Likviditási gondokat, vagy akár súlyos nehézségeket okozhat több magyar szállásadónak, hogy közel másfél hónapja nem utalta át a pénzüket a legnagyobb közvetítő.
Nyilvánosságra hozta a magyar szövetség annak a 25 atlétának a nevét, akiknek az indulása már biztos az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon
Csaknem nyolcmilliárd forintot kaptak a falusi kisboltok tulajdonosai a napokban a Magyar falu program forrásából, a támogatás lehetővé teszi életben maradásukat - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
A szélviharral, heves esőzéssel kísért katasztrofális időjárás Németországban, Horvátországban, Olaszországban és Szlovéniában is sok helyen súlyos helyzetet teremtett.
Ha legszívesebben újranéznéd a Barbie-t, de már nem szeretnél több mozijegyre költeni, akkor ne búsulj! Íme 3 film, amik olyanok, mint a Barbie és betöltik a rózsaszín űrt a szívünkben!Doktor SzösziA főszereplő Elle a filmben végig úgy öltözködik, akár csak Barbie. De a karakter kinézetén kívül a személyisége és a viselkedése is igencsak Barbie-s,
Év végén véget ér az Alfa Romeo és a Sauber szerződése, de képviselőjük szerint ez korántsem jelenti azt, hogy az olasz márka ne maradhatna a királykategóriában.
Az Utazómajom beszámolója szerint Zadarban tegnap este óta várják magyarok, hogy visszarepülhessenek, miután a Budapestről Zadarba induló gép a kedvezőtlen időjárás miatt inkább Zágrábban szállt le. A Zadarban várakozó utasokat azonban nem értesítette erről a Ryanair, azóta pedig szintén kevés információval szolgáltak.
Alaposan leteszteltük az MG első elektromos autóját, amely a vastagon árazott villanyautó-piacon viszonylag olcsónak számít. Az MG 4-es több esetben is pozitív meglepetéseket okozott, de vannak olyan hibái, amelyeket sürgősen orvosolni kellene - és szerencsére viszonylag egyszerűen lehetne is. Méreteiben nagyjából a Nissan Leafhez hasonlítható, úgy
Többek között utcazene, fagyi-, limonádé- és perecosztás várta a Lánchíd-piknik résztvevőit péntek késő délutántól egészen éjfélig. Este a díszkivilágítást is felkapcsolták.
A párizsi Notre-Dame kincseit mutatja be októbertől januárig a Louvre – adta hírül a média. Az információ szerint a kiállításon látható lesz Jézus keresztjének egy darabja is.
A Booking.com péntekre ígérte a legtöbb hazai érintettnek, hogy rendezi az elmaradt, gyakran milliós nagyságrendű tartozásait, ám ez azóta sem történt meg – írja a 24.hu.
Justin Bieber és Hailey Bieber a sztárvilág egyik legstílusosabb párosa, akik ezúttal egymáshoz passzoló tüzes szerelésben mutatták meg az egész világnak, hogy mennyire tökéletes közöttük az összhang.
Akárcsak tavaly, a TAG Heuer idén is egy Monaco különkiadással készült az Only Watch aukcióra. Nem is akármilyennel, hanem a márka első rattrapante kronográfjával, amihez egy Monaco Grand Prix VIP…
A teljesen elektromos, alacsony padlós és klimatizált városi busz július 17-től, hétfőtől augusztus 3-ig lesz forgalomban a Lánchídon át közlekedő e105-ös és az e210-es autóbusz vonalán. Az elektromos tesztbusz plusz szolgáltatásként, a 105-ös és a 210-es járatok menetrendi indulásain felül közlekedik, és ingyenesen lehet kipróbálni. A Budapesten k
Már javában zajlik a nyári szünet a Forma-1-ben, és ezen időszak alatt az összes csapat gyárépülete is zárva tart. Ez mindenki számára biztosít némi időt a pihenésre, de a Ferrarinál kétségtelenül szeretnének minél hamarabb munkába állni, hogy tovább folytathassák a munkát, mivel az olaszoknak bőven van mit javítaniuk a jelenlegi helyzetükön. A Fer
A rovarfehérje rendelet februári megjelenése óta egyre több szó esik erről a – számunkra újdonságnak számító – alapanyagról. Van azonban egy hazai cég, aki nemcsak ismeri a piacot, de már forgalmaz is olyan fehérje- és energiaszeleteket, amelyek tartalmaznak tücsökfehérjét. Péter Dániel, a start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött Cricks Farm Kft
Szinte mindenkinél növekedtek a megélhetési költségek. Továbbra is alig van olyan, aki ne költene többet a megélhetésre, mint egy évvel korábban a második negyedéves K&H biztos jövő felmérés szerint, amely a 30-59 évesek kiadásainak változásait vizsgálta.
Újra anyakönyvezik Milánóban az azonos nemű szülők nevelte gyermekeket, de csak a biológiai szülők nevének feltüntetésével. Olaszországban továbbra sem engedélyezett az úgynevezett egyes és kettes szülő megnevezés.
Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével (olvass bele) 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez az ötödik rész. (A sorozat többi része itt olvasható: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész)
Vannak olyan napok, amikor nincs kedve az embernek órákat állni a konyhában és a legkülönlegesebb fogásokat elkészíteni. Ekkör jöhetnek a megúszós receptek, mint ez a pesztós tésztasaláta, ami könnyed, de mégis laktató!
Jól teljesít a külföldi vendégforgalom is a nyári főszezonban a Balatonnál, a németajkú és a visegrádi küldőországok turistái közül választották legtöbben pihenésükhöz a nemzetközi vendégek közül a magyarországi célpontot. A külföldi forgalom így 14 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos időszakának eredményeit – közölte a Magyar Turisztikai Ü
Egymásnak feszült Kína és Oroszország, miután Kína moszkvai nagykövetsége szerint az orosz hatóságok brutálisan bántak több kínai állampolgárral, akiktől az országba való belépést is megtagadták – írja a 444.hu.
Hatályba lépett a hagyományos villanykörték gyártásának és árusításának tilalmáról szóló törvény az Amerikai Egyesült Államokban augusztus 1-jén. A villanyégők energiahatékonyságáról szóló jogszabályt még az Obama-adminisztráció idején iktatták törvénybe.