2024. január 14. vasárnap

jan. 14
13:21
"Palesztin" költő és író. Ő lenne a békepartner (Mandiner)
A vizióját a konfliktus megoldását illetően így fejtette ki: "A mészárlásokat normalizálni kell a status quo részeként".
jan. 14
13:21
Olimpikonunkat nem engedték be az Egyesült Államokba, itthon pedig elfelejtették (Magyar Nemzet)
Szűcs Valdó Tokióban a 110 méteres gátfutásban nyolc századdal maradt le a döntőről.
jan. 14
13:21
Szüleiknek kellett lenyugtatniuk Sainzot és korábbi csapattársát, amikor a nagy célért küzdöttek (Racing)
Danyiil Kvjat és Carlos Sainz útjai már nagyon hamar keresztezték egymást, és voltak feszült pillanatok a két versenyző között.
jan. 14
13:21
A takarékosság pörgette a lakáspiacot (MMonline)
A hazai rezsiterhek növekedése ugyan nem indított el nagy ingatlan-korszerűsítési hullámot, ám a lakásforgalom összetételén már erős nyomot hagyott. E tendenciák folytatódásával fokozódhat a korszerűtlen otthonok kiszorulása a piacról.2020-ban, a Covid évében – ahogy az Eurostat adatai mutatják – az egész Unióban jellemzően megugrottak a lakhatás t
jan. 14
13:23
Erős akkumulátoráért nyert díjat a Honor (MMonline)
A HONOR Magic6 Lite kimagasló akkumulátor-teljesítménye nemzetközi elismerést kapott. A felhasználóközpontú, és fejlett technológiákat alkalmazó készülék kitűnő üzemideje miatt kapta meg a DXOMARK Gold Label elismerését, valamint 10 top minősítéséből 6-ot.A készülékben egy erőteljes, 5300mAh-s, ultra-tartós akkumulátor található. A DXOMARK mérései
jan. 14
13:25
Változás az adófizetésben – erre kell figyelni (MMonline)
A 2023. év végi minimálbér változás miatt már decemberre magasabb adóval- és járulékkal kell számolniuk a cégeknek és a nem katás egyéni vállalkozóknak – hívja fel a figyelmet a K&H. A vonatkozó befizetések teljesítéséhez ezért fontos tudni, hogy milyen tételeket érint a változás. A minimálbér és a garantált bérminimum 2023. december 1-jével történ
jan. 14
13:27
Ilyen lett a felújított Nyugati pályaudvar (Portfolio)
Elkészült a Nyugati pályaudvar főbejárata. A több ütemben zajló felújítások során teljesen megújult a Teréz körút felőli homlokzat, a tornyok és a főlépcső is, áll a kormány Facebook oldalán.
jan. 14
13:27
Lőttek az esküvőnek, szakított menyasszonyával: Molnár Nini bekavart a sztársportoló boldogságába? Már nem titkolják szerelmüket (Promotions)
A népszerű magyar sztár több év se veled, se nélküled után az egykori luxusfeleség oldalán nyugodhat le.
jan. 14
13:27
Nem fékez a Volvo a zöld úton (Autószektor)
2025-re a vállalat célja, hogy adósságainak 100 százaléka a zöld finanszírozási keretrendszeréhez kapcsolódjon vagy fenntarthatósághoz kötött formában legyen. "Az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében tett lépések nem képezik vita tárgyát, és a teljesen elektromos hajtásúvá válás fontos lépés úttörő utunkon" - mondta Jim Rowan, a Volvo Cars ve
jan. 14
13:27
Így állunk most az inflációval (MMonline)
Decemberben a fogyasztói árak havi szinten 0,3 százalékkal csökkentek, az éves inflációs index így 5,5 százalékra csökkent, ami érdemben kedvezőbb, mint az 5,9 százalékos elemzői konszenzus – derül ki a KSH adataiból. Ezzel szemben a maginfláció ismét emelkedett, ezúttal 0,2 százalékkal nőtt havi szinten, és így az éves magindex 7,6 százalékon állt
jan. 14
13:30
Bendarzsevszkij Anton: Örményország teljesen magára maradt, belekényszerül a megegyezésbe (Infostart)
A posztszovjet térség szakértője szerint valóban elindult a békefolyamat a Azerbajdzsán és Örményország között, de nem kérdéses, hogy a konfliktus győzteseként Azerbajdzsán egyoldalúan dönthet a békekötés feltételeiről.
jan. 14
13:30
Mennyire lehetnek elégedettek a sertéstartók az árakkal? (Agroinform)
Szakértők szerint, aki nem hatékony, az nem versenyképes, így nagyon kitett az áringadozásoknak.
jan. 14
13:30
Megdöbbentő kijelentést tett Maradona fia, szerinte meggyilkolták az apját (ATV)
Az olasz-argentin Diego Armando Maradona Jr., a futball-legenda Maradona fia szerint apját "meggyilkolták", mert "sorsára hagyták, amikor lehetett volna tenni valamit" azért, hogy életben maradjon.
jan. 14
13:33
Izraelben megáll az élet a háború századik napján (vg.hu)
Vasárnap százperces sztrájkot tartanak a száznapos háború és az elhurcoltak iránti szolidaritás jeleként Izraelben.
jan. 14
13:33
Mától a Netflixen: Egy lenyűgöző igaz történet Reese Witherspoon élete alakításával (Mafab)
A Vadon, a Reese Witherspoon főszereplésével készült nagysikerű film a mai napon debütál a Netflixen. A produkció Cheryl Strayed "Wild: From Lost to Found on the Pacific Crest Trail" című memoárjának adaptációja, Strayed igaz történetét mutatja be.
jan. 14
13:33
Egy norvég NGO szerint Gáza gyakorlatilag lakhatatlanná válik (Demokrata)
A palesztin lakosságot a közleményük szerint "veszteség, gyász és természetesen félelem sújtja". Az izraeli civilekről nem ejtettek szót.
jan. 14
13:33
Jubileumi eseménysorozat a lovas sportokban (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Lovassport Szövetség centenáriumi évfordulója alkalmából jubileumi eseménysorozatra kerül sor a 2024-es esztendőben.
jan. 14
13:39
Újabb katonai fellépést helyezett kilátásba a húszik ellen a brit külügyminiszter (Magyar Hírlap)
David Cameron kiemelte, Nagy-Britannia mindig a hajózás védelmére kel, és a jövőben is készen áll arra, hogy "a szavakat cselekvéssel támassza alá".
jan. 14
13:39
Ez az új antibiotikum könnyen felveszi a harcot a rezisztens baktériumokkal is (Rakéta)
Az új antibiotikum olyan elven működik, mint előtte még egyetlen gyógyszer sem, így a teljesen szintetikus antibiotikumok egy olyan új típusa jött létre, amely nem csak hatékony a rezisztens gram-negatív baktériumokkal szemben, de közben nem árt a test hasznos baktériumainak sem – így pedig nem növeli az esélyét a rezisztens törzsek megjelenésének.
jan. 14
13:39
Riasztották a lakosságot: Rendkívüli razziasorozatot indít a NAV januárban (Nyugati Fény)
Senki sincs biztonságban.
jan. 14
13:39
Videó: így táncolnak szinkronban a Mercedes villanyautói (Villanyautósok)
Egy irgalmatlanul nehéz mutatványból egy komplett koreográfiát csináltak.
jan. 14
13:39
Mindenkit érint: rendkívüli bejelentést tett az Orbán-kormány (naphire.hu)
Tavaly 12,7 millió ügyfél 13,3 millió ügyét intézték a kormányablakok Magyarországon, és tovább nőtt az ügyfél-elégedettség - közölte Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM).
jan. 14
13:41
Összeesküvés készül Scholz ellen (Magyar Hírlap)
A német kancellár már képtelen kompetens módon kommunikálni.
jan. 14
13:42
Szabó Zsófi az anyaságról vallott (Metropol)
Szabó Zsófi az Instagram oldalán válaszolt kérdésekre, többek között arra is, ami szerinte a legfontosabb.
jan. 14
13:42
Visszaesett a Bank of America profitja (TőzsdeFórum)
Csökkent a Bank of America negyedik negyedéves adózott eredménye és bevétele az   ismertetett adatok szerint. A második legnagyobb amerikai bank, a Bank of America (BofA) negyedik negyedéves adózott eredménye 3,1 milliárd dollárra, részvényenként 35 centre csökkent. Az előző év azonos időszakában jegyzett 7,1 milliárd dollárról, részvényenként 85 c
jan. 14
13:44
Kínában emelkedett az új banki hitelkibocsátás (TőzsdeFórum)
Kínában a jüanban jegyzett új bankhitelek összértéke 1170 milliárd jüanra (163,31 milliárd dollár) emelkedett decemberben. Az egy hónappal korábbi 1090 milliárd jüanról. Ez áll a kínai jegybank pénteken ismertetett jelentésében. Az elemzői várakozások átlagában több, 1400 milliárd jüan új hitel kihelyezése szerepelt decemberre. A kínai bankok egy é
jan. 14
13:45
Talán már egy éve sincs hátra: halálos betegségéről vallott a világhírű edző (Ripost)
Ezek voltak a Ripost legolvasottabb hírei a héten.
jan. 14
13:45
Magnus Carlsen hivatalosan is visszalépett a sakkvilágbajnok-jelöltek tornájától (HírTV)
A világ első számú sakkozója, a norvég Magnus Carlsen médianyilatkozata után hivatalos formában is visszalépett a világbajnok-jelöltek tornájától, amelyet április 2. és 25. között rendeznek meg Torontóban.
jan. 14
13:45
Klímaadót vezetett be Görögország, drágulnak a szállások (vg.hu)
Az apartmanok ára 1,50 euróval, míg a családi házak és a luxusszállások 10 euróval drágulnak éjszakánként.
jan. 14
13:45
"Megőrülsz, megvadulsz" – latexbe bújt Tolvai Reni, videója felperzseli az internetet (BorsOnline)
Ha csak egy videót nézel meg a héten, ez legyen az!
jan. 14
13:45
Kína kemény figyelmeztetést küldött az Egyesült Államoknak (Demokrata)
Más államokat is felszólítottak rá: tartsák magukat az "egy Kína" elvéhez.
jan. 14
13:45
Magyar ember is volt azok között, akik először körbehajózták a Földet (Helló Magyar)
Magellán kíséretében volt egy magyar tüzérparancsnok is, aki a felfedezővel ellentétben túlélte az utat, így tényleg körbehajózta Földet.
jan. 14
13:45
A NASA bemutatta az évek óta titokban fejlesztett szuperszonikus repülőgépét (Telex)
Az X-59 Quesst hangrobbanás nélkül lépi át a hangsebességet, ami teljesen felforgathatja a légi közlekedést.
jan. 14
13:48
Találtak egy magyarázatot arra, miért forog olyan furcsán a Vénusz (Infostart)
A Vénuszt mérete miatt a Föld ikertestvérének is szokás nevezni, a légköre extrém sűrű és forró, de a fő furcsasága az, hogy a Naprendszer több bolygójával épp ellentétes irányba, az óra járásával megegyező módon forog.
jan. 14
13:57
Cooky: "Nem konfliktusaink vannak, hanem félreértéseink" (BorsOnline)
Nem a korkülönbség a családi titkuk.
jan. 14
13:57
Kvíz: 15 főváros – tudod az országot? (SzMo)
Fordítsuk meg a közkedvelt "Mi a fővárosa?" játékot - íme 15 főváros, tudod-e az országot?
jan. 14
13:57
Csintalan: Nem tennék nagy pénzt arra, hogy a Nyugat leállítja Ukrajna támogatását (Mandiner)
Csintalan Sándor szerint azon múlik, hogy az orosz katonai-birodalmi terjeszkedésnek mekkora tere lesz a jövőben, hogy a kollektív Nyugat meg tudja-e állítani az oroszokat Ukrajnában.
jan. 14
13:57
Megrendítő: Megtörte a csendet a balatoni vendéglős, aki ugyanabban a betegségben szenved, mint Karsai Dániel (Nyugati Fény)
Szívszorító.
jan. 14
13:57
Nagyon nagy baj történt a Balatonnál (naphire.hu)
Eltűnt egy ember a Balatonban, és bár a vízimentők mindent megtettek, sajnos a kétnapos keresés sem hozott eredményt. Sajnos az életmentők a kutatást nem tudják tovább folytatni a jég miatt.
jan. 14
14:00
Újabb katonai lépés isjöhet a húszik ellen (Infostart)
Újabb részletek derültek ki Washington és London legutóbbi jemeni légicsapásairól is.
jan. 14
14:00
Egy elfeledett gabona, ami olyan egészséges, hogy érdemes újra felfedezni (Agroinform)
Amellett, hogy gluténmentes az élettani hatásai is szerteágazóak.
jan. 14
14:03
A gázai harcok leállítását és palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter (hirado.hu)
Támadásaikat a húszik Izrael Gázai övezet ellen vívott háborújával és a palesztinok iránti szolidaritással indokolják.
jan. 14
14:03
Palesztin tüntető Londonban: a mészárlásokat normalizálni kell (vg.hu)
Az elmúlt hónapokban számos európai nagyvárosban tüntettek Palesztina mellett és Izrael ellen is.
jan. 14
14:03
Sürgősen evakuálni kellett Washingtonban a Fehér Ház személyzetét (Magyar Hírlap)
Többen is megpróbálták lebontani a kerítést, hogy bejussanak a házba.
jan. 14
14:03
Eddig nem sürgették Szoboszlai visszatérését, de egyre nagyobb a nyomás (Mandiner)
Az angol listavezető megmentője lehet a magyar középpályás.
jan. 14
14:03
A szélviharok jótékony hatása: nagyot javult a levegő minősége hazánkban (Magyar Nemzet)
Szombaton sehol sem mértek veszélyes minőségű levegőt.
jan. 14
14:03
Rendőrök osztottak meleg teát a tüntetőknek, akik Pintér Sándor leváltását követelték (Hungarianpress)
Demonstrációt tartott több szervezet szombaton Budapesten, a Belügyminisztérium épülete előtt. A résztvevőknek a rendőrök meleg teát osztottak. A demonstrációt az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Fridays For Future Magyarország, a Hang, az ADOM Diákmozgalom, az Országos Közös Akarat és a Civil Bázis szervezte.
jan. 14
14:06
Újabb katonai lépés is jöhet a húszik ellen (Infostart)
Újabb részletek derültek ki Washington és London legutóbbi jemeni légicsapásairól is.
jan. 14
14:06
Újabb vulkánkitörés Izlandon - videón az elképesztő látvány (HírTV)
Az izlandi meteorológiai szolgálat újabb vulkánkitörést jelentett vasárnap reggel az ország délnyugati részéből, Grindavík városánál.
jan. 14
14:06
Fellélegezhetnek a rajongók, mégsem szakított a fiatal hollywoodi álompár (ATV)
Mindenkit megnyugtattak, egyáltalán nem igazak a szakításukról szóló hírek.

Keresés