2023. augusztus 15. kedd

aug. 15
20:36
Megszólalt az IBM a váci gyár bezárásáról (Portfolio)
Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják - közölte a társaság az MTI-vel  kedden.
aug. 15
20:36
Fegyveres összecsapások miatt kellett lezárni a líbiai főváros polgári repülőterét (Magyar Hírlap)
A 444 Brigád és az al-Rada Erők közötti harcokban három ember meghalt, több mint harmincan pedig megsebesültek.
aug. 15
20:36
Svéd gyár alkalmazottai haltak meg Ukrajnában (Demokrata)
A svéd SKF csapágygyár szóvivője közölte, hogy a Luck elleni támadás során az üzemben keletkeztek károk, és a gyár több alkalmazottja vesztette életét.
aug. 15
20:36
Rendőrség: Nem hibáztak a rendőrök, akik az M2-esen 200-zal menekülő autóst üldözték (Telex)
Lezárult az ügyben elrendelt parancsnoki vizsgálat, a kapitányság szerint arányosan és szakszerűen jártak el.
aug. 15
20:42
Még műtött is az ál-állatorvos (Magyar Hírlap)
Lebukott a csaló.
aug. 15
20:42
Mostantól a csipszadó 10 százalékát költhetik szabadidős tevékenységek szervezésére is (Telex)
Korábban csak kommunikációra lehetett felajánlani az adót.
aug. 15
20:45
"Isten hozott, Kárpáti Zoltán, a magyarok országában!" – Világra hozta gyermekét a Kdnp gyönyörű alelnöknője (Blikk)
Megszületett Juhász Hajnalka kisfia: a kórházból posztolt fotót a csinos képviselő.
aug. 15
20:48
Újjáélesztené a szárszói találkozót Ujhelyi István (Magyar Hírlap)
Farkasházy Tivadar támogatja az ötletet.
aug. 15
20:48
Személyesen ment ki a frontra Volodimir Zelenszkij az ukrán csapatokhoz (Növekedés)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Zaporizzsjában tett látogatást, ahol találkozott a 65. és a 116. gépesített dandár parancsnokságával. Ezt az államfő maga hozta nyilvánosságra közösségi oldalain.
aug. 15
20:54
Olyanokat mondott a pedofíliáról az SZDSZ-alapító Kőszeg Ferenc a Partizánon, hogy a Helsinki Bizottság hanyatt-homlok határolódott el tőle (ATV)
Kőszeg Ferenc, az SZDSZ és a Helsinki Bizottság alapítója a Partizán alapítójának, Gulyás Mártonnak adott interjút, amelyben olyan kijelentések hangzottak el, hogy a Helsinki Bizottság el is határolódott tőle – írta meg az Infostart.
aug. 15
20:54
Oszter Alexandra édesapja birtokáról: "Nehéz ott élnem, ahol ő is élt, de szeretnék mindent továbbvinni" (SzMo)
A színésznő elárulta, milyen tervei vannak. Ezekről korábban mesélt Oszter Sándornak is, akinek tetszett az ötlete.
aug. 15
20:54
Vácról Mexikóba költözik az IBM (Növekedés)
Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják - közölte a társaság.
aug. 15
20:54
Szakértő: Putyin leváltására készülnek, ők lehetnek az utódok (Mandiner)
Több magas rangú orosz neve is előkerült.
aug. 15
21:00
Az Eiffel-tornyon éjszakázott két részeg amerikai turista (Telex)
Vasárnap este másztak be egy látogatók elől elzárt területre, aztán elaludtak.
aug. 15
21:06
Az ENSZ szerint közel tízezer civil vesztette életét Ukrajnában (ATV)
Csaknem tízezer civil vesztette életét Ukrajnában a háború kezdete óta – közölte kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR).
aug. 15
21:06
Különleges program várja a filmrajongókat a Cinema MOM-ban (MMonline)
Sergio Leone-filmhét lesz a Cinema MOM Moziban: a rendezőtől hat klasszikus western filmet láthat a nagyközönség augusztus 24. és 29. között Budapesten. A hatnapos, a 19 órakor kezdődő programban a filmklasszikusok többnyire eredeti nyelven, magyar felirattal lesznek láthatóak, egyedül Terence Hill Nevem: Senki című filmjét vetítik szinkronizálva –
aug. 15
21:06
Hibátlan helyszínválasztás: Orbán Viktor felcsúti utcájában fogtak el egy állatkínzó tolvajt! (Mandiner)
Összesen 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök.
aug. 15
21:06
Izrael földjének eddigi legrégebbi, 5300 éves városkapuját fedezték fel (Telex)
Először tártak fel ekkora kaput a korai bronzkorból.
aug. 15
21:12
Elektromos autóra gyűjt a 10 millió Fa közössége (ProfitLine)
„Szükségünk van egymásra: nekünk a fákra, a fáknak miránk.” Ennek a mottónak a jegyében döntött úgy a 10 millió Fa, hogy elindítja FaMentő Autóját. Az elektromos haszongépjármű nemcsak vizet hivatott szállítani a nagy forróságban, de tápanyagokat, szerszámokat és szakembereket is. A faültető közösség szerint nemcsak a fákkal vagyunk közösen egymásr
aug. 15
21:12
Visszajött ez a táska a divatba: mostantól mindenki ezt a darabot fogja viselni (Femcafe)
Az aktuális táskatrendek folyamatosan változnak és fejlődnek, tükrözve az idők szellemiségét és az egyéni stílus sokszínűségét.
aug. 15
21:12
Nagyon inog a forint, ezek az okok állnak a háttérben (Növekedés)
A forint ma reggel a 388-as szinthez közelített az euróval szemben, tegnap a 389-hez is közel járt.
aug. 15
21:12
Az orbáni önkény látványosan vérezteti ki az ellenállás utolsó fellegvárait (Mandiner)
De ők mégis tovább csinálják!
aug. 15
21:12
280 kiállító mutatkozik be a 32. Farmer Expón Debrecenben (Üzletem)
30 ezer látogatót várnak a szervezők az idei Farmer Expóra, amelyet 32. alkalommal rendeznek meg augusztus 17-20. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
aug. 15
21:12
Farkasházy Tivadar Budapesten támasztja fel a balatonszárszói találkozókat (Media1)
Kereken harminc éve történt, hogy Farkasházy Tivadar és családja először megrendezte balatonszárszói kertjében a legendássá vált, úgynevezett „Szárszói Találkozót”. Most néhány év kihagyás után újra lesz találkozó, de ezúttal Budapesten, a Margitszigeten és új néven. A meghívóba azt is beleírták, hogy minden rendszer megbukik egyszer.
aug. 15
21:15
Balogh Levente lányának új foglalkozása lett? Balogh Szimi különleges hírt jelentett be (Blikk)
Balogh Levente lánya vadiúj dologba kezdett bele, amelyről a közösségi oldalán osztott meg friss híreket.
aug. 15
21:18
Mérsékelten csökkent az építőipar júniusban (ProfitLine)
Júniusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,8%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 1,4% volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 7,5% volt a növekedés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - esetében pedig 20,5%-kal
aug. 15
21:18
Tragédia Ausztriában: életét vesztette egy magyar férfi, miután ki kellett menteni egy tóból (ATV)
Életét vesztette keddre virradóra egy magyar férfi egy osztrák kórházban, ahová a hollersbachi fürdőtavon történt balesete után szállították be – közölte a salzburgi rendőrség kedden.
aug. 15
21:18
Az egyik legnagyobb gázoligarchát is szorongatják Ukrajnában (444.hu)
Zárolták a Magyarországon is jól ismert Dmitro Firtas vagyonát.
aug. 15
21:18
Oszkó Péter: A 2022-es európai parlamenti választáson sima győzelemre számíthat a Fidesz (Mandiner)
Bajnai Gordon egykori pénzügyminisztere azt is elmondta, üdvözlendő dolognak tartja az atlétikai vb hazai szervezését.
aug. 15
21:20
Tűzijáték (Mandiner)
Le van szarva Orbán Viktor. Éljen a tűzijáték!
aug. 15
21:24
A harmadik politikust gyilkolták meg Ecuadorban az elnökválasztás előtt (ATV)
Ecuadorban lelőtték kedden Pedro Brionest, a baloldali Polgári Forradalmi Párt politikusát, öt nappal azután, hogy egy fővárosi kampányrendezvényen agyonlőtték Fernando Villavicenciót, az elnökválasztások egyik esélyesét.
aug. 15
21:30
Lezárult a vizsgálat: nem hibáztak az M2-esen 200-zal menekülő mercedesest üldöző rendőrök (444.hu)
A férfi ügyvédje szerint aggályos az eredmény, a rendőrök aránytalanul veszélyeztették sokak biztonságát.
aug. 15
21:30
Szergej Sojgu: Oroszország gyakorlatilag megnyerte a háborút (Mandiner)
Szerinte a háború feltárta a nyugati fegyverrendszerek hiányosságait.
aug. 15
21:30
Pont az év közben kirúgott pilóta kapja az újabb felszabaduló helyet az IndyCarban (Racingline)
Másodjára menesztenek év közben pilótát az IndyCarban, Conor Daly Indy 500-at követő kirúgása után újabb áldozata lett az idei szezonnak.
aug. 15
21:36
Bűnösnek vallotta magát annak a hatéves fiúnak az anyja, aki lelőtte a tanárát Virginiában (444.hu)
A fiú állítólag azért lőtt rá a tanárára, mert összevesztek.
aug. 15
21:36
Nem hibázott az M2-es ámokfutóját megállító rendőr (Mandiner)
Az ámokfutó családja szerint a férfi csak megijedt, mert jogosítvány nélkül vezetett.
aug. 15
21:38
Meghalt az a magyar férfi, aki egy osztrák tóban süllyedt el hétfőn (444.hu)
A 32 éves férfit újraélesztették és kórházba szállították, de ott éjszaka meghalt.
aug. 15
21:38
Fenyegetés (Mandiner)
Minálunk az ilyen típusú fenyegetés/zsarolás, egy kis "hazaárulózással" megspékelve a politikai közbeszéd leghétköznapibb tartozéka.
aug. 15
21:42
A TikTok mézes ajkak trendje olyan édes, mint amilyennek hangzik (in.hu)
De semmi ragacsos nincs ebben a megjelenésben.A latte smink után a mézes ajkak trendje lepte el a TikTok-ot, melyet a méz aranyló színe ihletett – annak ragacsossága nélkül.„Ez a hack gyönyörű, buja ragyogást eredményez, ami szinte lecsöpög az ajkadról” – mondja J Guerra sminkmester, hozzátéve, hogy az melegséget kölcsönöz bármelyik sminknek.A #hon
aug. 15
21:48
Mi történt? Zúgott a "mocskos Fidesz" a Szigeten (Blikk)
Krúbi néhány éve robbant be a hazai rap- és hiphop világába: emlékezetes, milyen hiszti volt abból, hogy 2019-ben Fonogram-díjat kapott, Majka pedig nem. Jó, azóta már Majka is kapott Fonogram-díjat... idén. Jobb később, mint soha, megérdemli, az egyértelmű, de most Krúbiról lesz szó.
aug. 15
21:48
Bajban Szoboszlaiék, hihetetlen teher a magyar sztáron (ATV)
Hatalmas szüksége lenne a Liverpoolnak egy védekező középpályásra, ám a Chelsea ezt már kétszer is megakadályozta: Moises Caicedót és Roméo Laviát is leszerződtette a klub elől – írja a Bors.
aug. 15
21:48
A Tiktokon tárul fel a magyar modellek titkos világa (MMonline)
Nem mindennapi realityt álmodott meg Kozma Rita stylist, aki egy olyan valóságshowt készített, amelyben a magyar modellek titkos életét követhetjük nyomon. Az első adás augusztus 16-án lesz látható a TikTokon. A testpozitivitás hazai királynője, Kozma Rita – aki a legnagyobb hazai magazinok stylistjaként dolgozott évekig és két könyvet is írt a tes
aug. 15
21:48
Simicskó István: A magyaroknak példát kell mutatniuk Nyugat-Európának (Demokrata)
A magyarok jó példát kívánnak mutatni a jelenleg válságban lévő nyugati kereszténységnek – mondta a KDNP frakcióvezetője Gödrén.
aug. 15
21:48
Lettország is megerősíti Fehéroroszországgal közös határszakaszát (Demokrata)
A határőrség segítséget kért a hadseregtől és a rendőrségtől is, valamint visszahívta a szabadságon lévő munkatársait.
aug. 15
21:48
Egy kódolt háború elszenvedői vagyunk (Mandiner)
Ez a háború bele volt huzagolva Európa földrajzába, geopolitikájába és a két tömb stratégiai kultúrájába. Nincs értelme gonoszokat és jókat keresni.
aug. 15
21:51
Darabokra törték a Roxfort kastélyt! (Blikk)
Szomorú, de elkerülhetetlen véget ért a Harry Potter-könyvekből ismert Roxfort kastély, egészen pontosan annak grillázs változata. Rimóczi László cukrász-szobrász egy esküvőre készítette el a legendás vár mását. Már a munka is olyan volt, mintha egy mese lenne: három nap és három éjjel dolgoztak rajta egy kollégájával. Jó, talán éjjel nem, de három
aug. 15
21:57
Itt láthatja legközelebb Tóth Gabit: egy családi napon lép fel a Fricskával, a rendezvény ingyenes (Blikk)
Tóth Gabi és a Fricska Táncegyüttes újabb fellépésre készül.
aug. 15
21:57
Kell-e tartani Magyarországon is a gyilkos pókoktól? A szakértő válaszol (Blikk)
Három embert ért halálos pókcsípés idén nyáron Pozsonyban. Minden esetben kimutatták a dajkapók gyilkos mérgét.
aug. 15
22:00
Véget ért a Klaksvík-hősköltemény a Bajnokok Ligájában, a Moldénak is csak hosszabbításban lett meg a továbbjutás (444.hu)
A Fradi-verő feröeri csodacsapat már biztosan csoportkörös az Európa-konferencialigában, de előtte még játszhat az Európa Liga csoportköréért is.
aug. 15
22:00
Gabinak meg kellene tanulnia felelősséget vállalni a tetteiért – kifakadt az influenszer, most nem áll Tóth Gabi mellett a botrányban (Mandiner)
Ábrahám Róbert szerint Tóth Gabit joggal nevezik álszentnek.

Keresés