A héten több fontos makroadat is megjelenik itthon, képet kaphatunk a gazdaság júliusi állapotáról, illetve jön a friss inflációs statisztika is. Így pedig akár komolyabb piaci hatásokra is készülhetünk.
Az énekesnő véleménye szerint semmi rosszat nem tett, nem érti a személye megvetését, hiszen nagyon boldog az új szerelmével - tudta meg a Blikk egy ismerőstől.
A HVG grafikonja azt mutatja, hogy 2021-ben az egyes országokban mekkora volt az általános iskolai tanárok éves bruttó átlagbére (dollárban) pályakezdéskor és 15 év tanítás után. Magyarország az utolsó előtti helyen áll, egyedül Szlovákiát előzzük meg.
Edi Rama is részt vett a Bledi Stratégiai Fórumon Szlovéniában, ahol az egyik panelbeszélgetés során a színpadon kezdett el viccelődni Putyinnal és Prigozsin halálával.
A késések és a vágányok rossz állapota mellett más a MÁV más gondokkal is küzd: akkorra a képzett munkaerő hiánya, hogy félő, az utolsó negyedévben nem lesz, aki vezesse a vonatokat, kezelje a jegyeket, avagy éppen ellenőrizze a vagonok állapotát.
Az újságíró még szombaton, a Népszavában közölt publicisztikájában arról írt, nem tud a szárszói találkozók megújításának szánt „SzázSzó” meghívóinak kiküldéséről. Most bocsánatot kért a szervezőktől.
Nem tartja reálisnak Daniel Ricciardo szingapúri visszatérését Christian Horner, de abban sem biztos, hogy Japánban már sor kerülhet a kéztörése miatt kidőlt versenyző bevetésére.
Befejeződött a hűvösvölgyi villamosvonal felújítása, így az új CAF villamosok is elindulhattak az 56-os vonalán. Az akadálymentesítés azonban nem készült el mindenhol, emiatt egymást hibáztatják az ellenzéki és a kormánypártok.
Az ingatlan.com és a money.hu megvizsgálta, hogy jelenleg milyen lehetőségeik vannak az aktuális átlagos négyzetméterárak mellett azoknak a 20-29 éves fiataloknak, akik garzonlakást szeretnének venni.
Közelednek az első szülői értekezletek, és a kínos kérdés: ki lesz tagja az szmk-nak? Mit jelent valójában ez a feladatkör a – sokszor gonosz – sztereotípiákon túl? Z. Kocsis Blanka olyan szülőket kérdezett, akik vállalták a feladatot. Helyettünk.
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy a mértékletes, mégis rendszeres borfogyasztás alapvetően pozitív egészségügyi hatásokkal járhat: egyrészt javítja a vérkeringésünket, erősíti a csontjainkat, de még a látásunk is jobb lehet. De mi a helyzet a bőrrel? Annak a minőségét is javítja, bár nem épp az a fajta, amire elsőre gondolnánk.
Parragh „nem mondok számot, mert irritáló lenne” László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy szakképző iskola évnyitó ünnepélyén nyilatkozott meg. A bukott csempeárus szerint ma Magyarországon a foglalkoztatási ráta 75,1 százalék, 3 millió 270 ezer ember dolgozik. A magyar statisztikában nem volt még ilyen magas foglalkoztatási arány, a
Néhány napja kapta fel a hírt a média, miszerint az Országos Vérellátó Szolgálat megtiltotta a véradást két budapesti kerületben és a Szegeden élők számára. Ugyanis az ázsiai tigrisszúnyog, amely egyébként évek óta jelen van hazánkban, ebben az időszakban szokott terjedni és fertőzni, méghozzá a nyugat-nílusi lázat okozó vírussal. Dr. Kurucz Kornél