Egy új elemzés szerint a tinédzserek, különösen a lányok "magas szinten" fogyasztanak nem vényköteles gyógyszereket, étrend-kiegészítőket és egyéb fogyókúrás termékeket annak érdekében, hogy minél vékonyabbak legyenek.
Alsós tanítók is tarthatnak földrajz, történelem, de akár fizika és kémia órákat is felsős gyerekeknek - erre lehet következtetni a státusztörvény újabb végrehajtási rendeletéből. A Híradónknak nyilatkozó szakértők szerint ez az engedmény csak a tanárhiány plasztikázására alkalmas, és az oktatás minőségének további romlását fogja eredményezni.
Hazánkban a családi pótlék összege 2008 óta nem változott, egy gyerek után 12 200 forint, körbenéztünk, a környező országokban mi a helyzet, mennyi pénzt kapnak ezen a címen a szülők. Az látszik, hogy egyre több közép-európai országban jövedelemhez kötik, tehát inkább az alacsony keresetűeket támogatják, itthon azonban nagyon más a helyzet.
Idén Magyarország tölti majd be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, így – többek között – az IFKA is részt vesz a Budapesten megrendezésre kerülő KKV Közgyűlés lebonyolításában. 2024-ben az IFKA szerepköre is jelentősen kibővül – mondta Szabados Richárd, az IFKA ügyvezetője a Világgazdaságnak adott interjújában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tíz legnépszerűbb modell közt nincs francia vagy olasz, és a zöld rendszámok számának emelkedése ellenére a villanyautózás elterjedésére is sokat kell még várni Magyarországon. Az elmúlt év a használt- és az újautó-piacon is gyenge volt, de a legnépszerűbb típusokat látva így is egyértelmű, hogy mit engedhetnek meg maguknak a magyar vásárlók.
A tinédzser gyerekek utálnak közösen pózolni a családdal egy fotó kedvéért, ennek ellenére a szülők mégis sokszor rákényszerítik őket, hogy álljanak a kamera elő. A fiatalok azonban kitaláltak erre egy megoldást, mégpedig azt, hogy a kezükkel takarják el az arcukat.
Bár másfél éve változatlanok a lakossági rezsicsökkentési rendszerben a gáz- és áramárak, mégis érdemi árcsökkenést mutatott ki a KSH az átlagárak terén, és a Portfolio kalkulációi szerint ez is érdemben, 0,7%-ponttal, hozzájárult ahhoz, hogy decemberre már 5,5%-ra esett az éves infláció Magyarországon.
Tokióban évente két alkalommal kerül megrendezésre nagy érdeklődésre számot tartó autós esemény, az egyik a jellemzően év elején megtartott Tokio Auto Salon, amely inkább a helyi piacnak szól némi nemzetközi kitekintéssel, míg a másik a jellemzően ősszel megrendezett Tokio Motor Show, amely egy igazi nemzetközi esemény, és a japán autógyártók által
Neked is ízlett már annyira egy étel, hogy utána legszívesebben egy hétig csak azt etted volna? Vagy érezted már azt, hogy fogalmad sincs, mit főzz, ezért egyszerűen folyamatosan csak a kedvenc szendvicsedet etted? Nos, bár bizonyos módon így is táplálhatjuk a testünket, valójában egyáltalán nem szerencsés huzamosabb ideig ugyanazt ennünk.
A szuperautó utolsó példányát egy kanadai olajmágnás vásárolta meg. A francia autógyártó azt is bejelentette, hogy a következő hónapokban az összes, már elkészült 1500 lóerős Bugatti Chiront kiszállítják a tulajdonosoknak.
Nem fogunk unatkozni jövőre sem: már most egy jó adag olyan produkciót fel tudunk sorolni, amik kötelező néznivalónak tűnnek a sorozatrajongók számára 2024-ben. Sőt, nem csak felsoroljuk, de be is mutatjuk őket!
Először ad nagyinterjút Tóth Gabi, miután kiderült elválik férjétől. Az énekesnő meg van győződve arról, hogy tervezett imidzsrombolást indítottak ellene. Beszél arról is, hogy kik álltak a háttérben és mi volt a célja a "támadásnak".
Buda elestét követően megszaporodott az Oszmán Török Birodalomban szolgáló magyarok száma, akik közül sokan igen magasra jutottak. Gyökereikhez azonban nem mindegyikük viszonyult pozitívan.
Egy jól kidolgozott fitneszrutin sok mindentől függ, és számos egyéni tényező, például a testünk jelzései, a munka-és a szabadidőnk valamint a diéta is befolyásolja. De melyik a leghatékonyabb napszak az edzésre?
A legutóbbi rekorderedmény nyomán tele van ambícióval a cég, amely fejleszt és bővít, sorra nyitja a boltokat Európában, és már nemcsak táplálékkiegészítőket, hanem sportruházatot is árul.
Ha sokalljuk az árát, és közel lakunk a Román határhoz, elég átugrani, hogy közel 40%-al olcsóbban szerezzük be, de Németországban is sokkal olcsóbban juthatunk hozzá.
A spanyol kormány támogatásokkal és hitelekkel együtt 183,6 millió eurót (71,6 milliárd Ft) különített el, az agrár-élelmiszeripari ágazat helyreállítására és gazdasági átalakítására.
Robert Downey Jr. (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) Rob Lowe "Literally!" podcastjában reflektált a Tony Stark/Vasember szerepével elért Marvel-karrierjére.
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete hivatalosan is jóváhagyta az Egyesült Államok első szabályozott spot Bitcoin- ETF-jét. A döntés mérföldkőnek
Arra kérte Izrael a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy ejtse a népirtás vádját, amelyet Dél-Afrika terjesztette be ellene a Hamász ellen indított gázai hadművelete miatt. A zsidó állam szerint a vád megalapozatlan, ahogy az a felszólítás is, hogy fejezze be a háborút. Ezzel ugyanis felbátorítanák a Hamászt, hogy az októberi pogrom után további támad