A Magyar Vízilabda Szövetség hétfőn a hivatalos honlapján adott tájékoztatást, miszerint visszatért az edzésekhez klasszis úszónk, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf.
Történetünk fiatal hősnője sokáig abban reménykedett, közös kisfiuk születése majd új szintre emeli férjével való kapcsolatát. Csak később ébredt rá, mekkorát tévedett.
Mostanában egyre több a szúnyog, kétségkívül ezt a környezetvédelem és a felborult ökológia számlájára írhatjuk. De ettől még mi emberek kínlódunk a csípésektől, és már nem igaz az, hogy csak a vízpartoknál nem lehet megmaradni, esténként a kertben sem.
Júliusban a tavalyi év azonos hónapjához képest 4 százalékkal több, 2,2 millió vendég 1 százalékkal kevesebb, mintegy 6,4 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken. A foglalások 80%-a vidéki szolgáltatóknál…
"A szélesen vett két és félmilliós tábornak a problémavilágát, nyelvét, szimbólumait, álmát, ígéreteit hajtogatja és nem érdekli, hogy négymillió ember kiröhögi" – fogalmazott a politológus.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az NN Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosításokkal kapcsolatos hiányos ügyféltájékoztatás, egyes életbiztosítási termékek szerződési feltételei, valamint az informatikai biztonság nem teljes körű megfelelősége miatt.
A hétvégén még strandolhattunk egy finomat a közel 24 fokos tóban, és szerencsére továbbra is kegyes lesz velünk a szeptemberi időjárás: használjuk ki és menjünk ki minél többet a szabadba! A balatoni ősz a szokásosnál is több programmal csalogat.
A korábbi bejelentésével összhangban a nyári szünet után hétfőn délelőtt már a Duna Arénában edzett Milák Kristóf, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk – számolt be róla a Magyar Úszó Szövetség.
Észak-Európában visszatér a perzselő hőség, a hőmérséklet ezen a héten Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Norvégiában messze meghaladja az évszakos átlagot. Magyarországon is nyári forróságra készülhetünk.
A szezonja legrosszabb versenyét teljesítette Olaszországban az Aston Martin és Fernando Alonso. A spanyol értékes tanulságokat emleget, és szingapúri visszavágásra készül.
A kormány külpolitikája továbbra is magyar és továbbra is szuverén lesz, ebből hazánk semmilyen nemzetközi nyomás ellenére nem fog engedni, egyedül a nemzeti érdek jelentheti az igazodási pontot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A követeléskezelői tevékenység régóta várt jogszabályi definícióját reméli a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége annak kapcsán, hogy az Európai Parlament és a Tanács által korábban elfogadott, a követeléskezelést érintő irányelvet 2023. december végéig Magyarországnak is át kell ültetnie a nemzeti jogba. Bódizs Kor
A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékát alkotja, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll. A melanoma rendkívül rosszindulatú daganattípus.
Szerdától bruttó 4 forinttal csökken a gázolaj átlagára a Holtankoljak.hu információi szerint, így várhatóan a hazai töltőállomásokon is olcsóbban tankolhatnak
Bár csak rövid élet adatott neki, Baross Gábor jelentős alakja a kiegyezés és a millennium közötti boldog békeidőknek, az ország jövőjét, fejlődését nagyban meghatározó évtizedeknek. Ő volt Széchenyi István közlekedési és gazdaságfejlesztési terveinek megvalósítója, a korszak ambiciózus – munkatársai által egyenesen munkamániásnak tartott – közleke
Könyvesblokk-sorozatunkban mindig a friss megjelenések közül válogatunk: szeptember elején egy irodalmi igényességgel megírt krimit, egy történelmi thrillert és egy 70-es években játszódó amerikai regényt ajánlunk.
Nagy bajban van a franciák egykori műkorcsolyázó csillaga, a világbajnok és háromszoros Eb-aranyérmes Brian Joubert. A szülővárosában hat éve edzőként dolgozó 39 éves férfit a tanítványokkal szembeni nem megfelelő viselkedéssel, erőszakkal vádolják.
Magyarországon dübörög a munkaerőhiány, jelenleg 80-100.000 a betöltetlen állás, így a hatékony toborzásnak kulcsfontosságú szerepe van a vállalatok számára. A helyzetet tovább árnyalja, hogy jelenleg mintegy 200-300 ezer ember szerepel az inaktív munkanélküliek csoportjában: ők nyugdíjasok és 25 év alatti fiatalok. Közel 60 ezer főt pedig a külföl