Valószínűleg mindannyian hétről-hétre a hazai gyümölcsök után nyúlunk: almát, körtét, barackot vásárolunk magunknak és a családnak, miközben a világ túlsó felén az emberek nap mint nap olyan gyümölcsöket fogyasztanak, amelyeket mi meglehet, nem hogy nem kóstoltunk, de nem is láttunk még!
Egy hat uniós törvényhozóból álló, Guy Verhofstadt neves belga föderalista vezette csoport provokatív javaslatot terjesztett elő az uniós szerződések lehetséges módosítására. Az átfogó dokumentumtervezetben felvázolt javaslat jelentősen átalakíthatja az Európai Unió működését és szerkezetét, és a döntéshozatali folyamatoktól kezdve a kulcsfontosság
A Tesla Model 3 megújulásáról már jó ideje szóltak a pletykák, s valóban, időszerű volt már a típus frissítése, hiszen elérhetőbb árával egyértelműen sokak számára a legnépszerűbb ajánlatot jelenti az amerikaiak legkisebb villanyautója. A ráncfelvarrás során ráadásul számos apróság mellett a hatótáv is javult, ami talán a legfontosabb előrelépés.
Schenker-Horváth Kinga, a Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség elnöke valamint Lőrincz Kriszta paralimpikon evező beszéltek a sporttörténelmi eseményről a Napindítóban.
Megemelkedett az azonnali átutalások értékhatára, többet kell fizetni gyorshajtás esetén és van újonnan szankcionált cselekmény is. Díjakat emelt a BKK és a Szerencsejáték Zrt., és számos változást hozott az új tanév is. Van változás a Volánbusznál, a családtámogatások egyik fontos eleménél és egy megyében az ügyeleti ellátásban is.
A CIB októberben több napon is az informatikai rendszerei karbantartására készül, ezért tervezett leállások jönnek a banknál - derül ki a bank ügyféltájékoztató leveléből.
A vállalat gyorsjelentését követően az MBH bank szakértője friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben a megváltozott kamatlábak és a társaság nettó adósságállománya miatt kis mértékben csökkentette korábbi célárát. A szakértő által megjelölt célár mindenesetre a jelenlegi szinthez képest 45 százalékos felértékelődési potenciált
A Váci utcai kiállításon olyanok várnak rád, mint a Végtelen lámpások szobája, a város legnagyobb labdamedencéje vagy a Múzsa labirintusa, ahol elmerülhetsz mély gondolataidban.
A 4iG Nyrt. a vállalatcsoport integrációjának felgyorsítására és márkaváltásra készül 2024-ben, amely mellett üzleti működési hatékonyságát is növelni kívánja a vállalatcsoport, ennek érdekében változásokat hajtott végre a menedzsmentben. Új vezérigazgatója van mától a Vodafone-nak és kiderült az is, hogy jövőre jön a márkaváltás, ONE néven folytat
Hat évvel azután, hogy az első autó legördült a gyártósorról, és több mint 2 millió autó készült el, a Model 3 hátsókerék-hajtású és Long Range összkerékhajtású változatának jelentős frissítését jelentette be a Tesla. Az új modell Magyarországon is rendelhető már, októbertől adják át az autókat.
George Clooney és lenyűgöző felesége, Amal a minap tiszteletüket tették a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a sztárügyvéd minden jelenlévő tekintetét magára vonta.
Júliusban immár tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.