Az államtitkár szerint jól vizsgázik az új ügyeleti rendszer, a Pest megyeiek viszont aggódnak, mert februártól náluk is bevezetik. 50 ügyeleti pontból 11 marad, gyermek háziorvosi ügyelet mindössze 3 városban működik majd.
Kabir Bedi, a Sandokan című tévésorozat indiai sztárja összesen négyszer házasodott: először Protima Bedi táncost, majd Susan Humphreys divattervezőt, aztán Niki Bedit vezette az oltár elé, de mindegyik frigy válással végződött. A világsztár 8 évvel ezelőtt fogadott örök hűséget negyedik feleségének, aki ugyan 29 évvel fiatalabb nála, de ez az apró
Az állategészségügy támogatására együttműködési megállapodást kötött az Állatorvostudományi Egyetem a Sorapharm Kft.-vel - közölte az intézmény az MTI-vel.
2024. január 1-től a nemzetközi vízi és légi árufuvarozásban és személyszállításban, nemzetközi forgalomban üzemeltetett jármű fedélzetén foglalkoztatott, külföldön is munkát végző magánszemély esetében külföldi kiküldetéskor naponta 85 eurónak megfelelő forintösszeg számolható el költségként igazolás nélkül.
Érdemes lesz 2024-ben is a Junior ERC bajnokságban indulni, miután a bajnoki címet szerző versenyző jövőre teljes szezont mehet a Junior WRC bajnokságban.
Egy, akár halállal végződő betegség furcsa tünete lehet a szakember szerint, ha változást érzünk a kávé, a bor vagy épp a cigaretta ízében a megszokotthoz képest.
A miniszter szerint az a gyerek joghátrányt szenved el, akinek nem egy apja és egy anyja van. Kudarcnak tartja, hogy magyar dolgozókat küldött el egy dél-koreai üzem. A Fidesznek lesz saját főpolgármester-jelöltje. Idén 612 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére. Kormányinfó percről percre.
Az Aldi Magyarország „A nap fogása” szlogen alatt újabb intézkedést vezet be valamennyi magyarországi üzletében. A látványpékségekben az előző napi záráskor megmaradt pékárukat bezacskózva, 50 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni másnap délig, és a szépséghibás zöldségekhez, gyümölcsökhöz is csomagokban, 30-50 százalékos kedvezménnyel lehet
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Pierbattista Pizzaballa bíborost, a jeruzsálemi latin pátriárkát, akivel a térségben élő keresztények megsegítéséről tárgyalt a jelenleg dúló háborús konfliktus közepette - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Béremelés jöhet az államigazgatásban is, miközben a kormány 10-15 százalék közötti béremelkedést vár a nemzetgazdaság egészében. Februártól a pedagógusok, áprilistól az egészségügyi dolgozók is emelt béreket kapnak. Az Európai Bizottsággal a magyar forrásokról zajló tárgyalások vörös vonalhoz érkeztek, mert a gyermekvédelmi törvényt nem módosítaná
Nagyjából egy hónap telt el Orbán Viktor miniszterelnök év végi nemzetközi sajtótájékoztatója óta. 2024 első Kormányinfóját tartja ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, miután szerdán - Orbán Viktor miniszterelnök szerint hosszúra sikerült - kormányülést tartottak. Bejelentések, illetve fon
Az állami vasúttársaság tisztában van vele, hogy a Budapest-bérlet felmondásából a MÁV-Volánbusznak nincs haszna, sőt, hogy az agglomerációs működési modell megszüntetésével az állam rövid távon veszít.
A sportcsarnokban kialakított ügyességi pályákon végeztek feladatokat óvodások a Bozsik program grassroots fesztiválján. Az ilyen események fő célja az, hogy már fiatal korban megszerettessék a gyerekekkel a mozgást, ugyanakkor a képességeiket is fejlesszék. Gyulán az ovi-foci program 12 éve indult. Három évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetsé
A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság 2024. január 22-étől teszi lehetővé a CBAM átmeneti nyilvántartásba (CBAM Transitional Registry-be) történő regisztrációs kérelmek benyújtását. A regisztráció feltételeit ugyanezen a napon publikálja a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság, olvasható a PwC Magyarország sajtóközleményében.
Idén 3,5 százlékos GDP növekedéssel és éves átlagban 5,3 százalék lehet a infláció, a forint árfolyama pedig kis mértékben gyengülhet az év során - derül ki az Equilor friss előrejelzéséből.
A Deutsche Telekom csoport a világ legértékesebb távközlési márkája a "Brand Finance Global 500" tanulmánya szerint. Ezzel megtartotta a legértékesebb európai vállalati márka címet is.
34 év telt el a Vissza a jövőbe harmadik és egyben utolsó részének bemutatása óta, de a filmrajongók még mindig vágynak egy újabb kalandra a különc Dokitól és Marty McFly-tól.
Sok kérdés vár még tisztázásra a pedagógusok január elsejétől érvényes, átlagosan 32,2 százalékos fizetésemelése körül. A kormány még szerdán is tárgyalta az ügyet, miközben az érdekképviseletek vezetői a köznevelési államtitkárral egyeztettek.
A mai napon több felé várható zápor és zivatar, de olyan országrész is van, ahol ma akár 17 fok is lehet. Azonban nem élvezhetjük sokáig ezt az időt, péntekre újra megérkezik a tél és a reggeli esőt több helyen havas eső vagy havazás váltja fel.