2024. január 18. csütörtök

jan. 18
10:48
Gyorsan olvad az Antarktiszról leszakadt óriási jéghegy (Tiszta Jövő)
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a - állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával vasárnap érték el az óriási jégtömböt.
jan. 18
10:48
A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet (Magyar Hírlap)
A rák jeleire fontos figyelni.
jan. 18
10:48
Tízéves csúcsot döntött meg tavaly az Audi Hungaria (MMonline)
Tízéves termelési csúcsát döntötte meg az Audi Hungaria Zrt. 2023-ban azzal, hogy közel 178 ezer gépjárművet és több mint 1,66 millió motort állított elő. A leányvállalatával, az Audi Hungaria Ahead Kft.-vel együttesen tavaly 12 143 embert foglalkoztató győri cég közleménye szerint tavaly 177 775 gépjárművet állítottak elő a tavalyelőtti 171 134 ut
jan. 18
10:48
Jó hír a munkavállalóknak: kedvezően változhat a munka törvénykönyve (Mandiner)
Fizetett szabadság járna annak, aki képzésben vesz részt.
jan. 18
10:48
Elvesztette vezető pozícióját a Binance? (BitcoinBázis)
2023-ban a Binance piaci részesedése 50% alá süllyedt, míg az OKX és a Bybit jelentősen megerősítették pozícióikat.  A Binance régóta
jan. 18
10:48
Képzési-és vizsgacentrum kialakítását célzó projektet zárt a KTI (Szakmát Szerzek)
A szakképzés kiemelt fontosságú feladata, hogy kiszolgálja a munkaerőpiac igényeit – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára a Közlekedési képzési- és vizsgacentrum kialakítása elnevezésű projekt záróeseményén, szerdán Budapesten, adta hírül az MTI. A projekt keretében több mint 17 ezer
jan. 18
10:48
Csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását (Öko-drive)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a hűtőszekrényekben, légkondicionálókban, hőszivattyúkban, illetve tűzvédelemben használt fluortartalmú gázok, az úgynevezett F-gázok és más ózonkárosító anyagok kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályt - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
jan. 18
10:48
Híd a generációk között – "Az anyósom átvette az uralmat a családunk felett" (Kölöknet)
Hány és hány olyan esetet hallunk, hogy megromlik a viszony az anyós és a meny között éppen a baba születése körül, a gyerekszerepbe ragadt férj pedig labdaként pattog a két egymással rivalizáló nő között. A családi békétlenség természetesen megállíthatatlan konfliktuslavinát indít el, további sértettséget, patthelyzetet szül. Erre keresünk családt
jan. 18
10:48
Európa leginspirálóbb turisztikai célpontjai közé választották ezt a budapesti épületet (Roadster)
Az épület olyan nevezetességek mellé került, mint a Spanyolországban található római amfiteátrum, az angliai Hadrianus Fal vagy a dániai Kronborg-kastély.
jan. 18
10:48
Két játékos távozni kényszerült az Éden Hotelből (Digital Hungary)
Az Éden Hotel kilencedik Párválasztó ceremóniája rendhagyó véget ért, ugyanis Jázmin távozásával nem zárult be a luxushotel kapuja: megérkezett az új játékos, Norbert, aki azonnal párra is talált, így az este folyamán még egy fiúnak is távoznia kellett. „Szeretlek Balázs” – az Éden Hotel másik kiesőjét, Balázst üzenetekkel árasztotta el egykori pár
jan. 18
10:50
Alig telt el néhány nap az évből, és Nostradamus jóslata már be is teljesült (Magyar Hírlap)
A francia asztrológus jóslatai gyakran valósulnak meg.
jan. 18
10:50
Annie-díj: két magyar animáció is a jelöltek között (MMonline)
A nagy presztízsű Annie-díj független film kategóriájának öt jelöltje közül idén kettő magyar alkotócsapat munkája. A Kojot négy lelke és a Műanyag égbolt a legjobb független animációs mozifilm kategóriájában versenyez az egyik legrangosabb nemzetközi szakmai megmérettetésen. A díjakat február 17-én adják át Los Angeles-ben. Az Annie-díjátadó gálát
jan. 18
10:51
Gulyás Gergely bejelentette: februárban óriási pedagógus-béremelés jön Magyarországon (Pénzcentrum)
A mai napon, január 18-án 10:00-tól került megrendezésre az idei év első kormányinfója. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő megjelenésével, Mit, miért tesz a kormány? címmel. A tervek szerint a tanárok bére jövőre további 32,2%-al nő, míg 2026-ra megduplázódik.
jan. 18
10:52
Új vezető a hazai MediaMarktnál (MMonline)
2024 januárjától Ribár Mariann váltja Posan Évát a Media Markt Magyarország pénzügyi igazgatói székében. Posan Éva Ausztriában folytatja szakmai feladatait a MediaMarkt Austria pénzügyi igazgatójaként.A hazai MediaMarkt új pénzügyi igazgatója, Ribár Mariann több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik gazdasági ügyvezetőként. A Danone élelmiszer gy
jan. 18
10:54
Robert Fico szerint Szlovákia hamarosan bevezetheti a négynapos munkahetet (Blikk)
A szlovák kormányfő először csak kísérleti jelleggel hozná be a változtatást, de ha minden jól megy, Szlovákiában hamarosan négy napot kell csak dolgozni egy héten.
jan. 18
10:54
Tojásválság miatt aggódnak a Kremlben – működnek a szankciók? (Agroinform)
A hirtelen áremelkedés és főként a kialakult hiány váratlanul érte a lakosságot.
jan. 18
10:54
Már a mobilokban van a mesterséges intelligencia (MMonline)
A Samsung bemutatta a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra készülékeit, amelyek a Galaxy AI segítségével új mobilélményeket teremtenek. A Galaxy S széria történetében új korszak kezdődik, amely megváltoztathatja a mobileszközök használati lehetőségeit. A mesterséges intelligencia szinte minden területen gazdagítja a Galaxy S24 sorozat felhas
jan. 18
10:54
Végre közleményt adott ki a Pentagon a "medúza-UFO" ügyében (Rakéta)
Nem siettek vele, mert nagyjából egy hét telt el azóta, hogy az amerikai katonai bázis felett látható, azonosítatlan, medúzaszerű repülő tárgyról nyilvánosságra került a felvétel. Na de elismeri-e a Védelmi Minisztérium, hogy a videó tőlük származik?
jan. 18
10:54
NÚSZ: töretlen volt az éves autópálya-matricák népszerűsége 2023-ban is (Magyar Hírlap)
A hazai úthasználók közül évről évre egyre többen döntenek az éves úthasználati jogosultságok mellett.
jan. 18
10:54
Fico ígérete ellenére Szlovákia mégis küldi a fegyvereket Ukrajnába (Mandiner)
A törvényhozás szűk többséggel hagyta jóvá a törvényjavaslat módosítását.
jan. 18
10:54
Egy fociszurkoló a nézőtérről ugrott be negyedik játékvezetőnek Angliában (Telex)
Az eredeti játékvezető megsérült, így az ifjúsági korosztály egyik bírája ugrott be a lelátóról.
jan. 18
10:54
Egy luxusóra miatt őrizetbe vették Arnold Schwarzeneggert (naphire.hu)
A Terminator főszereplőjét szerda délután a müncheni repülőtér vámosai vették őrizetbe órákra, ugyanis találtak nála egy luxusórát, amit nem jelentett be a hatóságoknak.
jan. 18
10:54
Cél az európai akkumulátor-alapanyag ellátási lánc (Gyártástrend)
Az európai akkumulátor-alapanyag ellátási lánc kialakítását célzó alap létrehozásáról döntött az Eit InnoEnergy és az európai magántőke- és kockázati tőkebefektető vállalat, a Demeter Investment Managers. A forrás induló keretösszege 500 millió euró lesz - közölte csütörtökön az Mti-vel Eit InnoEnergy Hub.
jan. 18
10:56
Mélyponton az építőanyagárak – nem lesz árcsökkenés (MMonline)
Az építőanyag-kereskedelmi piacon a kilátások egyelőre nem jók, de a kereskedők bíznak abban, hogy az év második felében a trend meg fog fordulni. Az építőanyagárak a mélypontra jutottak, további ármérséklődés nem látható.2024-es várakozások megértéséhez egy pillanatra érdemes visszatekinteni 2023-ra. Tavaly novemberben az építőanyag-kereskedelmi s
jan. 18
10:56
Közelednek a választások: ezúttal is káosz és belháború a baloldalon (Mandiner)
A baloldal sok helyen nem tudott még megállapodni, miközben rohamosan közelednek a választások.
jan. 18
10:57
Romló tendenciákat mutat a járványhelyzet Magyarországon (Portfolio)
A tavaly év végi csökkenő tendencia után ismét megugrott valamelyest a légúti megbetegedések száma hazánkban. A helyzet a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján ugyanakkor nem tragikus, a tavaly ilyenkorihoz hasonló számokat produkálnak a tesztek.
jan. 18
10:58
Az SAP marketingautomatizációs rendszerével erősít a Nutriversum (MMonline)
Teljesen önerőből, alig 10 év alatt vált meghatározó márkává a táplálékkiegészítők piacán a Nutriversum. A márka legnagyobb ereje a lojális vásárlóközönség, a rövid ellátási lánc és az ennek révén biztosítható józan árpolitika. A célcsoport célzott üzenetekkel történő megszólításában, a vásárlói hűség erősítésében, ezáltal pedig az értékesítési hat
jan. 18
10:59
Európai akkumulátor-alap indul (Portfolio)
Az európai akkumulátor-alapanyag ellátási lánc kialakítását célzó alap létrehozásáról döntött az EIT InnoEnergy és az európai magántőke- és kockázati tőkebefektető vállalat, a Demeter Investment Managers. A forrás induló keretösszege 500 millió euró lesz - közölte csütörtökön az MTI-vel EIT InnoEnergy HUB.
jan. 18
11:00
Vészhelyzet Németországban: minden a hó és a jég fogságában (Infostart)
Továbbra is a hóval és a jéggel küzd Németország. A rendkívüli időjárás különösen az ország középső és déli tartományai sújtja, de kijut a "jóból" északon is.
jan. 18
11:00
Harald Vilimsky szerint nagyobb hatalmat kell adni az Unióban Orbán Viktornak (HírTV)
Az Osztrák Szabadságpárt politikusa szerint az Unió igazságtalanul bánik a magyar miniszterelnökkel.
jan. 18
11:00
Belenyúlnának a zenei streaming piacba az EU-ban (MMonline)
Az Európai Parlament szerdán uniós szabályokat szorgalmazott annak biztosítása érdekében, hogy a zenei streaming ágazat tisztességes és fenntartható legyen, és előmozdítsa a kulturális sokszínűséget. Az állásfoglalásban a képviselők azt kérik, hogy az EU foglalkozzon a zenei streaming piacról származó bevételek elosztásának kiegyensúlyozatlanságáva
jan. 18
11:00
Rétvári Bence: Jól vizsgázott az új alapellátási ügyeleti rendszer (Magyar Hírlap)
Betegbiztonságot előtérbe helyező rendszert sikerült létrehozni – mondta.
jan. 18
11:00
Elkobzott orosz vagyonnal segítenék Ukrajnát a G7-ek: maguk sem várnak már csodát tőle (Demokrata)
Nyugati tisztviselők 300 milliárd dollárnyi orosz vagyontárgyat koboznának el erre a célra.
jan. 18
11:00
Sorra műtik az angol királyi család tagjait (AC News)
Katalin hercegnő már túl van a beavatkozáson, III. Károly király a jövő héten fekszik be a kórházba.
jan. 18
11:02
Kiderült, mire jó a biztonsági öv kerek gombja (Magyar Hírlap)
A kommentekből kiderül, hogy sokak számára új volt a gomb funkciója.
jan. 18
11:03
Nem túl jó hír ez nekünk: lerántotta a német piac az európai számokat (Privátbankár)
Decemberben az egy évvel korábbihoz képest először csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban tizenhat hónap folyamatos emelkedés után. A német autóeladások meredeken zuhantak.
jan. 18
11:06
Lesz béke valaha Orbán Viktor és az Európai Unió között? (Blikk)
Egyre több uniós vezető fejezi ki elégedetlenségét amiatt, hogy szerintük Orbán Viktor gáncsolja az EU céljait Ukrajna támogatásával kapcsolatban. emellett évekre visszanyúló vita, hogy sérült-e a jogállamiság Magyarországon. Ez utóbbi miatt meglehetős bicsaklásokkal érkeznek a közös pénzek, már ha érkeznek éppen.
jan. 18
11:06
Erdélyből is látogatják a diákok Schmuck Andor sírját - holott él és virul (ATV)
A Tisztelet Társaság elnökének neve azonban valóban ott szerepel a Fiumei Úti Sírkertben, és nem is véletlenül.
jan. 18
11:06
Közzétette a BKK a listát, péntekenként 40, hétfőnként 16 buszjárat közlekedik ritkábban (444.hu)
Tizennégy gyorsjáratot érint a változás, köztük a 7E, a 8E és a 133E buszokat. Nemcsak a reggeli, hanem a délutáni csúcsban is ritkábban járnak majd.
jan. 18
11:06
Szoboszlai Dominik a konyhában (HírTV)
Szoboszlai Dominik kihagyhatja a vasárnapi találkozót.
jan. 18
11:06
Sörösdobozokkal támadt a vásárló a Tesco biztonsági őrére, óriási balhé tört ki (Promotions)
A dühös vásárlót alig tudták megfékezni.
jan. 18
11:06
Korrupció miatt emeltek vádat egy szingapúri miniszter ellen (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint Iszvaran parlamenti képviselői posztjáról is lemondott.
jan. 18
11:06
Gulyás: már februárban jön a tanárok emelt bére (Forbes)
Megtartotta az év első kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter  és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Közölte, hogy a tanárok már februárban megkapják a 32 százalékkal emelt bérüket. Cikkünk frissül. Szerdán tartotta meg a kormány az idei első ülését, erről tartott beszámolót Gulyás Gergely. Tanárbérek Gulyás Gergely,
jan. 18
11:09
Megint lejtőre került a forint (Portfolio)
Szerdán a kamatcsökkentés gyorsításáról szóló hírekre gyengült elsősorban a forint az euróval szemben, így 380 felett kezdi a mai napot. A nagy kérdés, hogy tartós lesz-e a hatás vagy szép lassan visszakapaszkodik a korábbi 380 alatti szintre a magyar deviza.
jan. 18
11:11
Átrendezte OTP-részvényeit a bank igazgatósági tagja (Portfolio)
Két ma megjelent bejelentés alapján átrendezte OTP-részvényeit Nagy György, az OTP igazgatósági tagja.
jan. 18
11:12
Lövöldözés tört ki egy Aldiban, meghalt egy pénztáros és a támadó is (Infostart)
Az egyik szemtanú szerint az alkalmazottak bezárkóztak egy helyiségben és lezárták a kijáratot, a vásárlók csapdába kerültek.
jan. 18
11:12
Bizakodnak az agrárcégek a K&H; felmérése szerint (ProfitLine)
Bizakodva kezdték az évet az agrárcégek, idén a pénzügyi eredményeik javulására és az uniós pályázatok folyósítására is számítanak - közölte a K&H szerdán az MTI-vel.
jan. 18
11:12
2026-ig megduplázzák a tanárbéreket – ezt ígérte Gulyás Gergely az idei első kormányinfón (SzMo)
Már februárban megkapják a tanárok az emelt béreket. A miniszter szerint a szakszervezetek és a baloldal a legnagyobb ellensége fizetésemelésnek.
jan. 18
11:12
Így veszélyeztetnek minket a legyek (Magyar Hírlap)
Egy légy sokkal jobban beszennyezi az ételt, mintha az a földre esett volna.
jan. 18
11:12
Lavrov: A Nyugat nem akar konstruktív megoldást Ukrajnában (Demokrata)
Az orosz külügyminiszter szerint Ukrajnára ugyanaz a sors vár, mint Afganisztánra.

Keresés