2023. szeptember 6. szerda

szept. 6
10:30
Hamilton: azért a Mercedest folyamatosan próbálták lassítani (Racing)
Lewis Hamilton nemrég megjegyezte, a Forma-1 rengeteg változtatást eszközölt az évek során azért, hogy lassítsa a Mercedest. 2014-ben köszöntött be a hibrid-éra a száguldó cirkuszban, aminek egyeduralkodója a csillagosok lettek. Dominanciájuk az első években volt igazán elsöprő, majd a közelükbe ért a Ferrari és a Red Bull, de 2021-ig nem talált le
szept. 6
10:30
Magyarországon az elektromos MG 3 (Villanyautósok)
Álcázva tesztelik a kisautót.
szept. 6
10:30
Bajban vannak az oroszok délen, de az ukrán ellentámadás még nem áttörést, hanem beékelődést ért el (Telex)
Olyan erőket vezényelnek az oroszok Zaporizzsja megyébe az ukrán ellentámadás megállítására, amelyek más fronton hagynak lyukat, vagy nincsenek teljesen kiképezve. Ez az orosz tartalékok hiányát mutatja, de korai még tartós ukrán sikerekről beszélni. Rácz András Oroszország-szakértővel elemeztük a front legforróbb pontján zajló harcokat.
szept. 6
10:30
Rég láttunk olyat, mint ami most a benzinkutakon történik (naphire.hu)
Váratlan hír jött, úgy tűnik, megtorpantak az árak.
szept. 6
10:32
Óriási, soha nem látott változás jön az iPhoneoknál: ezeket a töltőket ki lehet dobni? (Pénzcentrum)
Idén ősszel kerül bemutatásra az új IPhone 15-ös modellsorozat, a legnagyobb változtatás, hogy az eddig a telefonok esetén használt Lightning adapter helyett ezeknél már UBS-C típust használtak - szúrta ki a hvg.hu
szept. 6
10:32
Egy BMW és egy Porsche vívott ádáz küzdelmet az M7-esen (Mandiner)
Előbbi rászorította a szalagkorlátra az utóbbit.
szept. 6
10:36
Megvan hová tűntek a magyarok nyáron, a horvát tengerpart volt a nyerő (Piac és Profit)
Országosan 54 százalékos, a Balaton és a Velencei-tó környékén 35 százalékos adatforgalom-növekedést mért a szolgáltató, Horvátország roamingban duplázott idén nyáron az előző évhez képest.
szept. 6
10:36
Karl Nehammer: a semlegesség nem azt jelenti, hogy behunyjuk a szemünket (Infostart)
Kiállt a parlament előtt tett hamis tanúvallomással vádolt elődje, Sebastian Kurz mellett az osztrák kancellár. Karl Nehammer – aki Kurztól a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki, egyben a kamcellári tisztséget is megörökölte – meggyőződését fejezte ki, hogy a volt kancellár tisztázza magát a vádak alól.
szept. 6
10:36
Szoboszlai Dominik vezetésével újra pályán a magyar labdarúgó-válogatott (hirado.hu)
Marco Rossi együttese 20:45-től Szerbia ellen folytatja az Európa-bajnoki selejtező sorozatát.
szept. 6
10:36
Nem elérhető az Erste mobilbankja és netbankja (Adózóna)
A George Web és George App technikai okok miatt még nem elérhető. Az internetes vásárlásnál még fennakadásokat lehet tapasztalni, de kártyával lehet fizetni, készpénzt felvenni és befizetni ATM-en keresztül. A kártyatiltás továbbra is elérhető. Az Erste Bank felé indított utalások beérkeznek, az előre beállított utalások teljesülnek – írja honlapjá
szept. 6
10:36
Ez a bizalom, 600 millió forintért vett részvényt az új vezérigazgató (Portfolio)
A Carlsberg vezérigazgatója alig néhány nappal új munkája megkezdése után mintegy 1,6 millió dollárért vásárolt részvényeket a vállalatban, ahogyan azt korábbi vezérigazgatói pozíciójában is tette - ott a gyakori vásárlásai gyakran fel is lendítették a részvényárfolyamot.
szept. 6
10:36
Traktor és kisbusz karambolozott, nyolcan kerültek kórházba (Agroinform)
A helyszínelés ideje alatt teljes útzár volt érvényben az érintett útszakaszon.
szept. 6
10:36
Előírják a gyorstöltők telepítését Németországban (autopro)
Olaf Scholz német kancellár a kínai gyártók európai terjeszkedéséről is beszélt.
szept. 6
10:36
Magyarok segítenek kimenteni 1000 méteres mélységből egy bajba jutott amerikai barlangászt Törökországban (SzMo)
A 40 éves férfi hirtelen rosszul lett, súlyos, életveszélyes állapotba került, ezért saját erejéből nem tudja elhagyni a barlangot.
szept. 6
10:36
Folytatódik Erős Antónia magazinja, a Praxis (MMonline)
Szabó Győzőt alváslaborba vitte Erős Antónia, a Vegán hegylakó gyógyteát főzött a Praxisnak – indul Erős Antónia műsorának harmadik évada az RTL-en. Mi a hosszú élet titka, meddig élhetünk egészségesen? Ezt kérdést tette fel Erős Antónia Praxis című műsora. A szeptember 6-án harmadik évadát kezdő, egészséggel, életmóddal foglalkozó műsor készítői a
szept. 6
10:36
Nyilvános vécében videózta a lányokat, most várhat a börtönre (Mandiner)
Egy húszas éveiben járó "férfi" titokban videózta a WC fülkébe betérő hölgyeket, mindezt egy balatoni fesztiválon.
szept. 6
10:36
Willi Orbán őszintén elmondta, mit gondol Szoboszlai Dominik távozásáról (Magyar Nemzet)
Az RB Leipzig védője a szerbek ellen 42. alkalommal szerepel a magyar válogatottban.
szept. 6
10:36
Jön a hidegzuhany: Óriási pénzeket vasalhatnak be Orbánék, miután szemet vetettek egy új területre (Nyugati Fény)
Kiderült, mi áll a háttérben.
szept. 6
10:36
Rövidült az Akropolisz Rally versenytávja, de további módosítás sem kizárt (Racing)
A Görögországot sújtó heves viharok és nagymennyiségű csapadék miatt a szervezők rövidítettek két gyorsaságit, de további módosítás sem kizárt.
szept. 6
10:39
Méretes szakadék a magyar boltokban, óriási meglepetés a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
Továbbra is nagyon széles a kiskereskedelmi olló. Miközben az összegszerű forgalom 10 százalékkal nőtt, a megvásárolt mennyiség 10 százalékkal csökkent. Aggasztó bizonyítvány jött a magyar üzletekből.
szept. 6
10:42
Döntés érkezhet hamarosan napelemes ügyben (Alternatív Energia)
Az Energiaügyi Minisztérium érdemben vizsgálja a Fidesz frakció kérését és tervezi egyeztetni a szakmai szövetségekkel és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével, hogy méltányos elszámolási rendszert alakítsanak ki a magyar családok napelem-beruházásaihoz.
szept. 6
10:42
Így újítsd meg az otthonod, ha kirepültek a gyerekek (ProfitLine)
Megkezdődött az iskola, ami sok egyetemista életében egyúttal azt is jelenti, hogy kirepülve a családi fészekből önálló életet kezdenek. Ez a legtöbb szülő számára egy érzelmileg megterhelő időszak. Különösen az egyedülállók esetében fontos tervezni azzal a ténnyel, hogya hirtelen ürül ki az otthon. Ám, ha pozitívan, egy új fejezet kezdeteként teki
szept. 6
10:42
Kőszeg Ferenc kiborult, szerinte Gulyás Márton inkorrekt volt vele (ATV)
Hiába kérte, hogy rövidítsék le, vagy hagyják ki teljesen a pedofíliával foglalkozó részt a műsorból, helyette meghosszabbították azt a szerkesztők - állítja Kőszeg Ferenc.
szept. 6
10:42
G20-csúcs – Indiai külügyminiszter: Hszi és Putyin távolmaradása nem váratlan (hirado.hu)
Az indiai vezetés azt közölte, hogy jelenleg tárgyalások folynak a kriptoeszközök szabályozását célzó globális keretrendszerről.
szept. 6
10:42
Kifakadt az örömapa: "Leléptem a fiam esküvőjéről, és nem értem, miért haragszik ezért mindenki" (Ripost)
Nem látja át, miben hibázott.
szept. 6
10:42
Szöllősi György lett az Európai Sport Média egyik alelnöke (Ripost)
Szöllősi György lett az Európai Sport Média egyik alelnöke.
szept. 6
10:42
Megszólalt a szakértő: Harry herceg már mosolyogni is alig tud (BorsOnline)
Nagyon nyomasztó helyzetben van.
szept. 6
10:42
Biden újabb bakija: tapsot hallott, és már azonnal távozott is az ünnepségről (Magyar Hírlap)
Nincs a topon az amerikai elnök.
szept. 6
10:42
Akasztott hullát találtak Kőbányán (AC News)
Egy fára felakasztva találtak rá a férfira Budapesten a X. kerületben.
szept. 6
10:44
Az ukrán GDP 2,2 százalékkal nőtt az idei első hét hónapban (hirado.hu)
A Világbank kevésbé derűlátó, 0,5 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol.
szept. 6
10:44
Már a levegőt is rontják a főpolgármester intézkedései (Magyar Hírlap)
Füstbe mentek Karácsony tervei.
szept. 6
10:48
Súlyos gond, az egyik legnagyobb magyar bank internetes felülete fagyott le (Piac és Profit)
Technikai okok miatt nem érhető el a George Web és George App, a megoldáson dolgoznak - közölte az Erste a honlapján.
szept. 6
10:48
Hibázott Lázár János, amikor Horthyt méltatta? Szavazzon! (Blikk)
Kenderesen, Horthy Miklós szülőfalujában ünnepelték a hétvégén a kettős megítélésű egykori kormányzó újratemetésének 30. évfordulóját. Itt Lázár János miniszter úgy méltatta Horthyt, hogy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.
szept. 6
10:48
Saját kezébe veszi a vasúti utánpótlásnevelést a V-Híd (HR Portál)
Ágazati képzőközpontot hozott létre a V-Híd Zrt., hogy segítse a vasútépítésben dolgozók utánpótlását. A Mészáros Csoporthoz tartozó cég az idei tanévben 40 diákkal kötött szerződést, akik a gyakorlatban is megtanulhatják leendő szakmájukat - jelentette be a társaság.
szept. 6
10:48
Visszajött a forint (Portfolio)
További gyengüléssel kezdett szerda reggel a forint az utóbbi napok botladozása után. A magyar devizát több hír is nyomás alatt tartja a hét eleje óta, a finanszírozási igény megemelése és a reptér megvásárlásának a terve is ide sorolható.
szept. 6
10:48
Gondok vannak az egyik legnépszerűbb magyarországi banknál (Ripost)
Az internetes vásárlásnál még fennakadások tapasztalhatók.
szept. 6
10:48
Lakossági állampapírok: csendesen, de biztosan vezet a tízéves lejáratú PMÁP (vg.hu)
Több mint 110 milliárd forintnyi fogyott az új papírból.
szept. 6
10:48
Mihók Attila: Úgy gondoltam, ez egy soha vissza nem térő alkalom (m4sport.hu)
Mihók Attila tősgyökeres Dunaújvárosiként építette fel a város női vízilabda csapatát, mostantól pedig a magyar válogatott élén, Cseh Sándorral közösen dolgoznak majd a sikerekért. A társkapitányok ismerik egymás munkásságát és kölcsönösen el is ismerik egymás eredményeit.
szept. 6
10:48
Egy TikTok-kihívás miatt halt meg egy 14 éves fiú (SzMo)
Az amerikai gimnazista olyan chipset evett, ami a világ két legcsípősebb paprikájából készült.
szept. 6
10:48
Minden remény elszállt Lagzi Lajcsi számára (Magyar Hírlap)
Elutasították az otthonápolási kérelmét.
szept. 6
10:48
A Huawei olyan csipet villantott, ami nem is létezhetne (Bitport)
Az érdekes SoC-ot kanadai kutatók találták meg a Huawei múlt héten bemutatott csúcstelefonjában, a Mate 60 Próban.
szept. 6
10:48
Vastapssal búcsúztak az Ensz-közgyűlés leköszönő magyar elnökétől (Magyar Nemzet)
Kőrösi Csaba a világszervezet átalakítását sürgette a jelen idők kihívásaihoz igazodva.
szept. 6
10:50
Marko: Valaki szólhatna Wolffnak, hogy a Wikipédia az egyik leglátogatottabb oldal! (m4sport.hu)
A rekordok, az azokra tett megjegyzések és az újabb győzelmek is csak tovább növelik a Red Bull motivációját Helmut Marko szerint, aki reagált Toto Wolff lekicsinylő nyilatkozatára, és a csapat alapítója előtt is tisztelgett.
szept. 6
10:54
Bámulatos videón a Bernabeu stadion új attrakciója (Infostart)
A Real Madrid megmutatta, hogyan költözik a pincébe a pálya gyepe, hogy ott napozzon.
szept. 6
10:54
Szöllősi György lett az Európai Sport Média egyik alelnöke (Metropol)
Kinevezését Jörg Jakob, a Kicker főszerkesztője, az ESM elnöke jelentette be.
szept. 6
10:54
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom júliusban (Adózóna)
2023 júliusában a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,7, naptárhatástól megtisztítva 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 6
10:54
40 év körüli férfit keres a rendőrség, ezt tette a 6-os villamoson (Metropol)
A II. kerületi rendőrök nagy erőkkel keresik a férfit.
szept. 6
10:54
Horthy-megemlékezés: megszólalt az amerikai nagykövet is (ATV)
David Pressman emlékeztetett: "Horthy Miklós is részt vett a magyarországi zsidó lakosság lemészárlásában a holokauszt idején".
szept. 6
10:54
Alaposan ráijesztett a forintra a csúnya kiskereskedelmi adat (vg.hu)
A régiós devizák is gyengülnek.
szept. 6
10:54
Rangos nemzetközi elismerésben részesült a Nemzeti Sport főszerkesztője (BorsOnline)
Neves szakmai szerveznél lett alelnök.

Keresés