A helyiek időben felkészültek az árra, az állatokat és járműveket biztonságos helyre vitték, a használati tárgyaikat pedig magasabb polcokra pakolták, a menthető terményt betakarították.
A Marca legfrissebb információi szerint Mbappé időközben megállapodott a királyi gárdával az őt érintő részletekről és már lakást néz Madridban, ami arra utal, a 24 éves támadó szerint hamarosan a két klub között is megszülethet a megállapodás.
A HONOR legújabb eszköze a HONOR 90, amely erős teljesítménnyel, remek kamerarendszerrel, és szoftver-, valamint hardveralapú optimalizálással kínál prémium funkciókat kedvező áron. Igazi különlegessége azonban kijelzője, amely akár egymilliárd szín megjelenítésére is képes. A HONOR 90 200MP-es kamerája igazán látványos képeket készít, melyek kijel
Van egy iskola Egyiptomban, ahol nemcsak létezik egy úgynevezett magatartásvezetői szerepkör, de ráadásul ezt egy magyar nő tölti be. Csurgó Krisztina már személyi edzőként is vendégei túlsúlyának lelki okain dolgozott, majd megalkotta saját akkreditált képzését Pszichológia és Pedagógia a Személyi Edzésben címmel. Később integrált inkluzív kisisko
A tavalyi aszály után idén sokszor esett több-kevesebb csapadék, ami nehezítette a növényvédelmet és a munkaszervezést a szántóföldi zöldségtermesztésben. A fogyasztás némiképp visszaesett, fajonként változó, hogy mennyire érvényesíthetők a megemelkedett termesztési költségek az eladási árakban.
A bitcoin árfolyama továbbra is a 30 000 dolláros lélektani határ alatt mozog. Bár kedden sikerült ezt néhány pillanatra ismét megérinteni, az ezt követő határozott eladások végül újra a korábbi hetekben bejárt szint alá lökték a BTC-t. Mindeközben a hagyományos piacok lendülete is megtörni látszik. Az elmúlt 5 hónapban szárnyaló tőzsdék kezdődő gy
Mit tud egy 89 éves nagymama pénzről, tervezésről, megtakarításról? Még az is lehet, hogy többet, mint mai harmincas unokája. Szabó Anna Eszter a nagymamájával, Vilmával beszélgetett múltról és jövőről, meg arról, ami közötte történik. Tanulságos. Cikk és videó itt:
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak a 2021 novemberében elért rekordokig. A kockázatosabb alapok némelyike még le van maradva egy kicsit, de a legtöbb pénztártag már visszanyerhette a válságban elszenvedett bukását.
Baleset történt korábban az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a bagi csomópontnál. A 38-as km-nél az egyik sérült jármű a leállósávban vesztegel, a torlódás még mindig több kilométeres.
Mióta a Direkt36 kiszivárgott dokumentumok alapján megírta, hogy Budapestre és Záhonyba kínai vegyianyag-elosztóközpont települne, a kormány tagadja a tervet. Azonban Rogán Antal erről szóló levelét azért nem akarja nyilvánosságra hozni, mert az "döntés megalapozását szolgáló adat". A Direkt36 pert indít az iratokért.
Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt - idézte a BBC hírportálja a forgalmazó Warner Bros.-t.
A fürdőszoba mellett a konyha a baktériumok kedvenc helye otthonunkban, azon belül pedig a fűszerek körül lapul a legnagyobb bűnös.Egy új kutatás szerint a konyhában a baktériumoknak leginkább kitett hely a fűszertartó. A Journal of Food Protection című folyóiratban megjelent tanulmány az ételkészítés során a keresztszennyeződés legnagyobb kockázat
Egy új kutatás szerint a folyamatos, teljes munkaidős home office 18 százalékkal alacsonyabb termelékenységet eredményez, mint az irodai munka - számolt be a Bloomberg. A kutatásban csak az újonnan felvett dolgozók munkáját vizsgálták adatbeviteli feladatkörben Indiában. Szakértők szerint a hibrid munkavégzés jelentheti a hosszú távú megoldást.
Az úszók előtt álló legfontosabb verseny a következő időszakban a jövő nyári olimpia, a februári vb feláldozható; a két párizsi aranyesélyesről, Milák Kristófról és Kós Hubertről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sós Csaba úszókapitány, aki Milák Kristófnak a tokiói olimpia után azt javasolta, tanuljon valamit.
Csaknem kétezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-hez, a hétvégi viharkár elérheti a 650 millió forintot - tájékoztatta a társaság vasárnap az MTI-t.