2023. január 2. hétfő

jan. 2
16:51
Több száz orosz katona halhatott meg egy iskolaépületben, amikor Himars rakétavetővel támadtak az ukránok (SzMo)
A Donyeck megyei Makijivkában egy épületbe zsúfoltak ennyi embert, és semmilyen álcázást nem használtak. Az oroszok hivatalosan 63 katona halálát ismerték el.
jan. 2
16:51
Katonai szakértő: Putyin nagyszabású offenzivára készül és az utolsó katonáig fog harcolni (Mandiner)
Oleg Zsdanov úgy véli, hogy a Kreml a határok lezárását, illetve statárium kihirdetését tervezi.
jan. 2
16:53
Tíz adalék a magyar gazdasági növekedéshez (Mandiner)
A 2020-as évtized kihívásokkal kezdődött. Először a koronavírus-járvány, majd az idén februárban kirobbant orosz–ukrán háború negatív hatásaival kell szembenéznie Magyarországnak is. Ugyanakkor ilyen körülmények között sem szabad célt téveszteni és megfeledkezni a jövőről.
jan. 2
16:54
Megszólalt az államtitkár: megemelnék a nyugdíjkorhatárt 2023-ban? (Pénzcentrum)
Bár napirenden volt, és az uniónak is megígértük, úgy tűnik, ebben nem lesz változás.
jan. 2
16:54
Különös módon hasznosították újra az ukrán művészek a nem használt testpáncélokat (ATV)
Több ukrán művész is festővászonként hasznosította újra a már nem használt testpáncélokat.
jan. 2
16:57
Tarjányi Péter: Olvasom, hogy igazán nem nagy „kunszt” a Horvátországban megtörtént euró bevezetés (Mandiner)
Nyilván rosszul látom, sőt valójában szégyellem magam, hogy kissé irigykedem.
jan. 2
17:00
Ilyen se volt még: a tavaly eladott öt új autóból majdnem négy elektromos volt Norvégiában, íme a legkedveltebb márkák (Portfolio)
A Norvégiában tavaly eladott öt új autóból majdnem négy akkumulátoros volt, és a Tesla volt a legkelendőbb márka a második egymást követő évben – írja a Reuters a hétfőn közzétett regisztrációs adatokra hivatkozva.
jan. 2
17:03
Először szólalt meg Varga Judit a Völner-Schadl-ügyben – kiderült, hogy eddig be sem idézték tanúként (SzMo)
Az igazságügyi minisztérium nem indított belső vizsgálatot a korrupciós ügyben, de a nyomozókkal együttműködtek.
jan. 2
17:03
Ittasan, jogsi és engedély nélkül elvitt busszal tolatott az árokba (Autószektor)
Bejelentés érkezett a Veszprémi Rendőrkapitányságra 2022. december 30-án éjszaka arról, hogy ismeretlen tettes Csetényben egy parkoló autóbusz ajtaját kinyitotta, majd a benne lévő kulccsal elindította a járművet és az árokba tolatott vele. Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, majd a bejelentést követő eg
jan. 2
17:06
Novák Katalin volt az egyetlen a szomszédos országok államfői közül, aki nem ünnepelt Pozsonyban (444.hu)
A Napunk szerint diplomáciai bénázás állhat a háttérben.
jan. 2
17:09
Szja 1+1 százalék: hogyan nyilatkozzunk, kiknek adható? (Adózóna)
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról legkésőbb 2023. május 22-éig, az szja-bevallástól függetlenül is, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán.
jan. 2
17:09
Több mint 1300 kiskorút öltek meg lőfegyverrel az Egyesült Államokban (Mandiner)
Hatezernél is több kiskorú halt meg vagy sebesült meg lövöldözésekben az Egyesült Államokban 2022-ben.
jan. 2
17:12
Malawiban egyre jobban erősödik a kolerajárvány (ATV)
A malawi hatóságok felfüggesztették az általános és középiskolák újra nyitását az ország két legnagyobb városában az eddig 595 áldozatot követelő kolerajárvány miatt – írta hétfőn a BBC hírportálja.
jan. 2
17:15
Csökkent a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma Magyarországon (ProfitLine)
Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
jan. 2
17:15
Az idén kevesebb lakóingatlan értékesítésére számítanak piaci szereplők (Demokrata)
Az idén a tavalyinál kevesebb, 90-120 ezer lakóingatlan értékesítésére számítanak piaci szereplők.
jan. 2
17:15
Náci kollaboráns politikus képével ünnepeltek az ukránok, háborognak a lengyelek (Demokrata)
A lengyelek tiltakoznak, szerintük Sztyepan Bandera egy gyilkos volt.
jan. 2
17:15
Králik Emese: Új idők, régi mesék (Mandiner)
Addig is barátkozzunk egy másik kifejezéssel, hiszen a vármegyei kormányhivatal élén vasárnap óta a főispán áll.
jan. 2
17:15
De Vries egyik erőssége, hogy nem mászik az arcodba (Racingline)
Nyck de Vries korábbi csapatfőnöke meg van győződve arról, hogy a holland rendelkezik a szükséges tulajdonságokkal ahhoz, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben is. Alexander Albont kellett helyettesítenie tavaly a monzai versenyen. Az volt élete első – és eddig egyetlen – F1-es versenye, melyen kiváló teljesítményt nyújtott. Ennek eredményeként Nyck de
jan. 2
17:18
Nincs napirenden az öregségi nyugdíjkorhatár emelése (Menedzsment Fórum)
A Brüsszelnek írt reformcsomag részeként a kormány ígéretet tett arra is, hogy hozzányúl a nyugdíjrendszerhez.
jan. 2
17:18
Okosabb támadások fenyegetik a képzetlen munkavállalókat (Piac és Profit)
Az idei évben is számos kibertámadás és e-mailes átverés vár mind a vállalatokra, mind pedig a lakossági internetezőkre. Célkeresztbe kerülnek az iPhone-tulajdonosok, terjednek a Zoom és Teams értekezletekre szóló hamis meghívók.
jan. 2
17:18
Tarifasapka: április végéig marad a mostani áram és gázár (Agroinform)
Májusig az áram és gáz ára nem változik az egyetemes szolgáltatásban.
jan. 2
17:18
Újra elérhető a magyarok slágerhitele: ezeknek a feltételeknek kell megfelelni 2023-ban (Pénzcentrum)
A Babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos pénzintézet felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását. A támogatást azonban változatlan feltételekkel lehet igényelni 2023-ban, így bankok is újraindították a konstrukció forgalmazását.
jan. 2
17:18
Dua Lipa megtalálta a tökéletes partiruhát: az énekesnő úgy viselte ezt az őrjítően dögös szettet, mint senki más (Femcafe)
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie egy kis merészségért: a világsztár megjelenése szilveszterkor is pont olyan különleges, vad és szexi volt, mint az év bármely napján.
jan. 2
17:18
Elképesztő magyar divatsikerek Tuniszban: tarolt Kata Szegedi és Csalár Bence kollaborációja (Glamour)
Idén is folytatódott Csalár Bence divatújságíró és divatszakértő együttműködése a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatallal. Ennek az együttműködésnek a keretén belül ismét lehetőség nyílt arra, hogy egy újabb kreatív csapattal látogasson el a Tunis Fashion Weekre, és ott bemutathassa kollekcióját. Izgalmas, felejthetetlen látvány következik!
jan. 2
17:21
Tíz film, amit a legjobban várunk 2023-ban (WMN)
Egy biztos: filmek szempontjából el leszünk kényeztetve! Íme:
jan. 2
17:21
Öt jelentős trend, aminek nagy hatása lesz idén a DeFi területén (BitcoinBázis)
Az elmúlt évben sok centralizált kriptovállalat kegyvesztett le, de mondhatjuk azt, hogy a DeFi ökoszisztéma többnyire érintetlen maradt. Ez azonban
jan. 2
17:24
Nagy veszély fenyegeti a magyar mezőgazdaságot, elmondta a szakértő, mire van szükség (Portfolio)
Egyelőre nem volt tartós hideg Magyarországon, ami nem kedvez hosszabb távon a mezőgazdaságnak. A Nemzeti Agárgazdasági Kamara alelnöke azt is elmondta az InfoRádiónak, hogy miért lehet kedvezőtlen hatása az elmúlt időszakban tapasztalható enyhe időnek. Mártonffy Béla elmondta, hogy a földeknek havazásra van szüksége, és emlékeztetett: nyolc-tíz év
jan. 2
17:24
Január elsején ismét megdőlt egy melegrekord (Agroinform)
Megdőlt a január 1-jei napi országos melegrekord.
jan. 2
17:24
Az Iszlám Állam vállalta a vasárnapi kabuli robbantásos merényletet (ATV)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Telegram-csatornáján jelentette be, hogy vállalja a felelősséget a robbantásért, melyet vasárnap követtek el a kabuli katonai repülőtéren.
jan. 2
17:24
Több ezren fogadták Pelé koporsóját Sao Paulóban, a focilegendát kedden temetik (444.hu)
Voltak, akik egész éjjel sorban álltak, hogy láthassák.
jan. 2
17:26
Időjárás: Szinte az egész ország területére figyelmeztetést adtak ki (Agroinform)
Ugyanakkor az évszakhoz képest enyhe lesz az éjszaka.
jan. 2
17:27
Számos orosz katona életét vesztette a donyecki Makijivkában (Demokrata)
Hatvanhárom orosz katona vesztette életét Makijivka településén – közölte az orosz védelmi minisztérium.
jan. 2
17:27
Veszélyes a tagállamok demokratikus működésére a felülről szervezett EU – amerikai jogászprofesszor a Mandinernek (Mandiner)
„Az Európa előtt álló valódi kihívás az, hogyan lehet a tagállamok jogalkotási autonómiáját és demokratikusságát megőrizni anélkül, hogy az EU folyamatosan felülről próbálna beavatkozni” – mutatott rá Adam J. White, az amerikai George Mason Egyetem jogászprofesszora, akivel Sándor Lénárd beszélgetett.
jan. 2
17:29
Szabó Gergő: Gyurcsány szerint ő ma a pislákoló remény a magyarok számára (Mandiner)
Az ország és a nemzet szisztematikus tönkretételét követő évei után nem hogy nem vonult kolostorba elmélkedni, hanem, mintha mi sem történt volna, agresszívan újrakezdte a bomlasztást.
jan. 2
17:30
Letartóztatási parancsot adtak ki Ian Khama korábbi elnök ellen Botswanában (HírTV)
Illegális fegyverbirtoklás vádjával letartóztatási parancsot adott ki Ian Khama korábbi elnök ellen a botswanai bíróság.
jan. 2
17:30
Reagált a kormány a nyugdíjkorhatár emelésének ötletére (Portfolio)
Decemberben írtunk arról, hogy a Brüsszelnek küldött reformterv szerint a kormány a nyugdíjkorhatárt is emelheti. A Pénzügyminisztérium szerint ez nincs napirenden - írja a Magyar Narancs.
jan. 2
17:30
Ezek voltak Xvi. Benedek pápa utolsó szavai (Femcafe)
Az emeritus pápa az óév utolsó napján, 95 esztendős korában hunyt el, de évek óta készült rá, hogy hamarosan találkozik a Teremtőjével.
jan. 2
17:32
Rossz napot zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A Richter volt ma a legrosszabban teljesítő hazai blue chip.
jan. 2
17:36
Letartóztatási parancsot adtak ki Ian Khama korábbi elnök ellen Botswanában (ATV)
Illegális fegyverbirtoklás vádjával letartóztatási parancsot adott ki Ian Khama korábbi elnök ellen a botswanai bíróság, miután a volt államfő nem jelent meg a bíróságon az eljárás 2022. áprilisi kezdete óta.
jan. 2
17:36
Radarrendszer gondoskodik a dolgozók védelméről (autopro)
A következő generációs 3D-s biztonsági rendszer szinte bármilyen körülményekkel megbirkózik.
jan. 2
17:39
Dobj el mindent: Az Emily Párizsban szereplője lehet az új James Bond (Joy)
Emily Cooper számára talán nem Alfie az igazi, de a brit titkos ügynökről szóló filmek producere egyértelműen a #TeamLucienLaviscount csapatának tagja.
jan. 2
17:39
Helyretette az Átrium a közmédiát, ahol az Aranybullát „irodalmi klasszikusnak” és „szerelmi történetnek” nevezték (SzMo)
Egy mondatból derült ki, hogy nem ismerik se a történelmet, se az irodalmat, de magát a filmsorozatot se.
jan. 2
17:42
Szerdán tárgyal az EU arról, mi legyen a válasz a kínai turistákkal (Menedzsment Fórum)
Összeülnek az EU egészségügyi tisztviselői.
jan. 2
17:42
Friss elemzést készített az OTP a PannErgyről (Portfolio)
Friss elemzéssel jelentkezett az OTP a PannErgyről, miután bejelentették a következő időszakra vonatkozó hatósági hőértékesítési árakat. A bank elemzője változatlan célár mellett továbbra is vételre ajánlja a részvényt.
jan. 2
17:42
Orosz védelmi minisztérium kevesebb katona vesztette életét Donyeckben (ATV)
Hatvanhárom orosz katona vesztette életét a Donyeck megyei Makijivka településén szilveszterkor az ukrán hadsereg amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőből leadott csapása során – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
jan. 2
17:45
Perintfalvi Rita: 2022 Legnagyobb Hősei! (Mandiner)
Dicsőség az ukrán hősöknek!
jan. 2
17:45
Utazástervező 2023: Ünnepnapok, munkaszüneti napok és hosszú hétvégék (Utazási Élmények)
Munkaszüneti napok szempontjából egészen jó évünk lesz 2023-ban, mivel összesen 9 ünnepnap esik majd hétköznapokra.  4-szer lesz  három- , illetve 2-szer  négynapos hosszúhétvégénk, amit okos dolog kihasználni, ha a szabadságunkat  tervezzük.
jan. 2
17:47
Vágó István: Javasolnám a kultúráért felelős államtitkárnak, kezdjenek el újra boszorkányokat égetni (Mandiner)
Hátha ezekkel is erősödik az évszázadokkal ezelőtti rend.
jan. 2
17:48
A világgazdaság harmada recesszióban lehet idén az IMF igazgatója szerint (Privátbankár)
Borúlátó véleményt fogalmazott meg Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója.
jan. 2
17:48
Konasenkov: nem annyi orosz katona halt meg Donyeckben, ahányról az ukránok beszámoltak (ATV)
Hatvanhárom orosz katona vesztette életét a Donyeck megyei Makijivka településén szilveszterkor az ukrán hadsereg amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőből leadott csapása során – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Keresés