2024. január 17. szerda

jan. 17
14:12
A "Cash" is szerepelhet az AlphaTauri új nevében (Racing)
Bár a Red Bull továbbra is mélyen hallgat második csapatának új identitása kapcsán, a csapat által nemrég bejegyzett weboldalból már jó következtetéseket lehet levonni arra, hogyan hívják majd a faenzai alakulatot.
jan. 17
14:12
Összuniós kártyát vezetnének be a fogyatékkal élőknek (Telex)
A fogyatékkal élőket az egész EU-ban azonos jogok illetnék meg egy uniós dokumentummal és egy parkolókártyával, amiket akár digitálisan is megkaphatnának.
jan. 17
14:12
Teljesen összetört a gyásztól a világhírű színésznő, sírva búcsúzott a mostohaapjától (naphire.hu)
Fájdalmas bejegyzést tett közzé a Pearl Harbor - Égi háború és az Underworld-széria brit színésznője.
jan. 17
14:14
Nyakunkon a holdújév (Magyar Hírlap)
Idén február 4-re esik a kínai újév, amely hagyományosan a legnagyobb ünnep Kínában, és amelyet számos népszokás kísér.
jan. 17
14:15
Szijjártó Péter megint hallgatott néhány nagyon fontos dologról Izrael-ügyben (Privátbankár)
Konkrétan arról, hogy a Gázai övezetben éhínség terjed, az izraeli hadműveletekben pedig mintegy 16 ezer nő és gyerek vesztette életét.
jan. 17
14:15
A szakértő szerint a magyar–szlovák együttműködés új lendületet ad a V4-nek is (Infostart)
Magyarország és Szlovákia érdekei nagyon nagy mértékben egy irányba mutatnak – mondta Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
jan. 17
14:18
Repkedő milliárdok, halmozódó nyeremények – az Ötöslottó 67 éves történetének legérdekesebb számai (SzMo)
Tudtad, hogy ha egy évig nem nyeri meg senki a főnyereményt, azt a többi nyertes között sorsolják ki?
jan. 17
14:18
Kutató: Fontos támogatónk lehet Szlovákia Brüsszelben (Növekedés)
Robert Fico tavaly ősztől irányítja miniszterelnökként az országot. A budapesti a második külföldi látogatása, amióta újra ebben a funkcióban van - véli Vass Ágnes, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
jan. 17
14:18
Szenzációs igazolás: BL-győztes szakember lett a pécsi klub sportigazgatója! (Mandiner)
Meglátásai és szakértelme nagyot lendíthet az élvonalba vágyó csapaton.
jan. 17
14:18
A BitMEX holdi küldetése kudarcba fulladt (BitcoinBázis)
BitMEX és az Astrobotic közös célja, hogy a Bitcoint szó szerint “a Holdra” vigyék, csúfos kudarcba fulladhat. A terv látványos
jan. 17
14:18
Belső vizsgálat indul a Volánbusz sofőrje ellen, aki a telefonját nyomkodta, miközben közel 100km/h-val ment (Telex)
A Pécsről Budapestre tartó busz egyik utasa még videót is készített a feltehetően Facebookot pörgető buszvezetőről.
jan. 17
14:18
A Színtársaság garantáltan színeket hoz a Váci Mihály Kulturális Központba (Nyíregyháza)
Színesítve a Magyar Kultúra Napja programjait "Színtársaság" címmel nyílik Dr. Bobula Zsuzsa, Porkoláb Éva és Dr. Lukács Edit közös kiállítása a Váci Mihály Kulturális Központban.
jan. 17
14:20
A polgári Magyarország éji szelleme (Mandiner)
A "polgári Magyarország" jelszava nem a Fidesztől ismert, hanem mindenkitől.
jan. 17
14:24
Támad a NER-galaxis: a magyar űrprogram és a Balaton-part is alapítványosodik (Menedzsment Fórum)
A legjobb sci-fi írók sem tudnának olyat kitalálni, mint a magyar valóság: itt az Imperium Galactica Group Vagyonkezelő Alapítvány, ismerős arcok képviseletében.
jan. 17
14:24
Fájó nyomot hagy maga után az ukrán gabonaexport Közép-Kelet-Európán (Infostart)
Közös levélben szólítják fel ismét az Európai Bizottságot a határ menti tagállamok, hogy Brüsszel találjon megoldást és segítsen a gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek okozta piaci zavarok kezelésében – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár.
jan. 17
14:24
Krausz Gábor elmondta, mi lesz a Tóth Gabit ábrázoló tetoválásának a sorsa (Blikk)
Krausz Gábor évekkel ezelőtt a karjára varratta Tóth Gabit, méghozzá jó nagyban...
jan. 17
14:24
Jó hír az állattartóknak: bővülés várható a takarmánygyártásban (Agroinform)
Ilyen alacsony terményárak mellett jobb "bőrben eladni" a gabonát.
jan. 17
14:24
Szijjártó Jeruzsálemben: Izraelt népirtással vádolni “nonszensz"! (ATV)
Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett - jelentette ki Szijjártó Péter Jeruzsálemben. Úgy fogalmazott: “nonszensznek tartjuk, hogy egyes országok népirtással vádolják Izraelt, hiszen ilyennel vádolni egy olyan országot, amely pokoli terrortámadással kellett, hogy szembenézzen, nyilvánvalóan
jan. 17
14:24
Könnygázzal és gumibotokkal vertek szét egy tüntetést Oroszországban (Mandiner)
Egy jogvédő börtönbe zárása miatt szabadultak el az indulatok.
jan. 17
14:24
Nasser Al-Attiyahnak elege lett a Prodrive autójából és hazament a Dakarról (Racing)
Az ötszörös győztesnek elege lett és hazament.
jan. 17
14:30
Több száz dolgozójától válik meg a Stellantis (autopro)
A lépés a szakszervezet erős kritikáját vonta maga után.
jan. 17
14:30
Jön a következő? Krausz Gábor igazán meglepő bejelentést tett, amikor nagyon is híres tetkóiról kérdezték (Promotions)
Krausz Gábor nagy bejelentést tett, és erre kevesen gondoltak volna.
jan. 17
14:30
"Olyan demagóg vagy, hagyjuk a francba ezt az egészet!" – nekiesett Havas Henrik Dömsödinek (Mandiner)
Csúnyán egymásnak esett a két tévés a Frizbi legújabb adásában.
jan. 17
14:30
DK: A kormányváltás után meg fogjuk tiltani, hogy vendégmunkások miatt magyarokat rúgjanak ki! (Nyugati Fény)
Több ilyen eset is előfordult a közelmúltban Magyarországon.
jan. 17
14:30
Blokád a magyar határon, senkit nem engedtek át (naphire.hu)
Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások.
jan. 17
14:30
Hihetetlen! Képregény készült Kölcsey életéből! (Nyíregyháza)
Január 25-én Ön is részese lehet, hogyan elevenedik meg a Himnusz költője egy képrégény grafikáin.
jan. 17
14:30
Folytatódik Gyulán az Epipen program (Gyulatelevízió)
Három gyermek és egy felnőtt esetében kellett használni tavaly az Eipen injekciót – hangzott el a szerda délelőtti, a Dürer iskolában megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Alt Norbert alpolgármester jelentette be, hogy a két éve Gyulán útjára indult, országos szempontból is egyedülálló program 2024-ben is folytatódik. A program által érintet
jan. 17
14:32
Megtalálták az aktuális lumpenprolihergelés sípját (Mandiner)
Nos, akkor lássuk hergelés és hazudozás helyett a tényeket.
jan. 17
14:32
Csák Jánosék tiszta vizet öntöttek a pohárba: Elképesztő részlet bukott ki a béremelésekről (Nyugati Fény)
Ennek nem lesz jó vége.
jan. 17
14:33
Megvan az idei első Kormányinfó időpontja (Infostart)
A szerdai kormányülés után ismét Gulyás Gergely tájékoztat.
jan. 17
14:36
Itt a bejelentés: a Wizz Air ismét indít járatokat Budapestről Izraelbe (Blikk)
A Wizz Air újraindítja Budapest és Tel-Aviv közötti járatait márciusban - jelentette be a légitársaság szerdán. Az MTI-nek küldött közleményben ismertetik, hogy március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről.
jan. 17
14:36
Tüntetések és összecsapások Oroszországban (Demokrata)
Hógolyókkal dobálták a rohamrendőröket a mintegy 17 ezer lakosú Bajmak városában.
jan. 17
14:36
Ki ez a luxemburgi kormányfő, aki Magyarország megértését kéri? (Mandiner)
Ritka alkalom mostanában, hogy az európai mainstream egyik képviselője nyitottsággal fordul a magyar álláspont felé – ő Luxemburg új miniszterelnöke.
jan. 17
14:36
Legalább tíz gyereket fertőzött meg szifilisszel egy pedofil Szlovákiában (Telex)
A 31 éves férfit elfogták. A településen elrendelték a gyerekek kötelező szifiliszre való szűrését.
jan. 17
14:36
Összeomlott a forgalom, több budapesti járatot is töröltek a téli időjárás miatt (Roadster)
Erős havazás és ónos eső veszélye miatt adtak ki riasztást.
jan. 17
14:42
Nagyon nagy a gond a nyugdíjak körül, valódi reformra van szükség (ATV)
Farkas András nyugdíjszakértő szerint miközben a kormányzati nyilatkozatok alapján valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem számíthatunk, igenis égető szükség lenne a valódi nyugdíjreformra.
jan. 17
14:42
Oroszországban tüntetések és összecsapások voltak egy baskír ellenzéki aktivista elítélését követően (Magyar Hírlap)
Az OVD-Info nevű civil szervezet szerint hatezer ember vett részt a megmozduláson, és a rendőrség mintegy húsz embert vett őrizetbe.
jan. 17
14:42
Egy kommentelő azzal kellemetlenkedett, hogy azért hordok keresztet, mert bujkál bennem némi antiszemitizmus! (Mandiner)
Kénytelen vagyok védekezni.
jan. 17
14:42
Elképesztő hatása van, ha minden nap fogyasztasz ebből a dióféléből (in.hu)
Az egészséges nassolnivalók, mint például a diófélék mindennapos fogyasztása elengedhetetlen mind a fizikai, mind a mentális jóléthez. Van azonban a magvak között egy, ami különösen egészséges.A mandula az egyik legtáplálóbb és legfinomabb élelmiszer, és fogyasztása számtalan egészségügyi előnnyel jár. A szív egészségének támogatásától kezdve a súl
jan. 17
14:42
A felsőoktatás története kerül nagyító alá a levéltárban (Nyíregyháza)
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Magyar Nemzeti Levéltár Szszb Vármegyei Levéltára szeretné a figyelmet ráirányítani az elmúlt évszázadokban a tudomány és kultúra alapjait képező oktatási intézményekre, és az azokban tanuló diákokra.
jan. 17
14:44
Szoborrongálás: mindkét esettel ugyanazt a férfit gyanúsítják (Magyar Hírlap)
Az egyik rongálásról videófelvétel készült.
jan. 17
14:45
Most derült ki, hogy megszűnik a hulladékszállítási kedvezmények jó része (Infostart)
A korábbi kedvezmények csak akkor maradnak meg, ha annak a költségét az érintett önkormányzatok megfizetik a Mohu Molnak
jan. 17
14:45
Esik az olaj ára (Portfolio)
Egyre nagyobb esés van kibontakozóban az olaj piacán, ami mögött két fontosabb ok is meghúzódik: egyrészt az OPEC-olakkartell csökkenő ütemű globális olajkeresleti előrejelzést adott ki 2025-re vonatkozóan, ezen felül a kínai gazdaságból olyan adatok érkeztek, amik rontják legnagyobb olajimportőr ország gazdasági kilátásait.
jan. 17
14:48
Alaposan beolvastak Daniel Freundnak az EP-vitán (HírTV)
Ismét elszabadultak az indulatok Strasbourgban. A magyarellenes kirohanásairól is elhíresült német EP-képviselő, Daniel Freund is kivette a részét a Magyarszágról szóló EP-vitából.
jan. 17
14:48
Kiderült, mennyi a fizetés az Auchannál (Azenpenzem)
Január 1-jétől 12,5 és 21,3 százalék között emeli az áruházi fizikai dolgozók fizetését az Auchan – jelentette be a társaság. A logisztikán például egy magasemelős-targoncás jövedelme átlagosan bruttó 709 ezer forint lesz.
jan. 17
14:48
Az EP jogszabályokat hagyott jóvá az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a hűtőszekrényekben, légkondicionálókban, hőszivattyúkban, illetve tűzvédelemben használt fluortartalmú gázok, az úgynevezett F-gázok és más ózonkárosító anyagok kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályt - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
jan. 17
14:48
Vízbe dobott karácsonyfákkal segítik a halak ívását Svédországban (Magyar Hírlap)
Az ünnepek után begyűjtött karácsonyfák tucatjait a svéd szigetvilágban vadon élő fajok javára hasznosítják újra.
jan. 17
14:48
A Teremtő Istenbe vetett hite szakmai elkötelezettségét csak erősíti (Agrárágazat)
A díj célja a mezőgazdaságban tevékenykedők közéleti munkájának, társadalmi felelősségvállalásának elismerése, kiemelése az egész társadalom előtt.
jan. 17
14:48
Újraindítja járatait a Wizz Air Budapest és Tel-Aviv között (Helló Magyar)
Visszatérnek az izraeli járatok a légitársaság magyarországi menetrendjébe.
jan. 17
14:48
True Detective: Az első évadot valószínűleg sosem tudják felülmúlni (Telex)
Tíz éve mutatták be a True Detective első évadát, amely megújította a nyomozós sorozatok műfaját. Az After+ adásában nemcsak az első évad utóéletét, de az új, Alaszkában játszódó évad nyitányát is kibeszéljük.

Keresés