hogy akár már online is megtalálhatjuk a hozzánk illőt. Ehhez persze nem árt a nagy tapasztalat, hiszen sok kellemetlen meglepetés is érhet.
Izgalmas kezdeményezés jelent meg a kriptoszektorban, ami már a gyűjtés első pillanataiban komoly sikereket tudott elérni. Ugyanis mindössze napokra volt
Hú, ez a menüsor egy igazi ízorgia, ízbomba... nem is tudjuk, még milyen jelzőkkel illessük! Arról nem is beszélve, hogy a ragu és a banánkenyér is annyira fitt, mégis tápláló, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Harmadszor is megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Fertő tavi gigaberuházás a Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivataltól Az első két alkalommal a Greenpeace és a Fertő Tó Barátai Egyesület közös beadványa nyomán kaszálta el az engedélyt a bíróság, e harmadik esetben a civilek már önállóan tiltakoznak, miután a kormányhivatal néhány hét után arra
Hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt tesztelnek a budapesti agglomeráció vonalain - Budapest, Kelenföld állomás és Szigethalom között - 2024. január 22-től legalább fél éven keresztül.