Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron.
Az S&P Global által készített HCOB Eurozone Manufacturing bmi indexének legfrissebb felmérési adatai szerint a harmadik negyedévben továbbra is nyomás nehezedett az euróövezet feldolgozóiparára. A csökkenő új megrendelések és a csökkenő munkahátralékok jelentős terhet róttak a gyártósorokra. A gyárak foglalkoztatási szintje kismértékben csökkent, é
Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron.
A miniszter azt mondta: aki egy 800 milliárd forintos kasszában nem talál meg 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot.
A 4iG a vállalatcsoport integrációjának felgyorsítására és márkaváltásra készül 2024-ben, emellett üzleti működési hatékonyságát is növelni kívánja. E célok megvalósítása érdekében jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberek kerülnek kulcspozícióba szeptember 1-től a vállalatcsoportnál - közölte a 4iG Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.
Közlekedési káosszal kezdődött az új tanév Budapesten, amelyben az autósoktól kezdve a tömegközlekedő lakosokig mindenki érintett. Az iskolakezdés első napján Szeged szintén elesett.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, hajlandó lesz extra kockázatot vállalni akkor, amikor úgy érzi majd, karnyújtásnyira kerül a győzelemhez.
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,22 százalékkal erősödött, miközben a frankfurti DAX-30 index 0,16 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,20 százalékkal gyengült a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,06 százalék csökkenést jelzett nyitáskor.
Már a 2024-es felkészülést szem előtt tartva kísérletezget a versenyhétvégéken a Ferrari, ám Carlos Sainz szerint Monzát nem fogják feláldozni e célra.
A Samsung bejelentette a mesterséges intelligencia-alapú Samsung Food platform nemzetközi bevezetését. Az egyéni igényekhez alakítható felület egyszerre szolgál receptek gyűjtőhelyéül, miközben egy okos konyhai segédként élelmiszer- és étkezési információkat nyújt a felhasználóknak a személyre szabott receptektől kezdve, egészen a főzési instrukció
Évtizedek óta változatlan módon készültek a McDonald's hamburgerei, a cég viszont most változtatott az elkészítési módon, így több hamburger is megújult.
Az Atom elektromos gépkocsi fejlesztésén dolgozó cég sajtóközpont közölte, hogy létrejött a megállapodás a Moszkvics vállalattal: az Atom járműveket a Moszkva melletti összeszerelő üzemben fogják gyártani. A dokumentumban az áll, hogy az Atom bérgyártási szolgáltatásokat kíván igénybe venni, amelyek magukban foglalják a szállítószalagos hegesztést,
A rendező szerint annak is rossz üzenete van, hogy egy politikus luxuséletet él, mert úgy akar a mindennapokat befolyásoló döntéseket hozni, hogy még a villamosra sem száll fel.
Katalin hercegné és Vilmos herceg az elmúlt hetekben eltűntek, pontosabban visszavonultak a nagynyilvánosság szeme elől, de erre tökéletesen kiváló okuk volt.