2023. augusztus 4. péntek

aug. 4
5:15
Egy éve kínozza a fájdalom Növényi Norbertet: „Ez egy komoly sérülés, ami miatt mások tolószékbe kerülnek” (Blikk)
Egy éve folyamatos fájdalom kínozza Növényi Norbert, aki egy forgatáson olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a gerincét, és csak kevésen múlt, hogy nem bénult le. Az egykori olimpikon azóta az edzésein sem tud úgy mozogni, mint korábban.
aug. 4
5:15
Otp Romania: továbbra is eladó a menyasszony (Magyar Nemzet)
Már csak két kérő maradt versenyben az Otp Bank romániai érdekeltségének megvásárlásáért.
aug. 4
5:17
Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik (Magyar Nemzet)
Kalmár Ferenc: A történelemtanítás lehet a kulcs a megbékéléshez
aug. 4
5:18
Brutális energiaárak - önkormányzati pályázatok segítenek (ProfitLine)
Elszálló energiaárak: energetikai beruházásokkal vészelhető át a nehéz időszak. A kisvállalkozások több mint felének jelentősen nőttek az energiabeszerzési költségei az elmúlt egy évben, a következő esztendőre vonatkozóan pedig 60 százalékuk további áremelkedést prognosztizál – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) megbízásából ké
aug. 4
5:18
Hiába tiltakoznak a dombóváriak a védett fák kivágása ellen, gyökerestől tépik ki azokat a munkások (ATV)
A polgármester szerint nem kiirtják a fákat, hanem csak cserélik, mivel új vízelvezetőt, kocsibejárókat és parkolókat kapnak a helyiek. Az önkormányzat jogszabályt is módosított, hogy a védett fákat eltüntethessék.
aug. 4
5:18
A zene fővárosába költözik az IndyCar szezonzárója (USAracing)
Az Ntt IndyCar Series hivatalosan bejelentette, hogy újabb három esztendőre meghosszabbította szerződését Nashville-lel, aminek révén...
aug. 4
5:21
Sok napsütés, de még több eső várható főleg a hétvégén - időjárás-jelentés (Infostart)
Több hullámban érkezik eső, zápor, zivatar a hétvégén, a zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
aug. 4
5:21
Elfelejtett melltartót venni a csinos modell – rengeteg fotó készült róla (BorsOnline)
Nina Serebrova tudja, hogy szerezhet rajongókat az Instán.
aug. 4
5:21
Hídsors (Magyar Nemzet)
Ezúttal a kétségbeejtő Karácsony Gergely fog bazsalyogni a kamerák előtt.
aug. 4
5:21
A zene fővárosába költözik az IndyCar szezonzárója (Racing)
Az Ntt IndyCar Series hivatalosan bejelentette, hogy újabb három esztendőre meghosszabbította szerződését Nashville-lel, aminek révén...
aug. 4
5:21
Új kongresszusi „ufó-dokumentumok”: az oroszok is lőttek idegen légieszközökre (naphire.hu)
Megdöbbentő dokumentumok birtokába jutott a Fox News, amelyek szerint orosz vadászgépek egy alkalommal tűzpárbajba keveredtek azonosítatlan légi eszközökkel, és ez kis híján a harmadik világháború kitörését okozta.
aug. 4
5:24
Ekkortól indulhatnak újra a napelemes csatlakozások a hálózatra (Alternatív Energia)
Október 1-jétől újra engedélyezik egyes körzetekben a háztartási napelemek hálózati áram visszatáplálását, de 2024 végéig meg kell szüntetni a napelem-moratóriumot az Európai Unióval tett vállalás miatt, mivel az ágazatban sokan veszítették el a munkájukat.
aug. 4
5:27
Európa legnagyobb tokhalát fogta ki az egri lány (Life)
Felköthetik a nadrágot a férfi horgászok! Az új európai pecarekorddal – lapátorrú tokhalban legalábbis – már egy egri lány, Lubai Nikolett büszkélkedhet.
aug. 4
5:27
Jézus is megmerítkezett a Balatonban, lába nyomát azóta Zamárdi egy titkos szeglete rejti (Promotions)
Jézus is megmerítkezett a Balatonban, lába nyomát azóta Zamárdi egy titkos szeglete rejti
aug. 4
5:27
Nyaralás közben megnő a balesetek száma (Magyar Hírlap)
Vállficam, csonttörés, térd- és bokaszalag sérülés a leggyakoribb.
aug. 4
5:27
Edox CO-1 Chronograph már titánból is! (Kronometer)
Robosztus, magas nyomásállósággal rendelkező óráknak természetes velejárója a nagy méret, amihez általában jelentős súly is társul. Valaki szereti ha húzza a csuklóját egy búváróra, a többieknek meg ott a titán.…
aug. 4
5:27
Háború Ukrajnában: hogyan jutottunk idáig? – Hruscsov „ajándéka” (1. rész) (Magyar Nemzet)
A Krím félsziget Ukrajnának történő átadása mögött komoly gyakorlati megfontolások álltak.
aug. 4
5:27
Egy gyümölcs, ami jótékony hatással van az időskori betegségekre (Magyar Mezőgazdaság)
Ha ízületi gyulladásban vagy más gyulladásos betegségben szenved, a szamóca gyulladáscsökkentő tulajdonságai miatt egészséges összetevője lehet a napi étrendjének, de ennél komolyabb eredményekre is képes a finom, piros gyümölcs.
aug. 4
5:29
Pressman lehet a felelős az amerikai szigorításért (Magyar Nemzet)
A magyar államigazgatás felsővezetésében is meglepetést okozott a szankció
aug. 4
5:30
Időjárás: 25-30 mm csapadék is hullhat. Mutatjuk, hol lehet felhőszakadás (Agroinform)
Erős hidegfront vonul át felettünk.
aug. 4
5:33
Ezektől a tárgyaktól szabadulj meg a feng shui szerint és rád talál a lelki béke (Femcafe)
Legyen boldogságban és jólétben gazdag életed! Ehhez nincs is másra szükséged, csak egy kis lomtalanításra a feng shui jegyében. Mutatjuk, milyen dolgoktól érdemes megszabadulnod, hogy rád találjon a lelki béke.
aug. 4
5:33
Hunyadi-sorozat: jövőre felszáll a holló (Magyar Nemzet)
A magyar filmszakma eddigi legnagyobb vállalkozásának számító széria egyik utolsó forgatási napján jártunk.
aug. 4
5:33
Eltemették Danikát, édesanyja összeomlott a tömörkényi sírkertben (AC News)
Katolikus szertartás szerint helyezték végső nyugalomra a Tömörkényben tragikus körülmények között elhunyt egyéves Danikát.
aug. 4
5:36
Kamerákat szereltek a Balaton több településére (Infostart)
A rendkívül jó felbontású, kiváló képeket közvetítő térfigyelő kamerák információkat adhatnak többek közt az illegális szemetet a területre beszállító járművekről.
aug. 4
5:36
Tudtad? Veszélyes lehet az alva beszélés, amit legtöbb esetben az alábbi dolog vált ki (Joy)
Előfordult már veled, hogy reggel a párod kicsit furcsán nézve, de kedvesen közölte, hogy álmodban beszéltél? Esetleg te vagy az elszenvedő fél, és rendszeres hallgatója vagy az alvás közbeni monológoknak? De mit is jelent az alva beszélés valójában? Meg kéne ijedni a dologtól, vagy elég csak figyelmen kívül hagyni? Utánajártunk!
aug. 4
5:36
Kényszerítették, hogy a veséjét odaadja? Reagált a vádakra a világhírű szépség barátnője (hirado.hu)
Francia Raisa cáfolja a pletykákat, miszerint nyomást gyakoroltak rá, hogy felajánlja a veséjét Selena Gomeznek.
aug. 4
5:39
A fiatal generáció is alkot a Balaton ihletésében (Magyar Nemzet)
A kortárs festőket idén is megszólította a nyári aukció.
aug. 4
5:45
Medvegyev: A hadművelethez igazítottuk a szerződéses szolgálat kiválasztási rendszerét (Magyar Hírlap)
Sikerült jelentősen növelni a katonák és családjaik szociális védelmét is.
aug. 4
5:45
„Egy ideig mindenkinek nehéz lesz, de ez az iparág nem a máról szól” – interjú a Matild Palace vezérigazgatójával (Forbes)
Interjú a két éve nyitott Matild Palace vezérével Wolfgang Puck „elcsábításának” részleteiről és a budapesti turizmus nehézségeiről.
aug. 4
5:48
A vállalkozások 16 százalékának a működését is ellehetetlenítik az emelkedő energiaköltségek (HR Portál)
A vállalkozók többsége szerint tovább fognak drágulni az energiaköltségek - derül ki a BKIK felméréséből.
aug. 4
5:48
2024 lehet a hazai építőipar mélypontja - Államosításba kezdhet az Orbán-kormány? (ATV)
Az elszálló kamatok és az állami beruházások befagyasztása, kiegészülve az uniós pénzek hiányával hazavágta a teljes magyar építőipart. Róna Péter szerint az Orbán-kormány alappillérének számító szektor került veszélybe, ezért mindent megtesz a megmentéséért, de ehhez egy rossz eszközt választ, az államosítást - hangzott el az ATV Híradó riportjába
aug. 4
5:51
Akkumulátorgyárak: az átlagmagyar aligha nyer ezekkel (Menedzsment Fórum)
A napokban újabb gigaberuházást jelentett be Szijjártó Péter. Bár a kormány a gazdasági előnyöket és az új munkahelyek fontosságát hangoztatja az ide települő akkumulátorgyárak kapcsán, ezek valójában korántsem olyan erősek, mint ahogy azt beállítják. Ráadásul mindezzel szemben óriási támogatások és komoly környezetterhelés rontja ezek egyenlegét.
aug. 4
5:51
Harmincéves ágyak, rossz liftek, sok ápoló a közkórházak tragikus állapota miatt menekül a szakmából (Piac és Profit)
Az egészségügyi dolgozók munkájában a létszámhiány után a nem megfelelő kórházi körülmények okozzák a legnagyobb frusztrációt, közülük is leginkább az ápolók szenvednek a sokszor mostoha állapotok következményeitől: a jelentős pluszmunkától és a betegek, hozzátartozók panaszaitól, szemrehányásaitól – derül ki egy friss, országos, az egészségügyi do
aug. 4
5:51
Szokatlan támadás érte a fürdőzőket Horvátországban - videó is készült (Infostart)
Fürdőzőkre támadó teknősökről számolt be a horvát sajtó a napokban, amikor a dalmáciai Ciovo szigeténél előbb egy nőt harapott meg egy állat, néhány nappal később pedig egy férfi számolt be arról, hogy alig tudott elmenekülni egy agresszív hüllő elől.
aug. 4
5:51
„A fejemhez tartotta a fegyvert” – ámokfutó lövöldöző támadt Eszterre Zalaegerszegen (BorsOnline)
Az áldozatnak azóta is cafatokban lógnak az idegei.
aug. 4
5:51
Mégsem olcsó sport a futás (MMonline)
Újra nő a futókedv Magyarországon, a futók száma és a futással töltött idő is növekedett az elmúlt egy évben az NN Biztosító friss felmérése szerint. A legtöbben azért választják a futást, mert ez a legegyszerűbb módja a testmozgásnak, amely hozzájárul a testi és lelki egészség, a fittség megőrzéséhez. Eközben azonban még egy hobbifutó is súlyos
aug. 4
5:51
Gyenge lábakon állnak a Trump ellen felhozott vádak (Magyar Nemzet)
Bűncselekmény-e, ha egy választási küzdelemben hamis állítás hangzik el?
aug. 4
5:51
Brutális vihar jön ma: már csak óráink vannak hátra, 5 centis jég és szélroham is lesz (naphire.hu)
Az egész országra kiadták a riasztást, 11 vármegyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarveszély miatt.
aug. 4
5:57
„Nincs helyed Greta Gerwig forgatásán, ha seggfej vagy” (WMN)
Milyen szokatlan csapatépítővel készült a Barbie forgatására? Milyen ember rendezőként? Mi lesz a következő filmje? Hogyan inspirálták a szülei? Krajnyik Cinti átfogó születésnapi köszöntője
aug. 4
5:57
Így védhető ki a cégek legnagyobb augusztusi félelme (KKV Magazin)
A cégek életében az augusztus az egyik legnagyobb kihívást jelentő hónap minden évben, mert a nyáron belül is ilyenkor megy a legtöbb munkavállaló szabadságra. Dienes Martin, a Dma ponthu Kft. cégfejlesztési mentora, elmondta, az átmeneti munkaerőhiány jelentős terhet róhat a vállalatok működésére, de megfelelő stratégiával és tervezéssel elérhető,
aug. 4
5:57
Bevállalnál egy éjszakát ebben a hotelben? Egyedül biztos, hogy nem fogsz aludni (Promotions)
Egy angliai hotelben egyre furcsább jelenségekre lettek figyelmesek a vendégek, többen is jelezték, hogy úgy érzik, nincsenek egyedül.
aug. 4
5:57
Bajban az e-kereskedelem (Mínuszos)
mínuszos.hu - Élet és Informatika
aug. 4
5:57
Az Airbus növeli az együttműködést egy műholdas IoT-céggel (newtechnology.hu)
Az Astrocast, az egyik vezető műholdas IoT-üzemeltető nemrég bejelentette, hogy új partneri megállapodást írt alá az Airbus Defence and Space vállalattal. Ez egy meglévő üzleti kapcsolat kiterjesztését jelenti a műholdas tárgyak internete (SatIoT) technológia képességeinek bővítése érdekében. A partnerség lehetővé teszi az Astrocast számára, hogy t
aug. 4
5:57
Egyre több figyelem irányul a korai búzafajtákra (Agrárágazat)
Kiváló termőképesség, termésbiztonság és betegség-ellenállóság – az újgenerációs hibridekkel szintet lép az agrárium.
aug. 4
5:57
Dodge Durango – Csúcsváltozat 717 lóerővel (GépMax)
A végsebessége 290 km/h, és a vontatási képesség: 8700 fontos, azaz közel négy tonnás utánfutót lehet mögé kötni.
aug. 4
5:57
A magyar piacon nem titkolózhat egy mézkeverék (Mezőhír)
Hazánk nemzeti hatáskörben szigorította az uniós előírásokat.
aug. 4
5:57
Az amerikai újságírók aggódnak a sajtószabadság miatt, most már mi is értjük, miről beszélnek (Magyar Nemzet)
Az amerikai vezető tisztségviselők nem győzik követelni a szabad sajtót a világban, de ők bármikor gyáván beleavatkoznak a szerkesztőségek életébe.
aug. 4
5:57
Ismeretlen emberfajt találtak Kínában (Helló Magyar)
Jó eséllyel egy új emberfajt fedeztek fel a kutatók, mely viseli a Homo erectus, a gyenyiszovai ember és a Homo sapiens jegyeit is.
aug. 4
5:57
Kevés volt az ágyban, kalapáccsal ölt az angyalföldi gyilkos (AC News)
Leszólta a szexuális teljesítményét, megalázta Petra az angyalföldi gyilkost, aki ezért gerjedt féktelen haragra.
aug. 4
5:59
A fémipar legújabb technológiáinak helyszíne (newtechnology.hu)
Az EMO Hannover világelső fémipari kiállítását 2023 őszén, szeptember 18-23-án rendezik meg. A nemzetközi szinten vezető szakmai rendezvény a magyar vállalatok számára kiemelkedő fontossággal bír. A legutóbbi, 2019-ben Hannoverben tartott EMO-ra 750 hazai szakember utazott ki, globálisan pedig összesen 120000 látogató 149 országból vett részt a sza

Keresés