Magyarország napenergia-kapacitása jelentősen nőtt, elérve a 5600 megawattot, ami meghaladja az eredetileg 2030-ra várt célt. Az ipari naperőművek és a háztartási méretű létesítmények együttesen járulnak hozzá ehhez a növekedéshez. A kormány a Napenergia Plusz Programon keresztül tovább támogatja a napenergia- és az energiatároló rendszerek telepít
A Netflixről eltávolítottak egy indiai filmet, amely megsértette a hindu vallást, ezáltal felháborodást váltott ki az emberekből. A filmet mindössze néhány nappal azután törölték a platformról, hogy elkezdődött a streaming.
A 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltő programhoz - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteki közleményében.
A következő napokban még mindig nyugodt lesz időjárásunk, az időnként erős széllökéseket leszámítva. A magasban enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, de jelentősen majd jövő hét közepén melegedhet az idő.
Az Egyenes Beszéd – Voks 2024 Szöllősi Györgyi és Rónai Egon műsorvezetőkkel minden hétköznap 17.55-től az idén júniusban esedékes európai parlamenti és önkormányzati választásokra, a voksoláson induló pártok és jelöltjeik programjára fókuszál. Az Atv a hagyományaihoz híven idén is önálló választási műsort sugároz, mert százezrek által nézett hír
A filmsztár a napokban írt alá egy nem kizárólagos együttműködési szerződést a Warner Bros. filmstúdióval, de tovább dolgozik a jelek szerint a Paramount filmstúdióval is, ahol a korábbi két Top Gun-filmje készült.
Sokan érzik úgy, hogy picit minden sötétebb januárban, és nemcsak az ünnepi időszakhoz képest. Az év eleje könnyen felerősítheti a jövővel kapcsolatos félelmeket, vagy a jelen megoldatlan problémáit, az előttünk tornyosuló kihívások okozta stresszt. Mutatunk néhány konkrét szorongásoldó tippet az új évre.
A 2024-es munkaerőpiaci trendek komoly feladat elé állítják idén is a szereplőket. Ebben az évben is elmondható lesz, hogy a külföldi munkavállalók, új technológiák és különböző „taktikák” fogják formálni és
Pénzforgalmi számlának minősül-e a Wise számlája, elfogadható-e pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó bankszámlájának? Olvasói kérdésre dr. Juhász Péter jogász-adószakértő, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. munkatársa válaszolt.
Sokan vannak, akik nem jönnek ki a havi fizetésükből, pedig nem keresnek rosszul. A családon belül is sok vita forrása, hogy ki mire szórta el a pénzt, és mennyivel járult hozzá a közös kiadásokhoz. A Pénzkérdés szakértői most abban segítenek, hogyan lehet nyomon követni a költségeket, és igazságosan fizetni a közös számlákat.
Nemcsak lóvásárlás vagy ajándékozás előtt, de minden lovasnak ajánlott rendszeresen ellenőriztetni állatuk fogazatát. A lovak szájüregi vizsgálata során ugyanis várt és váratlan "meglepetések" is érhetnek bennünket!
Az amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal (TSA) tízes listán tette közzé, milyen bizarr dolgokat próbáltak az emberek magukkal vinni a fedélzetre, mondván hátha sikerül átcsusszanni a biztonsági ellenőrzésen.
A 17. századi Franciaország egy figyelemre méltó kriptográfiai rendszerrel büszkélkedhetett – a Nagy Rejtjel pedig XIV. Lajos francia uralkodó rejtélyes kódjává vált. A zseniális rejtjelezés mögött Antoine és Bonaventure Rossignol állt. Az 1643-tól 1715-ig Franciaországot uraló Napkirály királyi kriptológusnak nevezte ki őket, így testvérek megalk
Az ugatásnál nagyon fontos rájönnünk, hogy mi okozza. Nem mindegy, hogy kutyánk otthon ugat, vagy séta közben stb. Néhány tipp hogyan szoktassuk le erről a rossz szokásról, mellyel idegesíthetjük a szomszédot, vagy a többi kutyást, vagy a járókelőket.
A 2019-es rekordévet is meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata. Az elmúlt évben 728 ezer magyar beutazó érkezett Horvátországba, 21 százalékkal több, mint 2022-ben, ami 13 százalékkal meghaladja az eddigi csúcsnak számító 2019 adatát. A vendégéjszakák száma megközelítette a 3,6 milliót, ami 17 százal
Egy olyan év után, ahol a Publicis több területen is elsőséget ért el mint minden alkalommal, most is kollégáit teszi első helyre, akiknek egytől-egyig köszöni az #1 hely megszerzéséhez nyújtott 2023-as segítségét – írják. 2024-et ezért nem csak egy, hanem egyből százezer újévi “jókívánság-videóval" indították be: minden munkatárs kapott egy önál
Nyűgösen, fáradtan indulhat a hétvége, és ezen az sem segít, hogy mindenki hajlamos egy picit ködösíteni. De ez nem azt jelenti, hogy nekünk is be kell állnunk a sorba. Napi horoszkóp következik.
Az idősebb szülők jobban féltik a gyereküket? Esetleg bátrabban tesznek az elvárásokra? Mi igaz a közhelyekből, és mi az, ami hülyeség? Negyven feletti anyák mesélnek, és szakértőt is megkérdeztünk.
Közép-Európa legkorszerűbb börtöne épül Csengeren, a high-tech okosbörtönben videóanalizáló és helymeghatározó rendszer is működik majd. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy „okosbörtönöket” 2018 óta építenek világszerte, s már ma is vannak digitális elemek a hazai börtönökben, sok esetben ilyen eszközökkel zaj
A nemzetközi logisztikai vállalat már második alkalommal támogatja az Osztrák Űrfórum (OeWF) Mars Analog küldetésének (Amadee-24) munkáit, így hivatalos partnere lett az érzékeny űrkutatási berendezések biztonságos szállításának. A rakományt Innsbruckból viszik a tavasszal induló küldetés helyszínére, Örményországba. A Mars majdani kolonizációját e
622 millió internetfogyasztó választópolgár van Indiában, akik egyre többször a social médiából tájékozódnak. A pártok pedig elkezdték aktívan használni az influenszereket.