Az utóbbi napokban megint megfagyott a forint árfolyama, a 378 körüli tartományból alig tud kimozdulni. Ezzel párhuzamosan a dollár sem mozdul az euróval szemben, továbbra is 1,10 közelében van a jegyzés. Közben a török líra árfolyama történelmi mélypontra esett.
Az önkormányzatoknak küldött körkérdésünkből, miszerint a törvénymódosítás ellenére tovább viszik-e a munkaalkalmassági vizsgálatot, az derült ki, hogy 23 kerületből 14 biztosan.
Egy, az alkalmazottaknak küldött belső levélből kiderült, hogy az Amazon több száz dolgozóját fogja elbocsátani streaming és stúdió részlegéből, miután az elmúlt két évben végrehajtott elbocsátást meghosszabították - számolt be a Reuters.
Sokan azt gondolnák, hogy a világ leghíresebb embereivel együtt dolgozni maga lehet az álommeló, ám ezzel vitatkoznának azok, akik tényleg megtapasztalták, hogy milyen, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy jó néhány celeb nem a legegyszerűbb eset....
Magyarországon mindössze ötezer hektáron alkalmazzák egyelőre a talajmegújító gazdálkodást, miközben a tanulmányok szerint a nagyobb odafigyelés sokkal jobb eredményt is hozhat.
Most a Disney+-on a sor, hogy egy igazán izgalmas és feszült hangulatú bűnügyi történettel bilincselje a képernyők elé a nézőket. Mától elérhető a platformon a Démonok és megmentők című sorozat.
A Volkswagennél az igazgatóság és a felügyelőbizottság a közelmúltban tárgyalta a következő öt év beruházási tervezését. Az ügyvezető testület tájékoztatta a felügyelő bizottságot a Volkswagen alapmárka tervezett megtakarítási programjának állásáról is – közölte a szóvivő az ülést követően megkeresésre. Részleteket nem árult el. Arno Antlitz, a Vo
A probléma ismerős: miután elfogyasztottuk a megrendelt ebédet a kukánk meg is telik azzal a sok dobozzal, amiben például egy családi ebéd érkezett. Sokan a napi ebéd menüjüket is így kapják meg, amivel évente kb. 500 dobozzal – azaz 20 kg szeméttel - terhelik a Földünket.
Az állampapír a legbiztonságosabb befektetési lehetőség Magyarországon: kiszámítható, inflációkövető hozama mellett kamatadómentes, és állami garancia védi.
Kétséges, hogy a februári EU-csúcs előtt lesz-e Orbán-Zelenszkij csúcs is, Szijjártó Péter ugyanis a hónap végén, január 29-én találkozik Kuleba ukrán külügyminiszterrel, hogy előkészítsék azt - ezt a külgazdasági és külügyminiszter mondta el az ATV kérdésére.
Patai Mara és Gombos László 77 évesen is a rendszeres testmozgás hívei, és bár a mindennapokban nem alkotnak egy párt, ha korcsolyázásról van szó, nincs náluk ütőképesebb duó. És ezt most az egész világ előtt bizonyították be.
Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy februárban olcsóbban adja a nyersolajat valamennyi régió számára.
Súlyos következményei lehetnek a Brüsszelben áterőltetett migrációs paktumnak – erről beszélt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 Mokka
A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft a német szoftvercég globális iránymutatásaihoz igazodva.
A mesterséges intelligencia alapvetően alakítja az autógyártás és járműtervezés területét is. Több gyártó számolt be arról, hogy alkalmazzák a technológiát vagy tervezik annak bevezetését. A Toyota évek óta aktívan használja a mesterséges intelligenciát folyamatainak optimalizálásában. A generatív Ai technológia elősegíti a nagyobb adathalmazok, va
Január első hetében, 80 éves korában hunyt el Georgina Hale Bafta-díjas színésznő, akit a legígéretesebb brit színészek egyikeként tartottak számon karrierje kezdetétől.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott.
A Körmendi Agrár Zrt. átadta új fejőistállóját, ahol komplex DeLaval istállótechnológia növeli a termelékenységet-, valamint a tehenek- és az alkalmazottak kényelmét.
Eva Longoria ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy 45 év felett is lehet egy édesanya vonzó és szexi. Az elragadóan gyönyörű színésznő a Governors Awardsról osztott meg képeket a közösségi oldalán. Mondani sem kell, hogy a rajongói mennyire el voltak ragadtatva a kinéztétől.
Az újév első hetéről ma közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy enyhül a járvány Magyarországon. Ezzel együtt még mindig sok tízezren betegedhettek meg az elmúlt napokban is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint "a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2024. jan
A Barbie és az Oppenheimer színészei kapták a legtöbb, négy-négy jelölést a hollywoodi színészcéh (SAG) díjaira, amelyeket szerdán jelentett be a szervezet. A tévés jelöltmezőnyt az Utódlás vezeti.
A szakértő szerint a valódi önerő nélküli 50 millió forintos, fix 3 százalékos CSOK Plusz hitelhez a 25 éves maximális futamidőt figyelembe véve elegendő lehet 700 ezer forintos nettó kereset igazolása.