Sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével – többek között ezekre is rávilágít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzése, amelyben a nemzeti versenyhatóság vizsgálói a zöld állításokat és rek
Folytatódhat az emelkedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi befektetői hangulat is pozitív - írta az MTI-nek küldött prognózisában az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Váratlanul kirúgták Günther Steinert a Haastól. Az általa három év kihagyás után az F1-be visszahozott Nico Hülkenberg is reagált a csapat helyzetét gyökeresen megváltoztató hírre.
Hollandia "elővigyázatosságból" ideiglenesen újraindítja ország északkeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, mivel az előrejelzések szerint a hét közepére mínusz hat fokig csökkenhet a hőmérséklet az országban.
Debrecenben próbálhatják ki először az utasok azt a Solaris hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban, amely a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében közlekedik. A jármű négy hétig több útvonalon is részt vesz a forgalomban, majd fél év múlva újabb nég
A GKI vezérigazgatója szerint a gőzerővel épülő akkumulátorgyárak csak papíron javítják majd a magyar gazdaság helyzetét. Molnár László a szeretlekmagyarorszag.hu-nak elmondta, ha azt az 1000 milliárdot, amit jellemzően az autóipar kapott mondjuk a felsőoktatásra, a közoktatásra fordította volna az állam, javította volna a humánerőforrás minőségét,
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az idei év 1. hetében - január 1. és 7. között - 21 500-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Nevetgélés a háttérben és egy külön, filmes műfaj a sitcomok, avagy a vígjátéksorozatok. 10 népszerű sitcomot mutatunk, felismered őket? Melyik a kedvenced?
Újabb biztosító ugrotta meg a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás követelményeit - így szinte a teljes piac megszerezte a minősítést, remek alkalom közeleg mindenkinek a váltásra.
Sokszor nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos jelentésével - egyebek mellett ez derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzéséből, amelyben a nemzeti versenyhatóság a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezte.