Néha teljesen véletlenül hallok meg olyan mondatokat, amiket nem az én fülemnek szánnak, és igazából nem is akarom, hogy tanúja legyek mások párbeszédének, mert túl érzékeny vagyok arra, ha valakit bántanak. Az agressziót meg még a kommunikációban is rosszul viselem.
Lakatos Pál szigetszentmiklósi cukrászmester kreációja, a „Spicces Füge Respektus” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Lawal-Papp Zsófia makói cukrász nyerte a „Kikelet” fantázianevű alkotással.
„Ennyi repcém még sosem termett” – nyilatkozta Hársházi Péter, aki immár 30 éve gazdálkodik Somogy vármegyében, Szentgáloskéren. Ismét jól vizsgázott a Kws genetikája.
Jari-Matti Latvala a 2020-as Svéd Rally után először indul WRC futamon a Finn Rally alkalmával, ahol a Rally1-es Toyotát fogja kipróbálni Juho Hanninen navigálásával.
Hitler, Sztálin és Mussolini mellett az albán Enver Hodzsa, a román Nicolae Ceausescu és az ukrán Viktor Janukovics egykori magánrezidenciáját is bemutatják majd az új dokusorozatban.
Dietz Gusztáv az Eufória sztárjának, Angus Cloudnak a halála miatt vett részt egy beszélgetésen az RTL Reggeliben, ugyanis ő maga is hosszú ideig küzdött heroinfüggőséggel. Laky Zsuzsi férje a gyerekeiről is beszélt.
Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.
A Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreáció nyerte el idén a Magyarország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a Kikelet elnevezésű fekete teás-levendulás alkotása lett. Erdélyi Balázst, a Magyar Cukrász Ipartestület társelnökét kérdeztük a tortákról.
Nem akarta befejezni az úszást, de mindenképpen szüksége van a feltöltődésre Milák Kristófnak, aki június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon, amely vasárnap fejeződött be.
Lóga Máté a GFM-államtitkára hangsúlyozta: A háború és az elhibázott szankciós politika komoly károkat okozott nemcsak a magyar, hanem az európai gazdaságban is.
Pénteken a benzin nagykereskedelmi árát bruttó 5 forinttal emelik, míg a gázolajért bruttó 15 forinttal kell többi fizetniük a benzinkutaknak a nagykereskedők felé.
A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék valamilyen jobb hozammal kecsegtetőkbe. A friss banki adatok szerint a lakáshitelpiac továbbra is gyenge, a személyi kölcsönök viszont jól fogynak, és a babaváró támogatás iránt is nő a kereslet.
2023. július 24-én letelt a 60 nap, amelyet a magyar jogalkotó felkészülési időként adott a hazai, legalább 250 főt foglalkoztató munkáltatóknak és a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatóknak a belső visszaélés-bejelentési („whistleblowing”) rendszer felállítására.
Az a működési modell, amire átállt az ország, az egészségügynek nem kedvez - vallja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, aki nem ért egyet az elmúlt időszakban lezajlott államosítással és az irányítás központosításának mértékével. Az egészségügyi közgazdász ugyanakkor a Portfolio-nak adott interjújában elismeri, hogy szükségszerű, hogy a kormány á
Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott vezetők mellett és szorgalmazza a valós párbeszéd mielőbbi létrejöttét - közölte szerdán az MTI-vel Sztáray Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkára, reagálva az Amerikai Egyesült Államok azon bejelentésére, hogy szankciós listára he
A Szerencsről 10:34-kor Füzesabonyba elindult személyvonat (5015) Miskolcon meghibásodott, nem közlekedik tovább - közölte a MÁVINFORM. Sorra robbannak le a vonatok, de van országbérlet.
A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjében egy újabb elektromos meghajtású busztípust tesztelnek Budapesten. 2023. augusztus 1-től 11-ig az Arrivabus üzemeltetésében közlekedő MAN Lion’s City 18 E típusú 4-ajtós csuklós elektromos autóbuszt próbálhatják ki az utasok a belvárost is átszelő 8E vonalon.