A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen új rekordjáról és Carlos Sainz küzdelmeiről írtak az Olasz Nagydíj kapcsán. Ugyan a Ferrari spanyolja rajtolt az élről Monzában, ám a holland világbajnok csak 15 körig engedte a Tifosit örülni. A Red Bull versenyzője átvette az első helyet, és senkitől sem zavartatva robogott a győzelem felé. Mindaddig mög
Megvan a hódmezővásárhelyi honvédelmi középiskola kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat nyertese. Nemigen van csodálkoznivaló, egy régi, jó ismerős a befutó a 8,5 milliárd forintos beruházásnál.
Ernest Hemingway kiváló író volt, öröksége kétségbevonhatatlan. Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal teli szerelmi élete.
Augusztus 31-én a Gala társalapítói, Wright Thurston és Eric Schiermeyer pert indítottak egymás ellen az utahi kerületi bíróságon. A Gala nevében Schiermeyer azt állította, hogy 2021 elején Thurston és befektetési cége, a True North United Investments 8,6 milliárd darab GALA tokent lopott el, amit körülbelül 130 millió dollár értékben sikerült érté
Budapesten játszották az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzést, a Margitszigeten pedig válogatott találkozót is rendeztek: e két tény adta az apropóját és a helyszínét a szombati Budapest 150 futballfesztiválnak.
Már megindult a fizikai gázszállítás Romániába és Magyarországra Azerbajdzsánból azon megállapodás keretében, hogy idén 100 millió köbméternyi gázt vásárol Magyarország és további 50 millió köbméternyi gázt bértárolnak is nálunk az azeriek – jelentette be a mai sajtótájékoztatón Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt vázolta, hogy a
Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közölte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elfogadta a kormány javaslatát a magyar jegybanktörvény módosítására. Mint írta, ennek lényege, hogy a jegybank veszteségét nem az adóbevételekből kell pótolni, hanem a jegybank középtávon várható nyereségéből.
Példák és ellenpéldák tömkelegét lehet felsorolni a férfi-női barátság létéről vagy éppen nem létéről szóló vita mindkét oldalán. A dologban talán egy biztos van: a kérdés bizony nehezen eldönthető!
Az amerikai vállalat befektetői a szakértői prognózisokat meghaladó negyedéves számok mellett a mesterséges intelligencia varázsszó sűrű emlegetését is értékelték.
Az Audi Hungaria nagy hangsúlyt fektet a munkatársai egészségének megőrzésére. A vállalat területén működő egészségügyi központok területe összesen közel 1 000 négyzetméter, ahol magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesülhetnek a munkatársak. A 2022-es évben az egészségügyi központokban 10 orvos és 13 nővér összesen 41 000 esetben biztosítot
Megújult kerettel kezdi a 2023–2024-es bajnokságot az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata, amely Porecben, majd a szekszárdi Sió Kupán játszik felkészülési mérkőzéseket.
A gyors növekedést a konszolidáció időszakának kell követnie a 4iG-nál, de ha adódik lehetőség, nem kizárt, hogy a technológia vagy az űripar területén, vagy a Nyugat-Balkán távközlési piacain tovább növekedjen a vállalat - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Fekete Péter, a cégcsoport vezérigazgatója. A vezetékes és mobil infrastruktúra mon
A Volkswagen konszern kínai együttműködő partnere, a Xpeng elektromos autógyártó vállalat 2024-ben vezeti be gyártmányait a német, a francia és a brit piacra - jelentette be Brian Gu, az igazgatótanács alelnöke a müncheni IAA autóipari és mobilitási kiállításon.
A fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban találkozik hétfőn az orosz és a török államfő. Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa azt mondta az InfoRádióban, hogy már a gabonaegyezmény felrúgása előtt némi komplikáció lépett fel Törökország és Oroszország diplomáciai, gazdasági kapcsolataiban.
Jákob Zoltán szerint annak nem sok öröme van, ha az embernek túl sok pénze van, és nem tudja mire elkölteni, ezért lányainak is dolgozniuk kell majd, ha felnőnek.
Zendaya 27 éves lett, így születésnapja alkalmából gyerekkori fotót posztolt magáról az ikon. A divatkirálynőként is ismert színésznő egy tál csokis üstivel pózol, amiből jutott az ajkaira, a fogaira és a kezeire is - extrán maszatos cukiság!
Mára széles körben ismert az a fogyasztóvédelmi szabály, hogy a fogyasztó a vállalkozástól interneten vásárolt árut az átvételtől számított 14 napon belül indokolás nélkül visszaküldheti. Ez azt jelenti, hogy elállhat a termék adásvételére vonatkozó szerződéstől. Azonban vannak olyan esetek, amikor a fogyasztó nem élhet a 14 napon belüli elállás jo
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,51 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 55 999,33 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 494,35 pontos, 0,89 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 495,86 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,5 milliárd forint volt, a vezető részvények
A Wise megnézte, 20 európai ország közül hol a legdrágább és a legolcsóbb a készpénzfelvétel Bár véget értek a nyári hónapok, az utazási szezon még mindig tart. Sok magyar tervez még ilyenkor utazást, hogy kihasználja a kedvező időjárást és az utószezon adta lehetőségeket. Külföldi utazás esetén a készpénz továbbra is fontos része a költségek kez