2023. augusztus 29. kedd

aug. 29
13:18
Aszódi Attila: a békési földrengések miatt sürgős vizsgálatokra van szükség (Infostart)
A Szarvas-Kondoros-Mezőberény-Gyomaendrőd települések által bezárt négyszögben egy hét alatt 99 földrengés pattant ki. Ebből vont le következtetéseket a Műegyetem TTK dékánja.
aug. 29
13:18
Az idei első hurrikánra készülnek Floridában (HírTV)
Közelgő hurrikán miatt hirdetett veszélyhelyzetet Florida nagy részére az állam kormányzója.
aug. 29
13:18
Menekülnie kellett az adás során Polgár Tündének és férjének (Metropol)
Nem várt esemény szólt közbe.
aug. 29
13:18
Milliókat adhatnának a bankok az ügyfeleknek a kamatváltás bevezetésével (ProfitLine)
A jelenlegi magas kamatszintek távol tartják a hitelfelvevőket, akik nem akarnak a mostani rekordközeli kamatok miatt 10-20 évig magas törlesztőrészletet fizetni. A BiztosDöntés.hu szerint alternatíva lehet az 5 éves fix konstrukciók választása, de még jobb megoldást hozhatna, ha minden bank bevezetné a futamidő alatt legalább egyszeri díj- és költ
aug. 29
13:21
Már 11 ember meghalt: Gyilkos baktériumra bukkantak egy lengyel város ivóvízhálózatában (ATV)
Már az ország kémelhárító ügynöksége is vizsgálódik az ügyben.
aug. 29
13:21
Sofőr nélküli taxit tesztelnek San Franciscóban (hirado.hu)
Egyelőre csak ellenőrzött tesztelőknek engedélyezik a szolgáltatás használatát.
aug. 29
13:21
Botrány tört ki a Republic zenekari név használata miatt (Ripost)
A Republic névhasználat körüli ellentétnek sosem lesz vége.
aug. 29
13:21
Az ukrán dömping mellett az uniós tervek is bizonytalanná teszik a gabonapiacot (vg.hu)
Korábban az eredetileg zömében tranzitáruként érkező gabona „bentragadt” a magyar piacon.
aug. 29
13:21
"Kezdek beleszeretni..." - megőrülnek a nők a válófélben lévő Krausz Gáborért (BorsOnline)
Akadt olyan is, aki új esélyt kért a sármos sztárséftől...
aug. 29
13:21
Kitépte a közlekedési táblát, majd megtámadta az autósokat egy budapesti férfi (Magyar Hírlap)
Akciója után visszatért a járdára a táblával és súlyzózni kezdett.
aug. 29
13:21
A külhoni magyarság folytonosan támaszkodhat az anyaországra (Demokrata)
Kétmilliárd forint értékben jut támogatás a külhoni magyar szervezeteknek.
aug. 29
13:21
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút Ópusztaszeren (Magyar Nemzet)
A több mint száz évvel ezelőtt kezdődött, Árpád vezér tiszteletére rendezett búcsú hagyománya 2007-ben éledt újjá.
aug. 29
13:21
Fagyival mentette meg édesapja életét a hatéves miskolci kisfiú (AC News)
A kis Noel lélekjelenlétének köszönhetően, az édesapja túlélte a balesetet, melyet a nagy meleg és egy darázscsípés okozott.
aug. 29
13:24
Bahart: Ütemterv szerint halad a új hajók összeszerelése (hirado.hu)
Jelenleg a műszaki munkálatok zajlanak a BAHART siófoki telephelyén.
aug. 29
13:24
Kína végső leszámolást tartana - Itt robbanhat ki a harmadik világháború? (Portfolio)
Talán nem könnyű megérteni, hogy miért olyan fontos a világ számára Tajvan, de ha belegondolunk, hogy milyen problémákat okozott a tavalyi évben a csiphiány - ami a fő exportcikkük -, akkor máris láthatóvá válik a kis sziget jelentősége. Már vannak olyan hangok is, amelyek a harmadik világháború kitörésének legvalószínűbb gócpontjának tartják a Taj
aug. 29
13:27
12 éves szélrekord dőlt meg Magyarországon (Blikk)
A tegnap este hazánkat elérő viharok rendkívül erős széllökéseket is hoztak magukkal, s egy több mint tízéves rekord is megdőlt.
aug. 29
13:27
Jégesővel és erős széllel vágott rendet a hidegfront, több mint 110 helyre riasztották a tűzoltókat (hirado.hu)
A tűzoltókat reggelig több mint 110 helyre riasztották.
aug. 29
13:27
Három újonc és Gulácsi is ott van Marco Rossi szeptemberi keretében (m4sport.hu)
Egy MTK-, és két kecskeméti játékos először készülhet a legjobbakkal.
aug. 29
13:27
Bebizonyosodott: import alkatrészek nélkül is képesek repülni az oroszok (vg.hu)
Számos orosz légitársaság a már forgalomból kivont repülőkből pótolja a szükséges alkatrészeket.
aug. 29
13:27
Irina Shayk és Bradley Cooper között csak úgy izzik a levegő közös nyaralásukon (Glamour)
Brady Cooper és Irina Shayk kapcsolatától hangos a sajtó, senki nem tudja, hogy milyen kapcsolati státuszban állnak egymással. Most újabb fotók láttak napvilágot, amelyekből akár azt feltételezhetnénk, hogy tényleg van köztük valami.
aug. 29
13:27
A használt autó vásárlás rejtett költségei (Tiszta Jövő)
A használt autók gyakran több karbantartást és javítást igényelnek, mint az újak, ami hosszú távon jelentős összegre rúghat.
aug. 29
13:27
Váratlanul elhunyt a 36 éves tévésztár: halálának okát csak sejteni lehet (Life)
36 évesen távozott az élők sorából Josh Seiter, aki a külföldi Nagy Ő-ben szerepelve szerzett ismertséget. A halála okát egyelőre nem közölte a család.
aug. 29
13:27
Több tucat civil vesztette életét az összecsapásokban (Magyar Hírlap)
Az ENSZ becslései szerint augusztus 11-e óta több mint 50 ezren menekültek el Nyalából a harcok miatt.
aug. 29
13:27
Kisfiúval fajtalankodhatott a volt LMP-s politikus, itt a bíróság döntése! (Magyar Nemzet)
A pedofilbűncselekménnyel gyanúsított férfi a botrány kirobbanása után elmenekült, de a rendőrök elkapták.
aug. 29
13:27
Nem tud fizetni a kivitelező, félkészen áll a tavaly nyárra ígért pécsi luxusszálloda (Forbes)
A kormányközeli cég egymilliárddal aláajánlott a versenytársaknak, belerokkant. A Relax hotel 2024 tavaszára készülhet el.
aug. 29
13:27
Szijjártó Bledben: Aki békét akar, azt mindjárt egyből Putyin barátjának nevezik (Telex)
Azonnali EU-bővülés kell a Nyugat-Balkán felől, Ukrajnában meg békére van szükség – Szijjártó kifejtette gondolatait Bledben.
aug. 29
13:29
ÉLŐ: Marco Rossi kerethirdetése (m4sport.hu)
.
aug. 29
13:29
Négyszázmillió forint keretösszegű támogatás fiatal sportolóknak (Magyar Nemzet)
A kiírásra 18–22 éves leigazolt, hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedően teljesítő fiatalok jelentkezhetnek.
aug. 29
13:30
Szárnyalás után tovább esik az Opus (Portfolio)
Az európai piacokon látott tendenciával összhangban emelkedik a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak. Szembemegy azonban a jó hangulattal az Opus, melynek árfolyama tovább esik a korábbi rali után.
aug. 29
13:30
Most szakíthatnak nagyot a dohánytermesztők? (Agroinform)
Szakértők szerint a dohánytermés minősége jobb lesz, mint az elmúlt években.
aug. 29
13:32
Esnek az amerikai hozamok a kulcsfontosságú események előtt (Portfolio)
Az amerikai kincstárjegyek hozamai kedden csökkentek a hétre tervezett kulcsfontosságú gazdasági adatok előtt, amelyek új betekintést nyújtanak a gazdaság állapotába, beleértve a munkaerőpiacot is.
aug. 29
13:33
Úgy beleszállt Orbán Viktor cövekébe Edina, hogy abból még komoly sértődés lehet (Blikk)
"A kétharmad áll, mint a cövek" – mondta Orbán Viktor utoljára a Tranzit Fesziválon, 2012-ben. Idén, a mostani Tranziton ismét elhangzott a cövekes mondat, mégpedig a megafonos Bohár Dániel kérdésére. A cövekes mondatok pikáns oldalát látta meg Pottyondy Edina népszerű youtuber és humorista, politológus. És ahogy tőle megszokott, atomrobbantással f
aug. 29
13:33
Putyin Prigozsin temetésén? "Nyet!" (Infostart)
Vlagyimir Putyin nem tervezi, hogy részt vesz Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magán zsoldoscsoport vezetőjének temetésén - közölte kedden Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
aug. 29
13:33
Verebes Lindát a férje tanította meg nemet mondani (hirado.hu)
Új epizóddal tért vissza a Családi kör.
aug. 29
13:33
Marco Rossi alaposan meglepett mindenkit, erre senki nem számított (BorsOnline)
Két meccset játszik a válogatott szeptemberben.
aug. 29
13:33
Sokkoló részleteket árultak el tizenévesek arról, milyen az élet játékfüggőként (SzMo)
Egyikük elárulta, hogy nem egy rossz családi légkörből jött, hanem hívő keresztény családból, és neki ez az egész csak kíváncsiságból jött.
aug. 29
13:33
Gulácsi Péter visszatért, Marco Rossi újoncokat avathat (Magyar Nemzet)
A magyar labdarúgó-válogatott szeptemberben Szerbia és Csehország ellen játszik.
aug. 29
13:33
Még idén elkészül három E.ON-Aldi ultragyors töltőállomás (Villanyautósok)
Helyszínenként négy autó tölthet egyenként 150 kW-os teljesítménnyel.
aug. 29
13:35
Száll a mese szájrul szájra (Magyar Nemzet)
Örömzene címmel jelent meg Zöldy Pál új novelláskötete.
aug. 29
13:36
Barbie legyőzte Harry Pottert (Blikk)
Kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt debütált a mozikban Greta Gerwig Barbie című filmje, azóta pedig egyik rekordot dönti a másik után. Most például a Harry Pottert is sikerült letaszítani a trónjáról.
aug. 29
13:36
Brutálisan gyenge lesz az év a személyi számítógépek piacán (Portfolio)
Az IDC előrejelzése szerint a személyi számítógépek globális szállítása éves szinten 13,7 százalékkal, mintegy 252 millió darabra csökken az idén.
aug. 29
13:39
Der Spiegel: az ukránok robbanthatták fel az Északi Áramlat vezetéket (ATV)
Titkosszolgálati információk szerint a Fekete-tenger alatt húzódó Török Áramlat felrobbantását is tervezték Kijevben.
aug. 29
13:39
Zarándokútra készül Dánielfy Gergely (hirado.hu)
A Dal című dalversenyből ismert előadó két évvel ezelőtt tűnt fel először az M2 Petőfi TV műsorvezetőjeként, azóta a fellépései mellett rendszeresen látható a FRISS és a Nézzünk szét! című műsorokban.
aug. 29
13:39
Tűzjelzőt az elektromos autókba! (autopro)
Szakértők tűzjelzők beépítését követelik az elektromos autókba.
aug. 29
13:39
Fokozódik az ellenségeskedés Kína és Japán között (vg.hu)
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt folytatódhat a kínai–japán vita.
aug. 29
13:39
Idén 13,7 százalékkal csökkennek a PC-kiszállítások (Magyar Hírlap)
"A fogyasztói kereslet a legjobb esetben is mérsékelt marad, mivel a szegmens továbbra is gazdasági kihívásokkal néz szembe".
aug. 29
13:39
Marco Rossi kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét a szerbek elleni Eb-selejtezőre (Mandiner)
Három újonc is bekerült a nemzeti együttes 25 fős keretébe.
aug. 29
13:39
Leállt a Toyota összes japán gyára (Villanyautósok)
Már azt hitték, megúszták.
aug. 29
13:39
Jobb, hogy eddig nem tudta senki, mi ment a telemarketingesek irodájában (Telex)
A kétezres évek elején millió dolláros svindli volt az Egyesült Államokban szolgálat közben meghalt rendőrök nevében pénzt kisajtolni mit sem sejtő átlagemberekből. Az HBO új dokusorozata azt mutatja meg, mi történik akkor, ha valakiben életre kel a bűntudat, és utána akar járni, hogy mégis hova vezetnek a szálak. Mint kiderül, elég magasra.
aug. 29
13:41
Utánpótlás-válogatott kapust igazolt a Vasastól az Újpest (Magyar Hírlap)
Molnár Zsombor az idény végéig kölcsönben szerepel a lila-fehéreknél.

Keresés