Jelentősen megemelnék a közlekedéssel összefüggő bírságok összegét, derült ki egy friss kormányrendelet tervezetéből. Ha jóváhagyják, nem csak a sofőrökre, hanem a gyártókra kiszabható büntetési tételek is növekednek, mivel a típusjóváhagyás során elkövetett hibákat is durván szankcionálni fogják.
Felmérések szerint kétszer annyit költünk saját zsebből magánegészségügyi szolgáltatásra, mint az uniós átlag. A Szinapszis kutatása alapján 2022-ben egy családnak évente 290 ezer forintja ment el egészségügyi kiadásokra, ezen belül 37 ezer forintot költöttek magánegészségügyi szolgáltatásra. Azt pedig, hogy mennyibe is kerül pontosan egy-egy ilyen
Amint kellemetlen szagokat észlelünk, érdemes egy kicsit kitisztítani a lefolyót, de pár otthoni módszerrel is kiküszöbölhető a probléma, és a későbbi dugulás is megelőzhető.
A nyári lazulással hirtelen több időnk jut minden olyanra, amiket év közben tologattunk magunk előtt: minőségi énidő, mozgás, több könyv olvasása. Most összegyűjtöttünk hét olyan könyvet, ami egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat, és biztosan nem fogod megbánni, hogy magaddal vitted a szabadságodra!
A nyár elejétől július közepéig közel 2,7 millió vendéget és több mint 6,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyeken. A vendégek száma 3%-kal bővült, és a vendégéjszakáké is a tavalyi főszezon felénél mért érték felett alakult. A külföldiek eddig már 16%-kal több éjszakát töltöttek és 28%-kal többet költöttek nálunk, mint
A covidjárvány megtanította, hogyan zárjunk be mindent, ami nem létfontosságú. Az extrém hőhullámok miatt most azonban elképzelhető, hogy egyre több ország fogja leporolni a covid alatt kialakított protokollt.
A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzés
Új blokklánc projekttel és decentralizált közösségi médiával bővíti Launchpool portfólióját a Binance. Az új feltörekvő projektek inkubálására létrehozott Binance Launchpool
Mégis jó üzletnek bizonyult a webáruházi édességbolt, de erre csak akkor jött rá a gazdálkodó, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is „ránézett a számokra”.
Jari-Matti Latvala visszatér a versenyzők közé a Finn Rally idejére, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke pedig több okból is a 97-es rajtszámot választotta.
Ha egy centet sem kapunk az EU-tól, az alapellátás fejlesztését akkor is megcsináljuk – közölte a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára. Takács Péter arról is beszélt, hogy a háziorvosi asszisztensek sem maradnak ki a júliusi béremelésből.
A versenyhatóság továbbra is kiemelt figyelmet fordít az élelmiszeripari vertikumra, versenypártolási javaslataival védi a magyar családokat és nyugdíjasokat.
Év elején öt államosított meddőségi centrumot olvasztottak be egy hatodikba, most pedig az állam által fel nem vásárolt, de jogosítványaitól megfosztott újabb magánklinika tűnt el azzal, hogy egyesült két céggel.
Péntek hajnalban teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését a Richter, amihez kapcsolódóan a Portfolio ezúttal is elkészítette elemzői konszenzusát.
Fürdőzőkre támadó teknősökről számolt be a horvát sajtó a napokban, amikor a dalmáciai Ciovo szigeténél előbb egy nőt harapott meg egy állat, néhány nappal később pedig egy férfi számolt be arról, hogy alig tudott elmenekülni egy agresszív hüllő elől.
Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium - közölte Lázár János tárcavezető a Rádió7 Közös nevező című műsorában.
„Lassan húsz éve foglalkozom a dédapám örökségével, érzem, ahogy az iránta való szeretetem és tiszteletem átalakít, jobbá tesz” – mondja Keller Péter, akivel Gárdonyi Géza születésének 160. évfordulója alkalmából beszélgettünk.
A lakosság lakásfelújítási tervei a tavalyi nagy esés után csak nagyon lassan élénkülnek.A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásvásárlási, illetve felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A jelen, 2023. júliusi megkérdezés során – csakúgy, mint a korábbiakban – az elemzett lakossági
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a társadalmi konzultációt követően közzétette honlapján a tartós (konzerv- és fagyasztott) élelmiszerek piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálatának végleges jelentését. A jelentés javaslatai erősítik az élelmiszerek hazai alapanyag-előállításának, gyártásának és kereskedelmének piaci versenyét, így hozzájár
A Wizz Air további 75 darab A321neo családba tartozó repülőgép megrendelésére kötött szerződést. A legfrissebb rendeléssel együtt a legnagyobb keskenytörzsű Airbus-típusból 434 kerül a jövőben a légitársaság birtokába, míg az A320 repülőgépcsalád modelljeit is beleszámítva ez a szám már 484 új gépet jelent a flottának – jelentette be a vállalat.
A Bazsalikom utcai kispostát még tavaly zárta be a Magyar Posta Zrt., azonban most Újbuda önkormányzata úgy döntött, hogy újra kinyitja, méghozzá a helyiek legnagyobb örömére.
A Fradi Dublinban, a Kecskeméti TE pedig Rigában játszik csütörtökön mérkőzést az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörében; mindkét helyszínen konzulok segítik a szurkolókat - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Fürdőzőkre támadó teknősökről számolt be a horvát sajtó a napokban, amikor a dalmáciai Ciovo szigeténél előbb egy nőt harapott meg egy állat, néhány nappal később pedig egy férfi számolt be arról, hogy alig tudott elmenekülni egy agresszív teknős elől.
A napraforgó hagyományosan fontos növénye a szántóföldi növénytermesztésnek, amelynek jelentősége éghajlatunk változásával tovább növekedhet. Termesztése során sorra jelentkeznek olyan gombabetegségek, amelyek akár jelentős mértékben is csökkenthetik a termés mennyiségét.