2023. augusztus 6. vasárnap

aug. 6
15:24
Segítünk, hogyan készíts bomba fotókat a nyaralásodon, telefonnal (Glamour)
Egész évben a nyaralást tervezed, számolod vissza a napokat, és mikor ott vagy, szeretnéd megörökíteni minden egyes pillanatát, hogy az őszi és téli napokon tudj mit nézegetni és feltöltődni? Szeretnél olyan fotókat megosztani, ami miatt a munkatársaid és ismerőseid is irigykedhetnek? A jó hír az, hogy ma már ehhez nem kell méregdrága fényképezőgép
aug. 6
15:24
Édesanyja szerint nem öngyilkosság miatt halt meg az Eufória fiatal sztárja (SzMo)
Angus Cloud korábban nyíltan beszélt mentális problémáiról. Arról is terjedtek pletykák, hogy a színész képtelen volt feldolgozni édesapja halálát.
aug. 6
15:24
Megszületett Hosszú Katinka kislánya (Magyar Hírlap)
Facebook posztban osztotta meg örömét.
aug. 6
15:24
Ferenc pápa bejelentette a következő Ifjúsági Világtalálkozó helyszínét (Demokrata)
A misén az egyházfő arra buzdította a fiatalokat, ne féljenek a kudarctól és kövessék bátran álmaikat.
aug. 6
15:24
Halálos baleset történt a Veszprém Rallyn (Telex)
Nemes Csaba autója fának csapódott, a pilóta a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A navigátort kórházba szállították.
aug. 6
15:27
Bevetésre indulnak a magyar Honvédség helikopterei egy szomszédos országban (Menedzsment Fórum)
A honvédelmi miniszter tett bejelentést a drámai helyzetre reagálva.
aug. 6
15:30
Drámai részletek az Eufória sztárjának haláláról: megszólalt az édesanyja (Blikk)
Angus Cloud halála előtti este édesanyja még magához ölelte, abban a reményben, hogy másnap találkoznak.
aug. 6
15:30
Időjárás: az eső megy, a szél marad (Agroinform)
Holnap még lehetnek erős széllökések.
aug. 6
15:30
"A világ csodája" - Megszületett Hosszú Katinka kisbabája, különleges nevet kapott (Ripost)
Tündéri kisbabát hozott a világra Hosszú Katinka.
aug. 6
15:30
Elegük van a légiutas-kísérőknek ebből a nassolnivalóból: ki akarják tiltani a repülőkből (Life)
A légiutas-kísérők meg akarják tiltani az embereknek, hogy egy népszerű nassolnivalót fogyasszanak a repülőgépen.
aug. 6
15:30
Edzője majdnem megvakította egy golflabdával az F1 japán pilótáját (Racing)
Egyetlen felelőtlen mozdulattal olyan sérülést okozott neki, ami akár maradandó károsodással is járhatott volna.
aug. 6
15:30
Terrorizmus: ISIS-hez köthető kriptotárcát azonosítottak (BitcoinBázis)
2023. július 31-én az Amerikai Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) több olyan személyt és szervezetet szankcionált, akik kapcsolatban
aug. 6
15:36
Megszületett Hosszú Katinka kislánya, elárulták a nevét is (Infostart)
Hosszú Katinka és férje, Gelencsér Máté március közepén jelentette be, hogy első közös gyermeküket várják.
aug. 6
15:36
A Magyar Honvédség is felajánlotta a segítségét Szlovéniának (ATV)
A honvédelmi miniszter szlovén kollégájával, Marjan Sareccel folytatott egyeztetését követően bejelentette, hogy a Magyar Honvédség helikopterei indulnak Szlovéniába a mentési munkálatok támogatására.
aug. 6
15:36
Elárulta a rocklegenda lánya, hogy miért rejtegette babapocakját (hirado.hu)
Kelly Osbourne terhessége mind a kilenc hónapjában bujkált, mert attól félt, hogy az emberek megszégyenítik a változó teste miatt, és kövérnek nevezik.
aug. 6
15:36
OVF: Egyre több víz érkezik a Murán, a Dráván és a Sajón; további vízügyeseket kell átvezényelni (hirado.hu)
24 órában dolgoznak a Mura és a Rába mentén, és a vártnál több csapadék hullott a Sajó vízrendszerén is.
aug. 6
15:36
Szuperudvariasok kvíze, már 5 jó válasszal is helyet foglalhatnál a brit királyi asztalnál (Promotions)
Vajon hány udvariassági szabályt ismersz és mik azok, amiket még te is rosszul tudsz?
aug. 6
15:36
Ingatlanmogulnak is elmehetne Barbie (Magyar Hírlap)
A Barbie-láz egyértelműen kézzelfogható világszerte.
aug. 6
15:42
Megszületett Hosszú Katinka gyermeke (ATV)
Hosszú Katinka a közösségi oldalán tette közzé az örömhírt: megszületett az első gyermeke.
aug. 6
15:42
Megszületett Hosszú Katinka kislánya (m4sport.hu)
A háromszoros olimpiai bajnok úszó a közösségi oldalán jelentette be a kis Kamilla érkezését.
aug. 6
15:42
Óriási változás egyetlen lépésben: ha csak egy szabályt fogadsz meg a lakberendezés területén, ez legyen az (Femcafe)
Nem kell feltétlenül szakembert hívnunk, ha az otthonunk berendezésénél a tökéletes összhang és harmónia elérése a cél. Egy megfelelő fókuszpont elhelyezése ugyanis önmagában óriási változást hozhat.
aug. 6
15:42
Szlovéniai ítéletidő: a Magyar Honvédség helikopterei is segítenek a mentésben (SzMo)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentése szerint Magyarország az özönvízszerű esőzés utáni áradásokkal kapcsolatos mentési munkálatokban nyújt segítséget nyugati szomszédunknak.
aug. 6
15:42
Megszületett Hosszú Katinka kislánya (Mandiner)
Közösségi oldalán jelentette be az örömhírt a sportoló.
aug. 6
15:45
Megszületett Hosszú Katinka kislánya (Blikk)
Világra jött Hosszú Katinka kislánya.
aug. 6
15:45
A BOE: 5,25 százalékra emelték az alapkamatot (TőzsdeFórum)
A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 5,00 százalékról 5,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank kilenctagú monetáris tanácsa a  bejelentés szerint háromféleképpen szavazott. Hatan voksoltak a Bank of England kormányzója, Andrew Bailey által előterjesztett, 25 bázispontos emelésről szóló javaslatr
aug. 6
15:47
Nyugdíjasok figyelem! Így bízhatunk magunkban (TőzsdeFórum)
Egyre többen veszik kezükbe jövőjüket és teszik meg az első lépéseket az öngondoskodás felé – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár friss statisztikáiból. Növekedtek a befizetések, az igénybe vett adó-visszatérítések összege, valamint közel 8700 új belépővel immár több mint 261 ezer tagot számlál Magyarország legnagyobb nyugdíjpénztár. Minél előbb, annál
aug. 6
15:48
Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9 megbukik rajta (Metropol)
Most mutasd meg, mennyire vagy képben!
aug. 6
15:48
Polgármester: Moszkva felé tartó drónt semmisített meg az orosz légvédelem (hirado.hu)
A moszkvai elöljáró szerint „az áttörési kísérlet” közép-európai idő szerint délelőtt tíz óra után történt.
aug. 6
15:48
Több száz embert kellett kitelepíteni Ausztriában és Szlovéniában az áradások miatt (444.hu)
Alsóbeszterce mellett egy gát is átszakadt.
aug. 6
15:48
Buszos áfa: nincs megoldás, továbbra is terítéken az egyik legfontosabb kérdés (vg.hu)
Legalább a gyermekszállító buszok kaphatnának kedvezményt.
aug. 6
15:48
Megszületett Hosszú Katinka kislánya (SzMo)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő maga jelentette be az örömhírt közösségi oldalán.
aug. 6
15:48
Will Smith beismerte, hogy túl messzire ment a legutóbbi filmjében (Mafab)
Will Smith (legutóbbi filmei a galériánkban) Kevin Hart Hart to Heart című műsorában való szereplése során megosztotta, hogy milyen hatással volt rá az Emancipáció című filmben játszott szerepe, melyben egy rabszolgát alakított.
aug. 6
15:48
Ausztráliában már két cég is foglalkozik Toyota Hiluxok elektromossá alakításával (Autószektor)
Ausztrália legkeresettebb pickupjai közül egyik sem rendelkezik gyárilag elektromos változattal, annak ellenére, hogy – különösen a bányászati ágazatban – egyre nagyobb a kereslet az ilyen kishaszonjárművek iránt. Ennek hatására nemrég két ausztrál vállalatot is alapítottak arra, hogy meglévő dízelmotoros Toyota Hiluxokat alakítsanak át villanyautó
aug. 6
15:48
„Bámulatos” videóval jelentkezett Varga Judit, csak egy valamit elfelejtett benne megemlíteni (Nyugati Fény)
Pont a lényeg maradt le.
aug. 6
15:51
Soha nem látott árhullám közeledik az egyik magyar folyón - átvezénylik az árvízvédelmiseket is (Menedzsment Fórum)
Van, ahol már tetőzött az árhullám, de van ahol még emelkedik a víz, és ki tudja, hol áll meg.
aug. 6
15:54
Tragédia a Veszprém-ralin, elhunyt az egyik versenyző (Infostart)
Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát - közölték a szervezők.
aug. 6
15:54
Ferenc pápa elárulta, hogy mikor és hol lesz a következő Ifjúsági Világtalálkozó (HírTV)
Bátorságra biztatta a fiatalokat Ferenc pápa vasárnap Lisszabonban, ahol a katolikus Ifjúsági Világtalálkozó keretében celebrált vasárnapi misét.
aug. 6
15:54
Autósok, figyelem: erre a kárra nem fizet a biztosító, így még elkerülheted a vaskos szervizszámlát (Pénzcentrum)
Legutóbb július végén volt komoly jégverés Magyarországon, Szabolcs megyében a teniszlabda méretű jég több száz ingatlanban és szabadban álló járműben okozott kárt. A biztosítók figyelmeztetnek, hogy a kötelező biztosítás nem véd a jégkárok ellen. A legbiztosabb természetesen az, ha fedett garázsban tároljuk a kocsinkat, de annak sem kell aggódni,
aug. 6
15:54
7 napos időjárás-előrejelzés: csak lassan tér vissza a nyár (Agroinform)
Hétvégén ismét kánikulával számolhatunk.
aug. 6
15:54
Felkerült az ukrán címer a kijevi Szülőföld emlékműre (hirado.hu)
Az ukrán háromágú szigonyt reggel helyezték el a hatalmas nőalakot formázó acélszobor kezében tartott 13 méter magas és 8 méter széles pajzson.
aug. 6
15:54
Tudományos szenzáció: Manipulálták a muslica génjeit, ez lett belőle (Ripost)
Szűznemzésre is képessé váltak ezek a legyek.
aug. 6
15:54
„Filmekbe és sorozatokba is hívnak” – kaszkadőrként is dolgozik az Eb-győztes cselgáncsos (m4sport.hu)
Sokat változott a cselgáncs az elmúlt években a négy világbajnoki éremmel és egy Európa-bajnoki címmel visszavonult Mészáros Anett szerint, akinek nagyot fordult az élete az élsport óta.
aug. 6
15:54
Veszélyben a kkv-k – egyre fájóbb az infláció (MMonline)
Egyre nagyobb nehézséget okoz a kereslethiány, a cégek negyedének veszélyezteti a működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményéből. Az infláció és a magas energiaköltségek még ennél is több vállalkozást hátráltattak az elmúlt fél évben, miközben a szakember- és az alapanyaghiány már kevésbé van jelen a mindennapo
aug. 6
15:54
A magyar tudós, aki feltalálta hidrogénbombát és támogatta az atomfegyvereket (Helló Magyar)
Teller Ede különös személy és rendkívüli elme volt. Míg mindenki más ellenezte az atomfegyvereket ő támogatta és fejlesztette a technológiát.
aug. 6
15:54
Száz év után újra lehet majd fürödni a Szajnában (Telex)
A 2024-es párizsi olimpia egyik főszereplője a városon átívelő folyó lesz, amit úgy kitakarítottak, hogy senkinek se jelentsen egészségügyi kockázatot. Az olimpia egyik tervezett örökségeként három új strand is nyílik majd Párizsban, ahol a patkányokat azért továbbra is figyelik. De nem csak ezért fontos a víz tisztasága: a halak és más élőlények i
aug. 6
15:54
Megszületett Hosszú Katinka gyereke, Kamília (Telex)
A Kamília név elsőre furcsának tűnhet, fontos, hogy ne keverjük össze a Kamillával.
aug. 6
16:00
Szivárog a Barátság kőolajvezeték Lengyelországban (HírTV)
Szivárog a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának egyik szála az északnyugat-lengyelországi Chodecz községnél, a helyszínen megkezdték a hiba javítását - közölte vasárnap a Pern lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
aug. 6
16:00
A balti államok megállapodtak, hogy lekapcsolódnak az orosz villamosenergia-hálózatról (Magyar Hírlap)
Észtország, Lettország és Litvánia miniszterelnökei csütörtökön közös nyilatkozatot írtak alá.
aug. 6
16:00
Az Orbán-kormány prominensei egy laposföldhívővel barátkoznak (Mandiner)
Ezek után csodálkozol azon a szellemi nívón, ahol a Fidesz van?
aug. 6
16:00
Az ország több részén még mindig akadozik az áram- és kábelszolgáltatás (Telex)
A viharkárok elsősorban a Balatonnál, Budapest és Miskolc környékén okoztak problémát a hazai távközlési vállalatok szolgáltatásaiban.

Keresés