"A II. világháború alatt a nácik, utána a kommunisták gyötörték. Nem csoda, hogy végül elhagyta Magyarországot" - az ismét Karády-esttel jelentkező Gregor Bernadett színésznő a Mandinernek.
Folyamatosan figyeljük a közösségi médiában a körömtrendeket, és most az egyik minta esetében különös fellendülést észleltünk. Ez pedig nem más, mint a kockás körmök. Kicsit extrémebb választás, de ha szeretnél valami különlegesebbet, itt az idő kipróbálni!A kockás köröm időtlen klasszikus nail art. Ez az ikonikus minta az évek során számos divatte
Az ország modernkori történetében még soha nem volt olyan hideg, mint ami hétfőn várható. A meteorológusok szerint lesznek olyan helyek, ahol mínusz 45 fokot mérnek majd.
Gordon Ramsay tálcán kínálja a tanácsokat, ha éttermekről és ételekről esik szó. Most pedig azt is elárulta, hogy melyik az a része az étlapnak, ahonnan sose rendeljünk.
Vannak alapanyagok, amik rendkívül jól passzolnak egymáshoz, így kiegészítve a másikat. Ilyen például a mák és a meggy – vagy éppen a gomba és a tárkony. Szóval ebből a levesből csakis jó dolog főhet ki!
Állásbörzét tart az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán Budapesten, ahol bemutatják a rendőrségen betölthető civil és hivatásos munkakörök széles spektrumát - közölte az ORFK.
Herman Péter (Pierre), az RTL Magyarország egykori drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója, most a Puskás Ferenc életéről szóló sorozat forgatásáért felel, amely Sarka Kata férje, Bessenyei István cégének gyártásában készül.
Nem örül a Tajvanon kormányzó Demokratikus Haladó Párt elnökválasztási győzelmének Kína. Peking kijelentette: nem tűr szakadár tevékenységet a szigeten.
Az idei év első ülésén a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit lehetővé tevő pályázatok sorsáról döntött a Médiatanács. A KMUSZ2023 keretében több mint 14 millió forintot ítéltek meg a nyerteseknek. Öt pályázónak összesen 14.610.305 forintot ítélt oda a Médiatanács az idei év első ülésén, január 9-én. A KMUSZ2023 pályázaton magyarország
A kriptopiacon az Internet Computer (ICP) és a Bitcoin Cash (BCH) esetében ellentmondásos dinamikát tapasztalunk. Mindkettő különböző eseményeken és ármozgásokon
71 éves korában meghalt Ónodi György producer, rendező, író. A producer legismertebb műsora az RTL-en 17 éven át futó Heti Hetes volt, melynek ő volt a főszerkesztője.
A múlt évben átlépte az 500 milliárd dollárt a világszerte mobilalkalmazásokra, illetve mobilos hirdetésekre költött összeg a data.ai friss jelentése szerint. A mobilos felhasználók 2023-ban naponta 14 milliárd órát töltöttek az appok használatával. Kiadta a mobilalkalmazások tavalyi piacát elemző friss jelentését a data.ai, amelynek az egyik fő me
Öt különböző művészeti ágban 15 program megvalósítását támogatja idén a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi munkacsoportja a Dél-Alföld és a határon túli, szomszédos területek hét településén - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
A szakemberek úgy becsülik, hogy közel 800 ezer Kádár-kocka, vagyis nagyjából 100 négyzetméteres, sátortetős ház áll Magyarországon. Ezek többségét a hatvanas-hetvenes években építették. S bár a korabeli építészek nevezték vadhajtásnak, fattyúnak, uniformizált, unalmas házaknak, a vidéki embereknek ez jelentette a kitörést a korábbi falusi létből.
Tavaly a Google legkeresettebb kifejezései között a YouTube és a Facebook mellett ott van a ChatGPT is. Mostanság a mesterséges intelligencia igazi hot topic, és valószínűleg a következő évtizedek is az MI bűvöletében telnek. Már most is rengeteg helyen jelen van, a legszokványosabbaktól a legfurcsábbakig – megnéztük, mit kezd az egyház, a szájápol
Eva Longoria már többször bebizonyította, hogy nem riad vissza a merészebb ruhakölteményektől. Legutóbbi szettje nálunk biztosan toplistás: a színésznő tetőtől talpig feketébe öltözött, ráadásul a felső része teljesen átlátszott, így az sem volt titok, hogy milyen melltartót viselt a vörös szőnyegen.
Január elsejétől emelkedtek az útdíjak, új szakaszok kerültek be a tehergépjárművek fizetős rendszerébe, és nőtt a gázolaj jövedéki adója Magyarországon. Mindez nem hagyja érintetlenül az építőanyagárakat, mivel a szállítási díj legalább 5, de akár 25 százalékot is kitehet az építkezés helyszínére szállított építőanyag árából. „Január elsejétől töb
Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H SZÉP kártya forgalom. A plasztikkártya mellett több helyen már digitális formában is használható juttatással 2023 decemberében közel 4,7 milliárd forint értékben vásároltak a kártyabirtokosok, ami közel duplája egy átlagos havi költésnek. A kiugró forgalomnövekedés nagyrészét a hideg élel
Tíz magyar közösségi média felhasználóból nyolcan a személyazonosítót és a bejelentkezési jelszavakat bizalmas információnak tartják. A Sophos felmérése szerint viszont csak minden negyedik válaszadó tartja az e-mail címét annak. Kiderült, hogy a közösségi oldalakat használók közül az 55 év feletti felhasználók és a felsőfokú végzettségűek aggódnak
Az olasz-argentin Diego Armando Maradona Jr., a futball-legenda Maradona fia szerint apját "meggyilkolták", mert "sorsára hagyták, amikor lehetett volna tenni valamit" azért, hogy életben maradjon.
A Napenergia Plusz Programban jelenleg 555 iparági cég rendelkezik jóváhagyott regisztrációval, a még zajló értékelések és hiánypótlások után számuk további mintegy százzal növekedhet - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Az emberfeletti teljesítményért tisztelet és köszönet illeti a legmostohább körülmények között is helytálló magyar gazdatársadalmat – mondta a Demokratának Nagy István.