Tavaly 3 009 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 32,5 százalékkal marad el a 2022-ben regisztrált 4 457-es darabszámtól. Elsősorban a gabonapiaci helyzet és kedvezőtlen általános gazdasági környezet okozta a visszaesést, melynek mértéke a 2022-es rekordév adataihoz képest ennyire szembetűnő: 2021 „átlagosnak” mondható for
Orbán Viktor továbbra is ellenzi, hogy az uniós költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítsák Ukrajnai segélyezését, helyette egy külön finanszírozási mechanizmust javasol. Az EU Magyarország ellenállása ellenére is megoldást keres, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint pedig február 1-én meg is találják majd erre a megol
Orbán Viktor miniszterelnöknek egyértelműen azért nyitottak TikTok-csatornát, hogy valamivel közelebb kerüljön a fiatalokhoz, ez a videómegosztó csatorna ugyanis - elvileg - a fiatalok "vadászterülete."
"Számos sikerrel zártuk az előző évet: megmutattuk, hogy az Audi Hungaria sokkal több, mint egy termelővállalat, hiszen prémium járműveink és -motorjaink mellett kompetencia-orientált szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek Next Level stratégiánk mentén – Győrből a világnak. A 2023-as jubileumi évünket rekorddarabszámok jellemezték a járműgyártásba
Az idei WRC szezonra jelentősen megváltozott a Hyundai Motorsport Rally1-es autója, Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint sikerült olyan autót készíteni, mellyel történelmet írhat a koreai gyártó.
Kirgizisztán fővárosában, Biskekben lezuhant a légierő egyik helikoptere, a fedélzetén tartózkodók közül egy ember meghalt, tíz másik megsérült - közölte a Kabar helyi hírügynökség a védelmi minisztérium közleményére hivatkozva szerdán.
Egy friss tanulmány szerint azok az emberek, akik kevesebbet fogyasztanak egy bizonyos ételtípusból, 40%-kal kisebb valószínűséggel kapják el a koronavírust.
Ne elégedj meg csak a tünetkezeléssel! A páciens genetikai adottságait, teljes kórtörténetét, valamint az életmódját és a környezetét is vizsgálni kell.
Január 1-jétől az Auchan 12,5 és 21,3 százalékig terjedően emeli az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársai fizetését. A logisztikán például egy magasemelős-targoncás munkatárs jövedelme átlagosan bruttó 709 000 forint lesz az év elejétől - közölte az áruházlánc.
A győri vállalat évét rekorddarabszámok jellemezték a járműgyártásban, az exkluzívszéria karosszériaelemek gyártásában és az elektromos hajtások gyártásában.
A jelek szerint sikerült fenntartania a McLarennek a tavaly sokakat elképesztő fejlődési ütemét, csapatfőnökük mégis tart attól, hogy a Red Bull ismét valami komolyat húz elő a kalapból.
Az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén azt is mondta, hogy az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény szavatolja a bírói függetlenség megerősítését Magyarországon.
Újabb uniós utalás: 53 milliárd forint érkezett Magyarországra – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. Hozzátette: ezzel az elmúlt három hétben már több mint 520 milliárd forintot kapott meg Magyarország a neki járó, korábban blokkolt forrásokból. Tavaly december végén 779,5 millió euró (300 milliárd forint) érkeze
Január 1-jétől az Auchan 12,5 és 21,3 százalékig terjedően emeli az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársai fizetését. A logisztikán például egy magasemelős-targoncás munkatárs jövedelme átlagosan bruttó 709 ezer forint lesz az év elejétől.
Az Európai Bizottság elnöke a szabályokkal és a reformokkal magyarázta, miért tették elérhetővé az EU-források egy részét. Az EP-képviselők jó része szerint Orbán Viktor zsarolt, a Fidesz szerint épp fordítva.
A magyar források mindaddig zárolva maradnak, amíg Magyarország nem teljesíti az összes szükséges feltételt – jelentett ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök az Európai Parlament előtt mondott beszédében. Az elmúlt időszakban a képviselők többször is követelték, hogy a Bizottság ne fizessen Magyarországnak a befagyasztott kohéziós for