A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer számos esetben hibás eredményeket produkál, így a gazdálkodók indokolatlan esetben is meg nem felelésről szóló végzést kapnak a Magyar Államkincstártól.
Szlovákiában az év végéig mintegy 500 hivatásos katonát helyeznek készenlétbe, hogy szükség esetén vegyes járőrökben segítsék a rendőröket az illegális migrációval összefüggésben megnőtt feladataik ellátásában, döntött a pozsonyi kormány. A belügyminisztérium az illegális migráció folyamatos növekedésével indokolja az intézkedések szükségességét.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára Szilágyi Lászlóval, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnökével és Szolnoki Ádámmal, a Manap Iparági Egyesület elnökével találkozott szerdán Budapesten - közölte az EM az MTI-vel.
Számos ösztöndíj lehetőség várja idén is a szakképzésben tanulói jogviszonnyal rendelkező diákokat. Az első időszakban általános ösztöndíj jár a tanulóknak, később a duális képzésben résztvevők az ösztöndíjak mértékét jelentősen meghaladó munkabért kaphatnak - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (K
Azon pörgött be a külügyminiszter, hogy a bukott ex-elnök, Donald Trump az ellene indított eljárások miatt esetleg nem indulhatna a jövő évi választásokon.
Az uniós bizottság csütörtöki közlése szerint az Egyesült Királyság újracsatlakozása a Horizont Európa programhoz tovább erősíti és elmélyíti a két térségben tevékenykedő tudományos közösségek közötti kapcsolatokat.
A próbaidőnek a munkaviszony szempontjából kiemelt jelentősége van. A felek ugyanis egymást ezen időtartam alatt ismerik meg (próbálják ki). Ugyan a próbaidő számos jogot biztosít a feleknek, de számos buktatóval is találkozhatunk. Az alábbiakban a leggyakoribb kérdéseket vesszük sorra a válaszok bemutatásával.
Szeptemberben a filmtörténet legnagyobb, magyar származású rendezők által készített filmklasszikusai, hangfelújított változatban mutatkoznak be a Dunán. A közmédia elkötelezetten gondozza és folyamatosan felújítja a meghatározó filmek, régi magyar szinkronjait.
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a nyáron megjelenő Barbie-filmet America Ferrera magasztos beszéde tette igazán emlékezetessé. Ez a pillanat ismét remek bizonyíték arra vonatkozóan, hogy monológok kulcsfontosságú szerepe vitathatatlan a filmművészetben. Ennek apropóján összegyűjtöttünk négy felejthetetlen monológot, amik az elmúlt évtizedekben l
A rendőrség tisztázhatja, ki a felelős a hódmezővásárhelyi önkormányzat által üzemeltetett intézményben történt halálesetért és azért, hogy napokig feküdt az elhunyt a szobájában.
A családi házunkon 15-20 évvel ezelőtt kicserélték a nyílászárókat kétrétegű hőszigetelt üvegre, és falait hőszigetelték 5 cm vastagságú EPS hőszigeteléssel. A ház kívülről szép, de azt érezzük, hogy évről évre növekszik a fűtésszámlánk. Tenni kell valamit, ez nem is kérdés.
Kevesebb mint egy év van hátra a jövő évi európai parlamenti, valamint az önkormányzati választásokig, de az ellenzék még mindig nem tudja, hogy közösen vagy külön indul a választásokon.
A Jobbik jelenlegi elnöke nem vetélytársat lát Vona új pártjában, hanem a jobboldali-centrista értékalapokon álló pártok, szervezetek szövetségét vizionálja az Fidesszel szemben.