A világ legrosszabb államai Afrikában vannak. A lista természetesen – még a komoly módszertan ellenére is – szubjektív, de az biztos, hogy az ott élő emberek észlelése alapján az alapvető szükségletek (víz, étel, biztonság) a meghatározóak, sokkal fontosabbak, mint például a szabadságjogok. Egyszerűbben megfogalmazva: Csád ma sokkal rosszabb hely,
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpontjához tartozó Budatétény-Érd-Nagymarosi Kutatóállomás sok néven és szervezeti formában működött már fennállásának több mint hetven éve alatt. A volt gyümölcstermesztési kutatóintézet munkája, kutatási irányvonala az utóbbi években jelentősen megújul
A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat földgázexportja 45,5 százalékkal csökkent tavaly a volt szovjet tagköztársaságokat leszámítva a cég hétfői bejelentése szerint, miután tavaly jelentősen visszaestek az Európába irányuló szállítások az Ukrajna orosz megtámadását követően elfogadott nyugati büntetőintézkedések nyomán.
A Bugatti különleges gépéről van szó. Ez a Baby II Carbon Edition, a két éve már forgalomba került autó szénszálas változata. A 2020-ban piacra dobott játék, a Baby II az ikonikus Bugatti Type 35 kicsinyített, teljesen elektromos reinkarnációja, a luxus és a kézművesség szimbóluma. Az 500 kisautó mindegyike már a gyártás folyamán gazdára is talált.
Számos, a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor számára elérhető, kedvező szabályokat, csökkentett adminisztrációs terhet jelentő változtatás történt a tavalyi évben a szankciós válság miatt, valamint a járvány utáni újraindítás keretében – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
A Red Bull főtervezője, Adrian Newey szerint 2023-ban a Ferrarival és a Mercedesszel is komoly mértékben meggyűlhet majd a bajuk. A brit szakember szerint ugyanis az előbb említett 2 csapat képes lesz idén mindkét vb-címért harcolni. A Bikák 2013 óta először voltak képesek tavaly mindkét bajnokságot megnyerni. Max Verstappen már 4 futammal a vége e
Jakab Péter bizalmasa viszont azt mondja portálunknak, felelősséget érez a jobbikosok iránt, ezért posztolt az elmaradó kongresszusukról. Amúgy meg sok jobbikos barátja van.
Az Alaptörvény 11. módosítása értelmében 2023. január elsejétől a megyék neve vármegyékre változott, ennek értelmében minden út menti megyehatár-táblát ki
A legizgalmasabb történeteket az élet írja – ezt a klisét jól ismerjük, s jól tudjuk: igaz. Három olyan sorozatot ajánlunk, amely megtörtént esetekről szól, és amelyben maga a gyilkos is nyilatkozik. Már ha tényleg ő tette….
Franciaország sürgeti az Európai Unió összes országát, hogy a Kínában felerősödött járvány közepette kezdjék el a Kínából érkező utasok vizsgálatát - írja az Euronews.
A Hyke norvég cég négy elektromos meghajtású személyszállító hajóra kötött szerződést a 2024-es nyári olimpiai játékokat szervező Párizzsal. Négy elektromos komphajó szállítja majd az utasokat Párizsban a 2024-es nyári olimpiai játékok alatt. A projekt mögött Bård Eker és cége, a Hyke (Hydrolift Smart City Ferries) áll. Az első komp most épül az Os
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mintegy 197 köbméter hulladékot gyűjtött össze a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója a szilveszteri közterületi ünnepléseket követően az események helyszíneiről.
„A belga igazságügyi hatóságok kérésére gyorsított eljárást indítottam két európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére” – közölte Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
Mintegy 197 köbméter hulladékot gyűjtött össze a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója a szilveszteri közterületi ünnepléseket követően az események helyszíneiről.
Az RTL Híradó és a TV2-s Farm VIP utolsó adása volt a hét két legnézettebb műsora. Csökkent a TV2 és az RTL közötti különbség, de a múlt hetet még így is a TV2 nyerte. Az év utolsó hetében mindkét piacvezető kereskedelmi csatorna közönségaránya csökkent az előző, 51. héthez viszonyítva. A TV2 esetén volt nagyobb a
Jelentősen eltér egymástól a kormányzat és a jegybank reálbérekre vonatkozó előrejelzése. Míg a kormányzat minimális növekedést vár, addig a jegybank jelentős visszaesést. Makroközgazdászok szerint az utóbbi forgatóköynv valósulhat meg egy érdekes csavarral.
Egy tanulmány szerint a fűszerek és gyógynövények fogyasztásának emelésével a zöldségfogyasztás növelhető. A származás, a nem, az életkor és a jövedelmi helyzet is hatással van a fűszerek használatára, ami pedig a zöldségfogyasztás mértékét is befolyásolja.
Hatvanhárom orosz katona vesztette életét a Donyeck megyei Makijivka településén szilveszterkor az ukrán hadsereg amerikai gyártmányú Himars sorozatvetőből leadott csapása során - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Miskolctól Budapestig menetelnek tiltakozó pedagógusok ezen a héten. A tervek szerint hat nap alatt 180 kilométert gyalogolnak, hogy találkozzanak a kollégáikkal és fenntartsák az ország figyelmét az oktatás ügye mellett. A Tudásmenet az oktatásért demonstráció szervezője a Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék mozgalom és a Noár mozgalom.
A babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos pénzintézet felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását. A támogatást azonban változatlan feltételekkel lehet igényelni 2023-ban, így bankok is újraindították a konstrukció forgalmazását, olvasható a Bankmonitor.hu elemzésében.
A motiváció és a különféle fogadalmak, hogy január 1-jétől kezdve egészségesen étkezzünk, nem új jelenség. De nem feltétlenül kell drasztikus intézkedésekhez, például bizonyos ételek elhagyásához ragaszkodni, hogy elérjuk a kívánt célt. Érdemes inkább arra összpontosítani, hogy a tányéron minél több jótékony hatású élelmiszer köszönjön vissza, amel
Unjuk a tinédzserek hisztijét, vagy éjszaka a csecsemő sírását? Már nem sokáig kell ezzel együtt élnünk. A mai fejlődő világban hamarosan már virtuális-digitális, eldobható(!) gyermekeket nevelhetünk. Na, de mi lesz a valódi gyermekeinkkel? Az internet és a virtuális világ gyakorlatilag felneveli őket helyettünk – itt az ideje tényleg aggódni?
Az iparág teljesítményét és értékesítési darabszámait nagymértékben befolyásolta a félvezető hiány. A tavalyi eredményekhez képest átlagosan éves szinten 8,54 százalékos csökkenéssel zárt az újautó piac. A Magyar Suzuki beszállítóival egész évben folyamatosan figyelte a piaci helyzetet, és elektronikai alkatrész beszállítóival azon dolgozott, hogy
A Forma-1-es közvetítésekben már megszokhattuk, hogy Carlos Sainz-t egyes helyszínekre az édesapja, idősebb Carlos is elkíséri, hogy élőben szurkolhasson a fiának. Azonban most fordult a kocka ezen téren az apa-fiú páros között. A Ferrari pilótáját ugyanis a Dakar Rally helyszínén, Szaúd-Arábiában kapták lencsevégre, ahol a kétszeres WRC bajnok éde
A népességszabályozó létszámstopot kezdeményező Svájci Néppárt szerint a migráció – az Európai Bizottság érvelésével ellentétben – csak rombolja, nem pedig építi a gazdaságot, a mesterséges népességnövekedés pedig recesszió felé hajtja az országot.
Egyszerre lehet megszeretni és meggyűlölni: Mumbai, a feltörekvő India tizenhárommillió fős metropolisza igazi kultúrsokk az európai utazónak – az élmények viszont egy életre belé tudnak égni.