A napenergia-termelés jelentős növekedése Dél-Európában vezető szerepet játszott az energiaellátásban az elmúlt hetek hőhullámai alatt, amikor a hőmérséklet rekordokat döntött, és példátlanul nagy igény mutatkozott a légkondicionálás iránt - számolt be a Reuters.
A Santiago Abascal vezette Vox anélkül is támogatja a választásokon győztes Néppártot (PP), hogy helyet kérne magának a spanyol kormányban. Így akadályozná meg az újabb baloldali kormány megalakulását.
Tombol a madárinfluenza-járvány Brazíliában, a fertőzés már elérte az ország legnagyobb baromfitermelő régióit is. Brazília a világ legnagyobb baromfiexportőre, ahonnan évente több százezer tonna hús érkezik az Európai Unióba.
„Amennyiben a GVH álláspontja kerekedik felül, úgy az engedékenységben részt vevő vállalkozások inkább tartózkodni fognak attól, hogy jogorvoslattal éljenek.”
Frontok jöttek-mentek a nyaralási szezon csúcsán, és most sincs épp túl jó idő, hűvös van, mintha ősz lenne, fúj a szél és lóg az eső lába, már ahol nem esik éppen.
Politikai elnyomásról, kisebbségek elleni uszításról és irodalmi cenzúráról is ír Demeter Szilárd most megjelent, A valahol szabadsága című könyvében. A kötetből kiderül, hogy Demeter nagyon érzékeny a társadalmi problémákra, de csak addig, amíg őt nyomják el, nem ő másokat.
A hétvégén több piliscsabai lakos panaszkodott rosszullétre az Aldiban vásárolt saját márkás tej elfogyasztása után. A Nébih közölte, hogy a német hátterű kiskereskedelmi vállalat saját hatáskörében kivonta a forgalomból a terméket - tudta meg a hvg.hu.
A Zyntern.com idei felmérése szerint a pályakezdők körében a Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy a fiatalok közel fele tervez külföldön elhelyezkedni a következő öt évben belül, így nem
A távozó főszerkesztő szerint a fejlemény feladása annak a küzdelmének, hogy a jelenlegi városvezetés tartani tudja magát ahhoz a választási ígéretéhez, hogy Szentendrén független városi lap működjön. Pályázattal máris keresik az utódját.
Aki olyanokat mond, hogy Finnország rendkívül elmaradott ország volt a II. világháborúi végéig, aztán volt valami oktatási csodareform, ami elhozta a Kánaánt, az hülye.
Jönnek és jönnek és jönnek a véleményterroristák. Egy szűk, a liberális eszmebuborékban úszkáló, önmagukat haladó szelleműnek kikiáltó kisebbség képviselői.
A svájci központú európai energetikai cégcsoport, a MET bejelentette, hogy belép a francia piacra lyoni székhelyű leányvállalatán, a MET France-on keresztül. Az Antargaz a MET-et bízta meg, hogy 2023. október elsejétől átvegye a villamosenergia- és földgázfogyasztói portfólióját.
Kína új dokumentumfilmet adott ki hadseregének felkészüléséről egy Tajvan elleni esetleges támadásra, melyben a bemutatott katonák ígéretet tesznek, hogy szükség esetén akár az életüket is feláldozzák a harcok során.
Romániában csökkent egyes alapélelmiszerek átlagos fogyasztói ára, amióta hatályba lépett az árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet - közölte hétfőn a versenytanács.