A spanyol Benidorm városába utazó turistákat számos támadás után figyelmeztették a „piranha-stílusú” halak okozta veszélyre, mivel szakértők szerint a szokatlanul magas tengeri hőmérséklet arra késztethet egyes halakat, hogy alternatív táplálékforrást…
Idén júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,7, naptárhatástól megtisztítva 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Alapjogokért Központ közleményében az áll, hogy a háború kitörése óta Magyarországot többször is súlyos bírálatoknak tették ki a kormánya által folytatott békepárti politika miatt.
A spanyol pénzügyminiszter, Nadia Calvino szerint az Európai Unió soros elnökségét jelenleg betöltő Spanyolország bízik abban, hogy a 27 tagállam még idén megállapodásra jut az új költségvetési és adósságszabályokról - írja a Reuters.
Ukrajna hazai összterméke (GDP) 2,2 százalékkal nőtt az idei első hét hónapban a múlt év azonos időszakához viszonyítva - áll az ukrán gazdasági minisztérium közleményében.
A Jobbik egykori elnöke pár napja fehérre változtatta a profilképét, amiből az Index arra következtetett, hogy nagy dobásra készülhet. Most egy visszaszámláló jelent meg az oldalán.
A Nissan visszahívja Leaf modelljét. A Nissan bejelentette a Leaf (ZE1) modelljének visszahívását. Ennek oka, hogy - mint azt egy szóvivő az elmondta - egyes járművekben a sebességtartó automatika kikapcsolása után előfordulhat a nem szándékos gyorsulás. A jármű ilyenkor a fék megnyomásával lassítható és megállítható. A szóvivő szerint ezzel kapcso
10 éves tőzsdei pályafutása alatt sosem látott zuhanást szenvedett el a tegnapi kereskedésben a Manchester United részvénye, miután kiderült, hogy egyetlen potenciális vevő sem érte el a klub tulajdonosai által kért felvásárlási árat, ezért ők úgy döntöttek, hogy kivezetik a tőzsdéről a klubot.
A szlovákiai magyar elemző Somorjáról bejelentkezve elmondta, fontos kampánytéma az egészségügy is, mivel sok kórházat bezártak és sokat fenyeget a bezárás veszélye.
A hamarosan 40-et betöltő Pippa Middleton egy olaszországi mártózással hűsítette le magát az utolsó nyárias napok alkalmából. Katalin hercegné testvére néhány napot töltött a Comói-tó partján, ahol bikiniben is lencsevégre kapták.
A Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai című regény főhőse az orosz maffiával összetűzésbe keveredő budapesti étteremtulajdonos, André Calvi, aki a francia idegenlégióba menekült, és azóta mindig szövevényes ügyek kellős közepén találja magát. Történeteit négy másik, az Alexandra Kiadónál megjelent könyvben (A megmentő, A bankár, 2015 – A káosz éve,
A kockázatitőke- és magántőkealapok az első hat hónapban 10,4 milliárd dollárt pumpáltak megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó fejlesztésekbe, ami 25 százalékkal magasabb a bázisidőszakinál, miközben a nyilvános piacokról 12,7 milliárd dollárnyi új forráshoz jutottak az iparági szereplők, és ez szintén negyedével több, mint tavaly ilyenkor.