Augusztusban érezhetően javultak a magyar lakossági és üzleti várakozások, így a GKI konjunktúraindexe öthavi csúcsára jutott fel. Az év nyolcadik hónapjában a cégek viszonylag kedvező foglalkoztatási és áremelési szándékai érdemben nem változtak júliushoz képest.A GKI üzleti bizalmi index – július után – augusztusban is szerény mértékben emelkedet
A Magyar Kertörökség Alapítvány kuratóriumában helyet kapott Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és a Rose d'Or luxusjachtot tulajdonló cég vezetője is.
A magyar felnőtt lakosság egyötöde albérletben lakik, 7 százalék pedig a közeljövőben tervezi, hogy odaköltözik. A megkérdezettek közel fele párban osztozik a lakáson, közel harmaduk pedig kettő vagy még ennél is több társbérlővel él együtt – derült ki az OTP Bank friss felméréséből, amely arra is rávilágított, hogy a válaszadók 77 százalékánál fel
Putyint nem fogják megbuktatni, a Nyugat a III. világháborút kockáztatja, a béke Amerikán múlik, de ott a jogállamnak lassan lőttek, bezzeg nálunk. Nagy világmegfejtések a Karmelita teraszáról.
Elszabadult kedden egy oroszlán a dél-pakisztáni Karacsi városának főútján két órán keresztül pánikot okozva a csúcsforgalomban, míg ismét be tudták fogni - közölte a helyi rendőrség.
A rendőrök korábban félpályán engedték a forgalmat, a műszaki mentés idejére azonban teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, amelyet a munkák előrehaladtával fokozatosan tesznek majd szabaddá. Baleset történt a 26-os főúton, Sajóecseg térségében is, a Miskolc felé vezető oldalon egy kamion szalagkorlátnak, majd villanyoszlopnak ütközö
A Biden-kormány közzétette annak a 10 vényköteles gyógyszernek a listáját, amelyekkel kapcsolatban a 66 millió amerikai egészségügyi ellátását fedező Medicare ártárgyalásokat fog folytatni. A készítmények új ára 2026-ban lép hatályba, a program célja, hogy 2031-ig évente 25 milliárd dollárral csökkenjen a gyógyszerekre kifizetett összeg, írja a Reu
Tucker Carlson két év után készített újra interjút Orbán Viktorral, ami most megjelent a miniszterelnök Youtube csatornáján. Szó esett a háborúról, Oroszoroszágról és Ukrajnáról, az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország viszonyáról, illetve a magyar nemzet küldetéséről is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A globális gazdasági nehézségek időszakában egyre több vállalkozó szembesül azzal, hogy partnerei nem, vagy csak jelentős késedelemmel fizetik ki a számláikat. Magyarországon évente közel félmillió követeléskezelési ügy jut el jogi szakaszba. "Amikor elkezdtünk gondolkodni az új szolgáltatásunkon, akkor már nem egy távoli, bizonytalan negatív jós
Kellemetlen meglepetésben lehet részed, ha mostanában a Korean Airlines repülőgépeivel utazol: könnyen előfordulhat, hogy beszállás előtt arra kérnek majd, hogy állj rá egy mérlegre.
Akár szabadságról van szó, akár munkaidőn kívüli pihenésről, nem teljesen szakadtunk el a munkáltatótól, sőt a munkajog pontosan megfogalmazza azokat a jogszabályi kötelezettségeket, amelyeknek még ilyenkor is eleget kell tennünk.
Günter Griesmayr, az Agrarmarkt Austria (AMA) vezérigazgatója, a hagyományos betakarítási körképet adó sajtótájékoztatón ismertette, hogy a kiszámíthatatlan időjárás és a klímaváltozás kihívásai ellenére az osztrák gazdák átlagon felüli gabonatermést produkáltak.
Hiába is szépítjük, az állami egészségügy köztudottan nehézségekkel küzd, ezzel magyarázható, hogy a magyarok kétharmada inkább magánegészségügyi szolgáltatást vesz igénybe. Az EY tanácsadó iroda tavaly közzétett kutatása szerint a döntés hátterében elsősorban olyan tényezők állnak, mint például a belátható időpontok, a pontosság és az emberi bánás
A világ egyik legrangosabb borversenyén csaknem 840 tétel közül választották Magyarország legjobb vörösborának a villányi Bodor Borászat 2016-os Cabernet Sauvignonját. Bodor Bence borász szerint ismét fel kell hívni a figyelmet arra, mekkora élvezeti és gasztronómiai értéket képviselnek a villányi borvidékről származó vörösborok és rozék.
Tegnap egy jelentősebb felpattanást láttunk a tőzsdéken, főleg az USA-ban, miután kedvező makroadatok érkeztek az Egyesült Államokból. Egyrészt a Conference Board fogyasztói hangulatindexe váratlanul nagyot esett augusztusban, amiben a befektetők a gazdaság gyengélkedését látják. Emellett a friss adatok alapján júliusban az USA-ban a harmadik egymá
A webshopok mára a gazdaságban és az emberek hétköznapi életében is fontos szereplőkké váltak. A HelloVidék most három, a webshopok világát jól ismerő szakembert kérdezett meg arról, eddig hogyan alakult 2023, mik voltak az idei év legfontosabb kihívásai és lehetőségei?
Ha valaki Magyarországon az ivóvízfogyasztáson a lehető legnagyobb megtakarítást akarja elérni, akkor neki jelenleg mindenképpen a szűrt csapvizet kell fogyasztania a palackozott ásványvíz helyett.
Bár az utóbbi években egyre több nő választ valamilyen informatikai szakmát, a programozóknak még mindig kevesebb mint a húsz százaléka nő. Több kutatás is vizsgálta, hogy vajon mi állhat ennek a hátterében: különbség lehet a kognitív képességeink között, vagy a neveltetés állhat a háttérben? Ezt a témát jártuk körbe Dr. Yang Győzővel, a Nyelvtudom
Erősödött a forint az MNB Monetáris Tanácsának újabb kamatcsökkentése után, így lassan a 380-as szintet támadhatja a magyar deviza. Kérdés, hogy kitart-e ez az erő, a jegybank döntése után megint elsősorban a nemzetközi hangulat döntheti el az irányt.
A magyar felnőtt lakosság egyötöde albérletben lakik, döntő többség pedig másokkal osztozik a lakáson, így többen állják a költségeket – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. Az OTP MobilBank Számlabontó funkciójával néhány kattintással, fizetési kérelem formájában lehet szétosztani az összeget annyi felé, ahány felé szeretnénk – adta hírül a p
A magyar ingatlanpiacon 30 ezer forinttól 3 millió forintig terjed az ingatlanok négyzetméterára országos viszonylatban a Duna House adatai szerint, az első félévben a fővárosban az ingatlanok majdnem fele 1 millió forint feletti áron talált vevőre.