Nem sokat változott a férfiak és nők aránya az utóbbi tíz évben a médiában, ezt tanúsítja több nemzetközi és hazai felmérés is. A nők továbbra is alulreprezentáltak és bár több nő végez kommunikációs szakon, a nők aránya a sajtóban még mindig alacsonyabb mind nemzetközi, mind hazai szinten.
Szeptember 2-től indul a sikerműsorok hétvégéje a Tv2-n. Szombaton este Vip különkiadással érkezik a Szerencsekerék, szeptember 3-án, vasárnap pedig jön a Sztárban Sztár leszek! negyedik évada, ahol ismét az ország legsokoldalúbb előadóját keresi Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci. A sikerműsorok hétvégéjét a Szerencsekerék Vip adásaina
Egy nemrég közzétett kutatás eredményeiből kiderül, hogy a CAPTCHA tesztek ideje tényleg lejárt, és ideje volna előtérbe helyezni a viselkedéselemzésre épülő ellenőrzéseket.
NAPI Kommentár. Miközben a kis számú tiltakozni akaró pedagógus és diák már készül a szeptemberi megmozdulásaikra, a közben kiderül, hogy ismét hazudik az őket mozgató szakszervezet.
Néhány évvel ezelőtt még elárasztották Európát az orosz turisták, de ez a háború után megváltozott. Az utazásokat érintő szankciók és a háború gazdasági hatásai miatt az orosz középosztály kénytelen volt a belföldi turizmus felé fordulni. De így is sokan mennek külföldre nyaralni, Görögország helyett Thaiföldön fürdenek, Törökország pedig a legfont
Nem elég, hogy a fuvarozási, logisztikai szektor komoly munkaerőhiánnyal küzd, októbertől az útdíjak is 17 százalékkal emelkednek, emellett januártól egy környezetvédelmi díjat is fizetniük kell. A gázolaj árának emelkedésével ez már egy olyan jelentős költségnövekedést jelent, amit a cégek nem vehetnek félvállról, hanem be kell építeniük az áraikb
A Mahart, együttműködésben a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságával, a vb összes versenyprogramja idején folyamatos hajójáratokat üzemeltet a Batthyány tér és a MÜPA hajóállomás között, ahonnan rövid sétával elérhető a Nemzeti Atlétikai Központ bejárata. A menetidő mindössze 15 perc.
A Premier League két magyar futballistája, a válogatott csapatkapitánya és Kerkez Milos már szombaton találkozik a pályán. Az Instagramon már elkezdték a meccset.
A Hvg cikke szerint Miskolc Diósgyőr városrészében elképesztően veszélyes elfoglaltságot találtak maguknak a fiatalok: rollerrel ugrálnak át egyik tízemeletes panel tetejéről a másikra.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Iványi Gábor igencsak éles kritikát fogalmazott meg Mészáros Lőrincék luxushajókázásával kapcsolatban.
A fizioterápia, a gyógymasszázs és a gyógytorna hatékonyan segít a betegségek megelőzésében, a testmozgás fejlődésében, valamint a gyógyításban és a rehabilitációban is fontos szerepet játszik.
Ha olyan kormányzati vendégek érkeznek az országba, akik mangalicát szeretnének látni, nagy valószínűséggel Kozma Sándor nagykőrösi tenyészetébe fogják elvinni őket. Nyugalom, természetesség és professzionális tenyésztői munka – minden együtt van ahhoz, hogy az ember igényes, kezelt, szép állománnyal találkozzon.
A legtöbben Ausztriába utaznak, de nyáron Horvátország a kiemelkedő úticél – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilszolgáltatók forgalmi adatai alapján készült elemzéséből. Több (COVID-ot megelőző, és azt követő) év adatai alapján az NMHH szakemberei azt a megállapítást tették, hogy a roamingforgalmat bonyolító SIM-kártyák ará
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Feküdtél már éjszaka forgolódva az ágyadban, arra gondolva, hogy megtudnál-e verni egy csimpánzt? Nos, többé nem kell ezen filózni, ugyanis ez a vita eldőlt.
A nemzetközi partnerek nem próbálják rávenni Ukrajnát arra, hogy kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal - jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy kedden megjelent lapinterjúban. Az ukrán vezérkar közlése szerint az orosz hadsereg Ukrajnában már 255 ezer katonát vesztett el.
Az AutoWallis arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Wallis Asset Management Zrt. részesedése felfelé átlépte az 5, valamint 10 százalékos küszöbértéket is.
A világ első sport-túra modelljének meghirdetett DB12 immáron tető nélkül is kapható, hiszen az Aston Martin a Volante verziót is élesítette. A britek törekedtek a szépséges formaterv megőrzésére, miközben a fix, fém tetőt eltávolították, helyébe pedig egy speciális, egészen pontosan nyolcrétegű vászontető került.
Lakatos Márk szerint a 21 éves énekesnő pont a testképpel, a szépségideállal kapcsolatos gondolataival tudott ikonná válni a Z-generáció számára, akik már nem a szüleik sztereotíp nemi szerepeiben gondolkodnak.