A magyarok igyekeznek életben tartani az amerikai kutatót a mélyben, de a körülmények extrém nehezek: sáros, nedves, hideg környezetben kell dolgozniuk. Az egyik magyar mentővel beszéltünk a legfrissebb fejleményekről.
Dr. Dézsi Csaba András városvezető örül, hogy hosszú idő után visszatér a városba az autósport, és bízik benne, hogy sok ember kilátogat majd az eseményre. "Egy teljesen ingyenes, látványos rali versenyre számítunk, amelynek az egyik fénypontja a Széchenyi István Egyetem campusát, valamint a Dunakapu teret is érintő belvárosi gyorsasági szakasz le
Járatkimaradások és másfél órás késések jellemezték a MÁV Székesfehérvárt érintő vonalait a biztosítóberendezés meghibásodása miatt. Mostanra azonban részben megindult a vonatforgalom, de késésekkel továbbra is számolni kell.
Az LG Electronics (LG) a 2023-as IFA kiállításon mutatja be az LG Smart Cottage névre keresztelt lakásmegoldását. A Smart Cottage egy kompakt, előregyártott otthon, amely az LG legmodernebb fűtő, szellőztető és légkondicionáló (HVAC) rendszerével és energetikai megoldásaival, valamint legújabb intelligens háztartási készülékeivel és szolgáltatásaiv
Ez az ősz sem más mint a többi, megvannak a saját trendjei, természetesen a cipők terén is. Nadrághoz szinte bármilyen lábbelit felvehetünk az idén divatos darabok közül, de ha nem szeretnénk a hűvösebb napokon sem lemondani a szoknyáról, akkor öt fazon közül érdemes választani. Mutatjuk melyek ezek!
… és Xxv. Jubileumi Paprikás Ételek Főzőversenye A Paprika- és Gasztrofesztivált 2023. szeptember 8-10. között rendezik meg Kalocsán az Érsekkertben. Idén is színes programokkal és élményekkel gazdagodhatnak az érdeklődők. A Xxxii. Csíplek Kalocsa! Paprika- és Gasztrofesztivál keretében megrendezendő szakmai kerekasztal-beszélgetésen Feldman Zsolt,
Ha már roskadozik a polc a paradicsomszószoktól, házi ketchupoktól és télire eltett lecsóktól, akkor éppen itt az ideje egy tökéletes szezonzárásnak: a paradicsom aszalásának. Történjen napon vagy az erre alkalmas berendezésben – az aszalt paradicsom igazi fénye lesz a hideg napoknak, ráadásul elkészítésével még az abszolút kezdők is bátran kísérle
Fernando Alonso szerint a dominancia mindig is része lesz az F1-nek, hiszen ettől lett más és kiemelkedő a sportág. Jól kezdte az évet a spanyol versenyző az Aston Martinnal, a pódiumceremóniák állandó vendége volt a szezon első negyedében. Így a 42 éves versenyző ösztönei helyesnek bizonyultak mikor a csapatváltás mellett döntött. "Először is, Vet
Ázsiában a Charoen Pokphand Foods’ (CP Foods) „U Farm” márkanevű szabadtartású tojásai a legelső olyan tojások, amelyek szénkibocsátás szempontjából semlegesnek számítanak.
Rendkívüli mértékben pusztul a balatoni nád, aminek komoly veszélyei vannak. A folyamatos, drasztikus emberi beavatkozások hatására az ember számára is kedvezőtlen állapotok következnek be.
Minden előzetes várakozást felülmúltak az augusztus 19. és 27. között Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokság turisztikai eredményei – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az úriember szavaiból épp az a kisebbségi komplexus érződik ki, amivel Trianon után az utódállamok sokáig nem voltak képesek megbirkózni. Constantinovits Milán írása.
Matematikailag még akár bajnok is lehet az Országos Historic Rallybajnokság D csoportjában Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Győr Rallyn. Ám a Ford Escort Mk II-essel versenyző párosnak ennél sokkal fontosabb dolga van, hiszen Jotinak komoly elszámolnivalója van a Győr környéki pályákkal. Addig pedig még egy álmatlan éjszaka is vár a csapatra.
"A 2022-es országgyűlési választást megelőzően a 3,2 milliárd forintnyi dollárt hazánkba gurító Action for Democracy újabb támogatásokról szóló közlése nyomán nyilvánvalóvá vált: az önkormányzati és európai parlamenti választás kampányidőszakában is finanszíroznák a magyarországi baloldalhoz köthető szervezeteket. Soros és az amerikai baloldal nem
Bár korábban 3 ezer háziorvos kérte, hogy bértámogatásként kaphassák meg szakdolgozó munkatársaik a 18 százalékos béremelést, a kormány mégis praxistámogatásként juttatja el az összegeket a házi-, a gyermek- és a fogorvosokhoz.
Az Egyesült Királyság a brexit után is visszaléphet a Horizont Európa kutatási programba, miután sikerült megállapodni arról, hogy a brit költségvetés pontosan milyen pénzügyi hozzájárulásokat fizessen. Eközben Magyarország esetében a modellváltott egyetemek és kutatóintézetek továbbra sem köthetnek szerződéseket.
A vizsgálati jelentés szerint Fudzsisimának azért kellett lemondania, mert az alapítóhoz fűződő rokoni kapcsolata veszélyeztetheti a cég megújítási folyamatát.
A rock and roll korai korszakának hőse, Buddy Holly mindössze másfél éves pályafutása alatt sikert sikerre halmozott, ám 23 éves korában borzalmas tragédia áldozata lett.
A VIG csoport Kelet-Európát tekinti fő piacának, nem véletlen, hogy a terjeszkedés során is elsősorban ebben a régióban gondolkodtak – hangzott el az Alfa Biztosító mai sajtótájékoztatóján. Az Aegon-Alfa névváltás egyben stratégiai változásokat is hoz, igyekeznek minél inkább elmozdulni a klasszikus biztosítási tevékenységtől. Az alapkezelőnek nemz