2023. augusztus 7. hétfő

aug. 7
12:24
A viharban is résen voltak a balatoni vízirendőrök (Autószektor)
A strandolók az augusztus 4-6. közötti hétvégén többször kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. A vízirendőrök az erős szélben elsodródott SUP-osok mellett egy homokpadra futott vitorlás vezetőjét is kisegítették szorult helyzetéből. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság
aug. 7
12:24
Bajnokok az élelmiszeriparban (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország sikere az eredményes vállalkozások, vállalatok működéséből adódik össze, ezért az élelmiszeriparban is lesznek nemzeti bajnokok, akik a világpiacon is helytállnak majd – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
aug. 7
12:26
Oroszország egy falu evakuálására készül (Mandiner)
Közel fél évszázad elteltével ismét holdra szálló küldetést hajtanak majd végre.
aug. 7
12:26
Ferenc pápa: Marseille-be és nem pedig Franciországba megyek (Magyar Nemzet)
Franciaországba tett látogatása nem éri el az állami szintet.
aug. 7
12:27
Rejtélyes ukrán manőver: elsüllyesztette magát egy harckocsi (Infostart)
Egy orosz drón által készített felvétel szerint Makarivkánál, a frontvonal közelében egy ukrán harckocsi belegázolt a Mokri Jali folyóba, majd elsüllyedt.
aug. 7
12:30
Így semmisül meg percek alatt egy Barbie baba a darálóban (Édenkert)
Ilyen, ha Barbie egy nagy teljesítményű darálóba kerül.
aug. 7
12:30
A hét hirdetése: pöpec Rába 250 (Agroinform)
A magyar mezőgépgyártás legendájának számító Rába Steiger 250-es több példánya vár új gazdára az Agroinform Piacterén.
aug. 7
12:30
Árvízveszély van Kelet-Szlovákiában, sok turistaösvény járhatatlanná vált (hirado.hu)
A meteorológiai szolgálat jelentése szerint Kelet-Szlovákiában a hétvégén egy nap alatt 40-80 milliméternyi eső esett.
aug. 7
12:30
Órásmesternek szánta édesanyja a Nobel-díjas skót biofizikust (hirado.hu)
Gimnazista koráig egyetlen könyvet sem olvasott végig Richard Henderson, akinek édesanyja azt javasolta: kövesse bácsikája példáját, és legyen órásmester.
aug. 7
12:30
Nincsenek oda a párizsi olimpiáért a franciák (m4sport.hu)
Az ezer válaszadó 20 százalékát lelkesíti a közelgő sportesemény, 48 százalékukat nem érdekli, míg 32 százalék szkeptikusan nyilatkozott.
aug. 7
12:30
Melegrekordot dönt az óceánok hőmérséklete (Mínuszos)
mínuszos.hu - Élet és Informatika
aug. 7
12:30
Árvízveszély van Kelet-Szlovákiában, sok turistaösvény járhatatlanná vált (Demokrata)
Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt.
aug. 7
12:30
Bünteti az Uefa a Fradit: szektorbezárás a Hamrun ellen (Magyar Nemzet)
Az indokok egyelőre nem ismertek, a Ferencvárost sújtó büntetés egyetlen mérkőzésre szól.
aug. 7
12:30
Fourmaux kihagyta a dobogót Finnországban – megbüntették érte (Racing)
A csapat hibázott az esetnél, így ők kapták a nagyobb büntetést.
aug. 7
12:30
Kis testű kutyákat keres a NAV (Üzletem)
A NAV keresőmunkára kiképezhető kis testű kutyákat vásárol.
aug. 7
12:30
Borzasztó áradás veszélyezteti a magyar települést, rekordmagas a vízállás (naphire.hu)
Hatalmas víztömeg érkezett a Rábán Szlovénia felől.
aug. 7
12:32
Megbüntette az UEFA a Ferencvárost (m4sport.hu)
Rasszista viselkedés miatt 20 ezer euró és szektorbezárás.
aug. 7
12:33
Kiszívja a pénzünket a kormány a bankokból (Privátbankár)
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény.
aug. 7
12:36
Ballisztikus rakétákkal fenyeget Moszkva az ukránok szerint (vg.hu)
A tömeges támadás pár napig szünetelhet, de célzott csapások érkezhetnek.
aug. 7
12:36
Kiöntött a Rába Körmendnél, házakat is veszélyeztet a megáradt folyó (SzMo)
Majdnem rekordmagas vízállással tetőzött a folyó a viharok miatt.
aug. 7
12:36
Videóra vették Steve Irwin haláltusáját, ez lett a megrázó felvétel sorsa (Promotions)
Aki látta a felvételt, az állítólag soha többé nem akarja megnézni.
aug. 7
12:36
Kitört a botrány Rubint Réka TV2-s szereplése után: Durva, ami élő adásban történt vele (Nyugati Fény)
Ez tényleg megtörtént!
aug. 7
12:36
Ungváry Zsolt: Az USA vezetőinek Hirosima óta viszkethet a tenyere – ott ülnek az atomgombon, és az istennek se nyomhatják meg... (Mandiner)
Ha most tényleg atomháború veszélye fenyeget, akkor abban a legveszélyesebb láncszem éppen az Egyesült Államok, amely rendszerint igen nagyvonalúan bánik mások életével.
aug. 7
12:36
A Red Bull dominanciája Alonso álmait is szétzúzhatja idén (Racing)
Fernando Alonso szerint a szezon második felében sem rúghat senki labdába a Red Bull mellett, így az egyik 2023-as célja nem valószínű, hogy beteljesedik. Jól kezdett az Aston Martin az év elején. Megleptek mindenkit azzal, hogy második erőként a Red Bull mögött voltak, de szépen-lassan a fejlesztési verseny során alul maradtak. A Mercedes és a
aug. 7
12:38
Mi az igazság Kína világhatalmi törekvései kapcsán? – szakértőt kérdeztünk! (Mandiner)
„A kínai univerzalizmus alapján Kínának globális küldetése, hogy harmóniát hozzon a különböző civilizációk között” – mondja Eric Hendriks, a Danube Institute Kína-szakértő vendégkutatója. Interjúnk!
aug. 7
12:39
A nagy sikerű Bradley-k új változatával erősít az amerikai hadsereg (Infostart)
Az M113-ast válthatja majd le az AMPV.
aug. 7
12:42
V. Németh Zsolt: A következő évtized legfontosabb feladata az ivóvízhálózat fejlesztése lesz (hirado.hu)
Az államtitkár rámutatott, hogy hatalmas, „százmilliárdokban mérhető” fejlesztések valósultak meg a szennyvízhálózatokon.
aug. 7
12:42
Leleplezte a kormány a terveit: nagyszabású fejlesztés jön a magyar ivóvízhálózatban (Portfolio)
A következő évtized legfontosabb feladata az ivóvízhálózat fejlesztése lesz, az ezzel kapcsolatos állami program kidolgozása már folyamatban van - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára hétfőn, Székesfehérváron.
aug. 7
12:42
Nem lesz több cégautó az Audinál (autopro)
Vannak, akik ebbe a kereskedések szigorúbb ellenőrzését látják bele.
aug. 7
12:42
Sokak kedvenc zenészét késelték meg a börtönben (Ripost)
A raboknak nem tetszett, hogy néhányukat zenélni tanította.
aug. 7
12:42
Gyermekeket kellett kimenteni a Dunából Budapesten (Magyar Nemzet)
Elsüllyedt a csónakjuk.
aug. 7
12:48
Kulcsár Edina lerántotta a leplet: ezért választották az aranyszínű babakocsit (Metropol)
Az egykori szépségkirálynő egy posztban magyarázta el döntését.
aug. 7
12:48
Különösen értékes gomba került elő a somogyi erdőből (Agroinform)
Hatalmas nyári szarvasgombát szagolt ki a gombavadász kutya.
aug. 7
12:48
Húsz éve bolondultak érte a férfiak – ma is csábos az 55 éves Kylie Minogue (hirado.hu)
Az ausztrálok pophercegnője irigylésre méltó formában van.
aug. 7
12:48
Felvettek? Indulhat a küzdelem a megfizethető nagyvárosi albérletekért! (Mandiner)
A felvételi ponthatárok július végi kihirdetése előtt természetesen inkább kivártak a felsőoktatással szemező diákok, augusztusban azonban mielőbb érdemes lakást találni.
aug. 7
12:48
Méltán sikeres az egyetemi modellváltás, mind több diák ér el egyre magasabb eredményt nemzetközi viszonylatban (Magyar Nemzet)
Az elmúlt évben három százalékkal csökkent az egyetemet idő előtt elhagyók száma.
aug. 7
12:48
A Fővárosi Törvényszék az államosított budapesti közterekről szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Telex)
A törvényszék szerint a törvény több paragrafusa is alaptörvény-ellenes.
aug. 7
12:51
Figyelmeztetés érkezett a forint miatt (Privátbankár)
A forint gyengélkedése egyes elemzők szerint kockázatossá teheti a magyar jegybank stratégiáját, amely a monetáris feltételek enyhítését célozza.
aug. 7
12:51
Már nem a XIII. kerület a lakásvásárlók kedvence (Piac és Profit)
A főváros II. kerülete júniusban idén már másodszor lett az érdeklődők által megjelölt legkeresettebb terület, a XI. kerület pedig szintén másodszor lett a második a Duna House ügyfelei között végzett felmérés alapján.
aug. 7
12:51
Jelentős változás a fogászatoknál (Infostart)
Már jó ideje visszaszorul az amalgámtömések használata, de a higanyt tartalmazó anyagra még nincs használati tilalom az EU-ban. Ám most felgyorsulhat a folyamat.
aug. 7
12:54
Zelenszkij: Oroszország fél az ukrán légvédelemtől (HírTV)
A szaúd-arábiai kétnapos béketárgyaláson több megoldás is az asztalra került, bár Oroszország nem képviseltette magát a találkozón. Közben az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal indított támadásokat, Ukrajna pedig kazettás bombákat vetett be egy Donyecki célpont ellen.
aug. 7
12:54
Egyre több elektromos autó kerül eladásra Németországban is (Alternatív Energia)
Júliusban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban, és ezen belül emelkedett a teljesen elektromos autók részaránya is a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt pénteki jelentése alapján.
aug. 7
12:54
Rendkívüli munkavégzés: elrendelési szabályok, díjazás (Adózóna)
Milyen előírásokra kell ügyelni a rendkívüli munkavégzés elrendelése kapcsán? Hogyan díjazható ez a munka? Ismertetjük.
aug. 7
12:54
Suzuki Ignis 1.2 AllGrip teszt - Mérséklődő lendület (Auto Pult)
A kisautók és a mini méretkategória válsága ellenére a Suzuki továbbra is ezekben a szegmensekben kíván jelentős teret képviselni, ráadásul a japánok szinte minden modellben rendelkeznek már mild, azaz könnyű hibrid hajtáslánccal. Az itt még „csak” 12 V-os megoldású benzines-elektromos hajtásláncú Ignis ezúttal legfrissebb formájában, összkerékhajt
aug. 7
12:54
Baj van a szomszédban a sok eső miatt (ATV)
Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas Tátrában pedig ki is öntött több patak, ezért számos turistaösvény járhatatlanná vált - jelentették a szlovák hatóságok hétfőn.
aug. 7
12:54
Egy jelentés szerint kötelességszegést követett el az ausztrál ügyész, aki a parlamenti szexuális botrány ügyében járt el (444.hu)
Az ügyész időnként elvesztette az objektivitását.
aug. 7
12:54
Hatékony a román kormányintézkedés: nagyot zuhantak az élelmiszerárak (vg.hu)
Egyes termékek ára akár a felére is eshetett az intézkedéseknek köszönhetően.
aug. 7
12:54
Másfél napba telt kimenteni valakit az Atlanti-óceánból, csaknem húsz kilométerre volt a parttól (Magyar Nemzet)
Horgászni akart, de nem biztos, hogy így gondolta.
aug. 7
12:54
Egy felhasználó szerint feltörték a Ledger hidegtárcáját (BitcoinBázis)
Egy magát megnevezni nem kívánó felhasználó nemrégiben megosztott egy videót a YouTube-on arról, hogy hogyan törték fel a Ledger hidegtárcáját
aug. 7
12:54
Mindenkinek tátva maradt a szája, amikor meglátták Gáspár Győzőt - így közlekedett a városban (naphire.hu)
Nagyon ritka autót vezetett.

Keresés